Bisnode

címke rss

Tovább csökken a működő cégek száma

Gazdaság2017.07.31, 16:30

A tavalyi év első felében 6 százalékkal növekedett az új cégek száma az egy évvel korábbihoz képest, és ez a gyarapodás tovább folytatódott 2017-ben is. A cégmegszűnések száma még mindig jóval magasabb, mint az induló vállalkozásoké, ám ez a válság utáni piactisztító mechanizmus elengedhetetlen következménye.

Így dúl a vállalkozói kedv Magyarországon

Gazdaság2017.01.06, 12:07

Tavaly is csökkent a működő cégek száma, ennek üteme viszont lassult. 2016-ban már mindössze 1,13 százalékkal mérséklődött a vállalkozások száma ami, 0,6 százalékpontos javulás a 2015-ös 1,74-hez képest. Pozitívum, hogy a cégmegszűnések számának visszaszorulása mellett a cégalapítási kedv javult, ám még így is minden új cégre csaknem 2 megszűnő jut. A Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzéséből az is kiderül, mely szektorok voltak a legnépszerűbbek az új cégek körében.

Romlik a fizetési fegyelem

Gazdaság2016.12.21, 15:14

A tavalyi évhez képest közel másfél nappal hosszabbodtak a fizetési határidők, ez derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből. Miközben a vállalkozások fizetési határideje nő, a csúszással fizető társaságok is 2 nappal hosszabb késéssel teljesítik fizetési kötelezettségeiket. Nemcsak a fizetési csúszások, hanem a késve fizetett számlák aránya is növekedett.

Érik a fordulat a cégvilágban

Gazdaság2016.11.12, 09:48

Bár egyre több új céget alapítanak Magyarországon mégis folyamatosan csökken a működő cégek száma miután továbbra is nagyon sok céget zárnak be. Szetember végéig több mint 19 ezer új vállalkozása kezdte meg működését, amely éves összevetésben 6 százalékos növekedésnek felel meg. A legnépszerűbb ágazat az építőipar, ahol 18 százalékkal több céget alapítottak mint tavaly ebben az időszakban  - derül ki a Bisnode első háromnegyedévről szóló összefoglalójából. 

Ritka az igazi csődeljárás Magyarországon

Gazdaság2016.08.01, 15:24

A kényszertörlések száma több mint 30, a felszámolásoké közel 20 százalékkal esett vissza. A végelszámolások száma kevésbé emelkedett a második negyedévben, mint az elsőben. A nemfizetési eljárások számának jelentős mérséklődésének köszönhetően a magyar gazdaság bedőlési indexe is tovább nőtt, az elmúlt tizenkét hónapban a működő cégek mindössze 1,67 százalékát érintette a tavalyi féléves 2,66 százalékkal szemben.

Még többet késnek a számlák fizetésével a cégek

Gazdaság2016.05.23, 11:37

Évről évre nő a lejárat előtt fizetett számlák aránya. Jellemzően az első negyedévben tartják be legnehezebben a fizetési határidőket a gazdasági szereplők, így – bár a mostani 67 százalékos arány némi visszaesést jelent a teljes 2015-ös évhez képest – az év hátralevő részében várhatóan 70 százalék fölé emelkedik majd a határidőben kifizetett számlák aránya. Azok viszont, akik nem tudtak terminuson belül teljesíteni, jóval többet késtek a fizetéssel, mint egy évvel korábban - derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből.

Jobb a fizetési fegyelem, de a késedelmek hossza nő

Gazdaság2016.05.23, 11:23

Évről évre nő a lejárat előtt fizetett számlák aránya, de egyre hosszabb a fizetési késedelem időtartama a magyar vállalatoknál.

Kevesebb cég dől be, de vannak kockázatos szektorok

Gazdaság2016.04.26, 10:28

Idén az első negyedévben tovább csökkent a felszámolások és a kényszertörlések száma. A csődök és felszámolások vállalkozásszámhoz viszonyított aránya ugyancsak javuló tendenciát mutat. A pozitív trendek ellenére viszont még mindig jelentős eltérések tapasztalhatók a Bisnode Bedőlési Index értékében a magasabb, illetve az alacsonyabb kockázatot rejtő szektorok között - áll a Bisnode Magyarország Kft. elemzésében.

A kis javulásnak is örülni kell

Gazdaság2016.04.13, 16:58

Bár még mindig kevesebb működő cég van Magyarországon, mint egy évvel korábban, a változás mértéke kevesebb, mint fele a 2014 és 2015 első negyedéve között tapasztalhatónak, továbbá a 2016-os első negyedév végén több cég működött, mint 2015 végén – derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből.

Amiért szeretik a nőket az üzleti életben

Gazdaság2016.03.08, 13:32

Nem annyira impulzívak, hosszabb távra terveznek, jobban becsülik munkatársaikat, összességében megbízhatóbbnak tűnnek a női cégvezetők, illetve azok a cégek, ahol a felső vezetésnek van női tagja is.