bíróság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- ügyészség
- kékfény
- gyilkosság
- rendőrség
- ítélet
- legfrissebb
- legrégebbi
Belgium ruandai háborús bűnöst adott ki
A belga hatóságok kiadták a ruandai háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi bíróságnak Emmanuel Nindabahizit, aki pénzügyminiszter volt az afrikai országban 1994-ben, a népirtás hetei alatt.
Felfüggesztették az állam kontra MSZP pert
Az állam 14 ingatlant követel az MSZP-től, a szocialisták azonban vitatják, hogy azok a pártok használatában lévő ingatlanok rendezéséről szóló törvény hatálya alá tartoznának. A bíróság felfüggesztette az állam által ingatlanügyben az MSZP ellen indított pert, amíg az MSZP által a Kincstári Vagyoni Igazgatóság ellen indított perben jogerős ítélet nem születik.
Évtizedekre visszamenően átvilágítanák az ügyvédek múltját
Egyesek közvetlen politikai célzatú javaslatnak tekintik az ügyvédi törvény tervezett módosítását. Más vélemények szerint a közelmúlt vitái, eseményei csak kiindulópontul szolgálnak az ügyvédi hivatás iránti bizalom helyreállításához. Az igazságügyi tárca javaslata szerint a kamara a felvételkor megvizsgálhatná a jelentkezők múltját, sőt a régi tagok előéletét is, akár évtizedekre visszamenően. Ha valakit érdemtelennek találnak a közbizalomra, törölné az ügyvédi névsorból. Ha pedig a testület nem törölné azt, akit a jog szerint szükséges lenne, az igazságügyi miniszter bírósághoz fordulhat. A Budapesti Ügyvédi Kamara elnöksége nem ttámogatja ...
Börtönben az újdonsült világbajnok
Nem sokáig örülhetett Fernando Vargas a WBA világbajnoki címének, hiszen alig egy héttel azután, hogy a hetedik menetben kiütéssel győzött egykori edzőpartnere, Jose "Shibata" Flores ellen, a Las Vegas-i kisközépsúlyú ökölvívó-összecsapáson, a Santa Barbara-i legfelsőbb bíróság 90 napos börtönbüntetésre ítélte.
Bíróság elé állítják a terrortámadás első gyanúsítottját
A brit rendőrség az Egyesült Államok elleni terrortámadások kapcsán kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján letartóztatta az algériai származású Lotfi Raiszit, akit egy hete vettek őrizetbe Nagy-Britanniában - jelentette be pénteken a Scotland Yard szóvivője.
Tízezrek tüntettek Afganisztán megtámadása ellen
A hét végén az Egyesült Államokban és Európában is tízezrek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak Afganisztán esetleges megtámadása ellen. A tüntetők azt követelték, hogy a háború helyett a szeptember 11-i terrorcselekmények felelőseit állítsák bíróság elé.
Segítséget kér az IM-től a Páneurópai Jogász Unió
Nyoma veszett a romániai Aurul cégnek küldött bírósági idézésnek, ezért el kellett halasztani a tavalyi ciánszennyezés miatt indított per tárgyalási idejét. A károsult gazdálkodók ügyét képviselő Páneurópa Jogász Unió az Igazságügyi Minisztérium és a Tisza-Szamos Kormánybiztosi Iroda segítségét kéri. A román igazságügyi minisztérium illetékese szerint ez az ügy már csak a magyar IM-re tartozik.
Bíróság előtt az oktogoni lövöldöző
Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly az Oktogonnál megölt két embert, kettőt pedig életveszélyesen megsebesített - írja a Népszabadság.
- címkék:
- Oktogon
- bíróság
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Előzetesben a gyilkossággal gyanúsított honvédek
A katonai ügyészség folytatja a nyomozást az emberöléssel gyanúsított honvédek ügyében. A bíróság katonai tanácsa indítványozta a két fiatalember előzetes letartóztatásba helyezését.
- címkék:
- ügyészség
- bíróság
- gyilkosság
- kékfény
- bíróság
- Címkefelhő »
A valódi csaló helyett vállalta a büntetést
A valódi csaló helyett egy önként vállalkozó (ártatlan) férfi ülte le a bíróság által kiszabott jogerős börtönbüntetés jelentős részét - derült ki néhány nappal ezelőtt Pécsett. Az álcsaló, kétmillió forint anyagi ellenszolgáltatás fejében, hamis okiratokkal felszerelkezve bebocsátást kért és kapott - pontosan az elmúlt év őszén - a pécsi büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol ez idáig nem tűnt fel senkinek, hogy az egyébként büntetett előéletű ember nem azonos azzal a (cél)személlyel, akinek a hatóság eredetileg az ítéletet postázta.
- címkék:
- Pécs
- ügyészség
- bíróság
- bebocsátás
- rendőrség
- Címkefelhő »