Bíró László

címke rss

Kicsoda a baloldal saját munkavállalóit lelövéssel fenyegető borsodi jelöltje?

Archívum2020.10.10, 09:25

Október 11-én időközi választásokat tartanak Szerencsen, ahol a közös baloldali jelölt az a Bíró László, aki az utóbbi időben több felháborító ügy főszereplője volt. Először rasszista, antiszemita megnyilvánulásai kerültek elő, majd kiderült, saját dolgozóit agyonlövetéssel fenyegette. A baloldali pártok közösen jelölték Bírót, és annak ellenére sem voltak hajlandóak visszavonni támogatásukat, hogy erre több baloldali értelmiségi is felszólította őket. 

Egyre több volt alkalmazottja bizonyítja: a baloldal borsodi jelöltje nem fizette ki a neki dolgozó varrónőket

Archívum2020.10.09, 15:04

Ahogy arról már többször beszámoltunk, Bíró László, a baloldali pártok szerencsi-tiszaújvárosi jelöltje annak ellenére nem fizette ki alkalmazottait, hogy több tízmilliós állami támogatást kapott éppen erre.  A cégét 2016 környékén gyanús körülmények között csődközelbe vitte, majd átadta egy strómannak. Az elmúlt hetekben az egykori alkalmazottak közül többen is kiálltak a nyilvánosság elé, és tanúsították, hogy Bíró nemcsak a fizetésüket nem adta oda, de fegyverrel is fenyegetőzött, amikor a pénzt kérték. Bíró László ügye azért is fontos, mert most a koronavírus-járvány idején rendkívüli jelentőségű, hogy olyan képviselő jusson a pparlamentbe ...

Karácsony Gergely Borsodba megy, hogy a baloldal Budapestet Judapestnek nevező antiszemita jelöltje mellett kampányoljon

Archívum2020.10.09, 08:01

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere szombaton Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe utazik, hogy a baloldal helyi jelöltje, Bíró László mellett kampányoljon. Karácsony támogatása azért is megdöbbentő, mert azok után áll ki személyesen Bíró mellett, hogy az antiszemita jelölt Budapestet egyszerűen Judapestként emlegette.

Újabb ismert baloldali értelmiségi bírálja az antiszemita Bíró Lászlót indító baloldali pártokat

Archívum2020.10.07, 17:15

Kőbányai János író, a Múlt és Jövő zsidó kulturális folyóirat főszerkesztője az Indexen megjelent véleménycikkében bírálta a baloldalt, amiért az antiszemita Bíró Lászlót támogatja a vasárnapi, borsodi időközi választáson. Véleménye szerint a baloldal jelöltje úgy tudna hihetően bocsánatot kérni a zsidóságtól, ha kiszállna minden "közfunkciójából". Publicisztikáját korábban megküldte a hvg-nek, az Élet és Irodalomnak, a Népszavának, az új Indexnek és a Heti Válasz Online-nak is, azonban ilyen-olyan kifogással az összes baloldali portál elutasította írásának megjelentetését. 

Fürjes Balázs: Karácsony egy náci jelöltet támogat Borsodban

Archívum2020.10.07, 13:05

Átlépett egy határt Karácsony Gergely főpolgármester, amikor egy olyan jelöltet állított, más ellenzéki pártok vezetőivel együtt a borsodi időközi választáson, aki náci - mondta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A baloldal szerencsi jelöltje a saját dolgozóit sem fizette ki, hogyan védené meg a munkahelyeket?

Archívum2020.10.05, 09:20

A koronavírus-világjárvány alatt felértékelődött a munkahelyek védelmének fontossága. A közelgő borsodi időközi választás többek között ezért is lesz különleges és fontos: annak kimenetelében meghatározó tényező lesz, hogy mit gondol a munkahelyek védelméről egy képviselő, aki most jut be a parlamentbe. Mint ismert, Bíró László, a baloldal borsodi jelöltje korábban botrányt okozott, amikor kiderült, cégvezetőként nem fizette ki dolgozóit, sőt, két alkalommal lelövéssel fenyegette meg őket, mert jogos bérüket kérték. Ezek után felmerül a kérdés: hogyan tudja megvédeni a munkahelyeket az a politikus, aki a saját dolgozóit sem fizette ...

Kiderült, hogy már Bíró László vezetése mellett is végrehajtás alatt állt az antiszemita politikus vállalkozása

Archívum2020.09.30, 18:08

A Hír TV információi alapján a "judapestező" ellenzéki képviselőjelölt, Bíró László Hegyalja Mix nevű szövetkezetének felszámolását már 2016 februárjában elrendelte a NAV. A szövetkezet akkor még a jobbikos politikus vezetése alatt állt, amit az érintett tagadott, de a televízió birtokába került NAV-dokumentumok bizonyítják, hogy Bíró László hazudott.

Kovács László: Az MSZP nem támogathatja a judapestező Bíró László indulását

Archívum2020.09.28, 09:06

Az Origónak nyilatkozva Kovács László korábbi MSZP-elnök leszögezte, pártjának nem lenne szabad támogatnia a baloldal antiszemita megnyilvánulásairól ismertté vált borsodi jelöltjét. A szocialisták egykori befolyásos politikusa ezt azzal indokolta, hogy Bíró László személye elfogadhatatlan, és az egész ügy árt pártja megítélésének. Újabb baloldali véleményformáló fogalmazott meg rendkívül súlyos bírálatot a baloldal elvtelen politikájával szemben. 

A judapestező Bírót támogatja Budapest első embere

Archívum2020.09.27, 15:12

Valószínűleg ő sem tökéletes, ahogy egyikünk sem az - nyugtatta meg lelkiismeretét Budapest főpolgármestere, írja a Mandiner.

Újabb eset derült ki, amikor lelövéssel fenyegette alkalmazottait a baloldali antiszemita jelölt

Archívum2020.09.24, 15:29

Nyilvánosság elé álltak azok a varrónők, akiket Bíró László fizetés helyett megfenyegetett. Az alkalmazottak elmondták, hogy telefonon közösen felhívták a baloldal országgyűlési képviselőjelöltjét, aki azt mondta: ha még egyszer megkeresik, lelövi őket. Korábban arról beszéltek egykori dolgozók, hogy Bíró egyszer személyesen, a varroda közepére állva is megfenyegette őket - tehát legalább két alkalomról tudunk már, amikor az antiszemita baloldali jelölt lelövéssel fenyegetőzött. Bíró egyébként strómanoknak játszotta át egyik cégét, hogy ne kelljen kifizetni a dolgozókat. Az ellenzék jelöltjének egykori vállalkozását omladozó, romos ...

Kormánypártok: Álságos, hogy Bíró László, a baloldal jelöltje beszél a munkahelyekről

Archívum2020.09.24, 12:15

A kormánypártok álságosnak tartják, hogy az a Bíró László beszél a munkahelyekről, aki a hírek szerint a saját dolgozóit megfélemlíti és kisemmizi - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Egy romos házba jelentették be Bíró László strómanjait

Archívum2020.09.24, 09:40

Megtalálták Bíró László romházakba bejelentett strómanjait, akikkel együtt a baloldal közös szerencsi jelöltje bedöntötte a Hegyalja Mix Szociális Szövetkezetet. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Bíró nem munkahelyeket teremtene, hanem tönkretenné azokat, ahogy ezt korábban is tette az általa vezetett szövetkezettel. 

Hollik István: Bíró László tönkretenné a munkahelyeket

Archívum2020.09.23, 14:01

Bíró László, a baloldal szerencsi jelöltje nem munkahelyeket teremtene, hanem tönkretenné azokat - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A kormánypárti politikus sajtóhírek alapján arról is beszélt, hogy megtalálták Bíró László strómanjait.

Egyetértés alakult ki: Bíró Lászlónak nincsen helye a törvényhozásban

Archívum2020.09.23, 11:09

Heisler András után több más zsidó vezető is éles kritikával illette a jobbikos Bíró Lászlót, a baloldal közös képviselőjelöltjét annak antiszemita és rasszista megnyilvánulásai miatt. Róna Tamás főrabbi, a Mazsihisz Rabbitestületének elnöke, valamint Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség egyik alapítója, vezetője arról beszélt, hogy a korábban rendszeresen kirekesztő kijelentéseket tevő Bírót támogató pártok akaratlanul is legitimálják az antiszemitizmust – írta a Magyar Nemzet.

A Pesti TV megtalálta az alkalmazottainak nem fizető, antiszemita jobbikos jelölt strómanjait

Archívum2020.09.23, 13:00

A Pesti TV A Riporter című műsora megtalálta a strómanokat, akik bedöntötték a cégét, amely annak ellenére sem fizetett a Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezet alkalmazottainak, hogy 50 milliós állami támogatást vett fel. A Hegyalja-Mix új - stróman - ügyvezetőjének feladata az volt, hogy eltüntesse a céget. A Riporter megtalálta a cég felügyelő bizottságának tagjainak lakhelyeit is, amelyek egyike egy elhagyatott romhalmaz.

Gerő András az Origónak: A baloldalnak fel kellene mondania a Jobbikkal való együttműködést

Archívum2020.09.22, 16:38

"Ez már sok, ezt már nem kellene vállalni" - mondta az Origónak Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, aki szerint a baloldalnak addig kellene felmondania a rasszista Jobbikkal való együttműködést, amíg nem késő. A történész úgy látja, hosszú távon egyértelműen káros a baloldali pártoknak ez a szövetség, hiszen ezzel könnyen elveszthetik identitásukat. Ugyanakkor az együttműködés megszakítására szerinte nem fog sor kerülni, mivel ezeket a pártokat nem az elvek, hanem a kormány iránti gyűlölet köti össze.

Hidvéghi Balázs: A szocialisták és a liberálisok álszentsége nem ismer határokat

Archívum2020.09.16, 15:47

Úgy tűnik, hogy a szocialisták és a liberálisok álszentsége és képmutatása valóban nem ismer határokat - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője szerdán Brüsszelben a szerencsi időközi választásokon induló, antiszemita kijelentéseivel botrányt kavaró jobbikos jelölttel, Bíró Lászlóval kapcsolatban.

A baloldal antiszemita jelöltje egy éve még gúnyolódott Kunhalmi Ágnesen, most már fotózkodik vele

Archívum2020.09.16, 09:59

A magyar zsidó embereket "tetűcsúszdásoknak" nevező Bíró László egy évvel ezelőtt még gúnyolódott azon a Kunhalmi Ágnesen, aki a napokban a (jobbikosokon kívüli) baloldali politikusok közül elsőként segített kampányában. "Antropológiai érdeklődéssel" figyeljük a baloldal vergődését és ezt az izzadságszagú összeborulást" - kommentálta a történteket Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője. 

Nyíltan kiállt a baloldal antiszemita jelöltje mellett az MSZP egyik vezető politikusa

Archívum2020.09.14, 20:38

Videóüzenetben támogatta a minősíthetetlen antiszemita megnyilvánulásairól ismert baloldali jelölt, Bíró László kampányát Kunhalmi Ágnes, az MSZP parlamenti képviselője, a párt választmányának elnöke. A vasárnap közzétett felvételen a szocialista politikus büszkén a "mi jelöltünknek" nevezte a jobbikos politikust. Azt a Bíró Lászlót, aki a baloldali pártok borsodi jelöltje, és korábban "Judapestnek" nevezte Budapestet, és "tetűcsúszdások" kifejezéssel utalt a magyar zsidó emberekre. A baloldal eddig hallgatott a szégyenletes jelöltről, most viszont már nyíltan kiállnak a neonáci politikus mellett. 

Felháborította az izraeli képviselőt, hogy a magyar baloldal antiszemita jelöltet indít a választáson

Archívum2020.09.13, 17:45

Lesújtó véleményt fogalmazott meg Osnat Mark, az izraeli Likud parlamenti képviselője a baloldal tiszaújvárosi-szerencsi jelöltjéről és a magyar baloldalról vasárnapi posztjában. Mint ismert, a jobbikos Bíró László korábban "Judapestnek" nevezte Budapestet és "tetűcsúszdások" kifejezéssel illette a magyar zsidó embereket.

A baloldal judapestező szerencsi jelöltje ötvenmilliós támogatást kapott, a fizetések utalása helyett inkább fenyegetőzött

Archívum2020.09.12, 12:45

A Magyar Nemzet által megszerzett dokumentumok bizonyítják, hogy a Bíró László vezette Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezet ötvenmillió forintnyi vissza nem térítendő támogatáshoz jutott. A baloldal tiszaújvárosi képviselőjelöltje azonban így is tönkretette a céget, és végül egy olyan vállalkozónak adta tovább, akit azóta eltiltottak a cégvezetéstől.  

Tovább bujkál a baloldal Judapestező, antiszemita jelöltje

Archívum2020.09.11, 22:00

Bíró Lászlót, a baloldali összefogás jelöltjét korábban a Hír TV-nek sem sikerült megszólaltania korábbi rasszista, antiszemita és kirekesztő kijelentéseivel kapcsolatban, és a napokban az M1 riporterének sem nyitott ajtót, pedig valószínűeg otthon volt a jobbikos politikus - írja a Magyar Nemzet.

Vállalhatatlan megnyilvánulásai ellenére továbbra is támogatják a baloldali pártok Bíró Lászlót?

Archívum2020.09.10, 13:20

A Fidesz és a KDNP egyértelmű választ vár arra: a baloldali pártok a vállalhatatlan megnyilvánulásai ellenére továbbra is támogatják-e Bíró Lászlót a szerencsi időközi választáson - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője egy a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött, Tiszaújvárosban készült videóban.

Fidesz-KDNP: Hány embert nem fizetett ki a baloldal jelöltje?

Archívum2020.09.09, 11:37

A Fidesz-KDNP azt kérdezi Bíró Lászlótól, hogy hány embert érintett a bérek visszatartása. Hány embert nem fizetett ki a rossz cégvezetése következtében? Arra is kíváncsiak, hány család megélhetése került emiatt veszélybe, illetve mennyi pénzről van összesen szó.

Bizonyítékok támasztják alá, hogy Bíró László nem fizetett

Archívum2020.09.09, 09:00

A Magyar Nemzet birtokába került hivatalos iratok azt bizonyítják: a Bíró László érdekeltségébe tartozó Hegyalja-Mix valóban tetemes munkabértartozást halmozott fel. Mint ismert, Bíró Lászlónak, a baloldali összefogás tiszaújvárosi jelöltjének a tulajdonában volt egy csernelyi varroda 2014 és 2016 között, és több egykori dolgozó a mai napig hiába várja a munkája ellentételezését. A Hír TV által megszólaltatott tanúk szerint amikor a dolgozók elmaradt munkabérüket követelték, akkor Bíró „lelövéssel" fenyegette meg őket. Az elmaradt bérek rendezése azért húzódik a mai napig, írja a lap, mert Bíró egy olyan vállalkozónak adta át a varrroda ...

Kormánypártok: A baloldal még mindig hallgat Bíró László viselt ügyeiről

Archívum2020.09.08, 14:55

A baloldal még mindig hallgat a szerencsi időközi választáson indított jelöltjük, Bíró László viselt ügyeiről, pedig lenne mit megmagyarázni - mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a kormánypártok nevében keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Fidesz-KDNP: Bíró László tényleg fenyegette és kisemmizte a dolgozókat?

Archívum2020.09.07, 12:32

A Fidesz-KDNP válaszokat vár Bíró Lászlótól, a szerencsi időközi parlamenti választáson induló baloldali jelölttől arra, hogy tényleg fenyegette-e, kisemmizte-e a dolgozókat - közölte a kormánypártok nevében a KDNP frakciószóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Nem zavarja Brüsszelt, ha a baloldal egy antiszemitát támogat Magyarországon

Archívum2020.09.05, 15:49

A brüsszeli bürokrácia csendben tudomásul vette, hogy a magyar baloldal egy antiszemita, rasszista jelöltet állított egy időközi választáson. A V4NA nemzetközi hírügynökség többeket is megkérdezett arról, hogy erkölcsi értelemben mit gondolnak, van-e helye egy antiszemita kijelentéseiről ismertté vált embernek a politikában. Az ügyre a magyar kormánypártok európai frakciói is felhívták a figyelmet, levélben fordultak a liberálisok és a szocialisták frakcióihoz, azonban választ ők sem kaptak.

Lelövéssel fenyegette meg korábbi alkalmazottait a jobbikos Bíró László

Archívum2020.09.04, 17:26

A béreket sem fizette ki mindig a baloldal által támogatott rasszista, antiszemita jelölt.

Az európai szocialistáknak és liberálisoknak írt levelet a Fidesz-KDNP az ellenzék antiszemita jelöltje miatt

Archívum2020.09.02, 15:08

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja levélben emelt szót az európai szocialisták és a liberálisok EP frakcióvezetőjénél az antiszemita és cigányellenes kijelentéseket tevő Bíró László jelölésének ügyében.

Újabb botrány tört ki a Jobbikban, akinek antiszemita jelöltjét továbbra is támogatja a baloldal

Archívum2020.09.02, 12:16

Kizárták a Jobbik kaposvári választókerületi elnökét a pártból, mert kritizálni merte Jakab Péter pártelnököt. A súlyos belső válsággal küzdő párt legutóbb arra sem volt képes, hogy jelöltet állítson a borsodi időközi országgyűlési választáson egy adminisztratív hiba miatt. Mindezek ellenére a Jobbik "judapestező", antiszemita jelöltjét a többi baloldali párt támogatja. 

Elmenekült az antiszemita jobbikos a Hír TV kérdései elől - videó

Archívum2020.09.01, 18:33

Elmenekült a Hír TV kérdései elől az antiszemita botrányba keveredett ellenzéki képviselőjelölt, Bíró László - olvasható a csatorna oldalán.

Leleplezték magukat a magyarországi baloldali pártok: közösen jelölték az antiszemita Bíró Lászlót

Archívum2020.08.30, 16:11

Ahogy arról az Origo már beszámolt, a baloldali pártok a tiszaújvárosi-szerencsi időközi választáson a rasszista, antiszemita Bíró Lászlót indítják közös jelöltjükként. Mivel a Jobbik a belső háborúja miatt nem tudta jelölni Bírót (eddig nem voltak képesek bejegyeztetni a bíróságon a párt új vezetőit), ezért Bíró csak a többi baloldali párt jelölésével indulhat el. Ők pedig készségesen meg is tették ezt: nyíltan az antiszemita jelölt mögé álltak. Az Origo eljuttatta kérdéseit a szociáldemokrata Michael Roth német külügyi államtitkárhoz arról, hogy mi a véleménye az antiszemita politikus jelöléséről, és arról, hogy az SPD-vel egy eurrópai ...

Döntött a Kúria: a Jobbik nem lehet jelölőszervezet az időközi választáson

Archívum2020.08.28, 14:30

A Kúria pénteken helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntését, melyben az NVB visszautasította a Jobbik nyilvántartásba vételét jelölőszervezetként a tiszaújvárosi időközi országgyűlési választáson.

Tamás Gáspár Miklós: Érthetetlen és tűrhetetlen, hogy még mindig nem léptették vissza a baloldal antiszemita szerencsi jelöltjét

Archívum2020.08.27, 11:35

Otthonmaradásra szólította fel a szerencsi ellenzéki szavazókat Tamás Gáspár Miklós, amennyiben a baloldal az antiszemita Bíró Lászlót indítja az október 11-i időközi választáson. A filozófus már sokadik azoknak a baloldali politikusoknak és elemzőknek a sorában, akik élesen elhatárolódtak a szélsőséges jobbikos jelölttől – írta a Magyar Nemzet. 

Jobbikos belháború miatt nem vették Jakab Péter pártelnökségét nyilvántartásba

Archívum2020.08.24, 14:16

A Mandiner informátorai szerint a Jobbik korábbi, Sneider Tamás-féle vezetésének akciózgatása miatt nem vette a bíróság július elején nyilvántartásba Jakab Péter mostani, gyurcsányista pártelnököt. Jogi értelemben tehát a Jobbiknak nincs elnöke. A belháború másik következménye, hogy a Jobbik valószínűleg nem tudja az antiszemita és rasszista Bíró Lászlót a saját jelöltjeként indítani az októberi, borsodi időközi választáson.

Tovább tart a káosz a Jobbikban: lehet, hogy jelöltet sem tudnak állítani az időközi választáson

Archívum2020.08.21, 17:01

Elképzelhető, hogy a Jobbik nem állíthat jelöltet a tiszaújvárosi időközi országgyűlési választáson, mivel a pártban továbbra sem jegyezték be Jakab Pétert elnöknek – tudta meg az Origo. A helyi választási bizottsághoz, úgy tudjuk, beadvány is érkezett az ügyben. Jól mutatja a Jobbikban uralkodó káoszt, hogy Jakabot hónapok óta nem sikerült bejegyeztetni elnöknek. A körzetben a Jobbik egy antiszemita politikusa a baloldali ellenzék közös jelöltje.

Judapestnek nevezte Budapestet a baloldal közös szerencsi jelöltje

Archívum2020.08.19, 12:27

Rasszista, antiszemita véleményeket is megfogalmazott közösségi oldalán Bíró László, a baloldali összefogás szerencsi időközi országgyűlési választáson induló képviselő-jelöltje. A Jobbik politikusa a közösségi oldalán Budapestet Judapestnek nevezte, és mostani szövetségeseit, a Gyurcsány-párt tagjait nemes egyszerűséggel szemkilövetőknek minősítette. Mindezek után a DK, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum is felsorakozott a jobbikos jelölt mögé – írta a Magyar Nemzet. 

Magyar mérnökök, akik megváltoztatták a világot

Archívum2020.06.13, 14:11

A magyar feltalálók napján – június 13-án – a számtalan meghatározó hazai feltaláló közül érdemes megismerkedni azokkal a magyar mérnökökkel is, akik az informatika-, agrár- és élelmiszertechnika úttörőiként forradalmi innovációkat alkottak. Sokan közülük a Szent István Egyetem (egykori Gödöllői Agrártudományi Egyetem és jogelőd intézményei) falai közül indultak világhódító útjukra.

Hetvenöt éve szabadalmaztatták a golyóstollat, egy magyar találmányát

Archívum2018.06.10, 14:25

Hetvenöt éve, 1943. június 10-én szabadalmaztatták Argentínában a magyar Bíró László József golyóstollát, amelyet a köznyelv angol nyelvterületen ma is biro pen, avagy röviden biro néven emleget.

Előző
  • 1
  • 2
Következő