Bíró László

címke rss

Kicsoda a baloldal saját munkavállalóit lelövéssel fenyegető borsodi jelöltje?

Itthon2020.10.10, 09:25

Október 11-én időközi választásokat tartanak Szerencsen, ahol a közös baloldali jelölt az a Bíró László, aki az utóbbi időben több felháborító ügy főszereplője volt. Először rasszista, antiszemita megnyilvánulásai kerültek elő, majd kiderült, saját dolgozóit agyonlövetéssel fenyegette. A baloldali pártok közösen jelölték Bírót, és annak ellenére sem voltak hajlandóak visszavonni támogatásukat, hogy erre több baloldali értelmiségi is felszólította őket. 

Egyre több volt alkalmazottja bizonyítja: a baloldal borsodi jelöltje nem fizette ki a neki dolgozó varrónőket

Itthon2020.10.09, 15:04

Ahogy arról már többször beszámoltunk, Bíró László, a baloldali pártok szerencsi-tiszaújvárosi jelöltje annak ellenére nem fizette ki alkalmazottait, hogy több tízmilliós állami támogatást kapott éppen erre.  A cégét 2016 környékén gyanús körülmények között csődközelbe vitte, majd átadta egy strómannak. Az elmúlt hetekben az egykori alkalmazottak közül többen is kiálltak a nyilvánosság elé, és tanúsították, hogy Bíró nemcsak a fizetésüket nem adta oda, de fegyverrel is fenyegetőzött, amikor a pénzt kérték. Bíró László ügye azért is fontos, mert most a koronavírus-járvány idején rendkívüli jelentőségű, hogy olyan képviselő jusson a pparlamentbe ...

Karácsony Gergely Borsodba megy, hogy a baloldal Budapestet Judapestnek nevező antiszemita jelöltje mellett kampányoljon

Itthon2020.10.09, 08:01

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere szombaton Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe utazik, hogy a baloldal helyi jelöltje, Bíró László mellett kampányoljon. Karácsony támogatása azért is megdöbbentő, mert azok után áll ki személyesen Bíró mellett, hogy az antiszemita jelölt Budapestet egyszerűen Judapestként emlegette.

Újabb ismert baloldali értelmiségi bírálja az antiszemita Bíró Lászlót indító baloldali pártokat

Itthon2020.10.07, 17:15

Kőbányai János író, a Múlt és Jövő zsidó kulturális folyóirat főszerkesztője az Indexen megjelent véleménycikkében bírálta a baloldalt, amiért az antiszemita Bíró Lászlót támogatja a vasárnapi, borsodi időközi választáson. Véleménye szerint a baloldal jelöltje úgy tudna hihetően bocsánatot kérni a zsidóságtól, ha kiszállna minden "közfunkciójából". Publicisztikáját korábban megküldte a hvg-nek, az Élet és Irodalomnak, a Népszavának, az új Indexnek és a Heti Válasz Online-nak is, azonban ilyen-olyan kifogással az összes baloldali portál elutasította írásának megjelentetését. 

Fürjes Balázs: Karácsony egy náci jelöltet támogat Borsodban

Itthon2020.10.07, 13:05

Átlépett egy határt Karácsony Gergely főpolgármester, amikor egy olyan jelöltet állított, más ellenzéki pártok vezetőivel együtt a borsodi időközi választáson, aki náci - mondta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A baloldal szerencsi jelöltje a saját dolgozóit sem fizette ki, hogyan védené meg a munkahelyeket?

Itthon2020.10.05, 09:20

A koronavírus-világjárvány alatt felértékelődött a munkahelyek védelmének fontossága. A közelgő borsodi időközi választás többek között ezért is lesz különleges és fontos: annak kimenetelében meghatározó tényező lesz, hogy mit gondol a munkahelyek védelméről egy képviselő, aki most jut be a parlamentbe. Mint ismert, Bíró László, a baloldal borsodi jelöltje korábban botrányt okozott, amikor kiderült, cégvezetőként nem fizette ki dolgozóit, sőt, két alkalommal lelövéssel fenyegette meg őket, mert jogos bérüket kérték. Ezek után felmerül a kérdés: hogyan tudja megvédeni a munkahelyeket az a politikus, aki a saját dolgozóit sem fizette ...

Kiderült, hogy már Bíró László vezetése mellett is végrehajtás alatt állt az antiszemita politikus vállalkozása

Itthon2020.09.30, 18:08

A Hír TV információi alapján a "judapestező" ellenzéki képviselőjelölt, Bíró László Hegyalja Mix nevű szövetkezetének felszámolását már 2016 februárjában elrendelte a NAV. A szövetkezet akkor még a jobbikos politikus vezetése alatt állt, amit az érintett tagadott, de a televízió birtokába került NAV-dokumentumok bizonyítják, hogy Bíró László hazudott.

Kovács László: Az MSZP nem támogathatja a judapestező Bíró László indulását

Itthon2020.09.28, 09:06

Az Origónak nyilatkozva Kovács László korábbi MSZP-elnök leszögezte, pártjának nem lenne szabad támogatnia a baloldal antiszemita megnyilvánulásairól ismertté vált borsodi jelöltjét. A szocialisták egykori befolyásos politikusa ezt azzal indokolta, hogy Bíró László személye elfogadhatatlan, és az egész ügy árt pártja megítélésének. Újabb baloldali véleményformáló fogalmazott meg rendkívül súlyos bírálatot a baloldal elvtelen politikájával szemben. 

A judapestező Bírót támogatja Budapest első embere

Itthon2020.09.27, 15:12

Valószínűleg ő sem tökéletes, ahogy egyikünk sem az - nyugtatta meg lelkiismeretét Budapest főpolgármestere, írja a Mandiner.

Újabb eset derült ki, amikor lelövéssel fenyegette alkalmazottait a baloldali antiszemita jelölt

Itthon2020.09.24, 15:29

Nyilvánosság elé álltak azok a varrónők, akiket Bíró László fizetés helyett megfenyegetett. Az alkalmazottak elmondták, hogy telefonon közösen felhívták a baloldal országgyűlési képviselőjelöltjét, aki azt mondta: ha még egyszer megkeresik, lelövi őket. Korábban arról beszéltek egykori dolgozók, hogy Bíró egyszer személyesen, a varroda közepére állva is megfenyegette őket - tehát legalább két alkalomról tudunk már, amikor az antiszemita baloldali jelölt lelövéssel fenyegetőzött. Bíró egyébként strómanoknak játszotta át egyik cégét, hogy ne kelljen kifizetni a dolgozókat. Az ellenzék jelöltjének egykori vállalkozását omladozó, romos ...