birkózás

címke rss

Doppingszert találtak az elhunyt olimpiai ezüstérmes mintájában

Archívum2016.10.25, 08:11

Doppingszert mutattak ki a három éve elhunyt Beszik Kuduhov olimpiai ezüstérmes birkózó mintájában.

Budapest rendezi a 2018-as birkózó-világbajnokságot

Archívum2016.09.30, 13:53

A Nemzetközi Birkózó Szövetség döntése alapján Budapest rendezi meg a 2018-as világbajnokságot, jelentette be pénteken Németh Szilárd, a magyar szövetség elnöke.

TEK-esnek állhatnak a magyar birkózók

Archívum2016.09.28, 09:11

A Magyar Birkózó Szövetség igyekszik egyfajta életpályamodellt bevezetni a versenyzőknél, és bár konkrét előrelépés még nem történt, ötletek már vannak.

Ezért nem szabad alsógatyában őrjöngeni

Archívum2016.09.21, 17:23

Nem kegyelmezett meg a Nemzetközi Birkózó Szövetség a riói olimpián sajátságos módon tiltakozó két mongol birkózóedzőnek, akik gatyára vetkőzve tiltakoztak a szerintük elcsalt bronzmérkőzés miatt. A performansz hároméves eltiltást ért, a két vétkes 2019 augusztusáig nem vehetnek részt nemzetközi versenyeken.

Kivizsgálják az elcsalt riói birkózómeccseket

Archívum2016.09.14, 09:39

A nemzetközi szövetség kiáll az olimpián csúnyán megveretett magyar birkózó mellett, és hogy a jövőben ne fordulhasson elő ilyesmi, többek között magyar szakértővel kivizsgálják az olimpiai eseteket.

Lőrincz Viktor: „Bármi történt, az nem adja vissza az érmemet

Archívum2016.09.01, 19:53

Kiáll Lőrincz Viktor mellett a birkózószövetség, de az olimpiai bronzmeccsén szőnyegelnök Staniszlav Sernek nem beszélt nyíltan nyomásgyakorlásról. Így Lőrincz biztosan nem kap bronzérmet Rióból, ugyanakkor a magyar szövetség küzd, hogy ne fektessék két vállra a sportágat. 

Elismerte a bíró, hogy elcsalta a magyar birkózó meccsét Rióban

Archívum2016.10.06, 10:04

Péteri László 2014-es aranysípos birkózóbírónak a Lőrincz Viktor meccsén szőnyegelnökként tevékenykedő szlovén Stanislav Sernek elárulta, hogy nyomást gyakoroltak rá azért, hogy a német Denis Kudlát hozza ki győztesnek a riói olimpia bronzmeccsén. 

Lőrincz Viktort fair play-díjra javasolják

Archívum2016.08.30, 14:31

Az utánpótlás szerkezeti átalakítását, a klubok megerősítését és a központosított olimpiai felkészülés bevezetését tervezi a Magyar Birkózó Szövetség a most következő olimpiai ciklusra, amelyre pályázat útján fogja kiválasztani a szakágak irányítóit.

Van, aki 76 millió forintot kap a riói aranyéremért

Archívum2016.08.28, 10:02

Az Egyesült Államok egyik legsikeresebb olimpiáján szerepelt Rióban, és az érmesek több forrásból is részesülnek pénzjutalomban. Így fordulhat elő például, hogy két birkózóbajnok, Kyle Snyder és Helen Maroulis 275 ezer dollárt (75,8 millió forint) kap.

Egy bronzérmet vettek el tőlem

Archívum2016.08.25, 20:52

Lőrincz Viktor birkózó szerint a szabályokkal szembemenő ítéletek születtek a riói olimpián a kötöttfogásúak 85 kilogrammos súlycsoportjának bronzmérkőzésén, amelyen végül kikapott.

Fecskében őrjöngött a birkózóedző – újabb csalás Rióban?

Archívum2016.08.22, 07:42

A mongol Mandakhnaran Ganzoring már a győzelmet ünnepelte, amikor megintették, ezzel ellenfele, az üzbég Iktityor Navruzov lett a bronzérmes a 65 kilós birkózók mezőnyében. A döntés következtében elszabadult a pokol: Ganzoring stábja tiltakozásképpen a bírói asztal előtt kezdett vetkőzésbe, egyiküket egy szál fecskében kellett kivezetni a küzdőtérről.

Veréb elől sikeresen menekült az ellenfele

Archívum2016.08.20, 22:27

A 86 kilogrammos Veréb István óriási csatában kikapott a vigaszágon, így kiesett a szabadfogású birkózók küzdelmeiből. A világ- és Európa-bajnoki bronzérmes magyar fordulatos mérkőzésen 7-6-os vereséget szenvedett a venezuelai Pedro Cabellos Fuentestől.

Ez szánalmas egy kicsit

Archívum2016.08.20, 18:20

Kiborult az örmény Levan Berianidze elleni veresége után a birkózók 125 kg-os súlycsoportjában induló Ligeti Dániel. Nem érti, miért nem megy neki a világversenyeken, miért nem tud fontos meccset nyerni, és úgy érzi, kárba veszett négy év munkája. A másik birkózónk, a 85 kg-osok között induló Veréb István a vigaszágra került, két meccset kell nyerni az éremhez.

Ligeti Dániel kikapott, a vigaszágban bízhat

Archívum2016.08.20, 17:08

Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia szombati, utolsó előtti versenynapján.

Kétszer is földhöz vágta edzőjét a japán birkózónő

Archívum2016.08.19, 19:35

Érdekes módját választotta a győzelmi örömnek Kavaj Riszako, a női birkózók 63 kg-os súlycsoportjának győztese. A japán sportoló a szőnyegre lépő edzőjét örömében kétszer is eldobta.

Meg akarják lincselni a saját birkózójukat

Archívum2016.08.18, 21:37

Ismét behatolt a politika a sportba. Azerbajdzsánban tajtékzanak a közösségi oldalakon, mert a birkózójuk kikapott egy örménytől. 

Egy japán birkózó megcsinálta, amit eddig senki

Archívum2016.08.18, 01:21

Icho Kaori nyerte szerdán az 58 kilós női birkózók versenyét az olimpián. A 32 éves sportoló zsinórban negyedik olimpiai aranyérmét szerezte meg, ez egyedülálló a sorozat.

A legjobb magyar bíró szándékos csalást látott Lőrincz meccsén

Archívum2016.08.17, 08:33

A két éve a világ legjobb birkózóbírójának megválasztott Péteri László szerint nem véletlen hibák sújtották Lőrincz Viktort a kötöttfogásúak 85 kilogrammos súlycsoportjának hétfői bronzmérkőzésén. A világszövetség bíróbizottságának elnökét sejti a háttérben.

A másik Lőrincz is balhés meccsen kapott ki az olimpián

Archívum2016.08.17, 10:51

A 66 kilós Lőrincz Tamás után a kötöttfogású birkózók 98 kilogrammos kategóriájában érdekelt Kiss Balázs is kiesett a riói olimpia keddi versenynapján.

Lőrincz ügyében a birkózószövetség jogorvoslat után néz

Archívum2016.08.16, 14:58

Ugyan a Lőrincz Viktor hétfői bronzmérkőzésén tapasztalt bírói döntések miatt a Nemzetközi Birkózó Szövetség szabályzata szerint nem lehet óvni, a magyar szövetség megvizsgálja az esetleges egyéb jogorvoslatok lehetőségét. 

Örömében eldobta az edzőjét a kubai birkózó

Archívum2016.08.16, 01:36

Mijain Lopez másodszor is megvédte olimpiai bajnoki címét a kötöttfogású birkózók között. Alaposan meg is ünnepelte. 

Lőrincz: Nem hiszem el, hogy egy olimpiai bronzmeccsen elveszik az érmem

Archívum2016.08.16, 07:33

Lőrincz Viktor úgy érzi, a bírók elvették tőle az érmet. A kötöttfogásúak 85 kg-os mezőnyében induló birkózó teljesen összetörten nyilatkozott a bronzmeccse után, amit az intések miatt bukott el német ellenfelével szemben.

Remélem, most nem járunk úgy, mint tegnap

Archívum2016.08.15, 18:25

Lőrincz Viktor egész nap remekül birkózott, az elődöntőben azonban hibázott egyet, és ezt orosz ellenfele kíméletlenül kihasználta. Így marad a bronzmeccs magyar idő szerint 22 óra után.

Bácsi kikapott a kisdöntőben, 5. helyen végzett

Archívum2016.08.15, 00:21

Bácsi Péter kikapott a bronzmérkőzésén, így ötödik lett a kötöttfogásúak 75 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia vasárnapi birkózónyitányán.

Bácsi éremeséllyel lép a riói szőnyegre

Archívum2016.08.14, 07:36

Vasárnap a kötöttfogásúak küzdelmével megkezdődik a birkózók versengése a riói olimpián, és az első napon rögtön komoly éremszerzési esélye lesz a 75 kilós Bácsi Péternek.

Magatehetetlenül fekszik Mongóliában a magyar Európa-bajnok

Archívum2016.08.02, 19:34

Rosszul lett, és kórházba került az ulánbátori szumó-világbajnokság alatt Rovnyai János, a magyar női válogatott edzője.

Lehet, hogy valóban szabotázs áldozata lett a doppingolással vádolt birkózó

Archívum2016.08.02, 18:31

Az indiai Narsingh Jadav hitelt érdemlően állította hazája doppingellenes hivatalának, hogy ellenfelének keze volt a júliusi pozitív doppingtesztjében. Felmentették, így ott lehet Rióban.

Kiss Balázs nyerte a szétbirkózást

Archívum2016.07.04, 12:17

Kiss Balázs képviselheti a magyar színeket a riói olimpián a kötöttfogású birkózók 98 kilogrammos kategóriájában, miután a pénteki válogató-párharcban legyőzte a kvótát megszerző Varga Ádámot.

Igazságtalanul segítették a bírók, lemondott az olimpiáról

Archívum2016.07.04, 13:18

Az orosz olimpiai válogatón történt, őt kedvezményesen érintő botrányos bíráskodás miatt önként lemondott az olimpiai részvételről Viktor Lebegyev kétszeres világbajnok szabadfogású birkózó.

Kommandósok vetettek véget az oroszországi birkózócsatának

Archívum2016.07.04, 13:19

Az OMON tagjai avatkoztak be, amikor dulakodássá fajult a szabadfogású birkózó bajnokság egyik negyeddöntője. Szokatlan akcióban kellett részt venniük az orosz rendőri különleges alakulat tagjainak, akik az oroszországi szabadfogású birkózó bajnokság Jakutszkban zajló döntőjének biztonságára felügyeltek.

Magyar birkózó a hírességek csarnokában

Archívum2016.05.27, 14:52

A Nemzetközi Birkózó Szövetség Varga Jánost is beválasztotta a Hírességek Csarnokába. Az idei beiktatáson összesen 15-en kerülnek be a Hall of Fame-be, közülük tíz egykori versenyző.

Meldoniummal buktak meg a magyarok legyőzői

Archívum2016.07.04, 13:20

A birkózók ázsiai és európai kontinentális olimpiai selejtezőin hét, kvótát szerzett versenyző - köztük a szerbiai Nagybecskereken Barka Emesét és Ligeti Dánielt legyőző sportoló - akadt fent meldoniummal doppingvizsgálatokon.

Kiss Balázs megkapja az esélyt a bizonyításra

Archívum2016.07.04, 13:21

A négy, olimpiai kvótát szerzett magyar kötöttfogású birkózó közül háromnak a helyét megkérdőjelezhetetlennek nevezte a riói csapatban Sike András szövetségi kapitány, aki ugyanakkor 98 kilogrammban Kiss Balázsnak megadja a lehetőséget a bizonyításra.

Nyolc magyar birkózó utazhat Rióba

Archívum2016.05.08, 16:21

Kvóta nélkül zárta a magyar küldöttség a birkózók utolsó, isztambuli olimpiai kvalifikációs versenyét, így eldőlt, hogy - a londoni hét után - nyolc magyar léphet szőnyegre a riói játékokon.

Nem sikerült a kvótaszerzés női birkózóinknak

Archívum2016.07.04, 13:23

Dénes Mercédesz, Barka Emese és Wilson Vanessa sem tudott döntőbe jutni, így egyikük sem szerzett riói kvótát a birkózók utolsó, Isztambulban zajló olimpiai kvalifikációs versenyén.

Nem jött össze a kvóta Deák-Bárdosnak

Archívum2016.07.04, 13:24

Nem sikerült riói kvótát szereznie Deák Bárdos Mihálynak a birkózók utolsó, isztambuli olimpia kvalifikációs versenyén. 

Lemaradt Rióról az olimpiai bronzérmes magyar birkózó

Archívum2016.07.04, 13:25

Az olimpiai bronzérmes Módos Péter a selejtezőben kikapott a birkózók utolsó, isztambuli kvalifikációs versenyén, így eldőlt, hogy a kötöttfogásúak 59 kilogrammos kategóriájában nem lesz magyar a riói játékokon.

Hét rendőr fogta le a részeg olimpiai bajnokot

Archívum2016.05.02, 12:34

Az 1996-os atlantai olimpia aranyérmese, a birkózó Vjacseszlav Olejnyik részegen vezetett, majd harcba szállt az őt megállító rendőrökkel, miközben a fia az autóban zokogott.

Egyre közelebb Rióhoz a 41 éves magyar birkózó

Archívum2016.05.02, 11:38

A tatai "próbajátékon" megfelelt, így a 41 éves Deák Bárdos Mihály lesz a kötöttfogás 130 kilogrammos kategóriájának magyar indulója a birkózók pénteken kezdődő, utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén Isztambulban.

Deák Bárdos 41 évesen harcba száll a riói olimpiáért

Archívum2016.04.28, 17:38

Egy tavaly óta nem versenyző veterán birkózónk is eljuthat Rióba. Deák Bárdos Mihály egy sérülés miatt váratlan lehetőség előtt áll.

Elhunyt a kétszeres olimpiai bajnok súlyemelő

Archívum2016.04.26, 21:43

Meghalt Tommy Kono, minden idők egyik legkiemelkedőbb súlyemelője. A kétszeres olimpiai bajnok 85 évesen hunyt el Honoluluban - adta hírül a budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő Szövetség kedden honlapján.

Megvan a 8. birkózókvótánk

Archívum2016.04.24, 09:45

Ligeti Dániel olimpiai kvótát szerzett a szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában vasárnap a birkózók ulánbátori kvalifikációs versenyén.

Női birkózóink is szállítottak két riói kvótát

Archívum2016.04.23, 09:49

Sastin Marianna és Németh Zsanett olimpiai kvótát szerzett a birkózók Ulánbátorban zajló kvalifikációs versenyén.

Bácsi riói kvótát szerzett

Archívum2016.04.22, 09:46

Bácsi Péter olimpiai kvótát szerzett a kötöttfogásúak 75 kilogrammos súlycsoportjában az ulánbátori birkózó kvalifikációs viadalon.

Bekavart a szélvihar a birkózók olimpiai selejtezőjén

Archívum2016.04.21, 16:56

Az ulánbátori reptér lezárása miatt több csapat mellett a nemzetközi szövetség technikai csoportja sem érkezett meg időben, így a kötöttfogásúaknál a csütörtöki mérlegelés után péntek reggel a hiányzóknak újabbat tartanak, ami egyben a sorsolást is megváltoztathatja.

Minden napra jut egy kvóta a birkózóktól

Archívum2016.04.17, 14:24

Varga Ádám olimpiai kvótát szerzett a kötöttfogásúak 98 kilogrammos súlycsoportjában a szerbiai nagybecskereki birkózó kvalifikációs viadalon. Ligeti Dánielnek ugyanez nem jött össze a szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában.

Veréb István olimpiai kvótát szerzett

Archívum2016.04.16, 21:15

Veréb István olimpiai kvótát szerzett a szabadfogásúak 86 kilogrammos súlycsoportjában a szerbiai Nagybecskereken zajló birkózó európai kvalifikációs viadalon, amelyen Sastin Marianna (63 kg) az elődöntőben kikapott.

Őrült meccsen szereztünk birkózókvótát

Archívum2016.04.15, 22:26

Lőrincz Tamás olimpiai kvótát szerzett a kötöttfogásúak 66 kilogrammos súlycsoportjában a szerbiai Nagybecskereken zajló európai birkózó kvalifikációs viadalon, miután az elődöntőben nem mindennapi körülmények között legyőzte horvát riválisát.

Lőrincz Tamás is kvótát szerzett

Archívum2016.04.15, 14:05

Lőrincz Tamás olimpiai kvótát szerzett a kötöttfogásúak 66 kilogrammos súlycsoportjában a szerbiai Nagybecskereken zajló európai birkózó kvalifikációs viadalon.

Ismert emberek, akik a nagyközönség előtt haltak meg

Archívum2016.04.04, 10:48

Mindannyian ismertek voltak a saját szakmájukban, sokan szerették és elismerték őket. Azonban az élet úgy hozta, hogy ott hagyják abba az életüket, ahol a sikereik elkezdődtek: a színpadon, sokak előtt. 

Magyar arany a birkózó Eb-n

Archívum2016.03.30, 20:02

Egy-egy magyar arany- és bronzérem született a bulgáriai Ruszében zajló U23-as birkózó Európa-bajnokság szerdai napján.

Kihúzták a szőnyeget az orosz birkózók alól

Archívum2016.03.22, 12:56

Elképzelhető, hogy nem indulnak majd orosz birkózók a riói olimpián, mivel az utóbbi időszakban rengeteg doppingesetet regisztráltak az ország versenyzői között.

Alig állt a lábán, mégis Eb-bronzot nyert a magyar birkózó

Archívum2016.03.13, 19:13

A kötöttfogásúak 71 kilogrammos kategóriájában szereplő Korpási Bálint és a 75 kilóban érdekelt Szabó László is bronzérmet nyert vasárnap a rigai birkózó Európa-bajnokságon, melyet így négy harmadik hellyel zárt a magyar küldöttség.

Minden magyar kiesett a birkózó Eb-n

Archívum2016.03.12, 14:14

Jäger Krisztián a vigaszágon folytathatta, ám ott is kikapott, így kiesett, csakúgy, mint Módos Péter, Németh Iván és Majoros Ármin Mózes a Rigában zajló birkózó Európa-bajnokság szombati, első kötöttfogású versenynapján.

Galambos Ramóna 19 évesen lett Eb-bronzérmes

Archívum2016.03.10, 19:32

Galambos Ramóna bronzérmet nyert az 55 kilogrammos súlycsoportban a rigai birkózó Európa-bajnokságon, miután a csütörtök esti helyosztón legyőzte a román Simona Pricobot.

Sorozatos lebukások a Sarapova-féle doppinggal

Archívum2016.03.09, 14:44

Újabb doppingügyekre derült fény a január elsejétől tiltólistán szereplő meldonium nevű anyag kapcsán: szerdán a Grúz Birkózó Szövetség jelentette be, hogy olimpiai ezüstérmes kötöttfogású versenyzője, Davit Modzmanasvili is megbukott az ellenőrzésen.

Sastin Marianna Eb-bronzérmes

Archívum2016.03.08, 19:47

Sastin Marianna bronzérmet nyert a 63 kilogrammos súlycsoportban a rigai birkózó Európa-bajnokságon, miután legyőzte a német Nadine Weinaugét.

Két Eb-éremben bíznak a vb-n leszereplő birkózók

Archívum2016.02.22, 22:04

A szabadfogásúak és a nők a lehető legerősebb csapattal utaznak a márciusi birkózó Európa-bajnokságra, a kötöttfogásúaknál ugyanakkor alapemberek is hiányozni fognak, többek között Lőrincz Tamás és Bácsi Péter.

Korpási győzött, Sike elégedetlen

Archívum2016.02.07, 15:36

A címvédő Korpási Bálint megnyerte a 71 kilogrammosok küzdelmét a Szombathelyen rendezett kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíjon. A hazai csapat további egy ezüst- és öt bronzéremmel zárt.

Felépült súlyos sérüléséből, majd mindenkit lebirkózott

Archívum2016.01.25, 12:51

A sérülésből visszatérő Módos Péter, illetve Lőrincz Tamás és Lám Bálint is győzött a hétvégén Zágrábban rendezett nemzetközi kötöttfogású birkózóversenyen.

Veréb csak az olimpiában tud gondolkodni

Archívum2016.01.04, 15:25

Veréb István a tavalyi év legjobb magyar szabadfogású birkózója lett, ám erősen felemásnak érzi 2015-ös teljesítményét, idén pedig mindenképpen meg akarja szerezni az olimpiai indulási jogot.

Újra gyömöszölheti egymást a két magyar birkózónő

Archívum2015.11.17, 16:08

Ünnepélyes műsorral körített sportágtörténeti eseményt rendez a Magyar Birkózó Szövetség szerdán estre 17 órától a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban: a csapatbajnoki finálé mindent eldöntő visszavágója mellett olimpiai válogatót vív egymással két női klasszisunk, Sastin Marianna és Barka Emese.

Így mi is szívesen birkóznánk David Beckhammel!

Archívum2015.10.19, 17:31

Cuki családi képpel leptett meg minket a világhírű sztárfocista, és fia a hétvégén. A fiúk együtt bolondoztak, és püfölték egymást, természetesen csak játékból. 

Szöul hőse lett az új birkózókapitány

Archívum2015.09.30, 18:16

A sikertelen világbajnoki szereplés után a Magyar Birkózó Szövetség elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, hogy mindhárom szakág élén változtat, így kötöttfogásban Sike András, szabadfogásban Ritter Árpád, míg a nőknél az eddigi szabadfogású kapitány, Gulyás István veszi át az irányítást.

Véletlenül idézte a Terminátort a kanadai-magyar birkózó

Archívum2015.09.14, 09:11

19 évesen már vb-ezüstérmes volt, a most véget ért világverseny viszont csalódást hozott a magyar anyától származó, kanadai Dorothy Erzsébet Yeatsnek. A Las Vegas-i helyszín nem vonta el a figyelmét, de Pécs is tetszett neki, amikor ott birkózott.

Cipóra vert finn lány a vb hőse

Archívum2015.09.12, 14:51

Valószínűtlen hősök születnek a Las Vegas-i birkózóvébén: az énekével a közönséget meghódító, pálcika vékony nigériai lány után két nappal egy finn versenyzőnőt ünnepelt a közönség.

Bosszantó vereségeket mértek birkózóinkra

Archívum2015.09.12, 11:10

Veréb István gyorsan elszállt, Barka Emese és Szmik Attila viszont nagyot küzdött a Las Vegas-i birkózóvébén. Barka közel állt az elődöntőhöz, de az amerikai ellenfele mellett a publikummal és a bírókkal meg kellett küzdenie.

Barka negyeddöntős a birkózó-világbajnokságon

Archívum2015.09.11, 22:24

A nők 60 kilogrammos kategóriájában szereplő Barka Emese, illetve a szabadfogásúak 97 kilós súlycsoportjában küzdő Szmik Attila is győzelemmel kezdte meg szereplését a Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság pénteki versenynapján, melyen Veréb István kikapott a 86 kg selejtezőjében, így kiesett.

Itt tart a magyar sportdiplomácia, hogy el lehet csalni így meccset

Archívum2015.09.11, 08:58

Újabb napot zárt kvóta nélkül a magyar csapat a birkózóvébén, pedig most versenyzett a biztos éremesélyes Sastin Marianna. A női birkózók szövetségi kapitánya, Wöller Ákos kiborult a kudarctól.

Elbűvölte Las Vegast a 21 éves birkózónő

Archívum2015.09.10, 10:46

Egy pillanat alatt az ujjai köré csavarta a Las Vegas-i birkózó-vb közönségét egy 21 éves nigériai lány, Adekuoroye Odunayo. Már az első meccse előtt is felkapta a fejét néhány néző Adekuoroyéra: az 53 kilósok közt induló nádszálvékony, magas, fekete lány akkor is egy jelenség volna, ha amúgy semmi különöset nem csinálna.

Kijutott az olimpiára, mégis bosszús a magyar Harry Potter

Archívum2015.09.10, 09:08

Lőrincz Viktor a birkózó-vb harmadik napján megszerezte a magyar csapat első olimpiai kvótáját, de nem tudott örülni neki a vesztes bronzmeccs után. Struhács György, a kötöttfogásúak kapitánya viszont egyvalamiért nagyon megdicsérte Lőrinczet.

Rossz nap után még rosszabb a birkózóvébén

Archívum2015.09.09, 08:29

Rossz nap után egy még rosszabb – így foglalható össze a birkózó-válogatott Las Vegas-i vb-szereplése a második nap után. A nagy reményekkel induló kötöttfogású csapat már csak Lőrincz Viktorban bízhat.

Elhunyt az olimpiai bronzérmes mesteredző

Archívum2015.09.08, 17:50

Hetvenhárom éves korában elhunyt Kiss Ferenc, olimpiai bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok birkózó, mesteredző.

Vitatható bírói döntések okozták Lőrincz végzetét

Archívum2015.09.08, 08:21

Egyetlen olimpiai kvótát sem szerzett a legnagyobb reménnyel várt napon a magyar csapat a Las Vegas-i birkózóvébén. Kiss Balázs és Lőrincz Tamás a vigaszágig sem jutott el, Bácsi Péter pedig 4-0-s előnyről kapott ki világbajnok ellenfelétől.

Birkózó-vb: nehéz ágon a magyarok Las Vegasban

Archívum2015.09.07, 08:36

Helyi idő szerint vasárnap este megtartották a Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság első hivatalos eseményét, a hétfői nyitó nap sorsolását, melyen Lőrincz Tamás (66 kg), Bácsi Péter (75 kg) és Kiss Balázs (98 kg) volt érdekelt, és hogy szerencsések lettek volna, azt egyikük esetében sem lehet állítani.

Alszanak, esznek, jót birkóznak

Archívum2015.09.02, 13:27

A kvóta- és éremszerzésre esélyes magyar birkózók mindegyike elszánt és jó formában érzi magát a hétfőn kezdődő Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt.

Húszfős magyar csapat indul Las Vegasban

Archívum2015.08.07, 20:31

A Magyar Birkózó Szövetség elnöksége elfogadta a szakágvezetők előterjesztéseit, így húsz versenyző vesz majd részt a szeptember 7-én kezdődő Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Magyarként indulna az olimpián az iráni menekült

Archívum2015.08.07, 18:52

Egy éve él Magyarországon Amir Hossein Sarvarimanesh, aki Iránból menekült el. Most birkózik, és szívesen elindulna az olimpián - magyar színekben.

Sastin nyerte a nagy magyar birkózócsatát

Archívum2015.07.26, 20:24

Sastin Marianna legyőzte Barka Emesét a birkózó Lengyel Open elődöntőjében, ezzel eldőlt, hogy kettejük közül ő indulhat az olimpiai programban is szereplő 58 kilós súlycsoportban a Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs vébén.

Sastin újabb aranyat nyert

Archívum2015.07.13, 11:08

Sastin Marianna aranyérmet nyert a 60 kilogrammos kategóriában a Madridban rendezett nemzetközi birkózóversenyen.

Ilyen bokszmeccs még nem volt birkózószőnyegen

Archívum2015.06.18, 10:42

Birkózás helyett addig pofozkodott egymással a grúz Vladimer Hincsegasvili és a fehérorosz Vladiszlav Andrejev a bakui Európa Játékok 57 kg-os súlycsoportjának elődöntőjében, amíg mindkét sportolót leléptették a versenybírók.

Barka Emeséé a hetedik magyar arany az Európa Játékokon

Archívum2015.06.16, 18:49

Barka Emese egész nap kiválóan birkózva aranyérmet nyert a nők 58 kilogrammos súlycsoportjában a Bakuban zajló Európa Játékokon.

Sastin Marianna aranyérmes

Archívum2015.06.15, 20:10

Sastin Marianna aranyérmet nyert a birkózók 60 kilogrammos súlycsoportjában a bakui Európa Játékokon.

Lám közel állt a bakui éremhez

Archívum2015.06.14, 20:48

Folytatva a birkózók sikeres szombati kezdését, közel állt az éremhez, végül az ötödik helyen zárt Lám Bálint a kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjában, a bakui I. Európa Játékokon.

Sastin vagy Barka? Barka vagy Sastin?

Archívum2015.05.24, 14:46

A világbajnok Sastin Marianna a döntőben legnagyobb hazai riválisát, Barka Emesét legyőzve megnyerte a 58 kilósok küzdelmeit a németországi Dormagenben rendezett nemzetközi női birkózóversenyen.

Bárdosi olimpiai életjáradéka a tét

Archívum2015.04.28, 08:47

Kedden a Budakörnyéki Járásbíróság tárgyalja Bárdosi Sándor ügyét, az olimpiai ezüstérmes, vb- és Eb-3. birkózót Lacza Ádám Illés, a Magyar Kempo Szövetség elnöke jelentette fel garázdaság miatt.

Nők birkóznak Budapesten

Archívum2015.04.08, 17:00

Először rendezik meg a budapesti Kruj Iván Sportcsarnokban az 5+1 Sztár női birkózó gála nemzetközi csapatversenyt, amelyen világ- és Európa-bajnoki érmesek lépnek majd szőnyegre szombaton.

Lőrincz Tamás remekelt Isztambulban

Archívum2015.04.05, 20:54

Az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás arany-, testvére, Lőrincz Viktor ezüst-, míg Szabó László bronzérmet nyert az Isztambulban rendezett nemzetközi kötöttfogású birkózóversenyen.

Módos Pétert műteni kell, kihagyja a vébét is

Archívum2015.03.13, 17:25

Műteni kell Módos Péter olimpiai és világbajnoki bronzérmes birkózó vállát, így a szeptemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon biztosan nem léphet szőnyegre.

Vakbéllel műtötték Lőrincz Viktort

Archívum2015.02.02, 19:42

Vakbélműtétet hajtottak végre Lőrincz Viktor kétszeres világbajnoki bronzérmes birkózón.

Már nem Hegedűs a birkózóelnök

Archívum2015.01.30, 13:30

Németh Szilárdot választotta meg új elnökévé a Magyar Birkózó Szövetség pénteki tisztújító közgyűlése.

A rezsibiztos birkózni szeretne

Archívum2015.01.06, 14:29

Indul a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöki posztjáért Németh Szilárd országgyűlési képviselő. A rezsibiztos, aki a Csepeli BC vezetője, 13+1 pontban foglalta össze legfontosabb terveit. A politikus Hegedüs Csaba jelenlegi elnököt váltaná le. 

Eltiltották az olimpiai bajnok birkózót

Archívum2014.12.18, 18:31

Doppingellenőrzés elmulasztása miatt egyéves eltiltást kapott Steeve Guenot olimpiai bajnok birkózó.

A világ 10 legkeményebb sportja

Archívum2014.11.06, 15:23

Amilyen könnyűnek tűnnek első látásra, olyan nehezek a valóságban. Bár minden sport speciális a maga nevében, akad néhány, amely különösen nagy erőfeszítést igényel – mind fizikai, mind lelki, mind pedig szellemi értelemben egyszerre. A Sporteology oldal összegyűjtötte, melyek a világ legnehezebb mozgásformái.

Bácsi a gyermekének nyerte a vb-aranyat

Archívum2014.09.16, 18:11

Élete legjobb éve volt az idei Bácsi Péter számára, aki áprilisi Európa-bajnoki címét és gyermekének júliusi születését követően múlt szombaton megnyerte a kötöttfogásúak 80 kilogrammos kategóriájának küzdelmeit a taskenti birkózó-világbajnokságon.

Bácsi Péter világbajnok

Archívum2014.09.13, 17:06

Bácsi Péter aranyérmet nyert a kötöttfogásúak 80 kilogrammos kategóriájában a taskenti birkózó-világbajnokság szombati versenynapján.

Lőrincz Viktor bronzot nyert a birkózóvébén

Archívum2014.09.12, 17:00

Lőrincz Viktor bronzérmet nyert a kötöttfogásúak 85 kilogrammos kategóriájában a taskenti birkózó-világbajnokság pénteki versenynapján. A ceglédi versenyző a harmadik helyért kiírt mérkőzésen a svéd Kristofer Johanssont 3-0-ra győzte le. 

Kibirkózták magukat a vébéről a magyarok

Archívum2014.09.08, 14:32

Gulyás Zsombor, Veréb István és Csercsics Richárd is kiesett a taskenti birkózó-világbajnokság hétfői nyitónapján.

Farkas Péternek csak egy edzőtábor volt a börtön

Archívum2014.08.22, 12:04

Pénteken szabadult a börtönből a korábbi olimpiai bajnok birkózó, Farkas Péter, akit kábítószerrel való visszaélés miatt ítéltek el.