Bikini

címke rss

A NOX és a Bikini együtt a zenéért

Együtt a zenéért címmel indult egy másfél hónapos kampány az illegális letöltések és a CD-másolás ellen, és ebben a magyar zenei élet számos szereplője tevékenyen is részt vesz. A kezdeményezés nem a fentiek bűncselekmény-oldalát hangsúlyozza, hanem arra próbálja ráébreszteni a zenebarátokat, hogy kedvenceik ingyen dolgoznak, amennyiben csak másolt formában veszik meg lemezüket. Nézd meg a kampányoló zenészekről készült videoriportot!

Őszinte, kőkemény és halott

Kultúra2007.02.03, 15:43

"A magyar rock élő legendái" címmel kétnapos, múltidéző rockfesztivált tartanak a hétvégén a Papp László Budapest Sportarénában. Összesen tizenkét zenekart láthat a nagyérdemű, köztük olyan korszakos jelentőségű együtteseket, mint a Beatrice, a Bikini, az Edda vagy a P. Mobil. A fellépők nagyobbik része kötődik valamilyen formában a hetvenes-nyolcvanas évek "őszinte, kőkemény" rockzenéjéhez, mint ahogy az egykori "fekete bárányok" is hiánytalanul képviseltetik magukat, a névsorból talán csak a Piramis hiányzik, amely azonban néhány héttel ezelőtt már megtartotta a maga nosztalgiakoncertjét.

Retrobuli a bikinis D. Nagy Lajossal

Partytár2008.11.06, 22:07

November 15-én szombaton ismét Retro Buli a Club Q-ban, ezúttal a legendás Bikini együttes frontembere, D. Nagy Lajos lép fel. Az estén a nyolcvanas és kilencvenes évek legjobb slágerei hangzanak el, a ceremóniamester dj Tomek lesz.

Tatár Csilla kombinéban Mokkázott

Archívum2013.11.29, 15:46

A műsorvezető mintha elfelejtett volna felöltözni reggel. Áttetsző csipke kombinéban vezette a reggeli Mokka adását.

Kihívás minden mennyiségben - vesd bele magad!

Life.hu2014.08.14, 13:04

Szerencséd van! Ezen a héten is akad program bőven, amiből válogathatsz. Először is koncert, koncert és még több koncert, tetejébe pedig a Sziget fesztivál. Ha pedig nem zenére vágynál, egy balatoni sportdzsemborival és a kihívások hétvégéjének programjával is készültünk - az izomláz garantált!

A Miss Universe Hungary győztese, Nagy Nikoletta hatalmas kebleket villantott

Life.hu2016.08.01, 10:36

Az irigylésreméltó alakjáról ismert szépség ezúttal hatalmas kebleket villantott. 

Mariah Carey megmutatta magát bikiniben: hihetetlen, mennyire lefogyott

Archívum2019.01.06, 07:57

Mariah Carey gyomorgyűrű segítségével fogyott le: olyannyira jól sikerült ez a beavatkozás, hogy még bikiniben is tökéletesen mutat az énekesnő.

Merész választás: Bella Thorne mini bugyija szinte semmit sem takart – Fotó

Life.hu2021.01.12, 11:55

A színésznő az egész családjával indult nyaralni Mexikóba, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy villantson. Bella Thorne olyan mini bikinibugyit húzott, hogy az szinte alig takart valamit.

Bikiniben Kocsis Korinna, az édesanya bomba formában van - fotó

Tévé2023.06.12, 11:20

Fél évvel azután, hogy bejelentette, nincsenek együtt kisfia apjával, Kocsis Korinna úgy tűnik, nagyon jól érzi magát a bőrében.

Előző
Következő