Bige László

címke rss
Külföldi szál kerülhetett elő a Bige László, baloldali vörösbáróhoz köthető bűnügyben

Külföldi szál kerülhetett elő a Bige László, baloldali vörösbáróhoz köthető bűnügyben

Külföldről kért adatokat a rendőrség a Bige László egyik cégéhez köthető büntetőügyben - tudta meg a Magyar Nemzet. A Bige Holding Kft.-t érintő eljárásban a Nemzeti Nyomozó Iroda veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt folytat nyomozást. A bűnügynek jelenleg öt gyanúsítottja van, ám a műtrágyakirály egyelőre nincs köztük. Bige László baloldali vörös báró egyébként aktívan részt vett a baloldal 2022-es kampányában. 

Börtönbe küldené az ügyészség Bige Lászlót, a gazdákat megkárosító műtrágyakirályt

Itthon2023.08.22, 10:44

A Magyar Nemzet információ szerint letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta Bige László vesztegetési ügyében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség. A milliárdos műtrágyakirályt pár hónapja nem jogerősen felmentette a bíróság, ám a döntéssel az ügyészség nem ért egyet. Bige és társai emellett egy kétmilliárdos hűtlen kezeléses ügyben is bíróság előtt állnak.

Börtönt kérnek Márki-Zay finanszírozójára, a gazdákat megkárosító oligarchára, Bige Lászlóra

Itthon2022.06.27, 13:23

Hűtlen kezeléssel és a vesztegetéssel vádolja az ügyészség a választás előtt nyíltan az ellenzék mellé álló milliárdost, akinek két vádlott-társa februárban beismerő vallomást tett. A műtrágyakirály közben húzza az időt, hogy ne kelljen kifizetnie a GVH által rá kiszabott tizenegy milliárdos bírságot - írja a Mandiner.hu.

Bige László még mindig nem hajlandó kifizetni a jogerős büntetést

Itthon2022.04.28, 09:52

Ismét azonnali jogvédelmet kért a bíróságtól Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa, Bige László a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által tavaly ősszel kiszabott 11 milliárd forintos bírság végrehajtásának felfüggesztéséért - közölte az MTI a Magyar Nemzet csütörtöki számára hivatkozva. Ahogy arról az Origo már számos alkalommal beszámolt, az április 3-i országgyűlési választást megelőzően Bige László volt a baloldal jelöltjének, Márki-Zay Péternek az egyik legfontosabb finanszírozója. Azt nem lehet tudni, hogy egészen pontosan mennyivel támogathatta a baloldali oligarcha Márki-Zay kampányát, de a saját bevallása alapján ez az összeg 65 milliió ...

GVH: Be kell fizetnie a központi költségvetésbe a Nitrogénműveknek a 11 milliárdos kartellbírságot

Itthon2022.04.08, 13:51

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte a Nitrogénművek csoportra kiszabott 11 milliárdos bírság végrehajtását, miután a Kúria jogerősen elutasította a cégcsoport halasztási kérelmét - közölte a GVH az MTI-vel pénteken.

Nem hajlandó megmondani a magyar gazdákat megkárosító Bige László, hogy mennyi pénzt ad Márki-Zaynak

Itthon2022.03.16, 20:48

Kínos hebegésbe torkollott Márki-Zay Péter és Bige László interjúja az ATV Egyenes beszéd című műsorában, amikor a riporter arról kérdezte őket, hogy a baloldali oligarcha mennyivel támogatja Gyurcsány jelöltjének kampányát. Jól látszott, hogy mindketten el akarják titkolni az összeget. Bige László érdemben nem tudta megmagyarázni, miért állította le a műtrágyagyártást, további károkat okozva a magyar gazdáknak.

Ismét a magyar gazdákat fenyegeti Márki-Zay finanszírozója

Itthon2022.03.09, 15:50

A háborúra hivatkozva leállította az ammóniatermelését a Bige László által vezetett Nitrogénművek. A lépés hatására jelentősen megnőhetnek a termelési költségek a magyar mezőgazdaságban, tehát a baloldali oligarcha lépésével ismételten a magyar gazdák és fogyasztók jártak rosszul. Bige korábban is megfenyegette már a magyar gazdákat, valamint 36 milliárdos kárt okozott nekik, de emellett arra van ideje és forrása, hogy 65 millióval támogassa Márki-Zay Péternek, Gyurcsány jelöltjének a kampányát. 

Egymilliárd forintot költött el a baloldali oligarcha, Bige László saját maga megünneplésére

Itthon2022.02.22, 08:16

Legutóbbi születésnapját úgy ünnepelte meg a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal szponzora, Bige László, mint egy dúsgazdag amerikai olajmágnás - írja a Bors. A magyar gazdákat 36 milliárddal megkárosító baloldali oligarcha a lap számításai szerint egymilliárd forintot költött el a bulira, amelyen külön fizettek Rod Stewartnak azért, hogy felköszöntse Bigét.

Bige László megint milliókat adott Márki-Zay Péternek - videó

Itthon2022.02.11, 12:07

Márki-Zay Péter, Gyurcsány jelöltje annyira meg akarja szerezni a miniszterelnöki széket, hogy rendszeresen összefüggéstelenül, összevissza beszél, miközben a háttérben baloldali milliárdosok tömik ki a zsebeit. Támogatói között továbbra is ott van a milliárdos Bige László is, akivel luxusétteremben találkozott és félmillió forintos bort iszogatott. Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt legutóbb, ahol többek között arról is beszélt, hogy Bige László eddig valamivel több mint tízmillió forinttal támogatta a kampányát. Ez figyelemre méltó, mert bár az összeg bizonyosan jóval nagyobb, Márki-Zay eddig csak öttmilliót ...

Márki-Zay Péter zagyva magyarázkodásokkal állt elő arról, mennyi pénze van és honnan – videó

Itthon2022.02.03, 12:34

Márki-Zay Péter, Gyurcsány jelöltje botrányos kijelentéseivel egyre nagyobb zajt próbál csinálni. Annyira meg akarja szerezni a miniszterelnöki széket, hogy rendszeresen összefüggéstelenül, összevissza beszél, miközben a háttérben baloldali milliárdosok tömik ki a zsebeit. Támogatói között ott van a magyar gazdákat megkárosító és kartellező Bige László, a volt szocialista miniszterelnök, Bajnai Gordon, és több más, baloldali pénz- és üzletember, akikkel luxuséttermekben találkozik és félmillió forintos bort iszogat. Érdekes, hogy legutóbb kiderült: Márki-Zay Péter nem tud elszámolni közel 50 millió forinttal, amit a Facebook-hirdetééseire ...

Előző
Következő