Biczó Bence

címke rss
A Fradit is díjazta a Nemzetközi Fair Play Bizottság

A Fradit is díjazta a Nemzetközi Fair Play Bizottság

Négy díjat kaptak a magyarok pénteken a Nemzetközi Fair Play Bizottság budapesti gáláján.

Úszó VK: Fölényesen nyert Hosszú Katinka

Sport2019.10.05, 20:06

Hosszú Katinka 400 méter vegyesen fölényes győzelmet aratott az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán, a szombati versenynapon.

Verrasztóék a BVSC-ben folytatják

Sport2016.09.29, 12:30

Az Európa-bajnok Verrasztó Dávid és húga, a szintén Eb-győztes Evelyn, valamint az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence a BVSC-Zugló úszószakosztályában folytatja pályafutását.

Cseh mellett Kenderesi úszhat 200 pillangón

Sport2016.07.04, 11:43

Kenderesi Tamás 200 méter pillangón legyőzte Biczó Bencét az úszó Budapest Open pénteki versenynapján, a Tüske uszodában, így biztosan ő szerepelhet majd ebben a számban a világbajnok Cseh László mellett a riói olimpián.

Londonban kiderült, túl sok jó úszónk van

Sport2016.05.20, 16:40

Cseh László 100 méter pillangón, Földházi Dávid pedig 200 méter háton a legjobb idővel jutott elődöntőbe, míg Kapás Boglárka - ugyancsak a leggyorsabbként - már a döntőbe került 1500 méteren a londoni úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapjának délelőttjén.

Legyőzte Cseh Lászlót a 19 éves magyar tehetség

Sport2015.06.30, 22:09

Kenderesi Tamás fantasztikus idővel győzött 200 méter pillangón, míg Bernek Péter és Kapás Boglárka harmadik aranyérmét gyűjtötte be az úszók Győrben zajló országos bajnokságának keddi versenynapján.

Hosszú hatalmasat sikított az örömtől

Sport2014.08.21, 21:23

A magyar küldöttség a legeredményesebb napját zárta csütörtökön a berlini úszó Európa-bajnokságon: Hosszú Katinka két aranyérmet, Biczó Bence egy ezüstöt, Kapás Boglárka egy bronzot nyert, továbbá a Hosszú és Kapás mellett Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Evelyn alkotta 4x200 méteres gyorsváltó is harmadik lett.

Hosszú elkápráztatta a mezőnyt

Sport2014.08.21, 19:50

Félóra leforgása alatt két aranyérmet nyert Hosszú Katinka a berlini úszó Európa-bajnokságon: előbb 200 vegyesen, majd 100 háton is elsőként csapott a célba. Slusszpoénként még a 4x200-as gyorsváltót is bronzhoz segítette döbbenetes hajrájával. Biczó Bence megismételve két évvel korábbi, debreceni teljesítményét ismét második lett 200 pillangón, Kozma Dominik pedig tovább javítva az országos csúcsot biztos döntős 100 gyorson.

Hosszú Katinka kétszer is lehagyta a mezőnyt

Sport2014.08.20, 11:49

Hosszú Katinka 200 vegyesen és 100 háton is a legjobb időt úszva bejutott az elődöntőbe a Berlinben zajló Európa-bajnokságon.

Egyetlen pont döntött az Amerika-Európa úszóversenyen

Archívum2013.12.21, 19:28

Az amerikai csapat 132-131-re nyert a Biczó Bencével és Verrasztó Dáviddal felálló Európa-válogatott ellen a kétnapos glagow-i úszópárbajon.

Két magyar is Amerika ellen úszik Glasgow-ban

Sport2013.12.18, 12:27

Öt magyar úszó is rangos nemzetközi versennyel búcsúztatja az évet. Ketten az Európa-Amerika párviadalon indulnak Európa képviseletében Glasgow-ban, míg a péntek-szombati szentpétervári eseményen hárman állnak rajthoz Szentpéterváron.

Jakabos is távozik Pécsről

Archívum2013.10.15, 14:16

Biczó Bence tavaly Debrecenbe szerződött, Jakabos Zsuzsanna pedig várhatóan Győrben folytatja pályafutását, így Pécs egy év alatt két klasszis úszót is elveszít.

Biczó Bence aranyat nyert az Universiadén

Sport2013.07.13, 19:41

Az úszó Biczó Bence 200 m pillangón aranyérmet nyert az oroszországi Kazanyban zajló 27. nyári Universiade szombati versenynapján.

Magyar úszósikerek Barcelonában

Archívum2013.06.12, 11:18

Hosszú Katinka 400 m vegyesen, Biczó Bence 200 m pillangón nyert Barcelonában, a Mare Nostrum elnevezésű úszósorozat második állomásának első napján.

Biczó debreceni diák lesz

Archívum2012.08.24, 13:10

A Debreceni Egyetem (DE) hallgatójaként tanul tovább és a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola (DSC-SI) versenyzőjeként folytatja pályafutását szeptembertől Biczó Bence ifjúsági olimpiai bajnok úszó.

Csehnek elege van a kilencedik helyből

Sport2012.07.30, 16:07

Cseh László és Biczó Bence bejutott az esti elődöntőbe 200 méter pillangón a londoni olimpián. Cseh László egy kicsit jobb időre számított, a dinamikát hiányolta az úszásából, a 400 vegyes kudarca pedig még mindig nagyon fáj neki. Biczó úgy érzi, elszúrta az úszást, és este ennél sokkal jobb teljesítményt kell nyújtania.

Lehet, hogy megérdemlem - Cseh Lászlónak rémálom a londoni olimpia

Sport2012.07.30, 23:36

Biczó Bence és Cseh László sem jutott be a 200 méteres pillangóúszás döntőjébe hétfőn a londoni olimpián. Biczó egy hellyel csúszott le a fináléről, Cseh viszont csak a 12. helyen zárt. A szám Európa-bajnoka közvetlenül a futam után összetörve nyilatkozott az [origo]-nak, úgy érzi, ez volt élete legrosszabb versenye.

Új magyar húzóemberek léptek elő az úszó-Eb-n

Sport2012.05.29, 11:27

Eddig öt-hat kiemelkedő úszó szállította az érmeket, most tizennégy versenyző remeklése hozta minden idők legjobb szereplését. Többek között ez a tanulsága a debreceni Európa-bajnokságnak, ahol öten életük első Eb-érmét szerezték, és volt egy nagy visszatérő is. A soha nem látott virágzáshoz tíz éve épülő szisztéma vezetett, a szövetségi kapitány a 26 érem után is a földön maradt, és négy-öt érmet vár az olimpián.

Egyetlen századdal kapott ki Biczótól a szemüveggel taktikázó Cseh

Sport2012.04.04, 15:15

A szám olimpiai ezüstérmese, Cseh László egyetlen századmásodperccel kikapott Biczó Bencétől 200 m pillangón a debreceni úszó országos bajnokság szombati versenynapján.

Cseh nyert egy számot, de kikapott Lochtetól, az amerikaiak simán verték Európát

Sport2011.12.18, 11:02

Cseh László nyerte a 200 pillangót az Atlantában rendezett Egyesült Államok-Európa úszóverseny második, egyben utolsó napján, az amerikaiak azonban Michael Phelps nélkül is simán győztek az összesítésben.

Cseh harmadik idővel döntős 200 pillangón

Archívum2011.12.10, 13:30

Cseh László a harmadik, Biczó Bence pedig a negyedik legjobb idővel jutott be 200 m pillangón a szombat délelőtti selejtezőből az esti döntőbe a lengyelországi rövidpályás úszó Eb-n.

Cseh verhetetlen a rövidpályás úszó-Eb-n

Sport2011.12.10, 20:25

Korábbi két elsősége mellé a 200 pillangó aranyát is megnyerte Cseh László a lengyelországi Szczecinben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság szombati napján. 100 női vegyesen Jakabos Zsuzsanna a második, Takács Krisztián 100 gyorson a 3. lett.

Gyenesei és Hárai is Junior Prima Díjat kapott

Sport2011.11.24, 20:38

Ötödször adták át csütörtökön a Junior Prima Díjakat sport kategóriában. Tíz fiatal fejenként 7000 eurót kapott a kimagasló teljesítményéért.

Cseh László visszatér a párás Kínába, három számban nevezték az Universiadéra

Sport2011.08.03, 14:12

Tizenhat sportágban 103 magyar sportoló vesz részt az idei, 26. nyári Universiadén, amelyet augusztus 12. és 23. között rendeznek meg Sencsenben. Cseh László még nem tudja, hogy melyik számban indul a kínai versenyen.

Kis Gergő hatalmas országos csúccsal nyert vb-bronzot

Sport2011.07.27, 16:26

Biczó Bence a nyolcadik helyen végzett a sanghaji vizes világbajnokság férfi 200 méteres pillangóúszó döntőjében, a győzelmet az amerikai Michael Phelps szerezte meg. 800 gyorson Kis Gergő elképesztő hajrával, majdnem négy másodpercet javítva saját országos csúcsán, 7:44.94 perces idővel harmadikként csapott célba. Jakabos Zsuzsanna 200 pillangón az ötödik legjobb idővel döntős, 200 vegyesen Cseh László a harmadik legjobbat úszva jutott fináléba.

"Az utolsó ötvenre gyakorlatilag meghaltam" - Cseh László gyengébb idővel, de továbbjutott

Sport2011.07.26, 13:12

A hat magyar indulóból öt továbbjutott a Sanghajban zajló vizes világbajnokság úszóversenyének kedd délelőtti programjából.

Biczó a döntőben Phelpsszel harcolna, Cseh égi jelnek tekinti a kiesést

Sport2011.07.26, 19:51

A sanghaji világbajnokságon 200 méteres pillangóúszásban döntőbe jutott Biczó Bence nem elégedett, a középdöntőben búcsúzott Cseh László viszont nem elégedetlen a teljesítményével.

Biczó úszhat Phelps ellen a 200 pillangó döntőjében, Cseh nem

Sport2011.07.26, 19:52

Az élete első világbajnokságán szereplő Biczó Bence döntőbe jutott a 200 méteres pillangóúszásban a sanghaji vizes vébén. Cseh László a tizenkettedik időt úszta az elődöntőben, így nem jutott a döntőbe.

Biczó agyonverte a mezőnyt az ifi úszó-Eb-n

Sport2011.07.11, 16:08

Biczó Bence óriási fölénnyel győzött 200 méter pillangón, és ezzel megvédte címét a belgrádi ifjúsági úszó Európa-bajnokságon.

Biczó Bence világklasszis úszással legyőzte Cseh Lászlót

Sport2011.06.25, 12:25

Biczó Bence a világ idei második legjobb idejével, 1:54.79 perccel nyerte a 200 m pillangót, és előzte meg többek között Cseh Lászlót a Debrecenben zajló 113. országos úszóbajnokság pénteki napján. Risztov Éva 800 után 400 gyorson is nyert.

Cseh két érmet nyert Monacóban, de Biczó 200 pillangón megelőzte

Archívum2011.06.11, 19:56

Cseh Lászlót két számban is a dobogón végzett a három versenyből álló Mare Nostrum-úszósorozat harmadik, befejező állomásán, Monacóban, ahol egy aranyat és egy bronzot nyert a nyitónapon.

Cseh továbbra is remek formában, Dara közel a kvótához

Archívum2011.06.08, 20:39

A Mare Nostrum-sorozat második állomásán is győzelemmel mutatkozott be Cseh László, a vegyesúszás magyar klasszisa.

Verrasztó Dávid is megúszta az olimpiai szintet Barcelonában

Archívum2011.06.05, 19:57

Újabb olimpiai A szintes magyar eredmény született a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi úszóverseny-sorozat nyitóállomásán, Barcelonában. Verrasztó Dávid csatlakozott ötödikként vasárnap az előző napi londoni kvótások társaságához, Kapás Boglárkához, Biczó Bencéhez, Cseh Lászlóhoz és Kis Gergőhöz.

Négy magyar úszó is olimpiai szintet úszott Barcelonában

Archívum2011.06.04, 19:39

A magyarok két aranyérmet gyűjtöttek szombaton Cseh László és Kis Gergő jóvoltából a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi úszóverseny-sorozat nyitóállomásán, Barcelonában, Bernek Péter és Biczó Bence pedig egy-egy második helyezést szerzett. Cseh, Kis, Biczó és Kapás Boglárka teljesítette az olimpiai A szintet, így már biztos londoni induló.

Átírták a világranglistát a magyar úszók a Budapest-bajnokságon

Sport2011.03.27, 21:53

Elégedetten összegezte a háromnapos Budapest-bajnokság eredményeit Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya. A magyar versenyzők közül többen is a világranglista elejére kerültek hétvégi teljesítményükkel, Gyurta Gergely a 800 gyors rangsorában a második helyre lépett fel.

Mutina teher alatt versenyzett, Verrasztó a testvérére gondolt

Archívum2010.11.27, 19:32

Három nap után harmadik helyen áll a magyar válogatott az eindhoveni rövidpályás Európa-bajnokság éremtáblázatán, miután szombaton Mutina Ágnes 400 gyorson, Verrasztó Evelyn 100 vegyesen győzött, míg Biczó Bence révén egy bronzérem egészítette ki az immár öt aranyból álló kollekciót.

"Nem izgat, hogy Phelpshez hasonlítanak" - találkozás Biczó Bence úszóval

Sport2010.09.05, 19:43

Az úszósport egyik tekintélyes szakírója szerint a londoni olimpián "komoly fejfájást okozhat" a tizennégyszeres olimpia bajnok Michael Phelpsnek a tizenhét éves Biczó Bence, aki a szingapúri ifjúsági olimpián aranyérmet nyert 200 méteres pillangóúszásban. A kiemelkedő időeredményekkel rendelkező úszó egyelőre nem álmodozik a londoni győzelemről, ám edzője szerint vannak még tartalékai.

Előző
  • 1
Következő