bevonulás

címke rss

Etióp katonák vonulnak be Szomáliába

Nagyvilág2006.07.24, 13:37

Már a második szomáliai városba vonult be az etióp hadsereg. A céljuk az lehet, hogy megóvják az ottani ideiglenes kormányt az iszlamistáktól vagy megpróbálják visszaszorítani őket. A Szomália egyre nagyobb részét ellenőrző iszlamistákat korábban is erővel akadályozták meg az etiópok abban, hogy iszlám államot alakítsanak ki. A két ország vezetése tagadja a bevonulást, feltehetően a hagyományos szomáliai-etióp ellentét miatt.

Novemberben leszerel az utolsó sorkatona

Itthon2004.06.09, 17:28

Nem lesz több bevonulás, és novemberben leszerel az utolsó sorkatona is - döntött szerdai ülésén a kormány. Az erről szóló törvénytervezet várhatóan ősszel kerül a parlament elé. Azoknak a fiataloknak viszont, akik közben sorozási papírt kaptak, a mostani döntéstől függetlenül meg kell jelenniük a sorozó bizottságok előtt.

Valószínűleg a mostani volt az utolsó sorozás

Itthon2004.05.21, 17:24

Nagy valószínűséggel már nem lesz több sorozás az országban, bár hivatalosan ezt még nem jelentették be. A kormányfő ugyanakkor azt mondta pénteken: a tervezettnél korábban, már az idén leszerelhet az utolsó sorkatona. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter arra a kérdésre, hogy a miniszterelnöki bejelentés azt jelenti-e, hogy a múlt heti bevonulás volt az utolsó, úgy válaszolt: "Jelentheti azt."  

Maximum még négy bevonulás lesz

Itthon2004.05.13, 15:59

Már legfeljebb csak négy sorozás van hátra, aztán vége a kényszersorozásnak. Az azonban csupán utólag fog kiderülni, hogy melyik is lesz az utolsó, mivel azt csak azután jelentik be, miután az utolsó sorkatona is bevonult a laktanyájába. A honvédelmi tárcánál attól tartanak ugyanis, hogy az utolsó bevonulás alól mindenki ki akarná magát vonni.

Levélben keresik a több száz honvédségi bliccelőt

Itthon2003.09.19, 16:15

Ezekben a napokban keresik meg a hadkiegészítő parancsnokságok azokat a fiatalembereket, akik a múlt heti bevonuláskor nem tettek eleget a behívó parancsnak. Ezúttal a behívottak hatoda, több mint négyszáz fiatal döntött úgy, hogy nem kíván bevonulni. Azoknak, akik sokáig húzódoznak, akár százezer forintos szabálysértési bírsággal is számolniuk kell.

Négy év börtönt kapott egy volt csehszlovák pártvezető

Nagyvilág2003.06.09, 11:19

Négyévi szabadságvesztésre ítélte a prágai városi bíróság hétfőn Karel Hoffmannt, az egykori Csehszlovákia Kommunista Pártjának volt magas rangú vezetőjét. Hoffmann azért kapta büntetését, mert a bíróság szerint a per folyamán bebizonyosodott: 1968. augusztus 20-án éjjel kikapcsoltatta a központi rádió műsorait továbbító rendszert, hogy megakadályozza a Varsói Szerződés csapatainak csehszlovákiai bevonulásáról szóló objektív hírek sugárzását.

Elesett Kirkuk, szövetséges kézen az olajközpont

Irak2003.04.10, 14:39

Amerikai és kurd csapatok hatoltak be csütörtökön délelőtt Kirkuk, a legfontosabb észak-iraki olajváros központjába. A BBC jelentése szerint a város lakossága ünnepelte a szövetségesek bevonulását és Kirkuk elestét.

Tömegesen bliccelnek a besorozottak

Itthon2003.02.11, 07:34

A Honvédelmi Minisztérium tisztában van vele, hogy egyre több sorköteles fiatal próbálja meg valamilyen trükkel elbliccelni a bevonulást. Elterjedt módszer a hamis orvosi papírok beszerzése, de sokan egyszerűen nem veszik át a behívókat, nem jelennek meg a sorozáson, bevonuláson. Ezek szankcionálása nem elég hatékony - írja a Népszabadság.

Újra lesz vizsgálat a katonák öngyilkosságának megelőzéséért

Itthon2002.09.16, 16:37

A jövőben bevonuláskor ismét átesnek pszichológusi szűrővizsgálaton az újonc katonák - határozott a honvédelmi miniszter. Minderről azután döntöttek, hogy a hétvégén két sorkatona is öngyilkos lett.