beutazási tilalom

címke rss

25 év dühét robbantotta ki a netadó

Itthon2014.10.27, 16:02

A netadó volt az utolsó csepp a pohárban, ami most túlcsordult - véli a vasárnapi megmozdulás egyik szervezője és felszólalója. Nemes Balázs az Origónak úgy fogalmazott, az emberek dühösek, 25 év bénultsága miatt frusztrációval vonultak az utcára, hogy jelezzék, elég volt. Szerinte a kormány már nem a társadalmat képviseli, a demonstrációk pedig folytatódnak, de hogy hol, arról még a szervező sem tud biztosat.

Összefogott a szocialista frakció

Itthon2014.10.27, 16:53

Összehangolt támadást indított az Országgyűlésben a kormány ellen a szocialista frakció. A felszólalók folyamatosan napirenden tartották az amerikai kitiltási botrány és az internetadó témáját azzal, hogy előre leadott kérdéseiktől eltérve rendre visszatértek a korrupciós vádra és a netadóra. A kérdés fontosságára utal, hogy Varga Mihály is felszólalt mindkét kérdésben napirend előtt. A szocialisták házszabályellenes viselkedését a levezető elnök többször szómegvonással büntette, a kormánypártiak vagy humorral, vagy a vádak visszautasításával reagáltak. Ez volt az országgyűlés percről percre. 

Szijjártó Péter: Az amerikai diplomaták nem készségesek

Itthon2014.10.23, 07:40

A magyar kormány kész kivizsgálni az Egyesült Államok által megfogalmazott korrupciós állításokat, amelyek alapján Washington megtiltotta több magyar beutazását. Ugyanakkor az amerikai diplomaták nem készségesek abban, hogy ismertessék a vádak mögött álló részleteket - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az amerikai USA Today napilap internetes oldalának. 

Szijjártó: Nem sikerült

Itthon2014.10.21, 23:56

Hiába tárgyalt egy órát Washingtonban Szijjártó Péter, semmi újat nem tudott meg az amerikai korrupciós vádakról és az emiatt az Egyesült Államokból kitiltott magyarokról. A magyar külügyminiszter az Origónak Washingtonból adott nyilatkozatában kitért arra: az amerikai külügyi államtitkár-helyettessel folytatott tárgyalásán több kritika, de néhány dícséret is elhangzott. 

Szijjártó Péter bizonyítékokért utazott Washingtonba

Itthon2014.10.21, 21:49

Magyarország nem fogadja el, hogy megkérdőjelezzék demokratikus elkötelezettségét és ismételten kérte, hogy az Egyesült Államok tárja fel a korrupcióvádakkal kapcsolatos bizonyítékait - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Washingtonban Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért felelős amerikai államtitkár-helyettessel tárgyalt.

Adevarul: Orbán Viktor Putyint plagizálja

Itthon2014.10.21, 13:44

A New York Times szerint a két ország között növekvő feszültséget igazolja, a szlovák Sme szerint Washington elveszítette a türelmét, a román Adevarul szerint pedig Magyarországnak is kárt okoz a magyar kormány magatartása. Külföldi lapok a kitiltási ügyről.

Nem vették napirendre a kitiltási botrányt

Itthon2014.10.21, 11:42

Nem vette napirendre a kormányzathoz közeli személyek amerikai kitiltásának megtárgyalását célzó szocialista javaslatot az Országgyűlés külügyi bizottsága. A testület azért döntött így, mert Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter Washingtonban tartózkodik, továbbá nincsenek új információk az üggyel kapcsolatban. Jövő héten rendkívüli ülés lehet, amelyen Szijjártót is meghallgathatják.

New York-i vacsorára várják a kitiltott magyarokat

Itthon2014.10.20, 14:59

A Polgári Platform segíteni kíván azoknak a magyar állampolgároknak, akik tisztázni szeretnék magukat az amerikai korrupciós vádak alól. A beutazási engedély megtagadása az amerikaiak részéről egyértelmű: az érintettek nem utazhatnak be az országba. 

Bizottságok előtt az amerikai botrány

Itthon2014.10.20, 11:06

Parlamenti bizottságok elé kerül az amerikai beutazási tilalom ügye, hétfőn a nemzetbiztonsági, kedden várhatóan a külügyi testület tárgyalhat róla. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nem tud arról, hogy kormánytagok is felkerültek volna arra a listára, amelynek szereplőit korrupciógyanú miatt kitiltották az Egyesült Államokból – a kabinet teljes nyilvánosságot akar, és konkrét neveket vár.

A kitiltás örökre szólhat

Itthon2014.10.19, 07:00

Örökre kitilthatják az Egyesült Államokból a korrupcióval gyanúsított magyar üzletembereket és közszereplőket - erről a listáról valószínűleg nem lehet lekerülni - mondta el az Origónak Simonyi András. A volt washingtoni nagykövet szerint Magyarország nagyon veszélyes játékot játszik, amikor az USA-val folytat diplomáciai csatározást - a harc legvalószínűbb következménye a teljes elszigetelődés lesz, ami kemény gazdasági következményekkel járhat.