betörés
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Külföldi vendégmunkásokat fosztott ki egy nő Komáromban
A nő tavaly augusztusban, októberben és decemberben, majd szabadulását követően március 27-ről 28-ára virradóan is besurrant több komáromi hotelbe és munkásszállásra, ahonnan koreai és mongol vendégmunkásoktól lopott pénztárcát, pénzt, iratokat, bankkártyákat, és egyéb tárgyakat.
Életfogytiglant kapott a 70 éves férfit meggyilkoló férfi
A vádirat szerint a férfi betört a 70 éves férfi dabasi házába. Mikor az idős férfi meghallotta a betörőt, az megverte, és megkötözte. Olyan brutálisan verte össze, hogy a férfi belehalt a sérüléseibe.
- címkék:
- krimi
- gyilkosság
- betörés
- életfogytiglan
- Címkefelhő »
Betört, imádkozni, majd őrjöngeni kezdett egy férfi a debreceni nagytemplomban
Szétverte egy betörő a Debreceni Nagytemplom berendezését
A 30 éves férfi betört a Debreceni Nagytemplomba, amikor megzavarták, őrjöngeni kezdett. A helyszínen elfogták.
Arra ébredt, hogy egy idegen van ócsai házában, aki kétszer szúrt is - videó
Egy ócsai házba tört be pénteken este egy 25 éves férfi a gyanú szerint. Az ott lakó nő meghallotta, és a következő pillanatban már szemben is találta magát a vadidegennel, aki azonnal rátámad.
- címkék:
- krimi
- betörés
- szurkálás
- Címkefelhő »
Lebukott a betörő, aki 5 millió forintot próbált ellopni
Egy mogyoródi férfi, egy temetésről hazaérkezve nyitva találta az előzőleg bezért lakása ajtaját. Ahogy belépett, szétdobált holmikat talált, majd egy idegen férfit, aki fenyegetően hadonászott felé.
Betört egy nyíregyházi lakásba, és közel 30 milliót lopott
A rendőrök lopás miatt nyomoznak egy 47 éves nagykállói férfi ellen, aki betört egy nyíregyházi családi házba, és ellopott egy széfet, ezenkívül, ékszereket és egyéb tárgyakat is zsákmányolt.
Ezeket a helyeket kutatják át otthonodban elsőként a betörők
Meg fogsz lepődni milyen helyeken kutakodnak a betörők. Ezekre a helyekre semmiképp ne tedd az értékeidet!
- címkék:
- betörés
- betörő
- rejtekhely
- Címkefelhő »
A betörés napján eladta a jászberényi házból lopott ékszereket
A 40 éves férfi a nyár közepén miután meggyőződött arról, hogy a kiszemelt házban nincsenek otthon, betört oda. A házból pénzt és ékszereket lopott el. Utóbbiakat még a lopás napján eladta.
- címkék:
- lopás
- krimi
- betörés
- Címkefelhő »
Kalapáccsal törte be egy belvárosi étterem üvegét egy férfi
Az V. kerületi rendőrök rongálás miatt indítottak eljárást egy férfi ellen, aki egy étterem ablakát kalapáccsal törte be még februárban.
Orvosi rendelőbe és patikába törtek be Tiszakeszin
Két tiszakeszi fiatallal szemben indult nyomozás, lopás miatt. Betörtek a helyi orvosi rendelőbe, majd az ugyan abban az épületben található patikába is megpróbáltak bejutni, de amikor felfeszítették az ajtaját, megszólalt a riasztó, ezért elmenekültek a helyszínről.
- címkék:
- Tiszakeszi
- lopás
- krimi
- betörés
- Címkefelhő »
Egy rajongó fogta magát, és betört Jennifer Lawrence házába, hogy találkozzon kedvencével
Jennifer Lawrence és férje betolakodót fogtak otthonukban.
Egyedül élő, idős, magatehetetlen férfit rabolt ki és ölt meg a házában egy kéttagú banda
Most emeltek vádat a két évvel ezelőtt, 2018 elején a XVII. kerületben történt brutális rablógyilkosság ügyében.
Közel félmilliót lopott egy nyitott traktorból egy kiskunmajsai nő
A nő közel fél éven át próbálta fenntartani magát abból, hogy őrizetlenül nagyott, parkoló autókat fosztott ki, emellett néhány lakásba is betört. A legnagyobb összegre első alkalommal tett szert, ekkor 440 ezer forintot talált egy nyitott traktor belsejében.
Betörtek egy nyugdíjashoz, majd halálra verték és kirabolták
Egy fiatal férfi két társával együtt betört egy idős férfi lakására, hogy pénzt szerezzenek tőle. Azonban a nyugdíjas felfigylet rájuk, mire egyikük úgy megverte, hogy a helyszínen belehalt a sérüléseibe.
Több házat is kirabolt egy szlovák férfi
Egy szlovák férfi több házba is betört Szlovákiában és Magyarországon. Az esetek többségében megbontotta a tetőszerkezetet, így jutott be.
- címkék:
- lopás
- ügyészség
- betörés
- Címkefelhő »
A ventilátor csövével verték meg az idős férfit Miskolcon
Egy korábbi lopási kísérlet helyszínére vitették vissza magukat a férfiak, egyikük elhagyott iagzolványa miatt. De amikor odaértek a házhoz, betörtek és súlyosan megverték az ott lakó idős férfit. Ma született meg az elsőfokú ítélet az ügyükben.
- címkék:
- Miskolc
- krimi
- betörés
- bántalmazás
- ventilátor
- Címkefelhő »
Egy gyerekbandát elkaptak, de egy másik is rettegésben tartja a budapestieket
Egy szó szerint kisgyerekekből álló csapat több tucat betörést követett el. A legfiatalabb és legkisebb fiú volt az értelmi szerző, általában ő mászott be a felfeszített ajtón vagy ablakon keresztül, és engedte be társait. Őket már elkapták, most egy másik hasonló banda után nyomoznak a rendőrök – mondták el a néhány perce véget ért sajtótájékoztatójukon.
Nyugdíjas házaspárhoz tört be egy tinédzserbanda, a férfit meg is ölték
Az ügyészség gyilkosság és fegyveres rablás miatt emelt vádat egy fiatalokból álló, héttagú csoport ellen, akik tavaly tavasszal betörtek egy idős házaspárhoz, melynek férfi tagját vascsővel ütötték le, ezután ételt és pénzt vittek magukkal közel 50 ezer forint értékben.
Anyja ellopott hamvait keresi egy magyar nő
Két éve keresi Szilvia azt az elefánt formájú medált, amit az anyja hamvaiból készíttetett. Az ékszert betörők lopták el a családtól. A napokban kiderült, hogy a medált egy budapesti üzlet megvette, majd tovább is adta – írja a Bors.
- címkék:
- gyémánt
- betörés
- keresés
- hamvak
- Címkefelhő »
Gyerekbetörők törtek be egy kispesti lakásba
Nagyon megijedt az a kispesti, fiatal pár, akik arra ébredtek, hogy hajnal 1 körül két idegen fiatal osont be a lakásukba. A lakók úgy tudják, olyan besurranókról van szó, akik a környéken már több lakásba is észrevétlenül bejutottak, és magukkal vittek mindent, ami a kezük ügyébe került.
Csak az alkohol és a kávéfőző kellett a tolvajnak
Február 19-én jelentették be a rendőrségen, hogy betörtek egy nemti nyaralóba, ahonnan alkoholt és egy kávéfőzőt vittek el. A nyomozók hamar kiderítették, ki lehetett a betörő és elfogták a 23 éves férfit.
- címkék:
- lopás
- betörés
- Címkefelhő »
Meggyilkolása előtt napok óta otthonában bujkált a sályi asszony
A 61 éves néprajzkutató, B. Hajna holttestét csütörtökön reggel találta meg a gondozója sályi otthonában. Egy 21 éves férfi gyilkolta meg egy karóval. Az ismerősei szerint az asszony napok óta bezárkózva élt otthon, attól tartott, hogy betörnek hozzá – írja a Bors.
- címkék:
- Sály
- gyilkosság
- betörés
- félelem
- Címkefelhő »
Több millió forint értékben lopott egy betörő testvérpár
A rendőrök lopás, továbbá fegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettesek ellen, akik december 29-én egy balatonlellei házból, majd december 31-e és január 1-je között pedig egy balatonszemesi lakásból autót, fegyvereket, lőszert, készpénzt és egyéb értéktárgyakat loptak el, közel 50 millió forint értékben. Az ellopott autót a rendőrök néhány napon belül megtalálták.
- címkék:
- Budapest
- lopás
- krimi
- razzia
- betörés
- testvérpár
- Címkefelhő »
Félmeztelenül, kutyaajtón át tört be egy házba egy elítélt szexuális ragadozó
Egy elítélt szexuális bűnöző egy kaliforniai nő házába félmeztelenül próbált beosonni, előtte levágta bokájáról a nyomkövető eszközt. Amikor a nő észrevette, hogy mi történik, azonnal hívta a rendőrséget.
Egy bankautomatát akartak elrabolni egy aradi barkácsáruházból
Meghiúsult annak a négy férfinak a kísérlete, akik szerda hajnalban egy aradi barkácsáruház valutaváltó irodáját, és az előtte található bankautomatát próbálták ki-, illetve elrabolni. A megzavart betörőket nagy erőkkel keresi a román rendőrség - számolt be az esetről a Maszol.ro erdélyi hírportál.
- címkék:
- Románia
- Arad
- rablás
- bankautomata
- betörés
- Címkefelhő »
Bizarr dolgot művelt az éjszaka közepén a betörő
Betört egy házba, majd elkezdte az alvó tulajdonos lábujját szopogatni egy bűnöző.
- címkék:
- betörés
- betörő
- fétis
- bizarr
- Címkefelhő »
Ötvennégy rablás után sikerült elfogni a rablóbandát
Négy férfi március és augusztus között tíz településen, összesen ötvennégy családi és hétvégi házat, lakókocsit, stéget, irodát tört fel. Többrendbeli lopás miatt indult nyomozás ellenük.
- címkék:
- betörés
- tolvaj
- ügyészség
- Címkefelhő »
Vádat emelnek a kiskunhalasi férfi ellen, aki betört egy házba és felakasztotta a tulajdonost
Egy férfi betört egy kiskunhalasi házba, amelynek tulajdonosát kis híján brutális módon megölte. Az eset három évvel ezelőtt történt, a tettes hamarosan bíráság elé áll.
- címkék:
- akasztás
- betörés
- bűnöző
- vádemelés
- Címkefelhő »
Négy lakásba próbált betörni a 17 éves fiú, akit végül biciklilopás közben kaptak el
Két hét alatt négyszer próbált meg betörni egy IV. kerületi lépcsőházba egy 17 éves fiú, de egyik lakás ajtaját sem tudta felveszíteni, ezért végül megpróbált elvinni két biciklit a pincéből. Mire kitolta volna a második biciklit is, a rendőrök elfogták.
- címkék:
- lopás
- betörés
- Címkefelhő »
Őrült rajongó tört be Kendall Jennerhez: a modell biztonsági emberei teperték le
Betört egy férfi Kendall Jenner birtokára, ám a modell biztonsági őrei még időben lekapcsolták.
Újranyit a galéria, ahonnan két Rembrandtot próbáltak ellopni
Ismét megnyílik a London környéki Dulwich művészeti galériájának kiállítása, amelyről két Rembrandt-képet akart ellopni egy betörő. A rendőrség beavatkozott, mielőtt elvitte volna az alkotásokat, de a galéria azóta zárva volt.
Fényes nappal törtek be fegyveresek a Premier League-sztár otthonába
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Leicester Cityben játszó focista, Demarai Gray házába fényes nappal törtek be. A sportoló 22 éves párja és hathetes babájuk otthon volt, amikor négy felfegyverkezett rabló betört az otthonukba, pénzt követelve. Egyiküknél egy narancsszínű machete is volt.
Betörtek a híres angol focista házába, machetékkel támadtak a családjára
Fényes nappal törtek be a Leicester City-ben játszó focista, Demarai Gray házába. Párja és a hathetes babájuk otthon volt. A rablók pénzt követeltek, miközben machetékkel fenyegették meg a 22 éves nőt.
Így törtek be a drezdai királyok palotájának kincstárába - videó
Ahogy arról hétfőn az Origo is beszámolt, betörtek a németországi Drezdában a szász választófejedelmek és királyok palotájának világhírű kincstárába. A drezdai rendőrség egy felvételt tett közzé az esettel kapcsolatban.
- címkék:
- Németország
- Drezda
- kincstár
- betörés
- palota
- Címkefelhő »
Betörtek a szász uralkodók palotájának világhírű kincstárába
- címkék:
- Németország
- Drezda
- kincstár
- betörés
- palota
- Címkefelhő »
Ellopták a pénzt a széffel együtt a maglódi házból
Kedden este egy maglódi családi házból elloptak egy széfet a benne lévő pénzzel együtt. A rendőrök egy nappal később elfogtak négy helyi férfit, a gyanú szerint ők loptak.
- címkék:
- lopás
- krimi
- betörés
- széf
- Címkefelhő »
Magyarországon kell felelnie több tízmilliós, ausztriai betörései miatt
Lopással vádolnak egy férfit, aki Ausztriában három helyre tört be, és összesen több, mint negyvenmillió forintnyi kárt okozott.
Kályhából lopta el a pénzt a fóti betörő
A rendőrök őrizetbe vettek egy 25 éves férfit, aki betört egy idős férfihez Fóton, majd kirabolt.
- címkék:
- Fót
- krimi
- betörés
- Címkefelhő »
Betört egy veszprémi családi házba egy fiatal pár
Értékes ékszereket, órákat és több, mint egymillió forintot vitt magával egy fiatal pár, miután betörtek egy családi házba.
Új módszere van a betörőknek: álkulccsal jutnak be a lakásokba
Álkulccsal törtek be Debrecenben több panellakásba. A rendőrök három tolvajt elfogtak, de többen is lehetnek. Pénzt, ékszereket és más értéketet is elloptak a trükkös betörők.
- címkék:
- Debrecen
- krimi
- betörés
- álkulcs
- Címkefelhő »
Betörtek egy nyugdíjas nő házába, magukkal vitték a férje hamvait is
Kis híján sokkot kapott egy idős asszony, aki halottak napján hazatért egy néhánynapos utazásról, és felfeszítve találta lakásának ajtaját. Igazán csak akkor ijedt meg, amikor észrevette, hogy eltűnt egy kis zöld doboza, amelyben a férje hamvait tárolta. Az asszony biztos benne, hogy a betörők vitték el a dobozkát. Mivel a szomszédok azt állítják, hogy semmit nem tudnak a dologról, az asszony arra gyanakszik, hogy a tolvaj köztülük való.
Itt a rendőrség, be fogjuk törni az ajtót mondták a tolvajnak - videó
Egy dunaújvárosi butikba tört be egy férfi pénteken hajnalban. Az üzlet ajtaját befeszítve jutott be a helyiségbe, ahonnan ékszereket, ruhákat és a kasszából pénzt vitt el. Még aznap lecsaptak rá a rendőrök.
- címkék:
- rablás
- krimi
- betörés
- ékszerüzlet
- elfogás
- Címkefelhő »
Betörtek a magyar színész soroksári otthonába
Betörtek egy ismert magyar színész otthonába: milliós kára keletkezett.
- címkék:
- Soroksár
- rablás
- betörés
- színész
- Címkefelhő »
Betörtek egy hevesi iskolába
Egy férfi betört az egyik hevesi iskolába, ahonnan erősítőket és mikrofonokat akart ellopni, de valaki megzavarta, ezért elmenekült. A férfi összetört egy interaktív táblát, ami használhatatlan lett.
- címkék:
- Heves
- rendőrség
- iskola
- betörés
- Címkefelhő »
Otthonában támadtak fegyveresek a Juve legendájára
Claudio Marchisio életének legnagyobb traumája talán az volt, hogy nemrégiben, 33 évesen visszavonult a labdarúgástól. Ám a Tuttosport beszámolója szerint mindez kétségtelenül megváltozott. A Juventus korábbi futballistáját és a családját ugyanis maszkos betörők fenyegették.
Amint kiszabadult, máris több házba is betört egy karancssági férfi
Letartóztatott a bíróság egy 24 éves férfit, aki július és október között, miután véget ért a bűnügyi felügyelete, betört öt karancssági házba.
Alvó emberekhez törtek be - több milliót vittek el
A két férfi novemberben egy nagytőkei férfira és idős, beteg anyjára támadtak rá. Több millió forintot, és egy telefont raboltak el tőlük.
Betört egy migráns egy francia múzeumba, és arabul írt fenyegetéseket a falra
Nyitás előtt jutott be a dél-franciaországi múzeumba, eltorlaszolta a bejáratot, és fenyegetőző üzenetet írt a falra arab nyelven egy vélhetően migráns hátterű férfi – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- Franciaország
- betörés
- migráns
- Címkefelhő »
Beosont egy kollégiumba, és szexuálisan zaklatott egy diáklányt egy férfi
Kis híján pánikrohamot kapott az a diáklány, aki vasárnap éjjel arra ébredt a kollégiumi szobájában, hogy egy meztelen férfi fekszik rajta. Azonnal értesítette a rendőröket, akik egyelőre még keresik az ismeretlen férfit.