BÉT

címke rss

Jelentősen csökkent a magyar csődkockázati mutató

Gazdaság2012.01.06, 12:19

A csütörtökön csúcsot döntő magyar csődkockázati mutató pénteken számottevően mérséklődött. Egy londoni elemző szerint eltúlzott a magyar államcsődtől való piaci félelem.

Csúcson a magyar csődkockázat

Gazdaság2012.01.03, 20:12

Általában jól teljesítettek az európai piacok a keddi kereskedésben, a magyar tőzsde azonban esett és gyengülni kezdett a forint is. Egy piaci elemző szerint ennek az az oka, hogy kiszivárgott egy olyan állítólagos kormányzati terv, amely a devizatartalék felhasználásáról szól. Az esést az sem tudta tompítani, hogy jól sikerült a keddi állampapír-kibocsátás. Délután némileg javított a magyar piac, a nyugati piacok azonban még jobban emelkedni kezdtek, ugyanakkor a magyar csődkockázat elérte a csúcsot.

Öt százalék alatt az állam részesedése a Magyar Telekomban

Archívum2011.12.12, 21:36

Magyar Telekom-részvényeket adott el a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap, így öt százalék alá csökkent az állam részesedése a cégben.

Zuhant az OTP, elszálltak a kötvényhozamok

Gazdaság2011.11.25, 18:50

A Moody's csütörtök éjjeli leminősítése után esésnek indultak a magyar piacok, a BUX esett, az OTP több mint hat százalékkal gyengült; az állampapírpiac pedig egy banki elemző szerint kritikus helyzetbe került.

Eltűnnek az állampapírok a tőzsdéről

Gazdaság2011.11.22, 18:18

Törölteti az összes hazai állampapírt a Budapesti Értéktőzsdéről az Államadósság Kezelő Központ. Utoljára december 30-án lehet kereskedni a tőzsdén a magyar kötvényekkel és kincstárjegyekkel.

Öt százalék felett az állam részesedése a Magyar Telekomban

Gazdaság2011.11.09, 09:22

Magyar Telekom-részvényeket vásárolt a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap, így öt százalék fölé nőtt az állami részesedése a cégben.

Zuhanásban az OTP árfolyama

Gazdaság2011.10.03, 16:00

A görög válság hírei miatt egész Európában esnek a tőzsdeindexek, az OTP közel hat százalékos esésben volt pénteki záróértékéhez képest hétfő délután.

Zuhannak a világ tőzsdéi, mínusz 6 százalékkal zárt a BUX

Gazdaság2011.09.22, 17:58

Csaknem hatszázalékos zuhanással zárt csütörtökön a pesti tőzsde, a világ vezető mutatói mind jelentősnek estek. A piacok így reagáltak a Fed szerdai bejelentésére, mely egy 400 milliárd dolláros kötvénycseréről és negatív gazdasági kilátásokról szól, illetve arra, hogy három amerikai nagybankot leminősített a Moody's. Az OTP árfolyama több mint 10 százalékkal esett, ezért délután négy óra előtt felfüggesztették a papír kereskedését.

Zuhan a pesti tőzsde

Gazdaság2011.09.19, 21:47

Az ázsiai esések után és a nyugat-európai veszteségekkel párhuzamosan a budapesti tőzsde is komoly gyengüléssel nyitott hétfőn. Egy elemző szerint a bankpapírokon még lehet nyomás a végtörlesztési törvényjavaslat miatt.

Januártól lesz új kereskedési rendszere a BÉT-nek

Gazdaság2011.09.06, 17:48

A Budapesti Értéktőzsdén a Deutsche Börse/NYSE/Euronext közös új kereskedési rendszerét vezetik be, a csere leghamarabb 2012 januárjában kezdődhet meg.

A kormánynál tiltakoznak a magyar brókercégek

Gazdaság2011.09.05, 13:16

Öt magyar befektetési szolgáltató a PSZÁF, a jegybank és a kormány közbenjárását kérte annak érdekében, hogy a Budapesti Értéktőzsde osztrák főtulajdonosa halassza el az új kereskedési rendszer, a Xetra bevezetését.

Milyen pozíciót vegyek fel? - egy bróker napja a tőzsdeválság idején

Gazdaság2011.08.12, 11:46

Zuhanó tőzsdék, hullámzó frankárfolyam - egy hete tart a három éve nem látott tőzsdepánik. A tőzsdei részvényekkel kereskedő brókerek számára mindez több munkát jelent, de Magyarországon már csak a számítógépek előtt ülve, elektronikus úton zajlik kereskedés, kiabálás, tolongás a tőzsdeparketten már nincs. Hogyan telik egy bróker egy napja?

"Nincs olyan, hogy nincs lejjebb" - folytatódik a tőzsdei zuhanás

Gazdaság2011.08.09, 15:04

Kedd délelőtt sem csillapodott a múlt hét végén beindult nemzetközi tőzsdeválság. Az európai tőzsdéken öt százalék feletti esések is voltak, hosszú ideig a pesti tőzsde is ekkora csökkenést mutatott. Közben a svájci frank árfolyama folytatta száguldását és már a 264 forint feletti szinten is járt. A déli órák aztán némi enyhülést hoztak az európai tőzsdéken, van olyan mutatók, amelyik pozitívba fordult, de a BUX továbbra is mínuszban áll.

Veszteségesen zártak a magyar és a főbb európai tőzsdék

Gazdaság2011.08.04, 10:27

Közel 1,4 százalékos mínuszban zárt szerdán a Budapesti Értéktőzsde, de két százalék körüli vesztességgel zártak a főbb nyugati indexek is. A nap vesztese az OTP volt a magyar tőzsdén, az árfolyam 3,6 százalékkal esett.

A svájci frank magas árfolyama miatt esett az OTP a tőzsdén

Archívum2011.07.18, 18:54

A gyenge forint és a pesszimista nemzetközi hangulat határozta meg a hétfői kereskedést a budapesti börzén. A nagyobb papírok közül a Mol és az OTP esett a legjobban a 16,4 milliárd forintos forgalomban. A piac amiatt aggódik, hogy az euró - és ezen keresztül a forint - tovább gyengül a svájci frankkal szemben.

Az olasz hírek miatt az OTP járt a legrosszabbul a pesti tőzsdén

Gazdaság2011.07.11, 18:03

Az eurózóna adósságválságának Olaszországra való átterjedésétől való rossz befektetői hangulatban veszített értékéből a pesti tőzsde indexe. A vezető papírok 1,7-2,4 százalékkal estek.

Mínuszban nyitott, de emelkedik a BUX

Gazdaság2011.04.26, 13:30

A pénteki gyengülés után mínuszban nyitott, de lassú erősödéssel folytatta a BUX kedden. A befektetők a Fed kamatdöntésére várnak, kevés a mozgás a piacon.

Áresés miatt függesztették fel az Econet-papírok kereskedését

Archívum2011.04.18, 16:10

Hétfőn ismét fel kellett függeszteni az Econet-papírok kereskedését, mert jelentősen esett az áruk egy piaci hír hatására.

Elbánt a pesti tőzsdével is az USA-t megintő hitelminősítő

Gazdaság2011.04.18, 18:27

Az amerikai hitelek negatív kilátásúra való leminősítése miatt nagymértékben gyengült a BUX. A vezető papírok közül csak az Egis nem gyengült, s mind az OTP, mind a Mol papírjai nagyot estek.

A Mol pörgette a tőzsdét

Archívum2011.04.15, 18:01

Pozitív hangulatban zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde, a majdnem 2 százalékos növekedés elsősorban a Mol és az OTP Bank papírjainak volt köszönhető.         

A BUX-ot is lenyomták a japán hírek

Gazdaság2011.04.12, 19:44

Több mint két és fél százalékos veszteséggel zárt a pesti tőzsde kedden. A vezető részvények az Egis kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest, az elemzők szerint elsősorban a fukusimai atomerőművel kapcsolatos hírek miatt.

A múlt heti emelkedést korrigálta a BUX

Gazdaság2011.04.04, 18:48

A hét első kereskedési napján kicsit esett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, de elemzők szerint korai lenne negatív fordulatról beszélni.

Éves csúcsára emelkedett a BUX pénteken

Gazdaság2011.04.01, 19:10

Csaknem 2 és fél százalékkal erősödött a pesti tőzsde fő mutatója pénteken, a vezető részvények mind drágultak. Az idén még egyszer sem állt ilyen magasan a BUX.

Jó napot zárt a BUX, 500 forinttal drágult a Mol

Gazdaság2011.03.30, 19:11

Közepes forgalomban emelkedett szerdán a vezető részvények árfolyama a pesti tőzsdén. A piacon megfogyatkoztak az eladók, a nemzetközi hangulat kedvező volt.

Japán hírek vitték le a pesti tőzsdét

Gazdaság2011.03.23, 18:42

Szerdán félszázalékkal esett a BUX, az üzletkötők a negatív nemzetközi hangulatnak tulajdonítják a csökkenést.

A vezető papírok húzták a tőzsdét

Gazdaság2011.03.04, 18:05

Fél százalékos emelkedéssel zárta az utolsó kereskedési napot a Budapesti Értéktőzsde, köszönhetően a vezető részvényeknek.

Csak a Magyar Telekom került pluszba a vezető papírok közül

Gazdaság2011.02.23, 18:37

A pesti tőzsde irányadó indexe 1 százalékos mínuszban zárt szerdán, a vezető papírok közül egyedül a Magyar Telekom részvénye drágult.

Emelkedést várnak a mínuszban nyitó BUX-tól

Archívum2011.02.15, 09:17

Félszázalékos eséssel nyitott a budapesti tőzsde kedden, az elemzők ennek ellenére növekedést várnak a Mol jó eredményének hatására.

Százmilliárd forint felett a Mol nyeresége

Gazdaság2011.02.15, 09:44

Meghaladta tavaly a Mol-csoport éves nyeresége a 100 milliárd forintot, az éves eredményt 25,8 milliárd forint válságadó csökkentette - derül ki a cég gyorsjelentéséből.

A Mol volt a pesti tőzsde motorja hétfőn

Gazdaság2011.02.14, 18:57

A kurdisztáni üzlet jó hírei miatt a Mol kiemelkedő mértékben emelkedett a nagy papírok közül, s a BUX is emelkedni tudott annak ellenére, hogy délelőtt a nyitási plusz nagy részét elvesztette az index.

Elszakadt a külföldi trendektől a BUX szerdán

Gazdaság2011.02.09, 21:59

Csaknem 2 százalékkal esett a pesti tőzsde szerdán, a vezető részvények - a mozdulatlan Magyar Telekom kivételével - gyengültek, miközben a nemzetközi hangulat kimondottan jó volt. A szakértők szerint a bizonytalanság egészen addig megmaradhat a hazai piacon, amíg nem konkretizálódnak a kormány reformtervei.

A Richter lefelé húzta a piacot a keddi kereskedési napon

Gazdaság2011.02.08, 18:23

Csökkenéssel zárta a keddi kereskedési napot a BUX. A vezető részvények az erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A piacot legnkább a Richter húzta lefelé. A gyógyszeripari cég részvényei jelentősen gyengülni kezdtek a nap folyamán, azután, hogy a cég vezérigazgatója bejelentette, az idén jelentős profitcsökkenéssel számolnak.

A kedvező nemzetközi hangulat hatott a BÉT-re is

Gazdaság2011.02.07, 18:45

18,8 milliárdos forgalom mellett 23 541,92 ponton zárt hétfőn a BUX. A vezető részvények árfolyama - az enyhén gyengülő Richter kivételével - emelkedett a pénteki záráshoz képest.

Tőzsdére készül a Plotinus Vagyonkezelő

Gazdaság2011.02.04, 12:45

Törzsrészvényeinek tőzsdei bevezetését kérte a miskolci Plotinus Vagyonkezelő Nyrt.  

Erősen kezdett a BUX pénteken

Archívum2011.02.04, 09:52

A csütörtöki visszaesés után péntek reggel ismét 23 ezer pont fölé ugrott a pesti tőzsde részvényindexe. A kerskedés első 45 percében minimálisan csökkent a BUX.

Alig moccant szerdán a budapesti tőzsdeindex

Gazdaság2011.02.02, 19:05

Enyhe emelkedéssel zárta a szerdai napot a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX. A vezető részvények ára vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.

Eladói nyomás vitte le a BUX-ot

Archívum2011.01.28, 18:02

Eladói nyomásra estek az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.      

Két perc alatt 100 pontot emelkedett a BUX

Gazdaság2011.01.24, 18:17

Emelkedéssel zárt hétfőn a BUX. A forgalom 12,7 milliárd forint volt. A vezető részvények közül csak a Magyar Telekom és az OTP emelkedett, a Mol és a Richter veszített értékéből a pénteki záráshoz képest.

Jelentősen erősödött az OTP

Gazdaság2011.01.21, 17:29

Elsősorban az OTP-részvények jó teljesítményének köszönhetően több mint 1 százalékkal emelkedett a hét utolsó kereskedési napján a BUX.

Vegyesen zártak a vezető részvények a tőzsdén

Gazdaság2011.01.19, 18:20

Emelkedéssel zárta a szerdát a BUX. A vezető részvények közül a Mol és az OTP erősödött, míg a Magyar Telekom, a Richter és az Egis-részvények gyengültek.

Amerika nélkül, kis forgalommal erősödött a BUX

Gazdaság2011.01.17, 18:11

Az amerikai piac ünnepnap miatt zárva tartott, ezért a magyar tőzsdén alacsony forgalmat hozott a hétfői kereskedés. Erősödött a Mol és az OTP is.

Csökkenéssel zárt pénteken a BUX

Gazdaság2011.01.14, 18:16

Csökenéssel zárta a pénteki kereskedési napot a BUX. Az OTP árfolyama változatlan maradt, míg a többi vezető részvény gyengüléssel fejezte be a napot.

Kicsi emelkedéssel nyitott a pesti tőzsde

Gazdaság2011.01.14, 09:35

A pesti tőzsde enyhe emelkedéssel, a nyugat-európai börzék viszont kisebb veszteséggel nyitottak pénteken.

Csak az OTP nem gyengült a vezető részvények közül

Archívum2011.01.13, 18:25

0,42 százalékos csökkenéssel zárta a csütörtöki kereskedési napot a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX. A vezető részvények közül csak az OTP-részvények erősödtek. Az euró a nap folyamán tovább erősödött, így a forint is erősödött a svájci frankhoz képest.

Emelkedéssel zárt a tőzsde

Archívum2011.01.11, 19:00

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 106,69 pontos, 0,48 százalékos emelkedéssel, 22 260,32 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A visszaeső tőzsdével szembement a Mol-árfolyam

Archívum2011.01.10, 18:12

A nemzetközi piacokon uralkodó rossz befektetői hangulatban a magyar piac is visszaesett, korrigálva az előző napok emelkedését. A nagyobb papírok közül egyedül a Mol drágult, vélhetően az olajár-emelkedés miatt.

Csökkenéssel nyitotta a hetet a pesti tőzsde

Archívum2011.01.10, 09:19

Hétfőn nyitáskor 0,44 százalékkal gyengült a BUX a pénteki záró értékéhez képest.

Csökkenéssel nyitott a pesti tőzsde

Archívum2011.01.05, 10:09

Szerdán nyitáskor 0,65 százalékkal gyengült a BUX a kedd esti záró értékéhez képest. Az összes vezető részvény veszített értékéből.

Erősödéssel kezdte az évet a tőzsde

Archívum2011.01.03, 20:20

Tekintélyes, 2 százalékos növekedést ért el a pesti tőzsde az év első kereskedési napján, igaz, a forgalom alacsony volt. Minden vezető papír erősödött.

Mínuszban nyitott a pesti tőzsde

Gazdaság2010.12.30, 09:21

A Budapesti Értéktőzsde csütörtökön 0,33 százalékos gyengüléssel nyitott.