BÉT

címke rss

Nem mozgatták a tőzsdét a bejelentések

Archívum2010.10.18, 17:41

Lényegében stagnált a Budapesti Értéktőzsde a hétfői kereskedésben, az OTP-papír drágult, a többi nagycégé esett.

Tovább csökkent a Magyar Telekom árfolyama a tőzsdén

Archívum2010.10.14, 18:53

A részvénypiac forgalma 35,6 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények ára vegyesen változott: a Mol és az OTP erősödött, míg a Magyar Telekomnak és a Richternek csökkent az árfolyama az előző napi záráshoz képest.

Mélybe zuhant a Magyar Telekom részvénye Orbán bejelentése után

Archívum2010.10.13, 17:34

A budapesti tőzsde vállalatai közül a Magyar Telekom volt a szerdai nap vesztese, a távközlési cég árfolyama 4 százalékos mínuszban is járt a kormányfő extraadóval kapcsolatos bejelentése után.

Ázsia miatt esett a BUX

Archívum2010.10.12, 17:44

Félszázalékkal esett a BUX a keddi kereskedésben, az elemzők szerint az ázsiai pesszimizmus hatott a részvényindexre.

Emelkedéssel zárt a tőzsde

Archívum2010.10.07, 17:47

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,27 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel, 23 536,46 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,8 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest.

Alacsony forgalom mellett kicsit nőtt a BUX

Archívum2015.07.30, 12:31

Pici emelkedéssel zárta a hét első napját a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

Tőzsdére megy az Őrmester

Archívum2010.10.04, 16:03

Még az idén bevezetik az Őrmester Zrt. részvényeit a Budapesti Értéktózsdére - jelentette be a társaság.

Unalmas kereskedés várható az eséssel nyitó tőzsdén

Archívum2010.10.01, 09:12

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,44 pontos csökkenéssel, 23 217,49 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,10 százalékkal gyengült.

Felemásan kezdtek a vezető magyar részvények

Archívum2010.09.30, 09:32

A Magyar Telekom és a Mol drágult, az OTP és a Richter azonban gyengült a csütörtöki kezdés után, így a BUX is minimális süllyedéssel kezdett.

Enyhe emelked�ssel z�rt a pesti t�zsde

Archívum2010.09.28, 17:54

Enyhe emelked�ssel z�rt kedden a budapesti t�zsde, kev�ssel a keresked�s v�ge el�tt a Richter bejelentette, hogy a BlackRock tulajdoni h�nyada 5 sz�zal�k cs�kkent a t�rsas�gban.

Nagy forgalom mellett picit nőtt a tőzsde

Archívum2010.09.27, 17:25

Nagy volt a forgalom a Budapesti Értéktőzsdén a hét első kereskedési napján, de csak picit mozdult fölfelé az index.

Rákaptak Magyarország ízére a befektetők

Archívum2010.09.25, 06:48

Megaberuházásokat hoz Magyarországra az Opel és az Audi, erősödött a forint, miközben a Fed újraindíthatja a pénzpumpát, Európa perifériáján lévő országokból pedig rossz hírek jöttek - heti gazdasági összefoglaló Móró Tamástól, a Concorde elemzési vezetőjétől.

Visszaes�ssel nyitott a BUX

Archívum2010.09.24, 09:26

Kicsi visszaes�ssel kezdte a h�t utols� keresked�si napj�t a Budapesti �rt�kt�zsde. A kock�zatker�l�s miatt alacsonny forgalom, s ink�bb gyeng�l�s v�rhat�, b�r az er�s�d�s sem kiz�rt m�s elemz�k szerint.

Enyhe erősödéssel nyitott a BUX

Archívum2010.09.23, 09:14

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 58,73 pontos emelkedéssel, 22 866,55 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,26 százalékkal erősödött.

A befektetők óvatossága miatt esett a BUX

Archívum2010.09.21, 17:51

Majdnem egy százalékot esett a BUX kedden, amit az elemző a befektetők óvatosságának tudott be, az amerikai kamatdöntés előtt.

A Fed döntésére vár a pesti tőzsde

Archívum2010.09.21, 09:08

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 73,14 pontos emelkedéssel, 23 128,53 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,32 százalékkal erősödött. Kivárás lehet kedden az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed esti kamatdöntő ülése előtt.

Mínuszban a BUX, de erősödést várnak

Archívum2010.09.20, 09:49

Pluszban nyitott, majd pénteki záró értéke alá süllyedt a BUX hétfő reggel. A piaci szakértők enyhe erősödésre és mérsékelt forgalomra számítanak.

Amerikai segítséggel csökkentette veszteségét a BUX

Archívum2010.09.20, 17:39

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 163,85 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 23 055,39 ponton zárt hétfőn. Az amerikai piacnyitás után sikerült a 400 pontos mínusz nagy részét ledolgoznia, így csak 0,71 százalékos csökkenés érte az indexet hétfőn.

Emelkedést várnak a pluszban nyitó tőzsdétől az elemzők

Archívum2010.09.17, 09:20

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,82 pontos emelkedéssel, 23 205,81 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,13 százalékkal erősödött. A megkérdezett elemzők emelkedést várnak pénteken a BUX-tól.

Eséssel nyitott a BUX

Archívum2010.09.16, 09:19

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 125,48 pontos csökkenéssel, 23 437,64 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,53 százalékkal gyengült.

A Mol esése alulteljesítővé tette a budapesti piacot

Archívum2010.09.16, 18:19

Mínuszban zárt a budapesti tőzsde csütörtökön, a Richter kivételével minden vezető részvény gyengült. A budapesti részvénypiac elsősorban a Mol ezer forintos esése miatt teljesített rosszul.

Apró erősödéssel nyitott a pesti tőzsde

Archívum2010.09.14, 09:08

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 58,54 pontos emelkedéssel, 23 473,88 ponton nyitott kedden. A legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 0,25 százalékkal erősödött.

A kedvező nemzetközi hangulat vitte havi csúcsra a BUX-ot

Archívum2010.09.13, 17:50

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 369,63 pontos, 1,60 százalékos emelkedéssel egyhavi csúcson, 23 415,34 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 19,3 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények mindegyike erősödött az előző záráshoz képest.

Emelkedik a pesti tőzsde

Archívum2010.09.13, 10:03

Jól kezdte a hetet a Budapesti Értéktőzsde hétfőn, követve a kedvező nemzetközi piaci hangulatot.

Gyengüléssel indított a tőzsde

Archívum2010.09.10, 09:11

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,67 pontos csökkenéssel, 23 245,99 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,22 százalékkal gyengült.

Matolcsy szavai a részvényeken is segíthetnek

Archívum2010.09.09, 09:17

Matolcsy György szerdán azt nyilatkozta, hogy a kormány elhatározta magát a jövő évi 3 százalék alatti hiánycél mellett, s ez a forintpiac után a részvényeken is segíthet. A tőzsde azonban csütörtökön még gyengüléssel nyitott.

Ingadozó hangulatban picit esett a BUX

Archívum2010.09.09, 17:53

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel, 23 297,66 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 24 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények az erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gyengülő forint mellett is szárnyalt a BUX

Archívum2010.09.08, 18:57

Optimista nemzetközi hangulatban felülteljesítő volt a pesti tőzsde szerdán, miközben a devizapiacon ismét rosszul szerepelt a forint. A vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest, különösen a Mol drágult sokat, az állítólagos Szurgutnyeftyegaz-ügylet híre miatt.

Esik a BUX, oda a j� hangulat

Archívum2010.09.07, 09:52

Rosszul nyitott, val�sz�n�leg lefel� korrig�lhat a pesti t�zsde kedden, miut�n a nemzetk�zi piacokon kifulladni l�tszik az emelked�s.

Rossz hangulatban esett a BUX

Archívum2010.09.07, 17:52

A nemzetközi értékpapír-piacok bizonytalanságai miatt esett csaknem egy százalékot a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

Emelkedést várnak a pluszban nyitó tőzsdétől az elemzők

Archívum2010.09.06, 09:17

Enyhe pluszban nyitott hétfőn a BUX, az elemzők a lendület megtartását várják a tőzsdeindextől.

Eséssel kezdett a tőzsde pénteken

Archívum2010.09.03, 09:26

Pénteken csökkenéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, az üzletkötők pozitív kezdésre számítottak.

Elfogyott az amerikai lendület a tőzsdezárásra

Archívum2010.09.03, 17:36

A BUX 0,06 százalékos emelkedéssel, 22 871,90 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 0,47 százalékkal 21 400 forintra erősödött, az OTP részvények ára 0,39 százalékkal 4899 forintra nőtt. Délután az amerikai munkanélküliség kedvező alakulásáról szóló adat több mint 200 pontot lendített a BUX-on, később azonban visszaesett a tőzsde, így zárt szinte kezdeti szintjén.

Beragadhat a tőzsde a következő amerikai adatig

Archívum2010.09.02, 09:08

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,20 pontos emelkedéssel, 23 095,90 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,37 százalékkal erősödött.

Szárnyalt a BUX és az OTP szerdán

Archívum2010.09.01, 18:04

Majdnem 2 százalékos emelkedést produkált szerdán a pesti tőzsde részvényindexe. A piacot elsősorban a közel 4, illetve százalékkal dráguló OTP- és Mol-papír húzta.

Amerikai makroadatok miatt szárnyalt a BUX

Archívum2010.08.31, 17:40

Az amerikai makroadatok miatt bekövetkezett hangulatjavulásnak köszönhetően emelkedett a részvényindex majdnem 600 pontot kedden.

Rossz kezdés, borús hangulat a tőzsdén

Archívum2010.08.31, 10:11

Nagyot esett a nyitás után, azóta valamelyest összeszedte magáűt a pesti tőzsde. Az elemzők egész napra a negatív tartományba várják a BUX-ot, a borús nemzetközi hangulat miatt.

Csak az OTP erősödött a pesti tőzsdén

Archívum2010.08.30, 18:08

Elmaradt a várt emelkedés hétfőn a magyar tőzsdén. A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek.

Er�s�d�st v�rnak a pozit�vban nyit� BUX-t�l

Archívum2010.08.30, 09:30

Er�s�d�ssel nyitott a Budapesti �rt�kt�zsde h�tf�n, s eg�sz nap erre sz�m�tanak az elemz�k.

Enyhe mínusszal indított a BUX

Archívum2010.08.27, 09:44

Az alacsony forgalmú nyári kereskedés látszik folytatódni pénteken a pesti tőzsdén. A BUX kicsit gyengébben nyitott a csütörtöki zárónál, a nap további részében nem várhatók jó hírek.

Eladói nyomásra stagnált a BUX

Archívum2010.08.26, 17:42

Bár bíztatóan indult a csütörtök, végül mégis az eladói nyomás győzedelmeskedett, így nem változott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX szerdához képest.

Megt�rt a BUX lend�lete, tov�bb esett az OTP

Archívum2010.08.25, 18:36

Kora d�lut�nig sz�rnyalt a pesti t�zsde szerd�n, majd megtorpant a BUX, v�g�l �gy is 0,67 sz�zal�kos pluszban z�rt. A visszaes�s m�g�tt az elemz� szerint glob�lis �s hazai okok is �llnak. A vezet� r�szv�nyek - a t�bb mint 2 sz�zal�kot s�llyed� OTP-t kiv�ve - n�velt�k �rt�k�ket, a Richter kimondottan j�l teljes�tett.

�zsi�t k�vetve cs�kken�ssel nyitott a t�zsde

Archívum2010.08.24, 10:03

Kis cs�kken�ssel nyitott kedden a Budapesti �rt�kt�zsde, s es�sre sz�m�tanak az elemz�k az eg�sz napos teljes�tm�nyt illet�en is.

Nagy menet után végül veszteséggel zárt a BUX

Archívum2010.08.23, 17:20

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,42 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 21 917,47 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom gyengült, a Richter árfolyama nem változott, míg a Mol erősödött az előző záráshoz képest. Nap közben a nyitási veszteséget ledolgozta a tőzsde, az utolsó órákban viszont újra veszteségbe fordult az index.

Rossz kezdés után kapaszkodik a BUX

Archívum2010.08.23, 10:01

A nemzetközi piacok pénteki fejleményei nyomán mínuszban kezdett hétfőn a BUX, egy órával a kereskedés kezdete után csak a Mol tudott javítani a csütörtöki árfolyamához képest. A veszteség azonban csökkenő tendenciát mutat.

Amerika vitte mínuszba a tőzsdét

Archívum2010.08.19, 17:36

Majdnem egy százalékkal csökkent a BUX az ünnep előtti kereskedési napon, az esést a kedvezőtlen amerikai makroadatoknak tulajdonítják az elemzők.

Növekedéssel indított a BUX

Archívum2010.08.19, 09:05

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 87,71 pontos emelkedéssel, 22 247,91 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,40 százalékkal erősödött.

Elromlott a hangulat a pesti tőzsdén

Archívum2010.08.18, 17:55

Csakély forgalomban közel 150 pontot esett a BUX szerdán. A vezető részvények az erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Pluszban zárt, de jobb is lehetett volna a BUX

Archívum2010.08.17, 17:30

Pici erősödéssel zárta a keddi napot a BUX, drágább lett a Mol és az OTP részvénye, esett viszont a Richter.

Erősen nyitott a BUX

Archívum2010.08.17, 09:45

Kedvezőek a kilátások a pesti tőzsdén kedden az erős kezdés után, de az árfolyamok további alakulását erőteljesen befolyásolhatja több európai és amerikai adatközlés.

Apró emelkedéssel nyitott a tőzsde

Archívum2010.08.16, 09:13

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,52 pontos emelkedéssel, 22 094,98 ponton nyitott hétfőn. Az index a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,09 százalékkal erősödött.

Veszteséggel zárt a pesti tőzsde

Archívum2010.08.13, 17:31

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,48 pontos, 0,85 százalékos csökkenéssel, 22 074,46 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények az OTP kivételével estek az előző napi záráshoz képest.

Jól nyitott a BUX, kevés a mozgás a tőzsdén

Archívum2010.08.13, 10:05

Pozitív napot várnak pénteken az elemzők a pesti tőzsdén, és a kezdés igazolta is a várakozásokat. Az első egy órában csendes kereskedés zajlott.

Keddi záróértékén nyitott a tőzsde szerdán

Archívum2010.08.11, 09:16

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 297,24 pontos csökkenéssel, 22 241,29 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 1,32 százalékkal gyengült. Az esés folytatódhat, és immár nem csak az OTP, de a többi részvény is követheti a trendet.

Megúszta a BUX a szerdát nagyobb esés nélkül

Archívum2010.08.11, 17:34

A kedvezőtlen nemzetközi hangulatban a Budapesti Értéktőzsde kisebb mértékben esett szerdán, mint a nyugat-európai tőzsdék. A vezető részvények árfolyama mind csökkent az előző napi záráshoz képest.

Amerikai hírekre várva csúszik lefelé a BUX

Archívum2010.08.10, 09:54

Vaskos mínusszal nyitott, és után is tovább csökkent a pesti tőzsde részvényindexe. A szakértők szerint a piac valójában kivár, az esti, amerikai hírek jelenthetnek fordulópontot.

Fél százalékkal erősödött a BUX

Archívum2010.08.09, 17:57

A nemzetközi piacokon megmutatkozó enyhe pozitív hangulat hatására emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 120,36 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 23 019,81 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények árfolyama, a Magyar Telekom kivételével, emelkedett az előző napi záráshoz képest.

Bizakodó hangulatban kicsi pluszban nyitott a tőzsde

Archívum2010.08.06, 09:22

Pici emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe pénteken, a piac korrekciót vár a csütörtöki esést követően.

Komolyan esett az OTP a pesti börzén

Archívum2010.08.05, 17:27

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 417,97 pontos, 1,79 százalékos csökkenéssel, 22 981,64 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 27,6 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest, köztük az OTP 4 százalék felett gyengült.

Enyhe visszaeséssel nyitott a magyar tőzsde

Archívum2010.08.05, 10:19

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pici visszaeséssel nyitott csütörtökön. A piac bizonytalan a csütörtöki kereskedés kimenetelét illetően.

A régiós átlag fölött nőtt a BUX

Archívum2010.08.04, 18:10

A vezető részvények erősödésével, 1,23 százalékos pluszban zárta a szerdai kereskedést a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

Lendületben maradt a pesti tőzsde

Archívum2010.08.03, 09:14

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 148,87 pontos emelkedéssel, 23 302,72 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,64 százalékkal erősödött.

Erősödéssel kezdett a BUX

Archívum2010.08.02, 09:09

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 259,53 pontos emelkedéssel, 22 525,16 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 1,17 százalékkal erősödött.

Két százalék fölött gyengült az OTP

Archívum2010.07.30, 17:19

Gyengültek a részvények a hét utolsó kereskedési napján, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 415,76 pontos, 1,83 százalékos csökkenéssel, 22 265,63 ponton zárt pénteken.

Enyhe visszaeséssel kezdett a BUX

Archívum2010.07.30, 09:16

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,61 pontos csökkenéssel, 22 643,78 ponton nyitott pénteken, ami a csütörtöki záró értékéhez képest 0,17 százalékos gyengülés.

Amerikai lendülettel zárt pozitív tartományban a BUX

Archívum2010.07.29, 17:15

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 173,37 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 22 681,39 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma alacsony volt, 9,6 milliárd forint értékben születtek üzletek, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.Az amerikai piacok pozitív nyitása nagy lendületet adott a BUX-nak, 200 pontot ugrott délután az index.

Pluszban nyitott a tőzsde

Archívum2010.07.29, 09:54

Pluszban kezdett a magyar értéktőzsde, a vezető részvények közül az MTelekom és az OTP volt enyhe mínuszban reggel tíz előtt nem sokkal. A nyugat-európai tőzsdék lendülettel indultak.

Amerika miatt esett a magyar t�zsde

Archívum2010.07.28, 21:42

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 152,03 pontos, 0,67 sz�zal�kos cs�kken�ssel, 22 508,02 ponton z�rt szerd�n.

Erősődés a tőzsdén, szárnyalt az OTP

Archívum2010.07.27, 17:52

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 459,42 pontos, 2,07 százalékos emelkedéssel, 22 660,05 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 29,1 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Enyhe pluszban kezdett a BUX

Archívum2010.07.26, 09:17

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 93,34 pontos, 0,43 sz�zal�kos emelked�ssel, 22 036,21 ponton nyitott h�tf�n. A piacok emelked�st v�rnak az eur�pai t�zsd�ken.

A hitelminősítők miatt esett a BUX

Archívum2010.07.23, 17:35

A BÉT részvényindexe, a BUX 334,31 pontos, 1,50 százalékos csökkenéssel, 21 942,87 ponton zárt pénteken. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) alulteljesített mind a régiós, mind a nyugat-európai tőzsdékhez képest, miután két nagy nemzetközi hitelminősítő is negatív lépéseket jelentett be Magyarországgal szemben.

Csak egy ütést bírt ki a BUX pénteken

Archívum2010.07.23, 14:28

Eséssel reagált a Budapesti Értéktőzsde arra a hírre, hogy Moody's hitelminősítő leminősítési felülvizsgálat alá helyezte a magyar államadósságot, de ezután hamar összeszedte magát a BUX. Az S&P pár órával később nyilvánosságra került döntése, mellyel negatív kilátást adott a magyar adóskockázatra, már megroggyantotta a börzét.

Gyengüléssel kezdett a tőzsde

Archívum2010.07.22, 09:11

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 125,88 pontos csökkenéssel, 22 177,18 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,56 százalékkal gyengült.

A trend ellen�ben gyeng�lt a BUX

Archívum2010.07.22, 18:50

Enyhe m�nuszban z�rt cs�t�rt�k�n a pesti t�zsde. A vezet� r�szv�nyek �rfolyama, az OTP kiv�tel�vel, cs�kkent az el�z� napi z�r�shoz k�pest.

Kis forgalom mellett emelkedett a BUX

Archívum2010.07.21, 17:48

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,36 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel, 22 303,06 ponton zárt szerdán, alacsony, 14,5 milliárdos forgalom mellett.

Jó hangulatban emelkedik a BUX

Archívum2010.07.21, 10:05

Határozott erősödéssel nyitott a BUX szerdán. A nemzetközi piaci klíma kedvezhet a részvényárfolyamok alakulásának.

Erősödéssel nyitott a pesti tőzsde

Archívum2010.07.20, 09:10

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 179,89 pontos emelkedéssel, 22 023,27 ponton nyitott kedden, ami a hétfői záró értékéhez képest 0,82 százalékos erősödést jelent. Hétfőn közel 3 százalékot esett az index, ezen belül az OTP 5 százalékot, kedden azonban pozitív lett a hangulat.

Óvatos emelkedéssel kezdett a BUX

Archívum2010.07.16, 09:53

Enyhe erősödéssel kezdett péntek reggel a pesti tőzsde, vélhetően a Mexikói-öbölbeli olajszivárgás megállításáról érkezett hírek hatására is. A kereskedők nem számítanak nagy mozgásra a nap folyamán, de néhány piacbefolyásoló hír azért várható.

Elolvadt zárásra a BUX-nyeresége

Archívum2010.07.15, 18:04

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 71,20 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel, 22 838,19 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 20,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen zártak az előző naphoz képest. Délben még 23 ezer pont fölött is járt a BUX, de a növekedés elolvadt nap végére.

Az OTP-részvényt vitték szerdán

Archívum2010.07.14, 17:57

A BUX 1,14 százalékos emelkedéssel 22 909,39 ponton zárt szerdán. A kereskedésben meghatározó volt az OTP-részvények forgalma.

Sokat drágult az OTP, emelkedett a BUX

Archívum2010.07.13, 17:46

Pozitív nemzetközi hangulatban erősödött kedden a pesti tőzsde részvényindexe. A vezető részvények a csökkenő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest, különösen az OTP teljesített jól.

Nap végén mínuszba csapott át a BUX

Archívum2010.07.12, 17:51

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,06 pontos, 0,64 százalékos csökkenéssel, 22 448,65 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 17,4 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények mindegyike veszteségben zárt az előző napi záráshoz képest. A kereskedés végén közel 100 pontot esett az index a nap végi profitkivétel miatt.

Nagy befektető vásárolt - megugrott a BUX

Archívum2010.07.08, 17:41

Közel 5 százalékkal emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe csütörtökön, amit a jó piaci hangulaton kívül egy nagy intézményi befektető vásárlásai okoztak.

Amerikai hatásra gyengül a BUX

Archívum2010.07.07, 09:58

Gyengén indította a szerdai napot a pesti tőzsde, alighanem az előző napi New York-i eredmények hatására. A szakértők alacsony forgalomra számítanak.

Erősödéssel nyitott a BÉT és a nyugat-európai tőzsdék

Archívum2010.07.06, 10:00

Enyhe emelkedéssel kezdték a keddi napot a vezető nyugat-európai tőzsdék, csakúgy mint a BÉT.

Nap végi eséssel fordult mínuszba a BUX

Archívum2010.07.05, 17:32

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,31 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 21 084,99 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,2 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények az erősödő Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A kereskedés utolsó szakaszában több mint 100 pontot esett a kurzus.

Erősen nyitott pénteken a tőzsde

Archívum2010.07.02, 09:32

Bőven egy százalék feletti mértékben erősödött péntek reggel a BUX a csütörtöki záráshoz képest. A szakértők ugyanakkor nem látnak sok esélyt a tartós jó szereplése, különösen, ha délután kedvezőtlen hírek érkeznek Amerikából.

Új tőzsdei szereplő az Appeninn

Archívum2010.07.01, 16:26

Péntektől új társaság, az Appeninn részvényei is forgalomba kerülnek a Budapesti Értéktőzsdén.

Beállt a sorba a BUX, veszteségek a korai szakaszban

Archívum2010.07.01, 09:55

Gyengüléssel kezdett a BUX, majd kis korrekcióba kezdett. A vezető papírok közül csak a Mol nem volt mínuszban, az OTP 4700 alatt is járt. Egyelőre még várni kell az emelkedő, azaz a bikapiacra.

Amerika húzta le a tőzsdeindexet

Archívum2010.07.01, 18:00

Tengerentúli kedvezőtlen hírek hatására a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,49 pontos, 1,02 százalékos csökkenéssel, 20 835,94 ponton zárt csütörtökön.

Gyengülés nyitáskor a pesti tőzsdén

Archívum2010.06.30, 09:12

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 131,22 pontos csökkenéssel, 20 514,75 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 0,64 százalékkal gyengült az index.

Korrigált a pesti tőzsde szerdán

Archívum2010.06.30, 18:58

Jelentősen erősödött a BUX szerdán - az OTP részvénye 4,5, a Molé 2,75 százalékos pluszban zárt. A vezető részvények közül csak a Magyar Telekom nem drágult.

Csökkent a BUX, esett az OTP

Archívum2010.06.29, 17:32

A keddi kereskedési napon csökkent a BUX, a vezető papírok közül az OTP szerepelt a legrosszabbul.

Tovább esik az OTP a pesti tőzsdén

Archívum2010.06.29, 09:59

A Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedését az európai és amerikai bizalmi indexek alakíthatják, addig is a negatív irány mutatkozik. Az OTP tovább esik, már 3 százalék feletti mínuszban volt.

Gyengült a BUX, a G20-csúcsot várja a piac

Archívum2010.06.25, 10:00

Gyengüléssel nyitott pénteken a pesti tőzsde. Kis mozgásokat, oldalazó kereskedést várnak a piaci szakértők a hét utolsó kereskedési napjára.

Folytatódik a BUX esése

Archívum2010.06.24, 10:10

Csütörtök reggel folytatódott a BUX esése, elemzők szerint bizonytalan kereskedés várható.

A bankadó tisztázása segíthetné a BUX fellendülését

Archívum2010.06.23, 09:11

Egy elemző szerint lekéshette a BUX a nemzetközi erősödést a hét elején, most azonban már negatív a hangulat. Ezen csak több jó adat, illetve a bankadó tisztázása segíthetne, addig marad az esés.

Közel öt százalékkal emelkedett az OTP a tőzsdén

Archívum2010.06.21, 17:47

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 558,94 pontos, 2,62 százalékos emelkedéssel, 21 929,94 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 19,949 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.