Bernie Sanders

címke rss

A legrosszabbkor jött a botrány a demokratáknak

Nagyvilág2016.07.25, 19:43

A Demokrata Párt vezetése Hillary Clinton sikeréért dolgozott az előválasztás során – derült ki a WikiLeaks által a múlt hét végén kiszivárgott belső levelekből. A botrány újra kiélezheti a feszültséget Clinton és Bernie Sanders között, ez pedig akár a demokraták választási győzelmébe is kerülhet. A demokraták és névtelenül nyilatkozó kormányzati tisztviselők szerint a kiszivárogtatás - és az ezt megalapozó hackertámadás - mögött az oroszok állnak. Ha ezt sikerülne bizonyítani, az csökkentené a botrány hatását, de nem változtatna azon, hogy a levelek tartalma valós.

Kitört a botrány a demokratáknál: az elnök lemondását követeli Sanders

Nagyvilág2016.07.24, 18:55

Bernie Sanders vermonti szenátor, Hillary Clinton korábbi riválisa a párt vezetőjének lemondását követelte a WikiLeaks által kiszivárogtatott információk alapján.

Egykori riválisa támogatja Clintont

Itthon2016.07.12, 18:14

Mégis támogatja Bernie Sanders vermonti demokrata szenátor, Hillary Clintont. Egység. Így jellemezhető a két demokrata párti politikus kampánybeszéde, melyben bejelentették: együttműködnek. Céljuk, hogy egyesítsék a demokratákat és legyőzzék Donald Trumpot.

Bernie Sanders nem támogatja Hillary Clinton elnökjelöltségét

Nagyvilág2016.06.17, 05:40

Bernie Sanders vermonti demokrata szenátor, Hillary Clinton vetélytársa az elnökjelöltségért folytatott küzdelemben, csütörtökön este videoüzenetben fordult támogatóihoz.

Egyvalaki biztosan örül Hillary Clintonnak

Nagyvilág2016.06.08, 15:25

Most, hogy Barack Obama is gratulált neki, Hillary Clintont már tényleg csak a matematika ütheti el attól, hogy ő legyen a demokrata elnökjelölt. Bernie Sanders is inkább a számokban, mintsem a valóságban bízik. A nevető harmadik pedig Donald Trump. 

Jobb, ha belenyugszunk: Clinton vagy Trump lesz az elnök

Nagyvilág2016.06.07, 16:32

Sokszor jósolták már, de most már szinte tényleg valóság: Clinton–Trump-küzdelem lesz a Fehér Házért. Az egyetlen, ami az utolsó előtti, egyébként jelentős előválasztási körön kívül ebbe belekavarhat, az a Demokrata Párt nyári konvenciója. Legalábbis Bernie Sanders ezt hiszi.

Hillary magabiztosan vezet Trump és Sanders előtt is

Nagyvilág2016.06.05, 11:40

Hillary Clinton, az amerikai demokraták esélyes elnökjelöltje több mint tíz százalékkal vezet Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje előtt a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint.

Fej fej mellett Clinton és Sanders Kaliforniában

Nagyvilág2016.06.02, 10:15

Hibahatáron belül van a különbség Hillary Clinton és Bernie Sanders támogatottságában a kaliforniai demokrata választók között.

A bevándorlás miatt verekedtek Trump gyűlésén

Nagyvilág2016.05.28, 16:48

Donald Trump mindig is a végletekig megosztó figurája volt az amerikai elnökválasztási harcnak. Mióta megkezdődtek az előválasztások, folyamatosak voltak a milliárdos elleni tiltakozások Amerika-szerte. Most, hogy Trump maradt talpon egyedül a republikánus elnökjelöltségre pályázó politikusok közül, elszabadultak az indulatok, és többször is erőszakba torkolltak az általa szervezett gyűlések. Tegnap este San Diegóban rohamrendőröket is be kellett vetni a tömeg szétoszlatására.

Clinton egyre közelebb kerül az elnökjelöltséghez

Nagyvilág2016.05.18, 06:01

Szoros győzelmet aratott a kedden tartott demokrata párti előválasztáson Hillary Clinton volt külügyminiszter Kentucky államban. Oregonban a republikánusoknál Donald Trump, a demokratáknál pedig Bernie Sanders nyert.