Berlinale 2015

címke rss
Addig vár a férjére, amíg meg nem fagy

Addig vár a férjére, amíg meg nem fagy

A Nobody Wants the Night-ot a spanyol Isabel Coixet rendezte, aki eddig két filmmel (Az élet nélkülem, Elégia) versenyzett a berlini filmfesztiválon, 2008-ban pedig a nemzetközi zsűri tagja volt, most pedig abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a versenyprogramban való indulás mellett a mustra nyitófilmjének választották ki az új filmjét. A február 5-én kezdődő fesztiválon mi is ott leszünk és a helyszínről fogunk tudósítani, többek között Terrence Malick nagyon várt Knight of Cups-ának is ott lesz a világpremierje.

Véres magyar filmterv a Berlinalén

Archívum2015.01.14, 12:16

Forrás: Focus-Fox middle A Focus-Fox Stúdióban készülő alkotás producere Muhi András és Ferenczy Gábor, tervezett költségvetése 1,6 millió euró, operatőre Rév Marcell (Itt vagyok, Viharsarok, Fehér Isten) lesz. A High Dive című filmterv korábban már részt vett Hollandia vezető koprodukciós fórumán Utrechtben. A forgatás a tervek szerint még idén megkezdődhet. Olvasnivaló:  Nem hergeljük a nézőket - interjúnk Császi Ádámmal

Juliette Binoche is tud rossz színésznő lenni

Archívum2015.02.07, 11:02

A Nobody Wants the Night című európai koprodukcióval nyitott a berlini filmfesztivál, amelyben Juliette Binoche kiállhatatlan bundás úrinőként ripacskodik az Északi-sark közelében.  

Bankot raboltak az első randin

Archívum2015.02.08, 15:55

Spanyol lány találkozik a német fiúval a berlini éjszakában; buliznak, beszélgetnek valós időben a filmvásznon, a nézők pedig reménykednek, hogy itt az új évezred Mielőtt felkel a Napja. Csakhogy mielőtt felkel a Nap, a srácnak még van egy kis elintéznivalója. A Victoria című német film az idei Berlinale egyik legnagyobb dobása lehet.  

A tinilányok mindig csak arra gondolnak

Archívum2015.02.10, 10:57

Mármint a szexre, legalábbis a The Diary of a Teenage Girl című film szerint. Szókimondó, botrányos és hihetetlenül vicces; egy új kultfilm születésének lehettünk tanúi Berlinben.  

Halott exnővel nem lehet versenyezni

Film2015.10.05, 23:19

Egy negyvenötödödik házassági évfordulóra készülő pár életét fenekestől felforgatja a férfi egykori menyasszonyának a svájci Alpokban előkerült holtteste. A 45 év (45 Years) című filmnek nincs egy hamis pillanata sem; biztos, hogy ott lesz a Berlinale díjazottjai között.

Betiltott iráni rendező filmje kapta az Arany Medvét

Film2015.02.14, 21:46

Forrás: Berlinale middle A Berlinale többi díjazottját itt tekintheti meg.

A legjobb barátnőm kész horror

Archívum2015.02.17, 16:36

A Berlinale versenyprogramján kívül is akadtak gyöngyszemek, a Queen of Earth-ben a mindig remek Elisabeth Moss nyújtja élete alakítását.  

Az Oscar egy ökörség, de azért jó lenne nyerni egyet

Archívum2015.10.09, 21:06

Egy igazi régi vágású angol sztár: a brit új hullám felkapott csillaga volt, a Dr. Zsivágóért Oscarra is jelölték, de mozisikerek helyett a színpadot választotta. Hatvanéves korában kapott kedvet megint a filmekhez, 78 évesen szexjelenetet forgatott, egy fantasztikus filmben játszik epekedő szerelmest. Sir Tom Courtneyvel - mert lovaggá is ütötte a királynő - Londonban beszélgettünk arról, hogy milyen, ha ő a rosszfiú a sztoriban, ha egy nyikhaj rendezi, és számít-e a 45 év című új filmjéért Oscarra.

Előző
  • 1
Következő