Berkes Ferenc

címke rss

Könnyű ellenfelek a sakkolimpia első körében

Archívum2006.05.21, 12:26

Torinóban szombaton este ünnepélyesen megnyitották a 37. sakkolimpiát. Megdőlt a részvételi rekord, a férfiak versenyében 144 csapat indul, míg a nők 22. olimpiájára 104 együttes érkezett meg. A csapatkapitányi értekezleten a vezetők határozottan elutasították, hogy az utolsó pillanatban megváltoztassák a megszokott svájci párosítást. Sok a gond, az olasz szervezők nehezen birkóznak meg a feladatokkal. Csapatainknál jó a hangulat, nagymestereink optimistán várják a rajtot. Pintér József kapitány mindkét újoncnak bizalmat szavazott, Gyimesi, Berkes, Balogh, Horváth összeállításban játszanak a Dominikai Köztársaság négyesével. Női vállogatottunk ...

Kettős magyar győzelem a sakkolimpia nyitányán

Archívum2006.05.21, 21:38

Kettős győzelemmel kezdtek sakkozóink a 37. sakkolimpián. Férfi válogatottunk a Dominikai Köztársaság gárdáját Gymesi Zoltán vezérletével 3,5-0,5-re győzte le. Berkes Ferenc és Balogh Csaba is nyert, Horváth Ádám remizett. Női csapatunk az osztrákok ellen 3-0-as győzelmet aratott, Hoang Thanh Trang, Mádl Ildikó és Vajda Szidónia sorban kényszerítették feladásra ellenfeleiket. Az első forduló szenzációja, hogy a második helyre rangsorolt Indiai 3-1-re kikapott Marokkótól. Az oroszok nem hibáztak, a címvédő Ukrajna leadott egy fél pontot, az örmények csak 3-1-re nyertek. A nők viadalán az esélyesek alig hibáztak.

Almási remivel megőrizte vezetését az ob-n

Sport2006.03.07, 22:21

Székesfehérváron az 56. férfi sakkbajnokság hetedik fordulójának rangadója, Gyimesi Zoltán és Almási Zoltán játszmája döntetlennel zárult. Portisch Lajos és Balogh Csaba partija is pontosztozkodással végződött, így Almási megőrizte félpontos előnyét. Megszerezte első győzelmét Berkes Ferenc, klubtársát, Szabó Krisztiánt kényszerítette feladásra. Cao Sang tisztáldozata gyors sikerhez vezetett.

Almási félpontos előnnyel vezet

Archívum2006.03.06, 22:03

Székesfehérváron, a Magyar Király Szálloda dísztermében az 56. férfisakk-bajnokság hatodik fordulójában a rangadó, Balogh Csaba és Gyimesi Zoltán játszmája döntetlennel végződött. Almási Zoltán győzött, így az ötszörös bajnok félpontos előnyre tett szert. A viadal doyenje, Portisch Lajos ellen a legfiatalabb résztvevő, a junior bajnok Szabó Krisztián látványos bástyaáldozattal nyert. Sax Gyula és Berkes Ferenc megosztozott a ponton, Ruck Róbert megszerezte első győzelmét.

Hármas holtverseny a sakkbajnokságon

Archívum2006.03.05, 20:20

Székesfehérváron, a Magyar Király Szálloda dísztermében zajló 56. férfi sakkbajnokság ötödik fordulójának egyetlen győzelmét Balogh Csaba aratta. A szicíliai védelem bonyolult Richter-Rauser változatában nyert a rossz tervet választó junior bajnok, Szabó Krisztián ellen. Almási Zoltán és Gyimesi Zoltán is remizett sötéttel, így Balogh befogta a két éllovast. Berkes Ferenc, Ruck Róbert és Sax Gyula öt-öt remivel ötvenszázalékos.

Öt remi a sakk-ob negyedik napján

Archívum2006.03.04, 19:54

Az 56. férfi sakkbajnokság negyedik fordulójában mind az öt játszma döntetlennel fejeződött be. A játéknap rangadóját Almási Zoltán és Berkes Ferenc vívta, világos kezdeményezett, de a junior világbajnoki ezüstérmes pontosan védekezett. Gyimesi Zoltán és Ruck Róbert az angol megnyitás egyik jól ismert változatában osztozott meg a ponton. Balogh Csaba esélyes állásban örökös sakkot engedélyezett Cao Sangnak.

Almási és Gyimesi vezet a sakk-ob-n

Archívum2006.03.03, 20:59

Székesfehérváron, a Magyar Király Szállodában megrendezésre kerülő 56. férfisakk-bajnokság harmadik fordulójában Almási Zoltán sötéttel legyőzte Portisch Lajost. A győzelemmel Almási holtversenyben befogta Berkes Ferenccel remiző Gyimesi Zoltánt, s a duó félpontos előnnyel áll az élen. Megszerezte első fél pontját a junior bajnok Szabó Krisztián.

Három sötét győzelem a sakkbajnokságon

Archívum2006.03.01, 22:01

Székesfehérváron megkezdődött az 56. férfisakk-bajnokság. Az első fordulóban a sötéttel játszók voltak eredményesek, három partiban is győzelmet arattak. Az első nyerést a címvédő Gyimesi Zoltán könyvelhette el, a junior bajnok 17 éves Szabó Krisztián megilletődötten játszotta pályafutása első felnőtt bajnoki partiját. Portisch Lajos előnyösebb állását pár lépés alatt rontotta vesztésre Cao Sang ellen. Horváth Ádám időzavarban, remi állásban tisztet nézett el Balogh Csabával szemben. Nagy kalandok után osztozott meg a ponton Berkes Ferenc és Ruck Róbert, nem tudta feltörni Sax Gyula állását Almási Zoltán.

Ifjúsági sakkozóinkat köszöntötték

Archívum2006.02.19, 17:24

Szombaton délután a Corinthia Aquincum szállodában az elmúlt esztendőben legjobb eredményeket elérő ifjúsági sakkozókat köszöntötték. A junior világbajnoki ezüstérmes  Berkes Ferenc, a Világkupán való részvételt kiharcoló Balogh Csaba, a korcsoportos rapid Európa-bajnokságon a 14 éven aluli korosztályban aranyérmes válogatottunk tagjai, és a további helyezéseket elérő ifjú tehetségek, edzőik vehették át az elismeréseket.

Sakk 2005

Sport2005.12.22, 22:30

Az esztendő legnagyobb szenzációja Garri Kaszparov visszavonulása volt. Veszelin Topalov elhódította a FIDE világbajnoki címét, San Luis-i remek teljesítményével elkápráztatta a sakkvilágot. Csalódást okozott a nyolcfős viadal két magyar résztvevője: Lékó Péter ötödik, Polgár Judit a nyolcadik lett. Oroszország nagy izgalmak után megnyerte a csapat-világbajnokságot. Göteborgban, az Eb-n meglepetésre holland férfi és lengyel női aranyérem  született, tartalékos férfi válogatottunk csak 17., női csapatunk nyolcadikként zárta szereplését. Az egyéni Eb-n a román Nisipeanu nyert, Balogh Csaba és Cao Sang továbbjutott a Világkupára. Az örrmény ...

Berkes második lett a junior sakkvébén

Sport2005.11.23, 08:20

Isztambulban szép magyar sikerrel fejeződött be a junior sakkvilágbajnokság. Az Atomerőmű SE nagymestere, Berkes Ferenc a 92 fős mezőnyben remek hajrával, az utolsó fordulóban bravúros győzelemmel vívta ki a második helyet, s szerzett ezüstérmet. A 13 fordulós, svájci rendszerű viadalon Berkest ötödiknek rangsorolták, az elvárást túlteljesítve szerepelt. Az azeri Shakhrayar Mamedgyarov 2003 után másodszor lett világbajnok.

Felemás nap a sakkcsapat-Eb-n

Archívum2005.08.06, 22:06

Göteborgban, a 15. sakkcsapat Európa-bajnokság nyolcadik fordulójában férfi válogatottunk 2,5-1,5-re kikapott a cseh csapattól. Almási Zoltán ezúttal pihenőnapot kapott, az éltáblán őt helyettesítő Berkes Ferenc folytatta döbbenetes szériáját, negyedszer vesztett. Gyimesi Zoltán remizett, Ruck Róbert nyert, de újoncunk, Balogh Csaba kikapott. Női együttesünk fölényes, 3,5-0,5-ös győzelmet aratott a svájciak ellen. A férfiak viadalán megbotlott az éllovas izraeli gárda, a hollandok 2-2-vel is átvették a vezetést. A nők versenyében a lengyelek nem hibáztak, őrzik első helyüket. A grúzok legyőzték az oroszokat, és a második helyen várjják ...

A nők kikaptak, a férfiak remiztek a sakkcsapat-Eb-n

Archívum2005.08.04, 20:57

Göteborgban, a 15. sakkcsapat Európa-bajnokság hatodik fordulójában férfi válogatottunk 2-2-re végzett a német csapattal. Almási Zoltán nyert, Berkes Ferenc azonban ismét kikapott, Gyimesi Zoltán és Ruck Róbert pedig remizett. Női együttesünk minimális arányban vesztett a grúzokkal szemben. Mádl Ildikó, Vajda Szidónia és Gara Anita partija döntetlennel végződött, de Medvegy Nóra vereséget szenvedett. A játéknap óriási meglepetéseként a címvédő orosz gárdát 3-1-re győzték le a hollandok, az olimpiai bajnok ukrán válogatott az azeriektől vesztett. A hetedik játéknapon Almásiék az oroszokkal játszanak. Az éllovas izraeli együttes ismétt ...

A szerbek nyerték a kétfrontos sakkcsatát az Eb-n

Sport2005.08.02, 21:30

A Göteborgban zajló 15. sakkcsapat Európa-bajnokság harmadik fordulójában férfi válogatottunk 3-1-re kikapott Szerbia-Montenegró együttesétől. Almási Zoltán és Ruck Róbert remizett, Berkes Ferenc már másodszor szenvedett világossal vereséget, és Gyimesi Zoltán is feladásra kényszerült. Női csapatunk négy harcos döntetlennel zárta a Szerbia-Montenegró elleni csatát. A játéknap meglepetéseként a franciák legyőzték a címvédő orosz férfi csapatot, és a németekkel holtversenyben vezetik a mezőnyt. A nők viadalán az oroszok és a románok nyertek harmadszor.

Magyar sikerekkel kezdődött a sakkcsapat-Eb

Sport2005.07.31, 21:45

Kettős magyar győzelemmel kezdődött meg Göteborgban a 15. sakkcsapat Európa-bajnokság. Férfi válogatottunk az olaszokat verte 2,5-1,5-re, Berkes Ferenc világossal kikapott, Gyimesi Zoltán és Balogh Csaba nyert, Almási Zoltán remizett. Női csapatunk az angolokat 3-1-re győzte le, Medvegy Nóra és Lakos Nikoletta kényszerítette feladásra ellenfelét. A svéd férfi és a német női együttes rajtolt 4-0-s nyeréssel, a címvédő orosz válogatott csak minimális arányban nyert a horvátok ellen. Az ukránoknál Karjakin vesztett, az örmények erejéből csak négy döntetlenre futotta.

Almási Zoltán nyerte a paksi sakktornát

Archívum2005.06.22, 18:01

Pakson nagyszerű magyar sikerrel fejeződött be a III. Marx György emlékverseny. Almási Zoltán az utolsó fordulóban gyors döntetlennel bebiztosította tornagyőzelmét. Nagymesterünk félpontos előnnyel végzett az élen, a címvédő, a sakklegenda Viktor Korcsnoj végül második lett. Az indiai Krishnan Sasikiran a második félidőben magához tért, harmadikként zárta első magyarországi szereplését.

Almási legyőzte Korcsnojt, s vezet

Sport2005.06.22, 17:52

A Pakson zajló III. Marx György emlékverseny kilencedik fordulójában Almási Zoltán sötéttel legyőzte Viktor Korcsnojt. Nagymesterünk kockáztatott a nyerés érdekében, minőséget áldozott, a sakklegenda hibázott. Almási az utolsó játéknap előtt átvette a vezetést, fél ponttal előzi meg Korcsnojt. A paksiak büszkesége, Berkes Ferenc az izraeli Emil Szutovszkij királyát kergette mattba, és feljött ötven százalékra. Az indiai Krishnan Sasikiran is újabb győzelmet ért el, Ács Péter támadási kísérletét higgadtan hárította. A befejező játéknapon Almási világossal Ács ellen játszik, míg Korcsnoj sötéttel Szutovszkijjal mérkőzik meg.

Berkes visszavágott Korcsnojnak

Sport2005.06.22, 08:49

Pakson, a III. Marx György emlékverseny nyolcadik játéknapján a világossal játszók mindhárom partit elvesztették. Almási Zoltán a szicíliai védelemben elmulasztott meghúzni egy biztosító lépést, Krishnan Sasikiran két tisztet nyert bástya ellenében, és nagymesterünket megfosztotta veretlenségétől. Első győzelmét aratta a paksi páros. Berkes Ferenc jól megjátszott megnyitás után az éllovas Viktor Korcsnojra mért vereséget, kiskombinációval minőséget, majd játszmát nyert. Ács Péter a spanyol megnyitásban büntette meg Emil Szutovszkijt, aki nem értékelte reálisan a tisztáldozat nyújtotta lehetőségeket. Pakson nincs már veretlen résztveevő, ...

Korcsnoj ismét egyedül vezet Pakson

Sport2005.06.21, 09:00

A Pakson zajló Marx György emlékverseny hetedik fordulójában Viktor Korcsnoj legyőzte Ács Pétert, és félpontos előnnyel vezet. A veterán nagymester nehéz pillanatokat élt át a megnyitásban elkövetett pontatlansága miatt, de sikerült rendezni sorait. Ács idővarba került, és a végjátékban nem talált mentséget. Gyors remivel végződött a másik két parti, Berkes Ferenc már a 17. lépésben kínálta a békekötést, Almási Zoltán nem kockáztatott. Csak néggyel tett több lépést Krishnan Sasikiran és Emil Szutovszkij.

Almási legyőzte Szutovszkijt, befogta Korcsnojt

Sport2005.06.19, 13:07

Pakson a pénteki szabadnap után folytatódott a III. Marx György emlékverseny. A viadal hatodik fordulójában Almási Zoltán világossal legyőzte Emil Szutovszkijt, és befogta a szerencsével remiző Viktor Korcsnojt. Nagymesterünk pontos játékkal hárította a mezőny legmagasabb értékszámú sakkozójának fenyegetéseit, ismét kitűnő megnyitáselméleti felkészültségről tett tanúbizonyságot. Korcsnoj maratoni küzdelemben mentette döntetlenre gyanús állását az indiai Krishnan Sasikiran ellen. Másodszor is megosztozott a ponton a két paksi játékos, Berkes Ferenc és Ács Péter.

Korcsnoj újabb győzelmet aratott Pakson

Sport2005.06.17, 07:24

A Pakson zajló III. Marx György emlékverseny negyedik fordulójában a címvédőként játszó svájci Viktor Korcsnoj újabb győzelmet aratott, és megőrizte félpontos előnyét. A torna doyenje világossal nyert a mezőny legmagasabb értékszámú nagymestere, az izraeli Emil Szutovszkij ellen, aki a 14. lépésben inkorrekt tisztáldozatot hozott. Almási Zoltán sötéttel győzte le Ács Pétert,  a paksi nagymester királyszárnyi akcióját remekül hiúsította meg. Berkes Ferenc két vereség után némi nehézség árán remizett az indiai Krishnan Sasikirannal. Az ötödik fordulóban Almási-Korcsnoj rangadó lesz.

Korcsnoj szerencsével őrizte meg első helyét

Sport2005.06.17, 07:26

Pakson befejeződött a III. Marx György emlékverseny első félideje. A címvédőként rajtoló 74 éves Viktor Korcsnoj a hatrésztvevős, kétfordulós tornán félpontos előnnyel vezet. A viadal ötödik fordulójában Almási Zoltán óriási esélyt szalasztott el. Túljátszotta a sakklegendát, döntő támadáshoz juthatott volna, az időzavaros kapkodásban tisztnyerést hagyott ki, a parti végül remivel végződött. A másik két játszma is pontosztozkodással zárult, Berkes Ferenc hátrányosabb állást mentett meg remire, Ács Péter kalandos partiban szerzett fél pontot. A pénteki szabadnap után szombattól ellenkező színelosztással is megmérkőznek a nagymesterek.

Korcsnoj legyőzte Berkest Pakson

Sport2005.06.16, 06:58

A Pakson zajló III. Marx György emlékverseny harmadik fordulójában a címvédő Viktor Korcsnoj újabb győzelmet aratott. A 74 éves veterán nagymester a mezőny legfiatalabb résztvevőjére, a 19 éves Berkes Ferencre mért vereséget. Berkest elragadta az ifjúi hév, kettős gyalogáldozata azonban túlzottan kockázatos volt, Korcsnoj nagy rutinjával mindent hárított, és félpontos előnnyel vezet. Izgalmas partiban osztozott meg a ponton Ács Péter és Emil Szutovszkij, örökös sakk lett a kalandos játszma vége. Döntetlennel zárult az indiai Krishnan Sasikiran és Almási Zoltán párharca.

Pakson a világos volt a nyerő szín

Sport2005.06.15, 07:19

A világossal játszók mindhárom partit megnyerték a Pakson zajló Marx György emlékverseny második fordulójában. Almási Zoltán alapos felkészüléssel értékes újítással lepte meg Berkes Ferencet, aki nem talált ellenszert a "házielemzésre". A torna doyenje, a 74 éves Viktor Korcsnoj legyőzte Ács Péter, a paksi nagymester kiremizhette volna a címvédőt. Fordulatos, hibáktól hemzsegő partiban kapott ki az indiai Krishnan Sasikiran az izraeli Emil Szutovszkijtól, aki az elméleti döntetlen végjátékot addig játszotta, míg ellenfele túllépte a gondolkodási időt.

Három remivel kezdődött a paksi sakktorna

Sport2005.06.13, 10:43

Pakson három döntetlen született a III. Marx György emlékverseny első fordulójában. A játszmák korántsem zajlottak békés mederben, kölcsönös hibák, kihagyott lehetőségek, időzavarok jellemezték a játéknap küzdelmeit. Almási Zoltán sötéttel remizett Emil Szutovszkijjal. Az indiai Krishnan Sasikiran és a címvédő veterán Viktor Korcsnoj partijában a sakkóra is felmondta a szolgálatot, egy túlzottan "határozott" órakezelés nyomán. A paksi testvérharc, Ács Péter és Berkes Ferenc csatája örökös sakkal zárult.

Gyimesi Zoltán az új sakkbajnok

Archívum2005.05.18, 20:36

Kazincbarcikán az 55. férfi sakkbajnokságon új bajnokot avattak. Gyimesi Zoltán holtversenyben Almási Zoltánnal végzett az élen. Jobb Berger-Sonneborn értékeléssel Gyimesi vehette át a bajnoknak járó trófeát. Mindketten megőrizték veretlenségüket, bruttó 500-500 ezer forint pénzdíjat nyertek. Almási a legjobb játszmára kitűzött különdíjat kapta meg Portisch Lajos elleni győzelméért. A címvédő Berkes Ferenc az utolsó fordulóban szörnyű bakit követett el, elnézte a vezérét, leszorult a dobogóról. A bronzérmes kilenc remivel Ruck Róbert lett.

Gyimesi előnye fél pont az utolsó sakkforduló előtt

Sport2005.05.17, 20:44

Kazincbarcikán, az 55. férfi sakkbajnokságon az utolsó fordulóra maradt a döntés. A vezető Gyimesi Zoltán sötéttel remizett klubtársával, Horváth Ádámmal, és félpontos előnnyel várja Balogh Csaba elleni partiját. A játéknap egyetlen győzelmét Almási Zoltán aratta, szép minőségáldozattal nyert, a második helyen áll, és Portisch Lajossal mérkőzik meg. A címvédő Berkes Ferenc világossal remizett Erdős Viktorral.

Gyimesi megverte Portischt, előnye egy pont

Archívum2005.05.17, 07:00

Kazincbarcikán, az 55. férfi sakbajnokság hetedik fordulójában Gyimesi Zoltán világossal legyőzte Portisch Lajost, és előnye egy pontra nőtt. Az éllovas hosszasan manőverezett kicsit kedvezőbb állásában, majd vezérvégjátékra egyszerűsített, ahol a kilencszeres bajnok Portisch remiesélyt szalasztott el, elvesztette veretlenségét. Berkes Ferenc megszerezte második győzelmét, és holtversenyben második Almási Zoltán társaságában.

Öt remi a férfi sakkbajnokságon

Archívum2005.05.15, 23:02

Kazincbarcikán az 55. férfi sakkbajnokság hatodik fordulójában mind az öt játszma döntetlennel ért véget. Gyimesi Zoltán sötéttel remizett Almási Zoltánnal és megőrizte félpontos előnyét. Berkes Ferenc kockáztatott, s kevesen múlott, hogy a végjátékot nem vesztette el Balogh Csaba ellen.

Gyimesi őrzi félpontos előnyét

Archívum2005.05.14, 23:21

A Kazincbarcikán zajló 55. férfi sakkbajnokság ötödik fordulójában a címvédő Berkes Ferenc megszerezte első győzelmét. Berkes gyaloghátrányos bástyavégjátékban merész királymanőverrel tört be Horváth Ádám állásába, majd kettős gyalogáttöréssel időzavarban is nyert. Gyimesi Zoltán újabb döntetlennel megőrizte félpontos előnyét, ezen a játéknapon négy parti végződött döntetlenül.

Portisch legyőzte a címvédő Berkest

Archívum2005.05.13, 22:09

Kazincbarcikán, az 55. férfi sakkbajnokság negyedik fordulójában a kilencszeres bajnok Portisch Lajos legyőzte a címvédő Berkes Ferencet. A kalandos partiban a 19 éves nagymester minőséget áldozott, de túlértékelte esélyeit. Első nyerésének örülhetett Balogh Csaba, taktikai csapással már a 19. lépésben feladásra kényszerítette Horváth Ádámot. Gyimesi Zoltán remivel is megőrizte félpontos előnyét.

Gyimesi látványos áldozatokkal verte Vargát

Archívum2005.05.12, 22:04

Kazinbarcikán, az 55. férfi sakkbajnokság harmadik fordulójában Gyimesi Zoltán látványos tiszt, majd minőségáldozattal remek támadással legyőzte Varga Zoltánt, és félpontos előnnyel vezet. A játéknap rangadóján a címvédő Berkes Ferenc és az ötszörös bajnok Almási Zoltán érdekes csatában osztozott meg a ponton.

Almási győzelemmel rajtolt a sakkbajnokságon

Sport2005.05.11, 08:37

Kazincbarcikán megkezdődött az 55. férfi sakkbajnokság. Az első fordulóban négy döntetlen mellett az ötszörös bajnok Almási Zoltán aratott győzelmet. A spanyol megnyitású játszmában a bajnokcsapat Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp ifjú titánjára, Horváth Ádámra mért vereséget. A bajnokság doyenje Portisch Lajos nem tudta megadásra kényszeríteni Cao Sangot. A címvédő Berkes Ferenc és az EU-s bajnok Gyimesi Zoltán küzdelme lépésismétléssel lett remi.

A 74 éves Korcsnoj címvédőként sakkozik Pakson

Archívum2005.05.05, 17:00

Pakson, a három éve elhunyt Marx György atomfizikus emlékére, a Paksi Atomerőmű Rt. szponzorálásával június 12. és 22. között hat résztvevős, kétfordulós nemzetközi versenyt rendeznek. A tavalyi, 15-ös kategóriájú torna óriási meglepetésre a verseny doyenje, a 73 éves Viktor Korcsnoj fantasztikus sikerét hozta, egypontos előnnyel végzett az élen. A svájci nagymester ezúttal címvédőként rajtol a 2616-os Élő-átlagú viadalon. Az izraeli Emil Szutovszkij és az indiai Sasikiran mellett olimpiai ezüstérmeseink, Almási Zoltán és Ács Péter, valamint a paksiak legjobbja, Berkes Ferenc ül sakkasztalhoz.

Szutovszkij nyerte a moszkvai sakktornát

Archívum2005.02.24, 00:24

Moszkvában, a negyedszer megrendezett Aeroflot nyílt verseny ötös holtverseny után az izraeli Emil Szutovszkij győzelmével fejeződött be. Szutovszkij ötször vezette a sötét bábukat, míg holtversenyes társai csak négyszer játszottak sötéttel. Szutovszkij a 21.500 dollár mellé még a dortmundi szuperversenyre szóló meghívást is kiharcolt. Óriási esélyt szalasztott el az ukrán Vaszilij Ivancsuk, gyorsan gyalogot nyert a francia Etienne Bacrot ellen, de előnyét nem tudta érvényesíteni. Győzelemmel fejezte be szereplését Berkes Ferenc, míg Gyimesi Zoltán kikapott az ukrán exvilágbajnoktól, Ruszlan Ponomarjovtól.

Harlov előnye fél pont a moszkvai sakktornán

Sport2005.02.22, 22:05

A Moszkvában zajló Aeroflot torna nyolcadik fordulójában az orosz Andrej Harlov világossal gyorsan remizett honfitársával, Szergej Volkovval, és az utolsó játéknap előtt megőrizte félpontos előnyét. Az ukrán olimpiai bajnok válogatott éltáblása, Vaszilij Ivancsuk sötéttel legyőzte az izraeli Emil Szutovszkijt, de holtversenyben csak a második a 102 fős mezőnyben. Berkes Ferenc elszenvedte második vereségét, bajnokunkat az orosz Maxim Szorokin győzte le. Gyimesi Zoltán remizett a kazahsztáni Darmen Szadvakaszovval, nagymestereink 4 ponttal várják a befejező partijukat.

Harlov vezet a moszkvai sakktornán

Sport2005.02.22, 21:57

Moszkvában, az Aeroflot nyílt verseny hetedik fordulójában az orosz Andrej Harlov újabb győzelmet aratott és félpontos előnyt szerzett. Az orosz Szergej Volkov befogta a második helyen az izraeli Emil Szutovszkijt. Javítottak az ukránok, Vaszilij Ivancsuk és Pavel Eljanov az üldöző bolyban. Berkes Ferenc világossal remizett Szergej Karjakinnal, 4 ponttal sokadmagával a 22., míg Gyimesi Zoltánnak 3,5 pontja van. 

Berkes remizett, Gyimesi kikapott Moszkvában

Sport2005.02.21, 19:07

A moszkvai Aeroflot torna hatodik fordulójában az éltáblákon nem bírtak egymással a nagymesterek. A sorozatos pontosztozkodásoknak köszönhetően az izraeli Emil Szutovszkij és az orosz Andrej Harlov megőrizte félpontos előnyét a hatos üldözőboly előtt. Berkes Ferenc sötéttel remizett a román Liviu Nisipianuval, 3,5 pontjával holtversenyben a 21. helyen várja a hajrát. Gyimesi Zoltán világossal vereséget szenvedett az azeri titántól, Tejmur Radzsabovtól, 3 pontja van.

Gyimesi nyert, Berkes remizett a moszkvai sakktornán

Archívum2005.02.19, 22:03

A Moszkvában zajló Aeroflot nyílt torna ötödik fordulójában az izraeli Emil Szutovszkij sorozatban negyedik győzelmét érte le, és holtversenyben első a 102 fős mezőnyben. Az éllovas Andrej Harlov sötéttel remizett a két évvel korábbi győztessel, a moldáviai Viorel Bologannal. Gyors békekötéssel végződött Berkes Ferenc partija az örmény Levon Aronyian ellen, Gyimesi Zoltán sötéttel verte az indiai Sandipant, mindkét nagymesterünknek 3 pontja van.

Berkes nyert, Gyimesi remizett Moszkvában

Archívum2005.02.18, 21:30

A Moszkvában zajló Aeroflot torna negyedik fordulójának rangadóját, az orosz Andrej Harlov megnyerte és megőrizte vezető pozícióját. Vaszilij Ivancsuk túlértékelte esélyeit, döntetlen helyett kockáztatott, vereséget szenvedett. A 4 ponttal vezető Harlovot a moldáviai Bologan, az izraeli Szutovszkij és az ukrán Arescsenko követi félpontos hátránnyal. Tíz nagymester gyűjtött 3 pontot az eddig lejátszott négy forduló során. Berkes Ferenc kalandos játszmában győzött a chilei Rodrigo Vasquez ellen, Gyimesi Zoltán remizett az Európa-bajnoknő Alekszandra Kosztenjukkal.

Berkes győzelemmel rajtolt a moszkvai sakkversenyen

Sport2005.02.17, 07:08

Moszkvában, a Hotel Rosszijában megkezdődött az esztendő legerősebb nyílt versenye, az Aeroflot-torna. A főcsoportban 102-en csatároznak a 80 ezer dolláros díjalapért. Az első helyezett a 30 ezer dollár mellé még a dortmundi szuperversenyre szóló meghívást is elnyeri. Az esélyesek közül a francia Bacrot, az ukrán Ivancsuk, az örmény Akopjan, a moldáviai Bologan győzelemmel rajtolt. Sikerrel vette az első akadályt bajnokunk, Berkes Ferenc az izraeli Postny ellen nyert. Gyimesi Zoltán vereséget szenvedett az orosz Kurnoszovtól.

Ivancsuk és Harlov vezet a moszkvai tornán

Archívum2005.02.17, 21:35

A moszkvai Aeroflot nyílt verseny harmadik fordulójában Berkes Ferenc világossal vereséget szenvedett Loek van Welytől. Bajnokunk szépen túljátszotta a hollandok legjobbját, de időzavarban taktikai ellenesélyeket adott, a rutinos, nagy csatákban edződött Van Wely ezt kihasználta. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az orosz Andrej Harlov újabb győzelmet aratott, mesterhármassal vezetik a 102 fős mezőnyt. Tíz nagymester gyűjtött fél ponttal kevesebbet. Gyimesi Zoltán remizett a boszniai Atalikkal, és Berkeshez hasonlóan másfél pontja van.

Berkes sötéttel remizett Bacrot ellen

Sport2005.02.17, 12:17

Moszkvában az Aeroflot nyílt verseny második fordulójában Berkes Ferenc sötéttel remizett a mezőny legmagasabb értékszámú nagymestere, a francia Etienne Bacrot ellen. Az érdekes összecsapás lépésismétléssel ért véget, bajnokunk ellentámadása időben érkezett. Gyimesi Zoltán az ukrán sakkozás veteránját, Oleg Romanisint világossal legyőzte. A második játéknap után hatan büszkélkedhetnek kettős győzelemmel, az esélyesek közül csak az ukrán olimpiai bajnok, Vaszilij Ivancsuk tudott nyerni.

Berkes és Gyimesi is indul az Aeroflot nyílt tornáján

Sport2005.02.15, 14:07

Moszkvában, a Hotel Rosszija "aranytermében" február 14. és 23. között rendezik meg az Aeoroflof nyílt versenyét. Az orosz légitársaság immár negyedszer főszponzora a négy csoportban megrendezésre kerülő tornának, 515 nevezést dolgoztak fel a szervezők. A legnagyobb érdeklődés a 82 résztvevős A1 tornát kíséri majd, 80 ezer dollár a díjazása, az első helyezett 30 ezerrel gazdagodik. Berkes Ferenc és Gyimesi Zoltán próbál szerencsét a rangos mezőnyben. A verseny győztese meghívást kap a júliusi, dortmundi szuperversenyre.

A férfiak győztek, a nők kikaptak a sakkolimpián

Sport2004.10.28, 07:39

Férfi válogatottunk győzött, női csapatunk vereséget szenvedett a Calviában zajló sakkolimpia 12. fordulójában. Berkes Ferenc küzdött az éltáblán, három döntetlen mellett Ruck Róbert nyerésével alakult ki a szerbek elleni 2,5-1,5-ös végeredmény, a kínaiak a következő ellenfelek. Tizenegy fordulón keresztül messze a várakozáson felül szereplő női együttesünk 2,5-0,5-re kapott ki a Polgár Zsuzsa vezette amerikai triótól, a vereséggel visszaestek a hetedik helyre, az angolokkal csatáznak a 13. körben. A férfiak versenyében az ukránok előnye már három és fél pont, a címvédő orosz négyes harmadszor vallott kudarcot. Elszenvedte második vvereségét ...

Női csapatunk kiremizte az éllovas Kínát

Sport2004.10.26, 21:29

Calviában, a 36. sakkolimpia tizenegyedik fordulójában női válogatottunk ismét bravúrosan szerepelt, három döntetlennel zárta a fölényesen vezető kínaiakkal szemben a mérkőzést. Együttesünk az amerikai csapattal holtversenyben a harmadik, és velük játsszák a következő meccset. A grúzok jöttek fel a második helyre. A férfi gárdánk 2-2-re végzett a spanyolok legjobbjaival, Almási Zoltán kikapott Shirovtól, Varga Zoltán ismét nyert, Berkes Ferenc és Ruck Róbert remizett. Az ukránok ismét két és fél pontra növelték előnyüket.

Női sakkozóink döntetleneztek az oroszokkal

Archívum2004.10.24, 22:23

A Calviában zajló 36. sakkolimpia kilencedik fordulójában női válogatottunk két sötét táblával bravúros döntetlent ért el a második helyen kiemelt orosz együttessel szemben: Mádl Ildikó kikapott, Vajda Szidónia nyert, Lakos Nikoletta remizett. Csapatunk négyes holtversenyben a második helyen várja a folytatást. Férfi négyesünk ismét győzött, Szlovákia elleni 2,5 pontból Varga Zoltán teljes ponttal járult hozzá a sikerhez, Berkes Ferenc, Ruck Róbert és Ács Péter féllel. Almásiék a grúzokkal mérkőznek meg a tizedik fordulóban. A nők mezőnyében a címvédő kínaiak előnye már hat pont. A férfiak viadalán az ukránok 2-2-re végeztek az örméényekkel, ...

Kettős magyar siker a sakkolimpián

Archívum2004.10.23, 21:58

Calviában, a 36. sakkolimpia nyolcadik fordulójában női válogatottunk újabb nagyszerű győzelmet aratott. Csapatunk 2-1-re nyert a kilencedik helyen kiemelt bolgárok ellen, Vajda Szidónia és Gara Anita feladásra kényszerítette ellenfelét, Mádl Ildikó vesztett. A hatodik csapatgyőzelemmel női négyesünk az oroszokkal holtversenyben harmadik, és a kilencedik fordulóban két sötét táblával mérkőznek meg velük. A címvédő kínai csapat megtartotta négypontos előnyét. A férfiak versenyében az ukránok fölényes győzelemmel már három ponttal vezetnek. Válogatottunk értékes győzelmet szerzett, Angliát verték 2,5-1,5-re, Berkes Ferenc és Ruck Róbeert ...

A nők remekeltek, a férfiak remiztek a sakkolimpián

Sport2004.10.22, 22:31

Mallorca szigetén,  a Calviában zajló 36. sakkolimpia hetedik fordulójában a férfiak versenyében vezető ukrán válogatott hatodik győzelmét aratta, kétpontos előnnyel vezet az első félidő után. A címvédő orosz csapat nagy meglepetésre vereséget szenvedett a bolgár együttestől. A magyar válogatott nem bírt a románokkal, Ács Péter nyert, de Berkes Ferenc kikapott. A nők mezőnyében növelte előnyét a kínai gárda, már négy ponttal vezet a címvédő. Mádl Ildikó vezetésével újabb szép sikert ért el női csapatunk, Szlovákiát 2,5-0,5-re verték, és feljöttek a negyedik helyre.

Sorban hibáztak sakkozóink a németek ellen

Archívum2004.09.20, 21:04

Férfi sakkválogatottunk a németek elleni mérkőzés ötödik fordulójában újabb nagyarányú vereséget szenvedett. A schweningeni rendszerű összecsapás ötödik körében a vendégek másodszor nyertek 5-1-re, és előnyük immár tíz pont, 20-10-re vezetnek. A bonyolult állásokban nagymestereink sorban hibáztak, az esélyeket a német sakkozók könyörtelen kihasználták.

Szépített a magyar sakkcsapat

Archívum2004.09.17, 21:12

A Hotel Stadionban folytatódott a magyar-német hattáblás válogatott mérkőzés. Csapatunk a második fordulóban aratott 4-2-es győzelemmel kiköszörülte a csorbát, visszavágott az első fordulóban elszenvedett súlyos, 5-1-es vereségért. Gyimesi Zoltán világossal nyert a németek éltáblása, Alekszander Graf ellen, Berkes Ferenc sötéttel Rusztem Dautovra mért vereséget. Bajnokunk elkerülte a lépésismétléses döntetlent, minőségáldozattal okozott zavart a német nagymester soraiban, és a bonyolult küzdelem vállalása győzelmet eredményezett. Válogatottunk újonca, Balogh Csaba nyerést hagyott ki.

Vajda és Berkes az új sakkbajnokok

Archívum2004.08.28, 20:27

Sakkozásunk új bajnokokat ünnepel. Az 52. női bajnokságon Vajda Szidónia győzött, a férfiak viadalán Berkes Ferenc diadalmaskodott. Mindketten félpontos előnnyel értek célba, és biztosították helyüket a spanyolországi Calviában megrendezendő sakkolimpián szereplő válogatottunkban. Berkes az utolsó játéknapon Ruck Róberttel remizett, míg legnagyobb riválisa, Almási Zoltán nyerőesélyes állást vesztett el Varga Zoltánnal szemben. Az új női bajnok győzelemmel fejezte be szereplését, Lakos Nikoletta döntetlennel az ezüstérmet szerezte meg.

Az utolsó forduló dönt a sakkbajnokságon

Archívum2004.08.27, 12:40

Az utolsó forduló dönt a sakkbajnoki címek sorsáról. A férfi bajnokság nyolcadik fordulójában Almási Zoltán legyőzte Ruck Róbertet, és befogta a Horváth Csabával remiző Berkes Ferencet. A befejező játéknapon mindketten a sötét bábukat vezetik Varga Zoltán, illetve Ruck Róbert ellen. A nők viadalán Lakos Nikoletta tisztáldozattal gyorsan feladásra kényszerítette Medvegy Nórát. Időzavarban kihasználta Gara Anita hibáit Vajda Szidónia, holtversenyben Lakos és Vajda vezet. 

Csökkent Berkes előnye a sakkbajnokságon

Archívum2004.08.26, 13:41

A férfi sakkbajnokság hetedik fordulójában négy döntetlen mellett Almási Zoltán győzött. A címvédő fél pontra megközelítette a vezető Berkes Ferencet. A viadal egyik rangadója, Gyimesi Zoltán és Berekes Ferenc összecsapása izgalmas küzdelemben végződött pontosztozkodással. A női viadalon hármas holtverseny, a nyolcadik játéknapon az első négy helyezett egymás ellen játszik.

Berkes növelte előnyét a sakkbajnokságon

Archívum2004.08.25, 08:13

A férfi sakkbajnokság hatodik fordulójában Berkes Ferenc újabb győzelmet aratott, és egypontos előnyre tett szert. Almási Zoltán világossal gond nélkül nyert Horváth Csaba ellen, a címvédő négyes holtversenyben a második. A nők viadalán minden parti eldőlt, Lakos Nikoletta és Vajda Szidónia előnye fél pont az üldöző duó előtt.

Kikapott a két éllovas a sakkbajnokságon

Archívum2004.08.24, 09:24

A férfisakk-bajnokság ötödik fordulójában mindkét éllovas vereséget szenvedett. Horváth Csaba sötéttel győzött Gyimesi Zoltán ellen, és holtversenyben Berkes Ferenccel átvette a vezetést. Berkes sötéttel Varga Zoltánt fosztotta meg veretlenségétől. Ruck Róbert nagyot hibázott a megnyitásban, s a viadal legfiatalabb résztvevője, Balogh Csaba jó technikával érvényesítette gyalogelőnyét. Almási Zoltán minőségáldozata csak remire volt elég. A női bajnokság ötödik játéknapja után hármas holtverseny van az élen, Lakos Nikoletta és Schneider Veronika nyeréssel befogta Vajda Szidóniát.

Ács Péter nyerte a paksi testvérháborút

Archívum2004.08.21, 21:14

A férfi sakkbajnokság harmadik fordulójában a paksi testvérháborút Ács Péter megnyerte az éllovas Berkes Ferenc ellen. A megnyitáselméletben Perényi Béla neve fémjelzi a tisztáldozatos változatot, s Ács újítása meglepetéssel érte Berkest, aki már a 22. lépésben kapitulációra kényszerült. Ruck Róbert gyors döntetlennel félpontos előnnyel vezet. Könnyen győzött Almási Zoltán, s Gyimesi Zoltán is sötéttel nyert a kockázatos megnyitást játszó Balogh Csabát. A női bajnokságon Vajda Szidónia félpontos előnnyel vezet.

Berkes legyőzte a címvédő Almásit

Archívum2004.08.20, 11:09

Meglepetéssel kezdődött az 54. férfi bajnokság. A nyitó fordulóban Berkes Ferenc világossal legyőzte az ötszörös bajnok, címvédő Almási Zoltánt. A paksiak büszkesége alaposan készült Almási kedvenc változatára, a korai vezércsere után világos futópárjával előnyösebben állt, kiskombinációval nyert végjátékra egyszerűsített. Sötéttel győzött Ruck Róbert, Cao elkerülte az örökös sakkhoz vezető változatot. Az 54. női bajnokság első fordulójában három győzelem született.

Berkes és Ruck vezet a sakkbajnokságon

Archívum2004.08.20, 21:36

A világossal játszók nagy fölénye jellemezte a férfi sakkbajnokság második fordulóját.  Berkes Ferenc izgalmas partiban megszerezte második győzelmét, Ruck Róbert fokozatosan játszotta túl Ács Pétert. Kettős győzelemmel Berkes és Ruck vezeti a tízfős mezőnyt. Almási Zoltán jól előkészített megnyitási újítással lepte meg Balogh Csabát. Horváth Csaba bőséges ellenértéket kapott áldozott vezéréért. Gyimesi Zoltán is kecsegtetően állt Varga Zoltánnal szemben, de végül az egykori klubtársak párharca remivel végződött. A női bajnokságon hárman százszázalékosok, Vajda Szidóniával és Medvegy Nórával az újonc Schneider Veronika tart lépést, ...

Berkes-Almási rangadó a bajnokság nyitányán

Sport2004.08.18, 19:01

A Novotel Budapest Centrumban szerda délután megtartották az 54. férfi és az 52. női sakkbajnokság megnyitóját és sorsolását. Mindkét bajnokság válogatójellegű, a kapitányok a viadal befejezése összeállítják  a spanyolországi sakkolimpián résztvevő válogatottjainkat. A férfiak vetélkedője rangadóval kezdődik, Berkes Ferenc a címvédő Almási Zoltán ellen a világos bábukat vezeti.

Kaszparov vezeti a ranglistát, Lékó az ötödik

Sport2004.07.02, 09:47

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette a július 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistáját. A listavezető orosz exvilágbajnok, Garri Kaszparov  pontszáma nem változott, a második helyezett indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand 8, az orosz világbajnok Vlagyimir Kramnyik 6 pontot nyert. Az orosz Alekszander Morozevics két ponttal megelőzte Lékó Pétert. Első számú nagymesterünk moszkvai remek eredményét csak a következő listán számolják el. Polgár Judit nem játszott egyetlen versenyen sem, de előrelépett a nyolcadik helyre. Almási Zoltán az 51., Gyimesi Zoltán a 85., Berkes Ferenc a 95. a top száz listájánn. ...

Kaszparov, Anand, Kramnyik, Lékó sorrend a világranglistán

Sport2004.07.01, 12:51

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette április 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistáját, amelyen Lékó Péter ismét a negyedik. A listát változatlanul az orosz exvilágbajnok, Garri Kaszparov vezeti, de előnye csökkent. Helyet cserélt az indiai exvilágbajnok, Viswanathan Anand és a klasszikus sakkozás világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik. Polgár Judit a kilencedik, Almási Zoltán a 64., míg Berkes Ferenc a 90. a top száz listáján. Az első huszonötben kilenc orosz, két-két magyar, angol és ukrán szerepel.

Korcsnoj nyerte a paksi sakktornát

Sport2004.06.16, 08:35

Pakson, a II. Marx György emlékversenyen Viktor Korcsnoj egypontos előnnyel lett a tornagyőztes. A 73 éves svájci nagymester végig vezetve, szenzációs teljesítménnyel kápráztatta el a sakkrajongókat itthon és szerte a világon. Ifjúsági világbajnokunk, Berkes Ferenc az utolsó fordulóban remizett riválisával, Alekszander Beljavszkijjal, s veretlenül szerezte meg a második helyet. A másik két magyar résztvevő, Portisch Lajos és Ács Péter várakozáson aluli szerepléssel sereghajtóként végzett a kétfordulós tornán.

Korcsnoj fél pontra a tornagyőzelemtől

Sport2004.06.16, 08:34

Pakson, a II. Marx György emlékverseny kilencedik fordulójában Viktor Korcsnoj világossal győzött junior világbajnokunk, Ács Péter ellen. Egyetlen riválisa, ifjúsági világbajnokunk, Berkes Ferenc csak remizett a román Vladislav Nevednichyvel, s hátránya egy pontra nőtt. A szlovén Alekszander sorozatban negyedik játszmáját nyerte meg, Portisch Lajos negyedik vereségét szenvedte el.

Korcsnoj vesztett, előnye fél pontra csökkent

Sport2004.06.14, 11:53

Pakson, a II. Marx György-emlékverseny nyolcadik fordulójában az éllovas Viktor Korcsnoj világossal szenvedett vereséget, és előnye fél pontra csökkent. A szlovén Alekszander Beljavszkij mesterhármassal feljött a harmadik helyre. A paksi "testvérháborút" az ifjúsági világbajnok, a 18 éves Berkes Ferenc sötéttel nyerte meg. Az angol megnyitás ritkább változatában gyalogáldozattal ragadta magához a kezdeményezést. A junior világbajnok Ács Péter időzavarban nem tudta hárítani a fenyegetéseket. Portisch Lajos világossal három veresége után a biztonságra törekedett.

Portisch zsinórban harmadszor vesztett Pakson

Sport2004.06.13, 13:13

Pakson, a II. Marx György emlékverseny hetedik fordulójában az éllovas Viktor Korcsnoj újabb győzelmet aratott. A torna doyenje kedvenc francia védelmében győzte le az időzavarban hibásan kombináló román Vladislav Nevednichyt. A 73 éves nagymester másfél pont előnnyel vezet a legfiatalabb résztvevő, Berkes Ferenc előtt. A paksi ifjúsági világbajnok Portisch Lajos ellen nyert. Sakkozásunk legendája sorozatban harmadszor vesztett. A szlovén Alekszander Beljavszkij második nyerésével a harmadik helyre lépett előre.

Korcsnoj remivel megőrizte másfél pontos előnyét

Sport2004.06.11, 21:14

Megkezdődött a Pakson zajló II. Marx György emlékverseny második félideje. A hatodik forduló rangadója, a legfiatalabb és legidősebb résztvevő, Viktor Korcsnoj és Berkes Ferenc  csatája remek küzdelem után remivel végződött. A 73 éves svájci nagymester megőrizte másfél pontos előnyét. Portisch Lajos sötéttel kikapott Ács Pétertől. Sakkozásunk legendája nagyon passzívan játszott, s a paksiak büszkesége látványos tisztáldozattal bevezetett támadással nyert. A szlovén Alekszander Beljavszkij könnyen vágott vissza a román Vladislav Nevednichynek az első körben elszenvedett vereségéért.

Korcsnoj Portischnak sem kegyelmezett

Sport2004.06.09, 21:19

A paksi 14-es kategóriájú nagymesterverseny ötödik fordulójában a torna doyenje, Viktor Korcsnoj sorozatban negyedik győzelmét érte el. A 73 éves nagymester régi riválisának, Portisch Lajosnak sem kegyelmezett, és a kétfordulós viadal első félideje után másfél pont az előnye. Elszenvedte második vereségét Ács Péter, a szicíliai védelem bonyodalmaiban, kölcsönös időzavarban a román Vladislav Nevednichy kihasználta a paksi sakkozó hibáit. Megosztozott a ponton a szlovén Alekszander Beljavszkij és Berkes Ferenc.

Magyar siker az ifjúsági Eb-n

Sport2004.06.08, 10:58

Szép magyar sikerrel zárult a Balatonlellén negyedszer megrendezett ifjúsági csapat Európa-bajnokság. A záró fordulóban Berkes Ferenc győzelmével első számú válogatottunk 2,5-1,5-re legyőzte a német csapatot és veretlenül első lett. "B" együttesünk a franciák elleni nagyarányú győzelemmel feljött a hatodik helyre. A lányok versenyében nagy izgalmak után dőlt el a bajnoki cím sorsa. Hat csapat végzett egyforma meccsponttal, s végül a pontszám döntötte el a sorrendet. A lengyelek elleni bravúros győzelemmel válogatottunk végül hatodik lett, az elsőhöz hasonlóan 8 meccspontot szerzett.

Korcsnoj mesterhármassal egy ponttal vezet

Sport2004.06.08, 20:41

A paksi II. Marx György emlékverseny negyedik fordulójában Viktor Korcsnoj újabb sikerével, mesterhármasával megőrizte egypontos előnyét. A torna doyenje Ács Péter ellen kikerülte a lépésismétléses döntetlent. Ács időzavarban gyalogot nézett el, s Korcsnoj előnyét biztos kézzel érvényesítette. Megszerezte első győzelmét a legfiatalabb résztvevő, Berkes Ferenc csapattársa, a román Vladislav Nevednichyt kényszerítette feladásra.  Pontosztozkodással végződött Portisch Lajos és a szlovén Alekszander Beljavszkij partija.

Korcsnoj egypontos előnnyel vezet Pakson

Sport2004.06.08, 20:41

Pakson, a II. Marx György emlékverseny harmadik fordulójában a torna doyenje, a 73 éves Viktor Korcsnoj újabb győzelmet aratott. A veterán svájci nagymester sötéttel nyert a lépésismétléses döntetlent kikerülő, tisztet elnéző Alekszander Beljavszkij ellen. A paksi csúcsrangadó, az ifjúsági és junior világbajnokok derbije, Berkes Ferenc és Ács Péter játszmája fordulatos küzdelemben lett remi. Pontosztozkodással ért véget a román Vladislav Nevednichy és Portisch Lajos parti is. Korcsnoj egypontos előnnyel áll az élen.

Nevednichy győzelemmel rajtolt a paksi sakktornán

Sport2004.06.06, 17:40

Pakson megkezdődött a II. Marx György-emlékverseny. A hatrésztvevős, kétfordulós torna első játéknapján a paksiak román vendégjátékosa, Vladislav Nevednichy meglepetésre legyőzte a verseny legmagasabb értékszámú nagymesterét, a szlovén Alekszander Beljavszkijt. Megosztozott a ponton a legidősebb és a legfiatalabb, Viktor Korcsnoj és Berkes Ferenc békés partiban remizett. Portisch Lajos és Ács Péter játszmájára a szabadnapon kerül sor.

Korcsnoj győzött a paksi torna második fordulójában

Sport2004.06.06, 22:25

Pakson, a II. Marx György emlékverseny második fordulójában a 73 éves Viktor Korcsnoj remek győzelmet ért el. A torna doyenje ellenkező oldalra sáncolt, királyszárnyi támadást indított, tisztjei uralták a táblát. Minőségnyerés után könnyedén érvényesítette anyagi előnyét. A generációs csatában Portisch Lajos és Berkes Ferenc megosztozott a ponton, érdekes küzdelem után lett remi Ács Péter és Alekszander Beljavszkij partija.

Generációk párharca a paksi sakktornán

Sport2004.05.27, 16:27

Pakson a két éve elhunyt Marx György atomfizikus emlékére, a Paksi Atomerőmű Rt. szponzorálásával június 4. és 15. között hat résztvevős, kétfordulós nemzetközi versenyt rendeznek. A generációk párharca is lesz a torna, hiszen a Nemzet Sportolója, a 20-szoros olimpikon, olimpiai aranyérmes Portisch Lajos mellett a svájci Viktor Korcsnoj és a szlovén Alekszander Beljavszkij csatázik junior és ifjúsági világbajnokokkal. A kínai Bu Xiangzhi mellett a paksiak két büszkesége, Berkes Ferenc és Ács Péter játszik, számukra a verseny olimpiai válogatónak is minősül.

Szeged sakkfesztivállal ünnepelt

Sport2004.05.10, 09:37

Az Európa-napot sakkfesztivállal ünnepelte Szeged városa: a Széchenyi-téren 100 táblás szimultánt rendeztek. Mádl Ildikó kétszeres olimpiai bajnoknő, Lékó Péter világbajnok-jelölt, a város büszkesége, a bledi olimpiai ezüstérmes csapatunk éltáblása, a nagy sikerrel debütáló Ács Péter, valamint a junior világbajnok, Berkes Ferenc mérkőzött meg az utánpótlás legjobbjaival. Újszegeden teret neveztek el a szegedi születésű Maróczy Gézáról, a magyar sakkozás világhírű nagymesteréről.

Berkes Ferenc nyerte a zalaegerszegi sakktornát

Sport2004.05.02, 17:39

Zalaegerszegen a 18 éves Berkes Ferenc győzelmével fejeződött be a 13-as kategóriájú nagymesterverseny. A paksi kitűnőség a torna utolsó fordulójában Portisch Lajost győzte le, és egypontos előnnyel végzett az élen. A sakklegenda ötödik vereségét szenvedte el, sorozatban harmadik partiját vesztette el. Értékes skalpot szerzett a viadal legfiatalabb résztvevője, a 17 éves Balogh Csaba az orosz Oleg Kornejevet fosztotta meg veretlenségétől, s holtversenyben a második helyen végzett. A 45 játszmából 16 dőlt el.

Portisch negyedik vereségét szenvedte el

Sport2004.05.01, 20:31

A Zalaegerszeg Nagydíj elnevezésű nagymesterverseny nyolcadik fordulójának egyetlen győzelmét Dusko Pavasovic aratta. A szlovén nagymester klubtársát, Portisch Lajost kényszerítette feladásra. A sakklegenda a tornán immár negyedik vereségét szenvedte el, kedvezőbb állását pár lépés alatt rontotta vesztésre. A paksi "testvérháború" békés volt, Ács Péter és Berkes Ferenc gyorsan remizett. Berkes megőrizte félpontos előnyét.

Berkes döntetlennel is megőrizte előnyét

Sport2004.05.01, 20:30

Zalaegerszegen a hetedik fordulót játszották le a 13-as kategóriájú nagymesterversenyen. Berkes Ferenc világossal remizett Sax Gyulával, gyalogelőnyét nem tudta érvényesíteni. A paksi nagymester a döntetlennel is megőrizte első helyét, félpontos előnyét. Az orosz Oleg Kornejev és a szlovén Dusko Pavasovic megszerezte első győzelmét.

Berkes újabb győzelmével félpontos előnnyel vezet

Sport2004.04.29, 20:35

Zalaegerszegen a hatodik fordulót játszották le a 13-as kategóriájú nagymesterversenyen. Berkes Ferenc kölcsönös esélyű, bonyolult játszmában legyőzte Horváth Ádámot, és félpontos előnnyel egyedül vezeti a tízfős mezőnyt. Elszenvedte első vereségét Balogh Csaba, Ács Péter a nyeréssel holtversenyben a második. Portisch Lajos sokáig remekül játszott, gyalogáldozattal került előnybe Varga Zoltán ellen. A befejezés azonban tragikus lett, bástyaelnézéssel a sakklegenda harmadszor szenvedett vereséget.

Hármas holtverseny a zalaegerszegi sakktornán

Sport2004.04.29, 00:08

A zalaegerszegi nagymesterverseny ötödik fordulójában Ruck Róbert és Berkes Ferenc győzelemmel befogta a remiző Balogh Csabát, hármas  holtversenyben állnak az élen. Portisch Lajos sötéttel is nagy fölénybe került az orosz Oleg Kornejevvel szemben. Sakkozásunk legendája,  a húszszoros olimpikon, olimpiai aranyérmes, nyolcszoros világbajnok-jelölt parti közben értesült a nagy megtiszteltetésről, hogy a Nemzet Sportolójává választották. Az örömhír után már nem tudott koncentrálni, remire rontotta állását.

Varga villámgyőzelmet aratott Berkes ellen

Sport2004.04.26, 20:42

A Zalaegerszeg Nagydíjáért folyó nagymesterverseny harmadik fordulóját meglátogatta Vizi E.  Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Az akadémikus a torna fővédnöke, és Portisch Lajos tábláján megtette a kezdő lépést. A bajnokcsapat két tagjának partijában azonban az igazi küzdelem elmaradt, a veterán nagymester gyorsan remizett tanítványával, Horváth Ádámmal. A forduló egyetlen győzelmét Varga Zoltán érte el, mindössze 22 lépésben kényszerítette feladásra az éllovas Berkes Ferencet.

Ács legyőzte Portischt Zalaegerszegen

Sport2004.04.25, 21:06

A zalaegerszegi nagymesterverseny második fordulójában négy döntetlen mellett Ács Péter szerzett győzelmet. A junior világbajnok sakkozásunk legendája, Portisch Lajos ellen nyert, aki kedvező állásban ismét hibázott. Remivel zárult a másik két szicíliai védelmű párharc. Berkes Ferenc gyorsan megosztozott a ponton az orosz Oleg Kornejevvel, holtversenyben Horváth Ádámmal és Balogh Csabával félpontos előnnyel az élen áll.

Fiatalok sikerei a zalaegerszegi sakktornán

Sport2004.04.24, 21:59

Zalaegerszegen a fiatalok sikereivel kezdődött meg a 13-as kategóriájú nagymesterverseny. Berkes Ferenc, Balogh Csaba és Horváth Ádám a sötét bábukat vezetve rajtolt győzelemmel. Különösen meglepő Horváth gyors sikere, Ács Péter hátrányosabb állásban tisztet nézett el. Portisch Lajos nyerőesélyes állást rontott el olimpiai aranyérmes csapattársa, Sax Gyula ellen.

Berkes negyedik lett a moszkvai sakktornán

Sport2004.02.26, 07:19

Moszkvában a háromszoros olimpiai aranyérmes Szergej Rublevszkij győzött a 3. Aeroflot nyílt versenyen. Hármas holtversenyben végzett az élen, de a kilenc partiban többször volt sötét, s ez döntött javára. Az orosz nagymester a júliusi dortmundi szuperversenyre szóló meghívást is kiharcolta. Berkes Ferenc sötéttel gyorsan remizett az izraeli Szmirinnel, holtversenyes negyedik helye szép siker.

Filippov fél ponttal vezet a moszkvai sakktornán

Sport2004.02.26, 07:18

A Moszkvában zajló Aeroflot nyílt verseny nyolcadik fordulójában Berkes Ferenc nyerőesélyt elmulasztva remizett az orosz Motylevvel. Nagymesterünk a befejező játéknap előtt holtversenyben a második. Nehéz ellenfelet kapott a záró napon, az izraeli Szmirinnel mérkőzik meg. Ács Péter legyőzte a svéd Berget és feljött ötven százalékra.

Berkes ezúttal remizett Moszkvában

Sport2004.02.25, 07:33

A moszkvai Aeroflot nyílt verseny hetedik fordulójában Berkes Ferenc remizett az orosz Tregubovval, és hetes holtversenyben a második. Félpontos előnyre tett szert az orosz Filippov, aki nagy mázlival győzött honfitársa, Rusztemov ellen. Nagymesterünk a nyolcadik partiját a két évvel korábbi orosz bajnok Motylevvel vívja.

Tizenöten hibátlanok a moszkvai sakktornán

Sport2004.02.24, 07:16

Moszkvában, az Aeroflot nyílt verseny második fordulójában 15 sakkozó ért el újabb győzelmet. Berkes Ferenc sötéttel remizett a spanyol Narcisco Dublan ellen, míg Ács Péter másodszor is vereséget szenvedett, az orosz Meister világossal nyert. A játéknap meglepetésekben is bővelkedett, a tavalyi győztes moldáviai Bologan világossal vesztett az ukrán Kruppával szemben.

Berkes még vezeti a moszkvai sakktornát

Sport2004.02.23, 08:01

Moszkvában Berkes Ferenc folytatta remek szereplését. Az Aeroflot nyílt verseny hatodik fordulójában sötéttel nyert a francia Etienne Bacrot ellen, és négyes holtversenyben az első helyen áll. Fél pont a hátránya a 16 fős üldözőcsoportnak. Berkes a hetedik játéknapon a 2000-ben Európa-bajnoki címet szerzett orosz Tregubovval csatázik.

Berkes ismét nyert a moszkvai sakktornán

Sport2004.02.23, 08:00

A Moszkvában zajló Aeroflot nyílt verseny harmadik fordulójában Berkes Ferenc világossal nyert és 2,5 pontjával holtversenyben negyedik.  A játéknap után már csak hárman dicsekedhetnek mesterhármassal, a holland Van Wely és az orosz Rusztemov és Filippov áll az élen. Berkes az orosz Timofejev ellen játszik a negyedik körben. Ács Péternek változatlanul nem megy a játék,  harmadszor is vereséget szenvedett.

Berkes holtversenyben első a moszkvai sakktornán

Sport2004.02.22, 00:18

A moszkvai Aeroflot nyílt verseny ötödik fordulójában Berkes Ferenc megszerezte harmadik győzelmét és 4 ponttal holtversenyben az első helyen várhatja a torna második félidejét. A játéknapon az éltáblákon sorban remik születtek, meglepetésre világossal vesztett a legmagasabb értékszámú orosz Malahov. Berkes a hatodik fordulóban a francia Bacrot ellen sötét lesz.

Kilencen vezetnek a moszkvai sakktornán

Sport2004.02.21, 13:37

A moszkvai Aeroflot nyílt verseny negyedik fordulójában az élen állók remiztek, az üldözőbolyból hatan nyertek. A kilencfordulós svájci rendszerű tornán eddig kilencen gyűjtöttek 3,5 pontot és harmincheten, köztük Berkes Ferenc fél ponttal kevesebbet. Nagymesterünk sötéttel remizett az orosz Timofejevvel, Ács Péter megszerezte első fél pontját. Berkes az ötödik játéknapon a norvég csodagyerek  Magnus Carlsen ellen a világos bábukat vezeti.

Berkes győzelemmel rajtolt a moszkvai sakktornán

Sport2004.02.19, 21:18

Moszkvában, a Hotel Rosszija "arany termében" harmadszor rendezik meg az Aeroflot nyílt versenyét. Az orosz légitársaság a három csoportban megrendezésre kerülő torna főszponzora, a legnagyobb érdeklődés a 201 résztvevős A versenyt kíséri. A 25 ezer dolláros első díj a világranglistán előkelően helyezett nagymestereket is játékra csábított. A tornagyőztes ezúttal is meghívást kap a júliusi dortmundi szuperversenyre. A kilencfordulós, svájci rendszerű tornán Berkes Ferenc győzelemmel mutatkozott be, Ács  Péter vereséggel rajtolt.

Polgár Judit remek győzelme első díjat kapott

Sport2003.11.25, 16:31

December közepén jelenik meg a Chess Informant 88. kötete. A júniustól októberig tartó időszak 490 legérdekesebb játszmáját tartalmazza a kötet. A megnyitáselméleti szempontból fontos partikat változatként elemzik. A júniusi egyéni Európa-bajnokság, a szeptemberi Klubcsapatok Európa Kupája mellett a dortmundi szuperverseny, az orosz bajnokság  küzdelmei állhatnak az érdeklődés középpontjában. Döntött a nemzetközi szaktekintélyekből álló kilenctagú zsűri, a 87. kötet legjobb játszmájának a budapesti Tehetség és Kurázsi tornán játszott Polgár Judit-Berkes Ferenc összecsapást választotta. Judit remek támadójátszmában győzött.

Remizett a hollandokkal a férfisakk-válogatott

Sport2003.10.12, 21:33

A Plovdivban zajló sakkcsapat Európa-bajnokság második fordulójában férfi válogatottunk a címvédő hollandok ellen 2-2-re végzett. Ács Péter hősies védekezéssel hiúsította meg Van Wely nyerési kísérleteit, Berkes Ferenc sötéttel kikapott, Varga Zoltán másodszor is nyert, Ruck Róbert remizett. Női csapatunk a finnek duóját 1,5-0,5-re verte, Dembó Yelena győzött, Gara Anita döntetlent ért el. A harmadik játéknapon a grúzok, illetve az angolok az ellenfelek.

Újabb győzelemmel élen a magyarok az ifi sakk Eb-n

Sport2003.07.26, 14:47

A Balatonlellén zajló ifjúsági csapat Európa-bajnokság hatodik fordulójában első számú válogatottunk újabb győzelmet aratott. A román együttes elleni 2,5-1,5-ös nyeréssel Berkes Ferenc vezette csapatunk megőrizte vezető pozícióját. Sorozatban harmadszor kapott ki "B" négyesünk, s visszaesett a táblázaton. A leány válogatottunk kihasználta a kedvező párosítás nyújtotta lehetőséget, s 2-0-s nyeréssel javítottak, feljöttek a hatodik helyre.

Berkes remekelt az ifi sakk-Eb-n

Sport2003.07.25, 10:43

A Balatonlellén zajló ifjúsági csapat Európa-bajnokság ötödik fordulójában első számú válogatottunk 3-1-re legyőzte a csehek legjobbjait. Az újabb remek győzelemmel Berkes Ferenc vezette együttesünk megőrizte első helyét. A paksiak büszkesége immár ötödik nyerését könyvelhette el, Navara legyőzése nagyszerű fegyvertény volt. Méltó társa volt a 16 éves Erdős Viktor, aki sötéttel diadalmaskodott. "B" csapatunk nagyarányban szenvedett vereséget a lengyelektől, s holtversenyben az ötödik. Folytatta 1-1-es sorozatát a leány duó, két remivel alakult ki az eredmény.

Élcsapatunk nyerte a testvérháborút az ifi sakk Eb-n

Sport2003.07.23, 12:49

A Balatonlellén zajló ifjúsági csapat Európa-bajnokság negyedik fordulójában a "testvérháborút" a magyar "A" válogatott 3-1-re megnyerte, és átvette a vezetést. Berkes Ferenc immár negyedik győzelmét aratta. A várakozáson felül szereplő, 16 éven aluli tehetségekből összeállított csapatunk veresége ellenére a második helyen áll.  A szerdai szabadnap után Berkesék a csehekkel, Gondáék a lengyelekkel mérkőznek meg. A leányok versenyében női csapatunk Rudolf Anna harmadik nyerésének köszönhetően ismét 1-1-et ért el.

Remeklő magyarok az ifi Eb-n

Sport2003.07.22, 11:34

A Balatonlellén zajló ifjúsági csapat Európa-bajnokság harmadik fordulójában mindkét fiú válogatottunk remek győzelmet aratott. A 16 éven aluli tehetségekből álló együttesünk a németeket verte 3-1-re, míg a "nagyok" Berkes Ferenc vezérletével a lengyelekre mértek 3,5-0,5-ös csapást. A versenyben a két magyar csapat az élen, s a negyedik fordulóban "testvérháború" lesz. Leányaink 1-1-gyel zártak, 3 meccsponttal a középmezőnyben vannak.

Almási Zoltán ötödször lett sakkbajnok

Sport2003.05.20, 21:23

A Hévízen zajló férfisakk-bajnokság nyolcadik fordulójában Almási Zoltán gyors döntetlennel bebiztosította bajnoki címét. Portisch Lajos sötéttel legyőzte a fordulóig még veretlen Gyimesi Zoltánt és holtversenyben a második Ruck Róbert társaságában. A záró fordulóban Portisch-Almási, illetve Ruck-Varga összecsapások lesznek. Sikeres napot zártak a paksi nagymesterek, Berkes Ferenc és Ács Péter is sötéttel nyert.

Berkes Almási ellen egylépéses mattot nézett el

Sport2003.05.18, 22:44

A Hévízen zajló férfisakk-bajnokság hatodik fordulójában az éllovas Almási Zoltán újabb győzelmet aratott, s megőrizte másfél pontos előnyét. Fekete napja volt a két paksi titánnak, Berkes Ferenc egylépéses mattot nézett el Almásinak, Ács Péter másodszor vesztett világossal viszonylag rövid partiban. A címvédő Ruck Róbert a nyeréssel egyedül második. Portisch Lajos "megköszönte" Horváth Ádám kellően nem átszámolt tisztáldozatát, s a torna doyenje a remiző Sax Gyulával a harmadik helyen.

Előző
Következő