berendezés

címke rss
Megint van magyar Oscar-jelölt!

Megint van magyar Oscar-jelölt!

Kihirdette az amerikai filmakadémia a március 10-én megrendezésre kerülő 96. Oscar-díj jelöltjeit, akik között Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák című film berendezője kapott jelölést a legjobb production design kategóriában.

Legyen önellátó

Gazdaság2023.12.08, 16:32

Mit szólna egy önellátó vállalkozáshoz, amihez egy gyönyörű lakóingatlan és munkásszállás is tartozik? Kiskunfélegyházán kínálják eladásra ezt a mezőgazdasági nagyvállalkozást, ráadásnak még járműveket és rakodógépeket is kap az új tulajdonos. Ide tényleg csak beköltözni kell, minden adott, munkahely és otthon egyben.

Bedrogozva tört-zúzott egy idegen lakásban egy borsodi férfi

Itthon2023.11.15, 10:53

Több százezer forintos kárt okozott egy férfi, aki új pszichoaktív szert vett be, majd berohant egy idegen lakásába, és ott az összes berendezési tárgyat szétverte.

Tiszta és száraz felületek karnyújtásnyira Öntől

Itthon2023.11.14, 13:20

A papír kéztörlő sokoldalú társ a háztartásban, de akár a mindennapi munka szolgálatában is állhat, hisz éppúgy szerepet vállal a kézhigiénia fenntartásában, mint a felületek tisztántartásában. Csakhogy egyetlen típus nem tud helyt állni minden alkalmazási területen, és ha ez így van, a választás szempontjaival sem árt tisztában lenni.

Tippek az ideális hálószoba berendezéséhez: ezekre a szempontokra kevesen gondolnak

Life.hu2023.11.13, 14:26

Mielőtt berendezzük pihenésünk helyszínét és színeket, mintákat, bútorokat választunk, gondoljunk át pár dolgot, amit érdemes figyelembe venni, ha a számunkra a legideálisabb hálószobára vágyunk.

Kevés a hely a fürdőben? Optikai trükkökkel és jó elrendezéssel segíthetsz a problémán

Life.hu2023.08.18, 14:28

Bár a legtöbb lakásban a fürdőszoba a legkisebb helyiség, fontos, hogy itt is mindennek megtaláljuk a helyét. A Lakáskultúra cikke segít a tervezésben.

Hőségriadó: kánikula idején sem csak hűtésre keresik a klímát

Itthon2023.07.15, 07:10

Miközben a hazai kiskereskedelmi forgalomról továbbra is rémisztő adatok érkeznek, a légkondicionálók piacán messze nem ilyen mértékű a lassulás. Bár az eladási volumen nem tízszereződött meg, folyamatos az érdeklődés, és a vásárlók is egyre tudatosabbak, keresik az új technológiákat és innovációkat.

Hamarosan üzembe állhat Magyarország első zöldhidrogén-termelő berendezése

Gazdaság2023.04.19, 10:14

Megérkezett a Bükkábrányi Energiaparkba az a komplex rendszer, mely a napelempark túltermelésekor szabályozottan, tisztán zöldáramból állít elő hidrogént. A Bükkábrányi Fotovoltaikus Erőmű Projekt Kft. és a Szegedi Tudományegyetem részben uniós innovációs pályázati támogatással megvalósuló kísérleti fejlesztése várhatóan augusztustól üzemelhet.

Ijesztő méretű gépszörnyek és irtózatos nagyságú ipari monstrumok - galéria

Gazdaság2022.06.15, 06:38

Az emberiség élete manapság már szinte elképzelhetetlen lenne különféle, hasznos eszközök nélkül, és bár a ma élő ember, azaz a Homo sapiens ősei már 2 millió évvel ezelőtt is készítettek kezdetleges tárgyakat, a technológiai fejlődés az újkorban, az ipari forradalom kezdetével indult el rohamosan. Napjainkra a növekvő népesség miatt, a tömeggyártás mind nagyobb és nagyobb gépeket igényel, a mérnökök azonban világszerte újabb és újabb fejlesztésekkel rukkolnak elő, és az idők során a modern hétköznapok részeivé tették még a néhol már egészen gigászi méretű berendezéseket is. Ennek kapcsán a most következő galériás összeállításban azz ...

Így néz ki Tyra Banks Los Angeles-i otthona: nemcsak a kilátás, de a berendezés is pazar - Galéria

Life.hu2022.01.07, 16:46

Az alábbi galériában betekintést nyerhetünk a gyönyörű Tyra Banks otthonába.

Repülő orral vadásznak az alattomos szagokra

Tudomány2021.11.29, 17:35

Spanyol mérnökök drónra szerelhető elektronikus orrot fejlesztettek ki, amelyet egy szennyvíztisztítómű környékén röptetnek, hogy szagtérképet készítsen. A berendezés cirkálás közben érzékeli, ha elkezdenek kellemetlen szagok terjengeni, így az üzemben azonnal tudnak intézkedni.

Szétvertek egy önkormányzati lakást Marcaliban

Itthon2021.07.05, 12:54

Rongálás miatt emeltek vádat azzal a büntetett előéletű, 33 éves férfival szemben, aki egy veszekedés után összetörte élettársa önkormányzati lakásának beredezéseit.

Hogyan hozzuk ki a maximumot a konyhánkból?

[origo] Gasztro2021.04.07, 09:05

Egy lakásban a konyha felújítása mindig kulcskérdés, hiszen itt található a háztartási gépek nagy része. De vajon hoygan hozhatjuk ki belőle a maximumot? A Gorenje összegyűjtötte, mire figyeljünk, ha konyhánk élvez főszerepet a nagy lakásfelújításban!

Saját dédnagyanyjától lopott, és főbérlőjének is több százezres kárt okozott egy férfi

Itthon2021.03.19, 09:49

Vádat emeltek egy fiatal hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki két évvel ezelőtt meglopta saját dédnagyanyját, és főbérlője berendezési tárgyait is elsikkasztotta. Utóbbinál bűntársa is volt, aki ellen szintén vádat emeltek.

Konyhasziget kisokos - jó vagy sem?

Life.hu2020.06.28, 21:49

Húsz évvel ezelőtt, az amerikai filmeket nézve rácsodálkozhattunk, hogy minden valamirevaló családi házban konyhasziget található. Mostanra már itthon is egyre inkább elterjedt ez a megoldás, amely modern, dekoratív, ráadásul praktikus is.

Bővítsd a teret kreatív megoldásokkal

Life.hu2020.02.13, 14:28

Csak aprócska lakást engedhetsz meg magadnak? Semmi probléma, a különböző kreatív megoldásoknak köszönhetően kibővítheted a teret. Mutatjuk, hogyan!

Eldurvult a buli egy balatonfüredi vendégházban

Itthon2019.10.28, 15:44

Rongálás miatt indult nyomozás egy négyfős társaság ellen. A fiatal férfiak ugyanis egy balatonfüredi szállóban tönkretették a bútorokat és egyéb használati kárgyakat. A Balatonfüredi Rendőrkapitányságon most zárták le a nyomozást. 

Kiderült, melyik a legnyugtatóbb szín: ezt használd az otthonodban

Life.hu2019.05.14, 18:12

Egy lakásfelújításnál vagy festésnél mindig hosszú tervezést igényel, hogy milyen színeket válasszunk a falra. Most egy friss felmérésből kiderült, mely a legnyugtatóbb szín, amely remekül mutathat például a nappalinkban. 

Ne félj az aranytól akkor se, ha a lakberendezésről van szó!

Archívum2018.05.20, 20:00

A fémes anyagok használatának trendje idén is hódít, és még hosszú ideig divatos marad. Ahogy saját megjelenésünk fényét emelhetjük arany kiegészítőkkel, úgy otthonunk intim szférájába is nyugodtan beemelhetjük ezt a fenséges anyagot és színt. Nem mindegy azonban, hogy ezt miként teszed, hiszen könnyen lehet belőle sok(k).

Ezekkel CSAK egy női lakásban találkozhatsz

Archívum2018.03.08, 23:08

Régebben éles határ húzódott a női és a férfi dolgok között, amellett persze, hogy rengeteg uniszex dolog mosta össze a két nem határait. Mostanában azonban arra kell eszmélnünk, hogy a férfiak rózsaszín ingben és full tapadós nadrágban, piros autóval és szemvakítóan fényes telefonnal járnak-kelnek. Már a szoknya sem csupán női kiváltság – és ezalatt nem az ókori görög és római kor emberét értem. Mi az, amiben valóban élesen eltérhet a két nem? A lakberendezés!

Tematikus gyerekszobák

Archívum2018.02.20, 19:58

Egyre népszerűbbek azok a gyerekszobák, amelyek különleges kialakításúak. Egy adott mesére, vagy tematikára épülő design bútorokkal kerülnek berendezésre.

Új eszköz a betegségek hátterében álló fehérjemódosulatok vizsgálatára

Tudomány2017.09.06, 14:29

Az immunrendszer kóros működését, daganatos áttéteket és a Parkinson-kór hátterében álló fehérjemódosulatokat is vizsgálhatják az ELTE kutatói egy új röntgen krisztallográfiai berendezéssel.

Ennek a férfinak még a vécéülőkéje is Versace mintás: elképesztő fotók!

Life.hu2016.10.12, 15:52

Van aki egyáltalán nem hisz a kevesebb néha több elvében... 

Kate Moss, a lakberendező – Íme, a modell első saját tervezésű luxusotthona

Life.hu2015.09.29, 15:56

Kate Moss bebizonyította, hogy lakberendezésben is legalább olyan tehetséges, mint a modellkedésben, a káromkodásban és a botránykeltésben.

Szeretőt tart Elton John házastársa?

Life.hu2015.06.15, 17:51

Nem csupán lakást vásárolt neki, hanem állítólag nyaralni is elvitte személyi edzőjét a legendás énekes-dalszerző házastársa, David Furnish.

Kicsi az erkélyed? Íme, a legszuperebb helytakarékos ötletek

Life.hu2015.04.14, 13:59

Kicsi az erkélyed, mégis szeretsz sok időt tölteni a szabadban? Kis helyen is kényelmesen elférsz, ha okosan rendezed be a balkonodat. Mutatunk néhány inspiráló ötletet.

Így varázsolt pompás otthont a panellakásából Lola

Life.hu2015.02.25, 16:39

Az énekesnő lakásába belépve simán elfelejti a vendég, hogy egy zord panelházban jár. Lola és párja, Bence kreatívan rendezték be a vasbetonkérót.

Féltékeny vagy? Bizalmatlan? Ellenőrizd a lakásodat, mert ott van a hiba

Archívum2015.01.02, 10:16

Bizalmatlan vagy a pároddal szemben, pedig nem adott okot rá? Könnyen lehet, hogy a lakásodban uralkodó negatív energiák válthatják ki ezt az érzést.

"Gyere szobára!"Jön Magyarország első reality társasjátéka

Life.hu2014.10.17, 18:12

A szoba hazánk első interaktív, élőben közvetített reality társasjátéka lesz, amely novemberben indul. Az izgalmas játékban csak egy győztes lehet. Ha elmúltál 18 éves és kipróbálnád magad, jelentkezz! Íme, a részletek.

Dögös Ferrari a konyhában, avagy íme, a tökéletes konyha titka

Life.hu2015.03.15, 17:03

A Ferrari jellegzetes dögös vöröse immár konyhabútorban is megjelent. Az OLA 25 limitált szériás konyhában a Ferrari-tűzpiros dominál, de formailag is nagyon kidolgozott. A design fontos, de nem minden, így a Life.hu összegyűjtötte, hogy mire kell még odafigyelni a tökéletes bútorok és eszközök kiválasztásánál. 

Új lakásában látta vendégül Aurelio a Life.hu-t

Life.hu2014.05.31, 20:14

A VV6 győztese, Aurelio megmutatta a Life.hu-nak, hogyan rendezte be a lakását. Kedvenc villatársainak fényképei természetesen nem hiányozhatnak a falról. Hangulatos képek következnek!

Így rendezd be a babaszobát

Life.hu2014.03.24, 14:35

Babona ide vagy oda, egy bizonyos idő után bizony ideje elkezdeni berendezni a babaszobát még a kis jövevény megérkezése előtt.

Túl sokat költött? A bejgli illata a hibás

Gazdaság2013.12.19, 12:44

Takarékos karácsonyra készült, mégis túlköltekezett? Kiflit és tejet akart venni reggelire, és most van egy új pizsamája, olívaolaja, akciós ütvefúrója, olvasószemüvege és családi kiszerelésű mentolos cukorkája is? A gyerek már megint megtalálta a csokoládét? Mindez nem véletlen: az áruházakat úgy rendezik be, hogy minél többet költsünk. Összegyűjtöttük a legfontosabb trükköket.

Így lesz a kólából átlátszó folyadék

Life.hu2013.11.09, 16:01

Egy speciális berendezésnek hála színtelen és szagtalan folyadék lett az egyik legnépszerűbb szénsavas üdítőből.

Alekosz elégedetlen a nyereményével

Life.hu2011.06.04, 11:14

A görög hősszerelmes többet várt a nyereménytől - nem elégedett a harminc milliós vadiúj lakásával.  

Borászati gépbeszerzésre kétmilliárdos támogatás

Archívum2010.10.08, 16:47

Összesen kétmilliárd forint értékben kaphatnak támogatást gépek beszerzése után a borászok, melyre jövő év márciusáig pályázhatnak.

Senki nem foglalkozik a lerobbant gyalogátkelőkkel

Itthon2008.10.29, 12:35

Az ellenőrzés teljes hiánya miatt állnak romokban a nyomógombos gyalogátkelők Budapesten. Az átkelési szándék jelzésére szolgáló szerkezeteket meghibásodás esetén elvileg 1 nap alatt meg kellene javítani, de a közterület-fenntartó útellenőrei csak a járműforgalmat irányító berendezésekkel foglalkoznak. A gyalogosok viszont nem tudják, kinek kell szólni a kibelezett nyomógombok láttán.

Kaszált a Johnson & Johnson

Archívum2008.10.14, 14:55

A gyógyászati berendezések és a fogyasztási termékek hajtották a várt fölé a Johnson & Johnson harmadik negyedéves profitját - írja a Reuters internetes oldala.

Aláírták az amerikai-indiai nukleáris szerződést

Nagyvilág2008.10.11, 08:54

Az Egyesült Államok és India pénteken Washingtonban aláírta azt a békés célú atomenergetikai együttműködési szerződést, amely engedélyezi amerikai cégek számára nukleáris fűtőanyag, berendezések és reaktorok India részére történő szállítását.

Párásító berendezések

Babalapozó2008.10.08, 08:53

Az őszi nátha-szezon idején, különösen kisgyerekes családokban, sokszor merül fel a kérdés, vajon mit tehetnék előre, a megjósolható légúti problémák kivédésére? Sok óvintézkedés, vitaminkúra és egyéb megelőzési praktika között (mellett) sokat segíthet, ha kordában tartjuk lakóhelyünk páratartalmát.

Babaszoba, hosszú távra

Babalapozó2008.09.10, 13:55

A baba érkezésének közeledtével a szülők egyre több időt töltenek a tökéletes babaszoba berendezésével. A kicsi birodalmának tervezése, az apró kincsek beszerzése, elhelyezése a leendő meseországban valóban csodálatos érzés - de ha nem csak az első hónapokra tervezünk, nem akarunk félévente új bútorokat vásárolni, és azt is szeretnénk biztosítani, hogy növekvő csemeténk is jól érezze majd magát abban a birodalomban, ne csak nekünk tetsszen, érdemes a legelején meggondolni-megfontolni néhány dolgot.

Zajszűrő berendezést fejleszt a Toyota

Auto2008.07.17, 12:36

A Toyota olyan rendszert fejleszt hibridautóihoz, amely teljesen megszünteti az utastérbe szűrődő motorzajt.

Vállalkozók a gyorshajtók ellen

Auto2008.05.28, 07:32

Május elseje, vagyis a büntetési tételek megemelése óta nem tapasztaltuk, hogy több rendőr mérne sebességet az utak mentén. Sokkal kiélezettebb lehet majd a helyzet, ha megjelennek a "maszekok" is. Utánajártunk, kik traffipaxozhatnak, és eloszlatunk néhány népszerű tévhitet.

Eladó a Sweet Point

Archívum2008.05.08, 07:37

A felszámoló Agro-Alba Zrt. meghirdette Magyarország egyik legnagyobb édesipari gyártóegységét, a Sweet Point Édesipari Zrt. dunakeszi üzemének gépeit, berendezéseit és eszközeit - írja a Napi Gazdaság.

Előző
  • 1
  • 2
Következő