béremelés

címke rss

61 hónapja folyamatosan nőnek a bérek Magyarországon

Gazdaság2018.03.20, 13:45

Több mint 5 éve, 61 hónapja folyamatosan nőnek a bérek Magyarországon, a tendencia vélhetően a követező hónapokban is folytatódik - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataira reagálva. A fizetések növekedési üteme meghaladta a várakozásokat.

Hathavi csúcs: januárban 13,8 százalékkal nőttek a keresetek

Gazdaság2018.03.20, 13:51

Januárban a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ami hathavi csúcsnak számít. A növekedésre többek között a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése voltak hatással - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.

Érkeznek a megemelt fizetések az egészségügyi szakdolgozóknak

Itthon2018.03.07, 10:43

Az egészségügyi szakdolgozók a napokban kapják meg először, egy összegben, a januárra előre hozott béremeléssel megemelt februári kereseteket; a béremelés 70 ezer szakdolgozót érint – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága szerdán az MTI-vel.

Nem mindenkinek nőtt egyforma arányban a fizetése a Lidlnél

Gazdaság2018.03.01, 14:52

Ahogy az Origo is megírta, a Lidl január második felében komoly, átlagosan 20 százalékos béremelést jelentett be munkavállalói számára. Most kiderült, hogyan valósul ez meg a gyakorlatban.

Rengeteg járatot törölt az Air France sztrájk miatt

Gazdaság2018.02.22, 12:48

Tengerentúli járatainak felét, az Európán belül közlekedőknek pedig negyedét törölte csütörtökön az Air France francia légitársaság a dolgozók sztrájkja miatt. Egy budapesti járatot is érint a sztrájk.

Fix összegű béremelést vállalt a Dunaferr

Gazdaság2018.02.20, 12:52

A fizikai dolgozók 50 ezer, a szellemi foglalkoztatottak 40 ezer forint emelést kaptak.

Kedden megkapják januári bérkülönbözetüket az egészségügyi dolgozók

Itthon2018.02.20, 14:50

Kedden megkapják a novemberről előrehozott 8 százalékos illetményemeléssel járó januári bérkülönbözetüket az egészségügyi szakdolgozók - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága.

A kormány elismeri és megbecsüli az ápolók munkáját

Itthon2018.02.19, 09:41

A kormány elismeri és megbecsüli az ápolók munkáját – nyilatkozta Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára az MTI-nek a magyar ápolók napja alkalmából.

Érkezik a megemelt fizetés az állami vállalatok dolgozóihoz

Itthon2018.02.09, 11:48

Januártól átlagosan 10-12 százalékos béremelést kapnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz (NFM) tartozó állami vállalatok dolgozói a tavaly tavasszal megkötött hároméves bérmegállapodás alapján – mondta Fónagy János, a tárca parlamenti államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A béremelések megvédése is a választás tétje

Itthon2018.02.06, 15:42

A Fidesz szerint a béremelések megvédése is tétje az áprilisi parlamenti választásnak.

Sok százezer magyar kap több fizetést a napokban

Itthon2018.02.06, 14:58

Sok százezer magyar ember számlájára érkezik magasabb fizetés ezekben a napokban, azon béremelések alapján, amelyek január 1-jén léptek életbe – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára keddi sajtótájékoztatóján.

A kirúgott mentős újra sztrájkkal fenyeget

Itthon2018.02.05, 17:05

Akcióba lendült a mentősként megbukott, szakszervezeti elnökként viszont látványosan parádézó Kusper Zsolt, aki újabb sztrájkot ígérget az egészségügyben dolgozók bérrendezésére hivatkozva. Szerinte ugyanis nem keresnek annyit, mint azt a kormány állítja. Kusper téved, és összekeveri a szezont a fazonnal. Másképpen: hazudik.

Varga Mihály: Már az emelt bért kapják az egészségügyi dolgozók

Gazdaság2018.02.04, 09:02

Az egészségügyben és szociális terület szakdolgozói november helyett már a januári fizetéssel megkapják a szakszervezetekkel korábban kialkudott béremelést - mondta Varga Mihály, a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Zárva marad a Coop boltok egy része hétfőként

Gazdaság2018.01.25, 15:12

A munkaerőhiány komoly gondokat okoz a Coop-nak, amit úgy próbálnak orvosolni, hogy egyes üzleteiket hétfőként nem nyitják ki.

Kiderült, mennyit keresnek az áruházi alkalmazottak

Gazdaság2018.01.24, 16:40

Az Aldi, a Lidl és a Tesco eddig sem titkolta pénztárosai, eladói vagy árufeltöltői fizetését, nemrég az Auchan és a Spar is közzétette a pontos adatokat, valamint a Penny korábbi sajtóközleményének köszönhetően, az ott dolgozók fizetéséről is lehet némi fogalmunk.

Előrehozzák az egészségügyi szakdolgozók novemberi béremelését

Itthon2018.01.24, 14:05

Az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előrehozták január 1-re - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere egy sajtótájékoztatón, miután újabb sztrájktárgyalási forduló zajlott a kormány és a reprezentatív szakszervezetek között.

Komoly béremelést és más juttatásokat jelentett be a Lidl

Gazdaság2018.01.23, 13:19

A Lidl Magyarország 2018. március 1-jével átlagosan 20 százalékkal emeli a 8 órás munkaidőben dolgozó bolti és raktári fizikai munkavállalók, valamint az üzletvezetők bérét. Ezt követően a bolti dolgozók havi keresete eléri majd a bruttó 290 ezer és 320 ezer forintot, az üzletvezetők havi fizetése pedig bruttó 658 ezer forinttól 720 ezer forintig terjedhet - közölte a vállalat.

Egyhavi keresettel több maradt az embereknél

Gazdaság2018.01.19, 11:26

A keresetek gyakorlatilag öt éve folyamatosan nőnek, a tavalyi emelkedésnek köszönhetően maradhatott több a dolgozóknál - így kommentálta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait.

A SPAR minden dolgozójának megemeli a fizetését ettől az évtől

Gazdaság2018.01.15, 12:02

Sikeres volt a bértárgyalás a SPAR és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között - áll az áruházlánc Origohoz eljuttatott közleményében. A megegyezés értelmében a vállalat valamennyi munkavállalója magasabb fizetést kap az idei évtől. Ezen túlmenően bevezetésre kerül a vállalati hűségprogram, melynek keretében további béren kívüli juttatásokat is kapnak a munkavállalók, a SPAR-nál eltöltött évek függvényében.

A 28 órás munkahétért sztrájkolnak Németországban

Nagyvilág2018.01.08, 16:15

Figyelmeztető sztrájkot tartott hétfőn a legnagyobb német szakszervezet, az IG Metall, amely követeli, hogy vezessék be a 28 órás munkahetet.

Újabb béremelések az egészségügyben

Itthon2018.01.06, 11:31

Idén az egészségügyben még több forrásra, még több kórházfejlesztésre és újabb béremelésekre lehet számítani - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár az MTI-nek. Az államtitkár beszámolt arról, hogy az elkövetkezendő években 700 milliárd forintot fordítanak a fővárosi és Pest megyei kórházak fejlesztésére. Folytatódik a béremelés is, hiszen 2018-ban és 2019-ben újabb 8-8 százalékos emelésre számíthatnak a szakdolgozók. De továbbra is rendelkezésre áll több ösztöndíjprogram is: így a Rezidens Támogatási Program, a Michalicza-ösztöndíj program, valamint az Ápoló tanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas program is.

Az Aldi ledobta a bérbombát

Gazdaság2018.01.05, 18:59

Az elmúlt időszakban több nagyáruház is döntött az idei béremelésekről. Eddig is a diszkontok álltak a lista élén, most azonban az Aldi még egy lapáttal rátett az eddigi számokra. A kereskedelemben egyre nagyobb a munkaerőhiány, ez lehetett az egyik oka a cég döntésének.

Idén 130 milliárddal több jut az oktatásra

Itthon2018.01.04, 11:55

Idén több pénz lesz az oktatásra, folytatódnak az iskolafejlesztések, az oktatás színvonalának javítását szolgáló intézkedések és az iskolai eszközvásárlások - nyilatkozta Palkovics László oktatási államtitkár  az MTI-nek.

Két szakszervezet elfogadta a BKV béremelési javaslatát

Itthon2018.01.04, 09:31

A BKV 2018-ra 12 százalékos béremelést ajánlott, ezt két munkavállalói szervezet elfogadta, és a harmadik is kész aláírni azt - így cafeteriával együtt akár 400 ezer forintra növekedhet a villamos- vagy buszvezetők fizetése a fővárosban - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

Újabb béremelés a felsőoktatásban

Gazdaság2018.01.03, 12:42

Januártól újabb öt százalékkal emelkedik az állami fenntartású felsőoktatási intézményekben foglalkoztatott oktatók, kutatók és tanárok garantált illetménye - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ma.

Emelik a béreket januártól több állami vállalatnál

Itthon2017.12.30, 09:13

Januártól átlagosan 12 százalékkal nő a vasutasok, a postai alkalmazottak, a regionális közlekedési társaságoknál és a víziközműcégeknél dolgozók bére - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Megállapodott a bérrendezésről a METRO és a szakszervezet

Gazdaság2017.12.15, 14:25

Megállapodott a METRO Kereskedelmi Kft. vezetősége a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével a 2018 januártól életbe lépő Áruházi Bérrendezési Programról. A többhetes előkészület és egyeztetés után létrejött megegyezést a Központi Üzemi Tanács is támogatja. Az átfogó és átlátható bérrendezés alapvetése az volt, hogy a törvényben előírtnál magasabb minimálbéremelést minden áruházban úgy hajtsák végre, hogy közben a magasabb felelősségi körökre jellemző, most meglévő jövedelemkülönbségek is megmaradjanak.

Nem csak a bérek miatt váltanak munkahelyet az emberek

Gazdaság2017.12.13, 11:04

A régióban először hazánkban készülhet az a felmérés, mely a fizikai és szellemi dolgozók körében tapasztalt fluktuáció megértéséhez vezetne. Úgy tűnik ugyanis, hogy az ipari dolgozókat érintő vándorlást nem lehet egyértelműen csak a bérkülönbségekkel magyarázni.

Megegyezett a Tesco a szakszervezetekkel

Gazdaság2017.12.06, 10:51

A 2017-es vitás év után a Tesco és a szakszervezetek már most sikeresen megállapodtak a jövő évi bérekről. Az emelésnek köszönhetően átlagosan 10 százalékkal emelkednek a bérek. A döntés több mint 14 ezer embert érint.

Az ellenzék nem támogatja az egészségügyi dolgozók béremelését

Itthon2017.12.04, 18:24

Ha az ellenzéken múlna, akkor az egészségügyi dolgozók nem kaphatnának béremelést - mondta a Fidesz szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Puskás Imre közölte: az ápolók, a mentőápolók, a szakorvosok, a mentőorvosok és a szakgyógyszerészek ezekben a napokban kapják meg decemberi illetményükkel azt a béremelést, amely egy több évig tartó sorozat részeként az egészségügyi dolgozókat érinti.

Több mint 90 ezer egészségügyi dolgozó kap magasabb fizetést

Itthon2017.12.04, 11:28

Több mint 90 ezer egészségügyi dolgozó a napokban kapja kézhez a novemberben megemelt bérét – közölte Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján.

Horváth Zita: A fő cél a magyar egyetemek nemzetközi versenyképessége

Itthon2017.12.04, 10:31

A kormányzat fő célja, hogy a magyar egyetemek is versenyképesek legyenek a nemzetközi felsőoktatási piacon – egyebek mellett erről is beszélt Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár a Magyar Időknek.

Mintegy tíz százalékkal nőhetnek jövőre a fizetések

Gazdaság2017.11.24, 11:51

Az idei 10-15 százalékos emelkedést követően jövőre 9-10 százalékos bérnövekedésre számít a versenyszférában a munkaadói és munkavállalói oldal, a fizetéseket a minimálbérek már bejelentett további emelkedése, valamint a mind jelentősebb munkaerőhiány húzza felfelé – közölte a Magyar Idők.

Parragh: Az egyensúly elérése után cél a fenntartható növekedés

Gazdaság2017.11.14, 11:46

Alkalmaznunk kell azt az eszközt, hogy bérnyomással rákényszerítsük a vállalkozásokat a béremelésre, mert ha már nem áll rendelkezésre olcsó munkaerő, a cégek azzal szembesülnek, hogy – nagyon leegyszerűsítve - vagy bezárnak, vagy javítanak a termelékenységen, mondta az Origónak Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint jelenleg abba a gazdasági ciklusba értünk, amikor a munka-intenzív szakaszt a tudás-intenzív kor követi.

A Tesco és a szakszervezetek megkezdték a tárgyalásokat

Gazdaság2017.11.09, 15:01

A Tesco és a vállalatnál működő szakszervezetek a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) megkezdték a jövő évi béremelésről szóló tárgyalásokat.

Balog: novembertől tovább emelkednek a bérek az egészségügyben

Itthon2017.10.31, 15:54

November 1-jétől tovább emelkedik a mentőápolók, a mentőorvosok, a szakorvosok, az ápolók és a szakgyógyszerészek, összesen 98 ezer egészségügyben dolgozó bére - mondta az emberi erőforrások minisztere a budapesti sajtótájékoztatón.

A SPAR 13. havi bért fizet a munkatársainak

Gazdaság2017.10.25, 10:46

A hazai kiskereskedelmi láncok közül egyedülálló módon biztosít 13. havi fizetést a SPAR. Ez közel 13 ezer munkavállaló számára jelent többletjövedelmet a karácsony előtti időszakban. Emellett a vállalat 2018-ban is elkötelezett a további bérfejlesztések mellett.

Alig nő a középvezetők bére

Gazdaság2017.10.18, 10:58

A harmadik negyedévben 859 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel hétezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 17 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakában mért 734 forinthoz képest.

Tesco: itt a bérmegállapodás a szakszervezetekkel

Gazdaság2017.10.13, 19:54

Ahogy az Origo megírta, elhárult az Auchan áruházláncnál a sztrájk veszélye, miután az áruházakat üzemeltető cég és a dolgozókat képviselő szakszervezet megállapodott a bérfejlesztésről és a dolgozói létszám bővítését irányozták elő. Most a Tesco is bejelentette, hogy létrejött az egyezség a munkavállalóikkal.

Fizetésemelést javasol járulékcsökkentéssel a Számvevőszék elnöke

Gazdaság2017.10.12, 14:22

A nyugdíjasok mellett a munkavállalóknak is részesülniük kellene egyfajta prémium formájában a gazdaság bővüléséből, erre az egyik lehetőség a dolgozók bérét terhelő 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulék 0,5 százalékra csökkentése, ami az átlagfizetéseknél vélhetően havi 2000 forintos emelkedést jelente - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Időknek.

Béremelés az Auchannál, elmarad a sztrájk

Gazdaság2017.10.11, 17:16

November 1-től előrehozott, általános béremelést kap az Auchan összes áruházi, nem vezetői pozícióban dolgozó alkalmazottja. A bérek átlagosan közel 14 százalékkal emelkednek, sőt létszámemelés is elképzelhető.

Tállai: A kormány nem mond le az adócsökkentésről és a béremelésről

Itthon2017.10.09, 11:10

Az adók csökkentéséről és a bérek emeléséről a magyar kormány akkor sem mond le, ha Brüsszel az adócsalók pártjára áll - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, a Magyar Időknek adott interjújában.

A napokban utalják az életpálya alapján megemelt bért

Itthon2017.10.05, 13:04

A napokban utalják a pedagógusoknak az életpálya alapján megemelt béreiket – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a pedagógusok világnapján tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Ott nőttek leginkább a bérek, ahol a legnagyobb a munkaerőhiány

Gazdaság2017.10.04, 11:06

A legrosszabbul fizetett és a legnagyobb hiánnyal küzdő területeken volt idén a legmagasabb a bérnövekedés az elmúlt évekhez képest, de a fizetések még mindig messze elmaradnak a húzóágazatoktól - derült ki a Workania Fizetesek.hu online kutatásából.

Kivonulhat Magyarországról a Tesco

Gazdaság2017.10.02, 14:10

A Magyar Idők londoni értesülései szerint a Tesco már jövőre kivonulhat Magyarországról, sőt több kelet-közép-európai országból is. Ennek oka, hogy a helyi munkavállalók elégedetlenek a fizetéseikkel, így a sztrájkok komoly bevételkiesést okoznak a cégnek, amely igyekszik tartani magát szigorú pénzügyi tervéhez. A magyar bértárgyalások ma folytatódnak az áruházlánc és a szakszervezetek között.

Visszamenőleg emeli egyes dolgozók bérét a Tesco

Gazdaság2017.10.02, 05:05

Folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és a létszámbővítésről a Tesco és a szakszervezet között.

Tovább fognak nőni a bérek

Gazdaság2017.09.25, 14:33

Magyarországon az elmúlt egy évben 13 százalékkal nőttek a bérek, miközben az infláció csak két százalék volt. Mindebben sokat segített az öt százalékos munkaadói járulékcsökkentés, és a következő öt évre megígért további 10,5 százalékpontos járulékmérséklés. A béremelkedési folyamat több tényező eredménye, és amíg ezek fennállnak, folytatódni is fog. A rég várt felzárkózás mindenesetre most gyorsan zajlik.

Lépett a Tesco, elmaradhatnak a tüntetések

Gazdaság2017.09.25, 13:36

A Tesco dolgozók hétfőn újabb sztrájk lehetőségét hangoztatták, amelyeket októberben és novemberben tartottak volna. A multinacionális vállalat ma délben eljuttatta a szakszervezetekhez a kért dokumentumokat, így a tüntetés elmaradhat. A béremelésekbe belement a Tesco, de a szakszervezetek szerint valami így is hiányzik, folytatás október 2-án.

Leépítés lehet az ára a béremelésnek a Tesconál

Gazdaság2017.08.22, 10:09

 A sztrájkfenyegetettség hatására béremelési szándékát bejelentő Tesco ötszáz embert küldhet el központi részlegétől - írja keddi számában a Magyar Nemzet.

Több pénzt kapnak a többet dolgozó tanárok

Itthon2017.08.19, 12:02

Szeptembertől a differenciáltan adható béremeléssel és az osztályfőnöki, valamint a munkaközösség-vezetői pótlékok középre emelésével nő a többletmunkát végző pedagógusok anyagi elismerése - közölte a Klebelsberg központ pénteken az MTI-vel.