bérbeadás

címke rss
Prostituáltaknak adott ki lakásokat egy orosházi férfi

Prostituáltaknak adott ki lakásokat egy orosházi férfi

Egy orosházi férfi kiadó lakásokat adott ki prostituáltaknak, hogy ot dolgozzanak. Az ügyészség azt javasolja, hogy a törvényszék hagyja helyben az első fokú ítéletet.    

Rengeteg ingatlantulajdonost érintő változás jön novembertől

Gazdaság2023.10.18, 10:45

Novembertől új épületenergetikai szabályok lépnek hatályba és megújul az épületek energetikai tanúsítási rendszere is. 2024 januárjától már minden ingatlan eladásánál vagy bérbeadásánál és új épületek kivitelezésénél az újfajta energetikai tanúsítványt kell elkészíttetni. Az új tanúsítvány részletesebb információkat közöl az épületről és a felújítási lehetőségekről, és csak 5 évig lesz érvényes. A Bank360 elemzésének felhasználásával összefoglaltuk a változásokat.

Lakna a Borostyán tó mellett? Lakna!

Gazdaság2023.10.06, 16:50

A Zala megyei ingatlanpiacon talála az Ingatlanbazár azt a kétszintes családi házat, amelybe könnyen beleszeret az ember. Ráadásul a telken van egy másik, kisebb ingatlan is, amelyet kiadhat, így nemcsak megtermelheti vele a ház költségeit, de komolyabb tőkét is felhalmozhat vele az évek során. Az ingatlan kifogástalan állapotban van, így nem kell ráköltenie. Ilyen gondozott telket ritkán lát az ember!

Változó szabályok az energetikai tanúsítvánnyal kapcsolatban

Jog2023.09.30, 19:30

A D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. összefoglalója az energetikai tanúsítvánnyal kapcsolatos változásokról.

Algoritmussal véreztetik ki a lakásbérlőket

Techbázis2022.10.18, 12:11

Túl empatikusak az árazáskor a bérbeadók, a gépeknek nincsenek érzelmeik.

Kiderült, mennyivel emelkedtek az albérleti díjak augusztusban

Gazdaság2022.10.05, 10:50

Rekordmértékű 26 százalékra nyílt az árolló szeptemberben a keresleti és kínálati bérleti díjak között a budapesti albérletpiacon – derül ki a Rentingo.com legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. Míg a bérbeadók átlagosan 4,5 százalékkal emelték a bérleti díjakat augusztushoz képest, vagyis átlagosan 201 ezer forintért kínálták lakásukat a múlt hónapban, addig a bérlők 160 ezer forintért kerestek kiadó ingatlant.

A lakáskiadás felé fordulnak a magyarok, ha némi plusz pénzhez jutnának

Gazdaság2022.07.27, 10:40

A magyar lakosság körében a legismertebb passzív jövedelemforrás a lakásbérbeadás - állapította meg a Profession.hu állásportál felmérésében.

Több mint három év nyomozás után felszámoltak egy Dominikáról irányított, ingatlancsalásokra szakosodott bűnszervezet

Itthon2021.10.06, 20:33

A budapesti rendőrök rács mögé juttatták azt a férfit, aki egy csalásokra szakosodott szervezet irányítója volt. A férfi a Dominikai Köztársaságban élt, és évekig fantomként tevékenykedett, még bűntársai számára is ismeretlen volt, közel 500 áldozatától 1,2 milliárd forintot csalt ki. Három év nyomozás és nemzetközi együttműködés után szeptember 28-án repülővel érkezett Budapestre az évekig Dominik C. fedőnéven tevékeykedő T. Alexszel. A 30 éves férfi elfogásakor nem véletlenül próbálta titkolni valódi személyét: most 487 bűncselekmény miatt kell felelnie.

Ez a magyar startup forradalmasíthatja a fotózást

Gazdaság2019.12.07, 18:30

A spotager.com weboldal fotósoknak és filmeseknek segít abban, hogy projektjükhöz megtalálják a tökéletes helyszínt, míg az ingatlanok tulajdonosai pénzt keresnek különleges házukkal, vagy kertjükkel – írja a Szeretlek Magyarország.

Mire érdemes figyelni a lakás bérbeadásánál?

Gazdaság2019.11.12, 15:42

A befektetési célú lakásvásárlás még mindig vonzó lehetőséget jelent a hozamvadászok számára akár a szuperállampapírral szemben is: új lakással 6-7 százalék, használt lakás esetén 8 százalékot meghaladó hozam is elérhető. A befektetési céllal lakást vásárló bérbeadók a lakást vagyonelemnek tekintik, nincs hozzá érzelmi kötödésük és maximális hozamot kívánnak realizálni ezen lakások hosszú vagy rövid távú bérbeadásával. A Rentingo.com szerint sok befektető alábecsüli azokat a kockázatokat, amik a lakáskiadás esetén az elvárt hozamot veszélyeztetik.

Fordulat az albérletpiacon

Gazdaság2019.01.07, 12:50

A lakásépítési boomnak köszönhetően tömegesen érkezhetnek az új lakások a piacra 2019-ben: több mint 20 ezer lakás átadása várható. Az új lakások megjelenése pedig az albérletpiacon új korszakot nyithat: az újonnan épült, kiadó lakások 10-20 százalékos felára mérséklődhet, ennek eredményeként a rosszabb állapotú használt lakások bérleti díja is csökkenhet. Az ingatlan.com előrejelzése szerint azonban az átlagos lakásbérleti díjakban nem várható komolyabb változás.

Megmutatjuk, hol járnak legjobban a pénzüket lakásba fektetők

Gazdaság2018.03.25, 11:13

Ismét jó befektetés a lakásvásárlás. Hosszú távú bérbeadásnál a megtérülés szempontjából azok a kerületek és városok a legvonzóbbak, ahol magas albérleti díjak és értéknövekedés mellett lehet kedvező áron lakást venni - írja friss jelentésében az Otthon Centrum. Megvan az is, mely fővárosi kerületekben valamint nagyvárosokban lehet a lakás célú ingatlanokkal a legjobban keresni befektetésként.

Tisztul-e az albérletpiac?

Gazdaság2018.01.06, 07:23

Jelentősen enyhült az ingatlan bérbeadás szabályozása az idén hatályba lépett jogszabályoknak köszönhetően. Mind a hosszú távú, mind a rövid távú ingatlankiadásnál az várható, hogy az egyszerűbb szabályozás és alacsonyabb teher adófizetésre sarkallja a lakáskiadókat.

A túlárazás és a túlkínálat miatt kivárnak a vevők

Gazdaság2017.11.21, 11:51

Lassabban kelnek most el az ingatlanok az I., II., XII. kerületekben, mint egy évvel korábban, hiszen az érdeklődőkre a kivárás a jellemző – jelzi a Balla Ingatlan friss, bel-budai ingatlanpiaci riportjában. A lassulás oka lehet a jövő évben nagyobb számban elkészülő újépítésű ingatlanok. A potenciális vevők egy része talán abban reménykedik, hogy csökkenni fognak az árak a használt lakások piacán. További ok lehet az eladó lakások túlárazottsága, ezért a vevők inkább kivárnak. Eközben a bérlakásoknál ismét kínálati piacról beszélnek a szakértők.

A bérbeadó és a bérlő jogai

Jog2017.07.31, 10:19

Gyakori az a bérbeadói panasz, hogy jogszabályok mintha nem is a tulajdonosokat védenék, hanem a birtokon belül lévő, nemegyszer rosszhiszemű bérlőt. Ez természetesen nem így van, ám annyi bizonyos, a bérbeadóknak minden esetben be kell tartaniuk a törvényes utat.

Így adózzon a kiadott nyaraló után, hogy ne szálljon Önre a NAV

Gazdaság2017.07.18, 14:28

Már javában tart a nyár és vannak, akik mindössze néhány éjszakára keresnek szállást. Aki kiadja lakását, nyaralóját nem árt, ha tisztában van az adózási szabályokkal. A szállásadónak ugyanis adót kell fizetnie, bevallást kell készítenie és a számláról, nyugtáról sem feledkezhet meg – figyelmeztet a adóhatóság.

Keressünk pénzt a nyaraláskor itthon hagyott autónkkal

Gazdaság2017.07.12, 15:00

A 2015-ös budapesti start után megérkezett a Dortmund Airportra is a BeeRides, reptéri car sharing (autómegosztó) szolgáltatás. A reptéren ingyen leadott autót kedvezményesen bérbe adják – és takarítják. A magyar startup tervei szerint a közeljövőben további nyugat-európai desztinációkon is megjelenik szolgáltatásával.

Elindult a magyar kölcsönzőoldal

Techbázis2016.08.31, 11:10

Elindult a veddbérbe.hu nevű közösségi fogyasztói oldal, ahol bármilyen saját eszközt felajánlhatunk kölcsönzésre, pénzért cserébe.

Ez derült ki az airbnb-sek ellenőrzésekor

Gazdaság2016.08.04, 09:56

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megkezdte a közösségi szálláshelymegosztó-portálok adatainak elemzését. A májusi adatok alapján több mint ezer bérbeadó nem fizetett adót.

Nagyítóval keresik a csokot

Gazdaság2016.04.26, 09:22

Akárcsak a magasabb árszintű kerületeket, a X., a XIX. és a XX. kerületeket is a bővülő kínálat, a túlárazottság és a stagnáló eladási árak jellemzik. Új lakások hiányában a csok hatása nem érezhető, de az árak várhatóan itt is csökkenni fognak jövőre.

Fehérítik a lakásbérbeadók piacát

Gazdaság2016.04.13, 10:07

Átláthatóbbá és nyomon követhetővé válik jövőre a rövid és hosszú távra szóló lakásbérbeadással foglalkozó ingatlantulajdonosok tevékenysége.

Több száz férfival kellett szexelnie a feleség - Férje kényszerítette prostitúcióra a nőt

Archívum2015.10.23, 11:17

Mind az asszonyt, mind pedig a férfit letartóztatta a rendőrség, ám a hírek szerint egyedül csak a férfire várhat börtönbüntetés a prostitúcióra való kényszerítés és az ebből húzott anyagi haszon miatt.

A takarítás különbözteti meg az albérlőt a turistától

Gazdaság2015.09.10, 11:16

Nyáron turistákat szállásolhatunk el az üres ingatlanokban, augusztustól pedig pörög az albérletpiac az egyetemistáknak köszönhetően. Ezek vonzó pénzkereseti lehetőségek, de az adózási szabályokkal és az egyéb kötelezettségekkel is tisztában kell lenni.

Százezrekért lehet kiadni Kósa Lajos lakását

Itthon2015.06.15, 18:36

Ingatlanszakértők becslése szerint jó esetben akár havi 600 ezer forintért is ki lehet adni Kósa Lajos lakását. Korábban a Bors írta meg, hogy a Duna partján található ingatlant bérbe adja a Fidesz alelnöke. A lakás nem szerepel a politikus vagyonnyilatkozatában, mert felesége nevén van. 

Bíró Ica új formában vág neki új terveinek

Life.hu2015.05.03, 12:02

Bíró Ica megoldást talált a 236 négyzetméteres, egykori klubjának hasznosítására, amely miatt egyre nehezebb helyzetbe került, alaposan eladósodott. Évek óta próbálkozott eladni vagy kiadni a közel 100 millió forint értékű, Széll Kálmán térhez közeli ingatlant, amelyre bankkölcsönt vett fel, és amely törlesztőrészlete az évek során duplájára emelkedett. Több év vergődés után végre bérbe vették.

Bérbe adó egy egész falu Veszprémben

Itthon2015.02.23, 20:07

Kibérelheti az ország egyik legkisebb faluját főutcástul, házakkal, pajtával, tehenekkel. Sőt, még alpolgármester is lehet.

Amikor a bérlő visszaszól

Gazdaság2014.09.15, 08:33

Méltánytalan helyzetbe kerülhet egy bérbe adott ingatlan adásvétele után az ingatlan eladója, mert az új Ptk. hatályba lépése óta nem mentesül a bérlővel szembeni kötelezettségek alól. A 2014. március 15-e után aláírt adásvételi szerződéseknél, ha az ingatlan vevője megszegi a bérlővel szembeni kötelezettségeit, azokért már az eladó is felelőssé tehető, akár több évvel az ingatlan értékesítése után is.

Lassan eljutunk odáig, hogy kiadásra vegyünk lakást

Archívum2014.02.21, 10:51

Az ingatlan-bérbeadás hagyományosan népszerű befektetési forma. Mostanra azonban a piac stagnálása miatt szinte még javallott kiút is a gazdasági szorongatottságból: az ingatlanárak nagyjából két éve stagnálnak a mélyponton, így a bérbeadási hozam mostanra túlmutat a bankbetétek hozamánál, derül ki a Duna House elemzéséből.

A közüzemi tartozás, elmaradt lakbér és a rongálás a kiadott lakás legnagyobb kockázata

Archívum2013.09.30, 23:21

A bérlő és az ingatlantulajdonos közötti leggyakoribb probléma a közüzemi szolgáltatókkal szemben fennálló tartozás, a bérelt ingatlan lakó által történt megrongálása, és természetesen az esedékes részletek meg nem fizetése szokott lenni - számolt be a tapasztalatokról a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Dr. Vizi András hangsúlyozta: noha stabil befektetésnek tűnik a megtakarítást ingatlanba fektetni és azt bérbeadással hasznosítani, de a tapasztalataik szerint korántsem olyan kicsi a kockázat, mint az első látásra tűnik.

A bérbeadót vagy a bérlőt terhelik az ingatlan fenntartási költségei?

Archívum2012.12.31, 11:10

A bérleti jogviszony körében az egyik legfontosabb kérdés, hogy mikor, melyik felet terheli a lakás fenntartását érintő munkálatok elvégzésének kötelezettsége. A jogszabály az elvégzendő munkálatok körét két részre osztja, s eszerint alakul a felelősség kérdése is - mondta el a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Költséges, ám biztonságos közjegyzővel, ügyvéddel készíttetni a bérleti szerződést

Archívum2012.12.30, 16:34

A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint bár sok esetben pluszköltséget jelent és nehezen kivitelezhető, ám az ingatlant bérbeadók leginkább úgy tudnák magukat megóvni a kellemetlen helyzetektől, ha a bérleti szerződést ügyvéd vagy közjegyző segítségével készíttetnék el. Dr. Nyilas Anita az [origo]-val készített kétrészes írásban hangsúlyozta: a szerződés ebben az esetben kifejezetten rendelkezne az ilyen esetekben alkalmazható szankciókról, valamint ezek azonnali végrehajthatóságáról.

Hatvanötezer hektár földet ad bérbe az állam

Gazdaság2011.08.18, 15:07

Az állami földtulajdon felmérése során kiderült, hogy huszonötezer állami kézben lévő termőföldről eddig nem is tudtak.

Mire figyelj, ha kiadod a lakásod

Life.hu2011.06.20, 16:29

Úgy gondolod, hogy egy lakás bérbeadásával lehet a legegyszerűbben pénzt keresni? Ha azonban nem akarsz pénzt bukni a kiadással, tartsd be a következő 4 szabályt!

Bérbeadó a szécsényi gyertyagyár

Archívum2010.07.02, 13:54

Bár elkezdődött a szécsényi HOH Candles Kft. felszámolása, a gyertyagyár további működtetését bérbeadással kívánják megoldani.

Lezárul az áfa-jelentés

Archívum2008.04.15, 00:17

Az ingatlan - különösen a lakóingatlan - bérbeadásával kapcsolatos áfa-kötelezettség bejelentésének megváltoztatására április 16-áig van lehetőség - hívja fel a figyelmet az APEH a honlapján közzétett tájékoztatóban. Egy kivétellel ugyancsak április 16-áig módosítani lehet az egyéb áfa-kötelezettséggel kapcsolatos, 2008-ra vonatkozó bejelentéseket is.

Csúcsot döntött a budapesti irodapiac

Ingatlan2007.01.18, 10:48

Soha akkor keresletet nem tapasztaltak az irodák bérbeadásával (is) foglalkozó nagy cégek Budapesten, mint tavaly. A legnagyobb bérbevevők között két állami vállalat is van.

Aláírták a Domus-Tesco szerződést

Archívum2006.04.05, 15:59

Újabb Tesco szupermarketek alakulnak a Domus áruházak helyén. A hat áruház bérbeadásáról szerdán írták alá a megállapodást.

Hullákat adtak bérbe Zimbabwéban

Nagyvilág2003.07.22, 15:46

Hullák bérbeadásából akart meggazdagodni két hullaházi munkás Zimbabwéban. Az országban hatalmas üzemanyaghiány dúl, azonban az, aki holttestet visz temetni, soron kívül juthat benzinhez.

Feljelentés a Sorg-villa ügyében

Itthon2003.04.02, 18:43

A szerdai kormányülésen elfogadták a leányfalui Sorg-villáról készült Kehi-jelentést. A hivatal vizsgálatai szerint az állami tulajdonú ingatlan bérbeadására előnytelen szerződést kötöttek, ezzel 60-80 millió forint kár érhette az adófizetőket. A Kehi  ezért feljelentést tett ismeretlen tettes ellen hűtlen és hanyag kezelés gyanújával.

Az F-16-os vadászgépekről nem tárgyalt a honvédelmi bizottság

Itthon2001.10.30, 14:00

Nem került szóba az amerikai kormány újabb, a korábbinál jóval olcsóbb, F-16-os vadászgépek bérbeadásáról szóló ajánlata a honvédelmi bizottság keddi ülésén. A testület változtatások nélkül véglegesítette a kormány által benyújtott, vadászgépbeszerzésről szóló törvénytervezet szövegét.

Előző
  • 1
Következő