Benkõ Dániel

címke rss
Így nézett ki 45 éve Benkõ Dániel - fotó

Így nézett ki 45 éve Benkõ Dániel - fotó

„Ki ez a lobogó tekintetû fiatalember, aki a nemrég megjelent Bakfark-lemez tasakjának fedõlapjáról úgy néz ránk, akár egy tizenhatodik századi lantosba oltott mai beatzenész?! A huszonhét éves Benkõ Dániel nevét jól ismerjük a rádióból, televízióból, pódiumról, sokat és nagy sikerrel koncertezik itthon is, külföldön is, életét tette föl arra, hogy a renaissance zene, fõképp pedig Bakfark Bálint mûvészete igazi közkinccsé váljon" – írta róla 1975-ben a Film, Színház, Muzsika. Benkõ a mai fiatal generációnak csak tévés celeb volt, egy realityszereplõ, de korábban zenészként volt ismert. Alább egy 45 évvel ezelõtti fotó róla.

Gyermeket akart fiatalt kedvesétõl, Bazsarózsától Benkõ Dániel

Life.hu2020.02.18, 14:29

Bazsarózsa elárulta, gyermeket szerettek volna párjával, Benkõ Dániellel.

Kiderült, hol helyezték végsõ nyugalomra Benkõ Dánielt

Life.hu2020.02.06, 11:23

Benkõ Dániel lánya elárulta, édesapja hamvait szétszórták.

Senki nem tudja, hol nyugszik Benkõ Dániel

Life.hu2020.01.22, 08:10

Már egy hónapja, hogy elhunyt Benkõ Dániel, sírhelyének hollétét azonban nagy titok övezi.

Nem lehet tudni, hova temették Benkõ Dánielt

Life.hu2020.01.21, 09:14

Eltemették Benkõ Dánielt, a család azonban senkinek nem árulja el, hol van a sírja.

Titkolják, hová temették Benkõ Dánielt

Tévé2020.01.21, 09:50

A mûvész volt élettársa nem akarta megmondani.

Különleges megemlékezés: Varga Viktor meztelen nõkkel adózik Benkõ Dániel halála elõtt

Life.hu2020.01.08, 11:37

A tragikus hirtelenséggel elhunyt Benkõ Dániel korábban közös dalon dolgozott Varga Viktorral, ám a lantmûvész halála miatt nem sikerült befejezni a szerzeményt. Az énekes most úgy döntött, tovább folytatja az elkezdett munkát. - írja a Blikk.

Fiatal szerelme is kaphat Benkõ Dániel százmilliós örökségébõl

Tévé2019.12.19, 12:27

70 helyiség van a zegzugos, furcsa, budai villában, ami önmagában százmillió forintot érhet.

Bazsarózsa kimaradhat Benkõ Dániel örökségébõl

Life.hu2019.12.19, 09:00

Valószínûleg két lánya osztja el egymás között Benkõ Dániel hagyatékát.

Benkõ Dániel életét tragikus baleset árnyékolta be

Life.hu2019.12.19, 07:28

A tragikus hirtelenséggel elhunyt Benkõ Dániel életét egy szörnyû tragédia árnyékolta be, teljesen megváltoztatta õt a baleset.

Furcsa alakok ólálkodnak Benkõ Dániel háza körül

Life.hu2019.12.18, 15:06

Különös alakokat vettek észre a napokban elhunyt Benkõ Dániel háza körül.

Százmilliós vagyont hagyott hátra Benkõ Dániel

Tévé2019.12.18, 09:40

Budai háza, hangstúdiója, értékes fetményei voltak. 

Hatalmas vagyont hagyott maga után Benkõ Dániel

Life.hu2019.12.18, 06:24

Benkõ Dániel lányai öröklik meg apjuk vagyonát, amely százmilliókat ér.

Varga Viktort megrázta Benkõ Dániel halála

Life.hu2019.12.17, 16:52

Varga Viktor jóbarátjának tudhatta Benkõ Dániel, épp ezért nagyon megviseli a lantmûvész halála.

Kiderült, mi okozta Benkõ Dániel halálát

Tévé2019.12.17, 10:31

A gitármûvész vasárnap este az egyik barátja elõtt esett össze.

Szívinfarktus okozta Benkõ Dániel halálát

Life.hu2019.12.17, 08:43

Kiderült: szívinfarktus okozta a 72 esztendõs Benkõ Dániel halálát.

Teljesen összetört Benkõ Dániel fiatal párja

Tévé2019.12.17, 10:07

Vasárnap este mellkasi fájdalomra panaszkodott, majd tárcsázta a segélyhívót, de a mentõk már nem tudták megmenteni Benkõ Dániel életét.

Ilyen állapotban volt halála elõtt Benkõ Dániel

Life.hu2019.12.17, 06:16

Vasárnap este távozott az élõk sorából Benkõ Dániel. Ismerõse szerint az utóbbi hetekben nem volt már önmaga a lantmûvész.

Így búcsúztak a magyar hírességek Benkõ Dánieltõl

Life.hu2019.12.16, 14:31

Hajdú Péter és Joshi Bharat is a közösségi oldalon búcsúzott el Benkõ Dánieltõl.

Meghalt Benkõ Dániel

Itthon2019.12.16, 12:07

A Ripost Benkõ Dániel egyik barátjától tudta meg, hogy a lantmûvész vasárnap este rosszul lett, de már nem tudták megmenteni az életét.

Meghalt Benkõ Dániel

Life.hu2019.12.16, 08:40

Vasárnap este tragikus hirtelenséggel elhunyt a lantmûvész, Benkõ Dániel.

Ünneplõk sokasága elõtt sírta el magát Benkõ Dániel kedvese, Bazsarózsa

Archívum2018.07.04, 08:56

Kiállítást szervezett Benkõ Dániel festményeibõl kedvese, Bazsarózsa, ám a megnyitón a lantmûvész nem jelent meg. Bazsarózsa könnyekben tört ki, hiszen a tárlatot a mûvész születésnapja alkalmából nyitották meg.

Magyar sztárpárok, akiknél nagy a korkülönbség: Benkõ Dánielnek és Delhusa Gjonnak is fiatalabb szerelme van

Life.hu2018.05.25, 15:08

Ma már egyre kevésbé szokatlan, hogy nagy korkülönbség van a szerelmesek között, ennek ellenére még mindig sok támadás éri az ilyen kapcsolatban élõket. Ernyey Béla pont a napokban tudatta rajongóival, már 10 éve alkot egy párt 38 évvel fiatalabb feleségével, és a kritizálóknak üzeni, nagyon boldogok. Nem õk azonban az egyetlenek, akik az évtizedes különbségek ellenére boldogok, van példa erre bõven!

Fél szemére nem lát Benkõ Dániel

Archívum2018.01.15, 16:44

Benkõ Dániel bevallotta: komoly gondok vannak a látásával. 

Benkõ Dániel és Bazsarózsa így tartják életben a tüzet a kapcsolatukban

Archívum2018.01.07, 12:54

Benkõ Dániel és Bazsarózsa két és fél éve alkotnak egy párt. Bár a korkülönbség több mint 50 év köztük, õk még mindig kitartanak egymás mellett.

Gyereket akar Benkõ Dániel és Bazsarózsa

Archívum2017.11.25, 07:46

Benkõ Dániel és Bazsarózsa gyereket akarnak. A fiatal lány egyelõre nem esett teherbe, pedig még asztrológus segítségét is kérték, hogy mikor próbálkozzanak, pláne, ha fiút szeretnének. 

Benkõ Dániel és Bazsarózsa szigorú beosztás alapján szexelnek

Life.hu2017.11.14, 14:54

Benkõ Dániel és Bazsarózsa sok mindent megosztanak magánéletükrõl, most például átalakuló szexuális szokásaikról beszéltek. Elhatározták ugyanis, hogy elérkezett a családalapítás ideje, és ahhoz, hogy minden a terveik szerint menjen, szigorú beosztása lett az együttléteknek: percre pontosan szexelnek. 

Széttárta lábait a kamerának Bazsarózsa, Benkõ Dániel fiatal nõje (18+)

Life.hu2017.10.14, 19:09

Benkõ és barátnõje mindig tud valami újat mutatni. De minek. 

Bazsarózsa kirobbanó erõvel küzdött a kihívásával: Videó!

Archívum2017.08.31, 19:13

Szinte vágni lehetett a feszültséget és az izgalmat a stúdióban. Bazsarózsa keményen odatette magát. 

Így könyörgött Benkõ Dánielnek Bazsarózsa: Videó!

Archívum2017.08.29, 11:10

Benkõ Dániel igazán különleges bánásmódban részesült élõ adásban: szerelme mindenki szeme láttára térdelt le elé. 

Benkõ Dániel szerint Bazsarózsa kövér

Archívum2017.08.01, 07:03

A TV2 Mokkájának volt a vendége Benkõ Dániel és Bazsarózsa. 

Bazsarózsa vízibalett-tudása több, mint kellemetlen: Videó!

Archívum2017.07.31, 12:52

Úgy tûnik Bazsarózsa mindenhez ért: legújabban már vízibalettozni is tud, és ezt meg is mutatta ma reggel a Mokkában. 

Bor névadója lesz Benkõ csaja Bazsarózsa

Archívum2017.07.23, 20:16

Benkõ Dániel és huszonéves barátnõje, Bazsarózsa szinte minden percüket együtt, a négy fal között töltik. Kiderült, a testi szerelem mellett a bort sem vetik meg. 

Bazsarózsa énekesi pályára készül? Videó!

Life.hu2017.07.22, 07:23

Benkõ Dániel és kedvese, Bazsarózsa minden nyilvános szereplése alkalmával meglepi a közönséget: most éppen arról meséltek, milyen énekes lesz a fiatal lányból. 

Benkõ Dániel és Bazsarózsa gyereket akar

Life.hu2017.07.11, 13:22

Már a családalapítás is szóba került Benkõ Dániel és fiatal kedvese Bazsarózsa között. A pár csak arra fókuszál: hogy egészséges gyermekük szülessen.

Benkõ Dániel csaja fehérnemûben vonaglik- Videó!

Archívum2017.07.05, 12:35

Benkõ Dániel és fiatal barátnõje, Bazsarózsa folyamatosan meghökkentik a tévénézõket. Ezúttal ismét kiverte a biztosítékot Bazsarózsa viselkedése...

Benkõ Dániel Bazsarózsájának feneke a világörökség része

Life.hu2017.07.01, 20:32

"A nõ örök. A nõ izzadó lágyéktájéka az a mindent elsöprõ vezérelv." Exkluzív interjú Benkõ Dániellel és Bazsarózsával.

Benkõ Dániel fiatal barátnõje fenekét mutogatja- Fotó!

Life.hu2017.06.30, 20:49

Úgy tûnik Benkõ Dániel szerelme olthatatlan: egyfolytában múzsáját, Bazsarózsát fotózza...

Nem 19 éves Benkõ Dániel szerelme, Bazsarózsa, hanem legalább 25

Archívum2017.06.07, 10:36

Benkõ Dániel kedvese, Bazsarózsa több fórumon is azt állítja, hogy nemrég töltötte be a 19. életévét, de ez a kor nem stimmel. Valószínûleg legalább 6 évvel idõsebb.

Fiatal szerelme szerint Benkõ Dániel egy jóságos szatír

Life.hu2017.05.30, 12:16

Két éve él boldog párkapcsolatban Benkõ Dániel lantmûvész és 19 éves múzsája, Bazsarózsa. Már akkor tudták, hogy összetartoznak, amikor a lány még csak kilencéves volt.

Benkõ Dániel 69 évesen apa lesz?

Archívum2017.05.17, 10:31

Nem mindennapi interjúnak lehettünk szem és fültanúi: Benkõ Dániel és a nála 50 évvel fiatalabb múzsája, Bazsarózsa a gyermekáldáson dolgozik. 

Barátnõje meztelen fotóit tette közzé Benkõ Dániel lantmûvész (18+)

Life.hu2017.05.07, 21:01

A Bors fedezte fel Benkõ Dániel legfrissebb fotóit, amiken a kedvese hátsóját prezentálja az Instagramon.

Negyven év után újra sérvet kapott Benkõ Dániel

Life.hu2017.02.14, 08:03

A híres lantmûvész õszintén mesélt betegsége okáról és tüneteirõl is.

Benkõ Dániel lakásában anyaszült meztelen nõk mászkálnak: fotók!

Life.hu2016.10.03, 15:23

Benkõ szemmel láthatóan élvezi a nála negyven évvel fiatalabb lányok társaságát, akikben azonban nem csak gyönyörködik. 

Lebukott az X-Faktor énekesnõje - Õ is pornós volt! (18+)

Life.hu2016.09.30, 19:59

A Kretének és Franciaska nevû duó tagjaként állt színpadra Fábián Franciska az X-Faktor válogatójában. A zsûrinek a produkciótól leesett az álla, de biztosak vagyunk benne, hogy ettõl a hírtõl is sokkot kaptak.

Benkõ Dániel egy 44 évvel fiatalabb lány domborulataitól kerül ihletett állapotba

Life.hu2015.12.21, 14:16

A lantmûvész egy 44 évvel fiatalabb lánytól kap ihletet - ez õt ismerve egyáltalán nem meglepõ.

Pucér lánnyal erõsít az RTL Klub mûsora

Life.hu2015.10.16, 08:09

A legújabb magyar tehetségkutatóban, a Hungary’s Got Talentben próbált szerencsét Fábián Franciska, aki Benkõ Dániellel ír könyvet a nõi nemi szervrõl, és szerencsét próbált már a pornóiparban is.

Benkõ Dániel ráförmedt Demcsák Zsuzsára

Archívum2015.09.02, 12:00

Ahogy ez általában lenni szokott, Benkõ Dániel ezúttal sem szokványos interjút adott.

Újabb pornófilmre készül Cicciolina

Life.hu2015.09.01, 19:29

Hegyi Roli a Life.hu rappere ismét rímekbe foglalta az elmúlt napok legizgalmasabb és legmeglepõbb sztárhíreit. Ha lemaradtál volna Sarka Kata és Bálint Toncsi telefonos botrányának legújabb fordulatáról, ha kíváncsi vagy arra, hogy miért készít újabb pornófilmet Cicciolina, most képben lehetsz. 

24 éves csajszit újított magának a 68 esztendõs Benkõ Dániel

Life.hu2015.08.29, 13:00

A 68 esztendõs Benkõ Dánielt saját bevallása szerint is az tartja fitten, hogy folyamatosan az erotika körül jár az agya. Ezúttal pedig egy igen kiváló partnert is talált magának. 24 éves kedvesét Bazsarózsának nevezte el.

Idegeneket csókolgatott Aurelio és Benkõ Dániel - Ilyen szexi a plexi

Life.hu2015.06.04, 16:24

Japán utcáin mostanában a plexilapon keresztüli csókolózás hódít. Kipróbálta ezt a csajozás két nagymestere, Benkõ Dániel és Aurelio is.

Puzsér belekötött Benkõbe - Benkõ most visszavág

Archívum2015.04.16, 14:07

Egy régi videó látott napvilágot, amelyen Puzsér Róbert interjúzik a pucérkodásáról ismert lantmûvésszel. 

Megszólalt az omegásokat megverõ taxis

Archívum2014.07.22, 15:27

Ahogy megírtuk, kórházba vitték az Omega két tagját, miután egy taxis brutálisan bántalmazta õket. Hétfõ reggel a Class Fm reggeli mûsorába telefonált be H. Zoltán, a budapesti taxis, aki megverte Benkõ Lászlót és Debreczeni Ferencet. Állítja, a zenészek részegek voltak.

Benkõ Dániel lanttal és borotvával bûvöli a nõket

Life.hu2014.07.21, 12:01

Az Édes Életben a lantmûvész mindent bevet annak érdekében, hogy az otthonába érkezõ lányokat levegye a lábáról, egy kis lant, egy jó kis lábborotválás, és mindenki boldog és elégedett.

Fiatal lányokkal takaríttatja a lakását Benkõ Dániel

Archívum2014.07.04, 17:02

Amióta visszatért a tévéképernyõre , ismét felbukkantak a nõk Benkõ Dániel körül. Legalábbis a show kedvéért biztosan. 

Így tisztul Benkõ Dániel

Archívum2014.06.27, 16:21

Orvoshoz fordult Benkõ Dániel. Az egykor meztelenkedõ lantmûvészként elhíresült celeb ki tudja, miért, a tisztulásra vágyott. 

Benkõ Dániel az Édes Életben tûnik fel

Archívum2014.06.04, 18:57

Új szereplõként mutatkozik be az Édes Életben Benkõ Dániel, aki azt ígéri, magát fogja adni és minden nõnek udvarolni fog.  

Furcsa bulival haknizik Benkõ Dániel

Archívum2014.05.26, 15:28

Megtermékenyítõ partit hirdet Benkõ Dániel, amelyet bárki megrendelhet 110 ezer forintért.  

Charlotte igent mondott Simonnak

Archívum2014.04.04, 12:50

A Normafán kérte meg villabéli kedvese, Charlotte kezét Simon. A párocska mindenzt az RTL Klub 8:08 Minden reggel címû mûsorában mesélte el.

Benkõ Dániel drámai vallomása: "Öltem is"

Archívum2013.11.26, 15:06

Joshi Bharat kérdései nyomán elevenítette fel évekkel ezelõtti tragikus autóbalesetét Benkõ Dániel. 

Cicciolina szexmúzeumot nyitott (18+)

Life.hu2012.12.06, 10:44

Dedikálta a saját intim testrészét megformáló hatalmas gipszkaput Cicciolina, aki kifejezetten azért érkezett hazánkba, hogy megtisztelje jelenlétével az elsõ magyar szexmúzeum megnyitóját, ahová a Life.hu is meghívást kapott.

Oscar-díjas színésznõkkel nyitott meg a Szexmúzeum (18+)

Life.hu2012.12.06, 09:29

A több pornó-oscart birtokoló Maya Gold és Monique Covet, illetve a már-már hungarikumnak számító Cicciolina jelenlétében nyitották meg az erotika és szexkultúra oltárán áldozó kiállítást a Párizsi utcában, Budapesten. Az erõteljesen pornógráf jellegû tárlaton a Mikulásként megjelenõ felnõttfilmes szakember, Kovi kalauzolta végig az egybegyûlteket.

Kegyetlenség és szakítás - Heti bulvárkoktél

Life.hu2012.12.01, 12:23

Az elmúlt hét sem szûkölködött szakításokban, de volt olyan celeb is, aki végre oltár elé vezette a kedvesét. Benkõ Dániel pedig a vele történt tragédiáról mesélt. Íme a Life.hu heti bulvárkoktélja.

Gyászol az RTL Klub egykori sztárja!

Life.hu2012.11.30, 09:26

Benkõ Dániel teljesen ledöbbent a hír hallatán, hogy egykori menyasszonyjelöltjét brutális kegyetlenséggel meggyilkolták Máltán. A lantmûvész a TV2 Mokkájában emlékezett közös élményeikre, és meghatottan beszélt az elhunyt nõrõl.

Benkõ Dániel és VV Péter ittasan jelentek meg egy gokartversenyen

Life.hu2012.01.21, 18:33

Egykori ValóVilág szereplõk, és ismert hírességek mérték össze tudásukat egy gokartversenyen, ahol Benkõ Dániel és VV Péter is ittasan jelentek meg. VV Béci a tõle megszokott lazasággal mindenkit elküldött a fenébe, Kocsis Tibit pedig eddig eltitkolt múltjáról faggatta a Life.hu riportere.

Cicciolina újat mutatott Benkõ Dánielnek

Life.hu2011.10.31, 19:26

Cuppogás, ölelkezés és õszinte vallomások a Frizbi felvételén. Benkõ Dániel még azt is bevallotta, hogy egy filmjét sem látta Cicciolinának, habár nagy tisztelõje Husika munkásságának, mivel szereti a pornót.

Benkõ Dániel szerint csak az erekcióval megélt órák számítanak

Life.hu2011.08.31, 00:01

Benkõ Dániel ismét hallatott magáról. A lantmûvész Hajdú Péter Frizbi címû mûsorában mesélt szexuális gondolatairól és a fiatal lányrajongóiról is.

Benkõ Dániel ritkán cserél ágynemût, Voksán Virág mindenre ügyel - Celebek házitündérként

Life.hu2011.08.28, 14:14

Sokat elárul egy emberrõl, hogy mennyire tart rendet a környezetében. Vajon mit árul el Csonka Picirõl, Benkõ Dánielrõl és Voksán Virágról a lakása?

Összejöttek a Való Világ celebjei

Tévé2011.02.17, 21:33

Disznóvágáson vett részt a Való Világ 4 indulása elõtt a villába pár napra beköltözött Voksán Virág, Benkõ Dániel, Gyõzike, Laci betyár. Az eseményen megjelent a VV4-bõl legutóbb kiesett Olivér, aki párját is elhívta a mulatságra. Nézze meg képeinket!

"Éjjel nem tud hason aludni" - Kemény pasik a szilikoncicirõl

Life Network2010.12.15, 17:34

Három generáció, három vélemény. Puskás Peti, Harsányi Levente és Benkõ Dániel sem habozott, elárulták nekünk, vonzónak találják-e a plasztikázott hölgyeket. A köbcentik és a természetes szépségek harcáról tehát három kemény pasi árulta el a véleményét.

Milliókért meztelenkedtek a celebek!

Life.hu2010.11.26, 10:17

Nem rossz dolog a celebkedés, fõleg, ha három nap alatt közel egymillió forintot tudunk bezsebelni egy kis magamutogatásért. Márpedig a ValóVilág sztárlakói ennyi pénzért vállalták, hogy tesztelik a luxusbörtönt, mielõtt a villalakók beköltöznek.

Benkõ Dániel rányomult a kebelcsodára

Life.hu2010.11.23, 19:01

Már a celebek villába költözésük második napján a szexre terelõdött a szó: Benkõ Dániel rányomult Voksán Virágra.

1,6 millióan látták Benkõ Dániel meztelen akcióját a VV4-ben

Tévé2010.11.22, 20:15

Meglehetõsen nagy érdeklõdés mellett indult el a Való Világ 4, az elsõ beszavazóshow-ra a késõi idõpont ellenére 1,6 millió tévézõ volt kíváncsi november 20-án.

A ValóVilág 4 kulisszatitkai

Life.hu2010.11.20, 13:36

Hamarosan indul az RTL Klub történetének eddigi legbotrányosabb valóságshow-ja.

A ValóVilág 4 legújabb titkai

Life.hu2010.11.18, 12:59

Hamarosan indul az RTL Klub történetének eddigi legbotrányosabb valóságshow-ja, a ValóVilág negyedik szériája.

Hat celebbel népesíti be a VV-villát az RTL Klub

Tévé2010.10.25, 11:32

A Való Világ 4 indulása elõtt pár napra hat, RTL-közeli celeb költözik a villába, hogy a stáb tesztelhesse a kamerákat, lámpákat, hogy a valóságshow rajtjára minden készen álljon.

Benkõ Dániel a Kész átverésrõl, az észbontó feszültségrõl

Tévé2010.08.30, 21:33

Új mûsorvezetõje lesz az RTL Klub egyik legrégebbi mûsorának, a Kész átverés show-nak: a csatorna jolly jokere, Benkõ Dániel kapta a mûsort.

Megorrolt Benkõ hûtlen Editjére az RTL Klub

Tévé2010.06.01, 08:20

A Benkõ feleséget keres címû trash realityben feltûnt Edit nevû szereplõ a Tv2-n panaszkodott az RTL Klubra, amely ezt nem is vette jó néven - nem is lesz vele valóságshow õsszel.

Nõi mûsort kapott az RTL-en Benkõ Dániel

Tévé2010.05.28, 17:31

Benkõ Dániel a Csak csajok-at vezeti május 31-tõl, noha azt a reggeli mûsorelemet eddig szinte mindig nõk vitték.

Benkõt és Tabánit is ünnepelték a Story-gálán

Tévé2010.02.07, 11:15

A 2010-es Story Ötcsillag Díjátó Gálán elismerést kapott Stohl András, Barabás Éva, Winkler Nóra, Joshi Bharat, de kiemelték az erõsen vegyes megítélésû Benkõ feleséget keres címû valóságshow-t is.

A legunalmasabb magyar tévés arcok

Tévé2010.02.01, 21:20

24 855 szavazat után kiderült, hogy kik a kereskedelmi tévék legelhasználtabb, legtöbbet szerepeltetett arcai az [origo] tévérovatának olvasói szerint. Benkõ õszi mûsora az RTL-nek jó nézettséget szállított, mégis a többség úgy véli, túl sokat szerepelt a magazinmûsorokban, a lapokban, igazán lepihenhetne. Dobogón még Liptai Claudia és a frissen a Tv2-höz igazolt Hajdú Péter.

Más mûsorban is kipróbálják Benkõ Editjét

Tévé2010.01.15, 12:01

Az RTL Klub nem hagyja, hogy nézõi elfeledjék a Benkõ feleséget keres szereplõit, a Reggeli-ben is bevetik Editet.

Hatszázan jelentkeztek Benkõ volt szeretõjénél

Tévé2010.01.13, 22:55

Az Edit férjet keres címû realityre már hatszáznál is többen jelentkeztek.

Merész húzás a Cool tévétõl

Tévé2009.12.30, 14:10

A polgárpukkasztó mûsorairól is ismert Cool tévén Benkõ Dániel adja elõ a Himnusz-t.

2009 tévés balhéi és mûbalhéi

Tévé2009.12.29, 14:22

Az MTV-nél hónapok óta áll a bál, eltûnt féltucatnyi, viszonylag kedvelt vagy ismert mûsor, a Tv2-nél több személycsere is történt, miközben a nézettség esett. Az RTL Klub egy estére átment szoftpornóba, és még a csendes Duna TV-nek is jutott egy balhé.

Saját realityt kap Benkõ kidobott nõje

Tévé2009.12.15, 15:41

Az RTL Klub sikeresnek ítélte a Benkõ feleséget keres címû trash realityt, mert tavasszal jöhet a ráadás. Tegnap 46,1 százalékot ért el a mûsor az ötven alatti felnõtteknél.

Benkõ Dániel: Ezekkel a nõkkel soha nem találkoztam volna

Tévé2009.10.29, 11:03

Tudatosan próbálja megölni magában az ártó, rossz gondolatokat, és csak arra koncentrál, hogy szórakoztasson a maga módján. Benkõ szerint nincs nemesebb dolog, mint jó bohócnak lenni egy cirkuszban, ugyanakkor tényleg hisz abban, hogy párra találhat egy realityben. Az RTL Klub új Gyõzikéje már több mûsorban felbukkant, a héten viszont elrajtolt saját mûsora, egy igazi trash reality.

NCIS-t vert Benkõ Dániel

Tévé2009.10.27, 20:50

Az RTL Klub újabb trash realityje, a Benkõ feleséget keres megfelelõ számokkal rajtolt.

2009 õsze a tévében: rekordév után visszafogottság

Tévé2009.08.30, 11:33

Fábry tényleg beül Vágó székébe szeptember közepétõl, utóbbi viszont hétfõtõl a TV2-n jelentkezik egy új kvízzel. A Viasat3 sorozatokban és valóságshow-kban hisz, az MTV pedig sportol és igyekszik óvatosan költeni. A gazdasági válság érzõdik a magyar tévécsatornáknál is, visszaesett a saját gyártású mûsorok száma.

Fiatal lányok is felajánlkoznak Benkõnek

Tévé2009.07.01, 12:00

Már jelentkezett több tucat nõ, hogy szerepelne a Benkõ feleséget keres címû reality-ben. Az RTL Klubot az lepte meg leginkább, hogy sok a fiatal.

Saját show-t kapott Benkõ Dániel az RTL Klubon

Tévé2009.06.17, 14:21

Õsszel saját mûsorral jelentkezik Benkõ Dániel az RTL-en.

Mónika elsõre elgáncsolta Joshi Bharatot

Tévé2009.02.03, 15:39

A Benkõ Dániellel megerõsített Mónika elsõ párharcát megnyerte az új sávba került Joshi Bharat ellen.

Benkõ Dániel és Gyõzike a celeb-tamagocsiban

Tévé2008.11.20, 10:40

Bizonyára sokan emlékeznek még a tamagocsira, az állandó törõdést igénylõ játékra: az RTL Klub hasonló oldalt indított, ahol a Celeb vagyok, ments ki innen! néhány szereplõjével foglalkozhatunk naphosszat. 

Elõzõ
  • 1
Következõ