Benedek Dalma

címke rss
Magyar kajakosé az olimpia egyik legnagyobb drámája

Magyar kajakosé az olimpia egyik legnagyobb drámája

Ruzicic-Benedek Dalma hiába volt az egyik legjobb magyar kajakozó, egyszer sem sikerült kijutnia az olimpiára. Edzője-férje révén szerb színekben ezúttal sikerrel járt, ám közel sem egy boldog sportolónővel beszélgethettünk a riói kajakpálya mellett, hiszen úgy tűnt, a 34 éves sportoló egy hajszállal lemarad az A döntőről. Aztán olyan történt, amire talán ő sem számított.

Amikor nem sírtam edzés után a fájdalomtól, az egy jó nap volt

Sport2016.08.04, 17:14

Ruzicic-Benedek Dalma magyar színekben hétszer nyert világ- és hétszer Európa-bajnoki aranyat, de hiába volt a világ legjobbja a 2004-es, a 2008-as és a 2012-es olimpia előtti évben is, egyszer sem jutott ki az ötkarikás játékokra. Négy évvel ezelőtt úgy döntött, szerb színekben tesz még egy próbát, és érőfeszítését siker koronázta.

Ruzicic-Benedek csak egy számban indulhat Rióban

Sport2016.07.04, 12:04

A magyar válogatottban szerepelve három olimpiáról is lemaradt, szerb színekben indulva azonban biztosan ott lesz Rióban Ruzicic-Benedek Dalma. A hétszeres világ- és tízszeres Európa-bajnok kajakos a négyesben indulhat, párosban elbukta a szétlövést.

Benedek Dalma két számban indul az Eb-n

Sport2015.04.16, 11:08

A szerb színekben versenyző Ruzicic-Benedek Dalma két számban, K2 500 és 1000 méteren is rajthoz áll Milica Starovic oldalán az április 30-án kezdődő racicei Európa-bajnokságon és a június 14-16-i bakui Európai Játékokon.

Az óvást is megóvták, Benedek Dalma vébéje véget ért

Sport2013.08.29, 19:07

Újabb fordulat történt Benedek Dalma ügyében a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon, az immár szerb színekben versenyző kajakos mégsem folytathatta szereplését K-1 500 méteren. A magyarok jól szerepeltek, és a csütörtök délutáni középfutamokból hét egység is döntőbe jutott.

Benedek lekéste a rajtot a vébén

Sport2013.08.29, 13:48

A szám friss Európa-bajnoka, a tavaly óta már szerb színekben versenyző Benedek Dalma lekéste a K-1 500 méter előfutamát a duisburgi kajak-kenu világbajnokságon. Az olimpiai címvédő Kozák Danutának mégsem kell egy riválissal kevesebbel számolnia, mert a szerbek óvását elfogadták. Már a nyitónap délelőttjén döntőbe jutott két magyar egység.

Annyiszor megszívtam, mégis itt vagyok

Sport2013.06.19, 12:34

Saját magát is meglepte a kajak-kenu-Eb-n nyert két aranyával Benedek Dalma, aki az ősszel döntött úgy, hogy szerb színekben folytatja a pályafutását. A hétszeres világbajnok kajakos évek óta először tudott normálisan aludni egy világversenyen, már nem stresszeli magát, mert nem történhet annál rosszabb, mint amikor sorra marad le az olimpiákról. A szerb himnuszt szépnek találja, és a csúnya elválás után meghatódott Fábiánné Rozsnyói Katalin SMS-étől.

Elvettek egy Eb-aranyat, kettőt nyertünk helyette

Sport2013.06.16, 18:47

A szerb színekben versenyző Benedek Dalma legyőzte az olimpiai bajnoki címvédő Kozák Danutát a portugáliai Európa-bajnokságon. Lakatos Zsanett és Takács Kincső kenu kettese első lett, ám ez végül nem ért aranyérmet, utóbbi később egy bronzzal vigasztalódott. A kajakos Dudás Miklós ezüstérmes lett, a londoni olimpián második férfi kajaknégyes ezúttal bronzérmet nyert. Janics Natasa és Kovács Katalin kettese 500-on harmadik lett, 200-on azonban aranyéremmel javított az addig taroló lengyeleket hatalmas csatában legyőzve. Janics a 200 egyesében bronzérmet szerzett. Az Eb harmadik magyar aranyérmét Csay Renáta 5000 méteren nyerte meg.

Remek magyar nyitány a kajak-kenu Vk-n

Sport2013.05.10, 21:58

Minden 500 és 1000 méteres számban lesz magyar hajó a döntőben Szegeden, a kajak-kenu Világkupa-sorozat idei első versenyén.

Janics nevelt fia is elhagyta a szerbeket

Archívum2013.05.06, 16:46

Douchev-Janics Natasa után nevelt fia, Kristian Douchev is meggondolta magát, és elhagyta a szerb kajak-kenu válogatottat, de nem magyar, hanem bolgár színekben versenyez tovább. A szerbek kihirdették a szegedi Világkupán induló keretet, a hétszeres világbajnok Benedek Dalma két számban is rajthoz áll.

Benedek Janiccsal párosozna 500-on

Sport2013.02.15, 09:37

Amíg Benedek Dalma papírügyei a lehető legjobb útin haladnak, addig Douchev-Janics Natasa ügyében a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség azt se engedte meg, hogy a Szerb Olimpiai Bizottság érveljen az állampolgárság váltása ügyében. A korábban magyar színekben versenyző két kajakos viszont szeretne egy hajóban evezni 500 méteren.

Benedek Dalma: A világ egyik legjobb kajakosát lehetetlenítik el

Archívum2012.11.30, 10:18

A Douchev-Janics Natasához hasonlóan a pályafutását szerb színekben folytató Benedek Dalma szerint ha a háromszoros olimpiai bajnok nem kapja meg a versenyengedélyt, akkor azzal a világ egyik legjobb kajakosát lehetetlenítik el.

Az utolsó esélyért tódulnak külföldre a kajakosok

Sport2012.09.28, 11:33

Idén három igazi kajakbajnok, tavaly pedig három tehetséges kajakos döntött úgy, hogy elhagyja Magyarországot. Benedek Dalma és Paksy Tímea sokszoros világbajnokként, egyúttal az olimpiára kijutni képtelen vesztesként vette az irányt Szerbia, illetve Ausztria felé, a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa pedig a jelek szerint régi hazájában próbálja feledni Londont. A sikeredző Fábiánné Rozsnyói Katalin támogatja a tervét, ugyanakkor a sportág hazai gyengülését jósolja. Az elnök Baráth Etele tőlünk tudta meg, hogy a vb-bronzérmes Sarudi Alíz is távozik. Szerinte a jelenségre nem árt odafigyelni, de így legalább levegőhözz ...

Janics Natasa vasárnapig még vívódhat

Sport2012.09.26, 10:13

Douchev-Janics Natasának szeptember 30-áig, vasárnapig jeleznie kell a Magyar Kajak-Kenu Szövetség felé, ha szerb színekben szeretné folytatni pályafutását, de a váltáshoz még a klubjával és a szponzoraival is meg kéne egyeznie. Csonka Gábor, Janics menedzsere úgy tudja, az olimpiai bajnok kajakos még vívódik.

Janics már elkérte a kilépő papírjait Szegeden

Sport2012.09.25, 13:15

Douchev-Janics Natasa elkérte kilépő papírjait szegedi egyesületétől, és Petrovics Kálmán klubvezető szerint a versenyzővel folytatott beszélgetésből kiderült számára, hogy a háromszoros olimpiai bajnok kajakos távozni készül szülőhazájába, Szerbiába.

A szerbek a magyar szövetségre várnak Janics-ügyben

Sport2012.09.24, 20:24

A hétszeres világbajnok Benedek Dalma és a háromszoros olimpiai bajnok Janics Natasa is jelezte, hogy szerb színekben folytatná a kajakozást, és a labda jelenleg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség térfelén pattog - írja a vajdasági Magyar Szó.

Szerb színekben folytatja a magyar kajakvilágbajnok

Sport2012.09.20, 09:47

A hétszeres világbajnok Benedek Dalma szerb színekben folytatja pályafutását. A 30 éves kajakosnak augusztus óta szerb férje van, a házasságról szóló okmányokat már eljuttatta a magyar szövetségnek, és elköszönt klubjától, az MTK-tól - írja a Nemzeti Sport.

Országot vált, nem pulóvert - Benedek Dalma makacsul küzd az olimpiáért

Sport2012.09.20, 16:00

Benedek Dalma hétszeres világbajnok kajakos megelégelte, hogy Magyarországról képtelen kijutni az olimpiára, ezért átigazolt a szerbekhez, ahol komoly rivális nélkül vívhatja ki első szereplését. Fábiánné Rozsnyói Katalintól nem búcsúzott el, az edzőnő mégsem mérges rá, és képesnek tartja a 30 éves sportolónőt arra, hogy aranyat nyerjen Rióban. A szerb női csapat kapitánya szerint pénz van az országváltás mögött, aminek nem örül, mert a fiatalokra így is kevesebb jut.

Orrba-szájba párosozunk - Csipes az apja helyett Fábiánnét választotta

Archívum2012.06.06, 10:04

Csipes Tamara kajak párosban Fábiánné Rozsnyói Katalin felügyelete alatt próbálja meg kivívni az olimpiai indulás jogát - értesült a Nemzeti Sport.

Meglepetésember előzte meg Kovácsot és Janicsot az olimpiai válogatón

Sport2012.05.18, 18:06

A tavaly még amerikai színekben versenyző Fazekas Krisztina és Kozák Danuta között dől el, hogy ki indulhat K-1 500 méteren a londoni olimpián. Kovács Katalin, Csipes Tamara, Douchev-Janics Natasa és Benedek Dalma is a vert mezőnyben végzett.

"Humorérzék kell hozzá" - hidegben, meleg víz és fizetés nélkül készülnek a világbajnok kajakosok

Sport2011.11.30, 18:38

Az MTK kajak-kenusai háromhavi fizetésüket már megkapták, ám féléves bérükkel továbbra is tartozik nekik a klub, néhányan már jogi lépéseket is tettek, hogy megkapják járandóságukat. Közben olykor hidegben, meleg víz nélkül készülnek a londoni olimpiára a világbajnok versenyzők az omladozó sporttelepen, a bulgáriai edzőtábor előtt pedig edzőjük, Fábiánné Rozsnyói Katalin fizette ki a több mint 700 ezer forintos repülőjegyeket, megelőlegezve azt az MTK-nak.

Deutsch: Kifizeti a kajakosait az MTK

Archívum2011.10.14, 14:10

Ezen a héten megállapodtunk a kajakosokkal és kenusokkal, megkezdjük az elmaradt bérek kifizetését - mondta pénteken Deutsch Tamás, az MTK elnöke.

Döntős a szegedi vébén, így szinte biztosan olimpiai résztvevő a női kajaknégyes

Sport2011.08.18, 13:27

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Benedek Dalma összeállítású 500 m-es női kajaknégyes bejutott a pénteki döntőbe a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, így már szinte biztos, hogy Magyarország legalább négy kvótát szerez a jövő évi, londoni játékokra. A péntek délelőtti futamokból öt magyar hajó jutott be a döntőbe.

Kozák másodszor is legyőzte Benedeket és Kovácsot a kajak-kenu-válogatón

Sport2011.06.10, 20:11

Női K-1 500 méteren Kozák Danuta, férfi C-1 1000 méteren pedig Vajda Attila nyerte pénteken a kajakosok és kenusok válogatójának második fordulóját Szegeden, s mivel az első körben is ők bizonyultak a legjobbnak, újabb sikerükkel bekerültek a jövő heti, belgrádi Európa-bajnokságon és az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon induló magyar csapatba.

Benedek Dalma már Londonról álmodik

Sport2011.03.07, 11:24

A hatszoros világbajnok kajakos, Benedek Dalma nem éppen a legjobb állapotban zárta a téli felkészülési időszakot, ugyanis influenzát kapott, majd egy hétig lázas volt, ami miatt két hetet ki kellett hagynia az edzésekből. Ám nem siratja, inkább jelként fogja fel ezt a pihenőt, és újult erővel készül a szegedi kvalifikációs világbajnokságra, amelyen egyesben szeretné kiharcolni az olimpiai részvételt.

Hat magyar arany a MOL Világkupán szombaton

Sport2010.05.30, 11:14

Aranyéremmel nyitotta a kajak-kenus MOL Világkupát női K-4 500 méteren a Kozák Danuta, Kovács Katalin, Janics Natasa, Benedek Dalma négyes szombat délután. A következő aranyat a Sáfrán testvérek, Mátyás és Mihály szállították kenu ezer méteren, majd a kajakosoknál a Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos kettőst ünnepelhette maty-éri publikum. Óriási fölénnyel nyert a Benedek Dalma, Medveczky Erika kettős, a Hadvina Gergely, Dombi Rudolf, Boros Gergely, Holpert Ervin kajaknégyes viszont célfotóval verte a franciákat, megszerezve az ötödik hazai aranyat. A hatodik magyar elsőséget az ötezres távon Csay Renáta hozta.

Benedek: Minden csapás élvezet volt

Sport2010.05.28, 15:36

Csupán három magyar egység nem jutott döntőbe a kajak-kenu MOL Világkupa pénteki előfutamain. "Ha nem támaszkodnék a lapáton, össeesnék" - mondta Vajda Attila a sikerrel megvívott 1000 méteres kenufutama után. A vb-címvédő női négyes nagyon simán kvalifikálta magát a fináléba.

Újra összeült Kovácsék kajaknégyese

Archívum2010.05.08, 14:45

Csütörtökön délelőtt ismét egy hajóban lapátolt a világbajnoki címvédő nőikajak-négyes. Kozák Danuta, Kovács Katalin, Janics Natasa és Benedek Dalma a szegedi MOL Világkupa jegyében Ráckevén tréningezett együtt.

Benedek Dalma élvezettel szenved

Sport2010.01.26, 00:57

"Újra a régi vagyok, visszatért belém az élet és a lendület" - állítja magáról az ötszörös világbajnok kajakos Benedek Dalma, aki idén nagyon élvezi Fábiánné Rozsnyói Katalin kőkemény edzéseit.

Kucsera csalódott lehet, Benedek finalista

Sport2009.06.06, 12:16

Szombaton végre napsütés várta a kajak-kenu MOL Világkupa mezőnyét a Maty-éren, K-1 1000 méteren viszont borús eredmények születtek: Kucsera Gábor és Holpert Ervin sem jutott döntőbe. A többi kilométeres futamot viszont hozták a magyar egységek.

Paksy és Benedek első olimpiájára készül

Sport2008.04.29, 13:04

Paksy Tímea és Benedek Dalma élete első olimpiájára készül. Négy évvel ezelőtt, az athéni játékokra nem sikerült kijutniuk, habár a 2004-es Európa-bajnokságot megnyerték 500 párosban, de a következő válogatóversenyen kikaptak a Kovács, Janics kettőstől. Azóta azonban halmozták a sikereket, a két olimpia között Paksy Tímea hat, míg Benedek Dalma három világbajnoki aranyérmet szerzett.

Olimpikonok száguldoztak a Hungaroringen

Archívum2007.10.28, 19:28

Vasárnap délután a Hungaroring vezetéstechnikai pályáján extrém körülmények között próbálták ki autóikat a Peking Klub olimpikonjai. A rendezvényen többek között Szívós Márton, Igaly Diána, Benedek Dalma, Deák Bárdos Mihály, Imre Géza, Mohamed Aida, Kozmann György, Gerebics Roland és Aubéli Ottó is próbára tette reflexeit szlalomozás közben, körpályán, rántópadon és lejtős szakaszon.

Benedek és Paksy nem tart a riválisoktól

Sport2007.10.04, 20:04

A négyszeres kajak világbajnok Bendek Dalma ezen héten kezdte meg a felkészülést Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjával a pekingi olimpiára. Páros partnere, Paksy Tímea jövő hétfőn csatlakozik a csapathoz, ám e naptól kezdve véd és dacszövetségben együtt töltik majd mindennapjaikat az örkarikás játékok végéig, és állnak elébe, ha a Janics Natasa, Csipes Tamara párossal, esetleg - nagyobb, de nagyon kevéssé valószínű fordulat esetén - a Kovács Katalin, Janics Natasa duóval kell is megküzdeniük.

Kovács lehajrázta Benedeket, Janics feladta

Sport2007.06.09, 19:12

Kovács Katalin, illetve Vereckei Ákos sikerét hozta a K-1-esek 500 m-es versenye a szegedi kajak-kenu országos bajnokságon, így ebben a számban ők képviselhetik Magyarországot a június 28-án kezdődő spanyolországi Eb-n. C-1-ben Vajda Attila nyert, s ezzel ő is kvalifikálta magát a kontinensviadalra.

Benedek lehet a nevető harmadik a Janics-Kovács csatában

Sport2007.06.07, 14:44

Péntektől vasárnapig a Szeged melletti Maty-éren rendezik a Mol-kupáért kiírt kajak-kenu országos bajnokságot, amelyen a 27 számból tízben az Eb-indulás lehetősége is emeli a tétet.

Arany nélkül maradtak kajak-kenusaink 500 méteren

Sport2007.05.20, 17:15

Aranyérem nélkül maradt a magyar csapat a szombat délutáni 500 m-es döntők során a Szegeden zajló Mol kajak-kenu Világkupán; három ezüst és egy bronz volt a hazaiak mérlege. Női K-1-ben sem Kovács Katalin, sem Benedek Dalma nem fért fel a dobogóra.

Benedek Dalma nem jutott Vk-döntőbe

Sport2007.05.18, 13:20

Tizenöt magyar egység szerepelhet majd a péntek délutáni döntőkben a Szegeden zajló Mol kajak-kenu Világkupán, amelynek nyitónapján az 1000 m-es, valamint a női K-4 500 m-es versenyeket rendezik. A világ- és Európa-bajnok Benedek Dalma negatív szenzációt szolgáltatva nem jutott a K-1 leghosszabb távjának fináléjába.

Vereckei számára idén is Benkő a mérce

Sport2007.03.28, 12:55

Miközben a Kovács Katalin, Janics Natasa, Paksy Tímea és Benedek Dalma fémjelezte női kajakválogatott már e héttől Dunavarsányban készül, a férfi kajakosok még a hét végéig Dél-Afrikában, illetve Ausztráliában edzőtáboroznak. Ami távolról is nyilvánvaló: Vereckei Ákos és Benkő Zoltán az idén késhegyre menő küzdelmet vív majd az egyesbéli indulásért.

Benedek Dalma nem hisztizik, dolgozik

Sport2006.12.11, 09:39

Benedek Dalma idei éve kifogástalanul sikerült, hiszen időrendben haladva, először Csehországban nyert két Európa-bajnoki címet, majd augusztusban, a szegedi kajak-kenu világbajnokságon hódította el az egyéni aranyérmeket 500 és 1000 méteren. A klasszis aztán edzőt váltott, és Fábiánné Rozsnyói Katalint választotta.

Benedek Dalma edzőt váltott

Sport2006.09.14, 15:01

Benedek Dalma világraszóló bravúr - négy egyesben, Eb-n és vb-n 500 és 1000 méteren szerzett aranyérem - után vált edzőt. Simon Miklóst elhagyva csatlakozik Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjához a fejlődés, és a pekingi olimpiai győzelem reményében.

Benedek Dalma: Álomszerű vb volt

Sport2006.08.24, 16:01

A magyar csapat szombati és vasárnapi aranyhalmozását az 1000 és 500 méteren rajtoló Benedek Dalma nyitotta meg. Simon Miklós tanítványa többek között legyőzve két olimpiai bajnokot, a német Katrin Wagner-Augustint, valamint az olasz Josefa Idemet, elképesztő fölénnyel diadalmaskodott mindkét távon.

Ötszázon is taroltak női kajakosaink

Sport2006.08.20, 12:50

A szombati hat aranyérem után újabb hárommal gazdagodott a magyar kajak-kenu válogatott kollekciója a szegedi világbajnokságon. Az 500 méteres távokon ezúttal a hölgyek tettek ki magukért, kajak egyesben Benedek Dalma, párosban Kovács Katalin és Janics Natasa, négyesben pedig a Kovács, Janics, Fazekas Krisztina, Paksy Tímea kvartett végzett az élen. Emellett még egy ezüst, illetve két bronz is tarsolyba került. Délután akár minden idők legeredményesebb magyar vébéjének is örülhetünk.

Hatalmas magyar aranyeső a Maty-éren

Sport2006.08.19, 19:49

Fantasztikus sikerekkel folytatódott a szegedi kajak-kenu világbajnokság, amelynek szombati napján végre érmeket is osztottak. Az 1000 méteres távon összesen hat aranyat és egy bronzot nyertek a magyarok, a párosok között nem akadt jobb a mieinknél, a hölgyek három számból hármat nyertek - ebből Kovács Katalin és Janics Natasa kettőben is tevékeny részt vállalt.

Benedek Dalma: Titkon két aranyra számítok

Vendégszoba2006.08.14, 21:05

A racicei Európa-bajnokságon duplázó Benedek Dalma a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 500 és 1000 méteren is a favoritok közé tartozik, nem véletlen, hogy a kiváló sportoló jó eredményt vár magától a hétvégén. A Dunaferr klasszisa a Vendégszobában mesélt pályakezdéséről, elmondta, hogy szerinte nem becsülik meg itthon eléggé a sportágat. Tervei szerint két évig, azaz a 2008-as pekingi olimpiáig még biztosan folytatja a versenyzést.

Benedek Dalma önzésének köszönheti sikereit

Archívum2006.07.25, 18:08

Benedek Dalma körül nagyot fordult a világ. A Dunaferr SE 24 esztendős kajakosa a július eleji racicei Európa-bajnokságon K-1 500 és 1000 méteren is a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Ezzel a pekingi olimpia egyes indulásával kapcsolatban - a képzeletbeli listára - Janics Natasa és Kovács Katalin mellé az ő neve is felkerült.

Tíz arannyal zárták az Eb-t kajak-kenusaink

Sport2006.07.09, 17:07

A vasárnapi 500 m-es finálékat négy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel zárta a magyar küldöttség a racicei kajak-kenu Európa-bajnokságon. A győzelmek sorát ezúttal is Benedek Dalma nyitotta meg, és közvetlenül ezután Benkő Zoltán is megszerezte az első helyet. A két kajakos egyes után következett a Kovács Katalin, Janics Natasa duó magabiztos címvédése, majd pedig a Paksy Tímeával és Fazekas Krisztinával kiegészült négyesük is fölényesen verte a mezőnyt k-4-ben. A délutáni 200 méteres döntőkben két-két első és második, valamint egy harmadik helyezést értek el a mieink, így a piros-fehér-zöld küldöttség 10 arany-, 4 ezüst- és 4 bbronzéremmel ...

Vajda Attila súlyosan megsérült

Sport2006.06.24, 18:45

Bár Vajda Attila neve még szerepelt a 200 méteres előfutamok rajtlistáján, olimpiai bronzérmesünk nélkül indult el a kenu egyesek futama. A péntek ugyanis meglehetősen szerencsétlenül ért véget a szegedi fiatalember számára, aki súlyos balesetet szenvedett: sérült jobb bokáját a 2-es kórház baleseti sebészetén varrták össze az orvosok.

Taktikáznak a nők a kajak-kenus válogatón

Sport2006.05.23, 09:01

A világbajnoki ezüstérmes Benedek Dalma nem lesz ott a döntőben 1000 és 500 méteren a kajakosok és kenusok Szolnokon zajló első Eb- és vb-válogatóján.

Kajak ergométeres ob - meglepetésekkel

Sport2006.04.24, 14:21

A szegedi sportcsarnokban első alkalommal rendezték meg a kajak ergométeres országos bajnokságot. Férfi 1000 méteren Gyökös Lajos, míg 200-on Varga Norbert érte el a legjobb időt. A nők hasonló távjain Benedek Dalma, illetve Paksy Tímea volt a "leggyorsabb".

Három vb-aranyat nyertek kajak-kenusaink ezer méteren

Sport2006.04.24, 14:28

A magyar versenyzők remek teljesítményt nyújtva három arany- és egy-egy ezüst-, valamint bronzérmet szereztek a szombat délelőtti 1000 m-es döntők során a zágrábi kajak-kenu világbajnokságon. Győzött a Kökény Roland, Kucsera Gábor, illetve a Kovács Katalin, Janics Natasa kajakos duó, továbbá a női kajaknégyes, második lett Benedek Dalma (k-1), a Kozmann György, Kolonics György kenupáros pedig harmadikként zárt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő