Bene Ferenc

címke rss
Bene Ferenc: Keményebbnek kellett volna lennem a játékosokkal

Bene Ferenc: Keményebbnek kellett volna lennem a játékosokkal

Bene Ferenc a Nemzeti Sportnak adott interjút azzal kapcsolatban, hogy a csapat nem megfelelő játéka miatt a vezetőség menesztette a Vasas éléről. A nyolc hónapja kinevezett szakember őszinte interjút adott.

A Vasas kirúgta Bene Ferencet

Sport2020.08.27, 09:11

Mindössze hat forduló után felmentette a munkavégzés alól Bene Ferenc vezetőedzőt a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas FC.

NB I-es kerettel várja az utóbbi évek legerősebb másodosztályú bajnokságát a Vasas

Sport2020.07.28, 10:05

Nagy Miklós 2019 decemberében vette át a Vasas irányítását, amelynek természetesen egyértelmű célja az NB I-be való visszajutás. Erre a mostani szezonban jó esélye lehet, főleg, hogy olyan futballisták érkezését jelentette be a klub a közelmúltban, mint az NB I gólkirálya, Radó András, a Mezőkövesd egyik legjobbja, Pekár László, vagy az Újpest korábbi csapatkapitánya, Litauszki Róbert. A sportigazgató mellett az említett játékosokkal és a csapat edzőjével, Bene Ferenccel is beszélgettünk.

75 éve született Bene Ferenc

Sport2019.12.17, 11:52

Hetvenöt éve, 1944. december 17-én született Bene Ferenc olimpiai bajnok labdarúgó, edző, a magyar labdarúgás történetének egyik legkiválóbb gólszerzője.

Az európai klubfutball óriásait olykor megölte az Újpesti Dózsa

Sport2018.07.26, 07:06

Csütörtökön este 21.45-től Sevillában játszik az UTE, majd augusztus 2-án, csütörtökön a spanyol bajnokság hetedik helyezettje, a háromszoros Európa-liga- és kétszeres UEFA Kupa-győztes lép fel EL-selejtezőn, vagyis tétmérkőzésen a Megyeri úton. A hetvenes és nyolcvanas években az Újpesti Dózsa a kor legnagyobb csapatait hozta el a magyar fővárosba, és olykor el is verte azokat az együtteseket, amelyeket akkor sztárgárdáknak neveztek. A Real Madrid, a Juventus, a Köln, az Aberdeen vagy a Bayern München hallatlan tisztelettel érkezett a Megyeri útra vagy a Népstadionba.

Felavatták a legendás újpesti gólkirály szobrát

Sport2017.11.22, 17:30

Újpesten felavatták Bene Ferencnek, az UTE egykori kiváló labdarúgójának szobrát.

Először jutottak fel az NB I-be, mégis elköszön az edző

Sport2016.06.07, 13:54

Távozik posztjáról Bene Ferenc, a labdarúgó NB I-be feljutott Gyirmót vezetőedzője.

Tíz éve halt meg az egyik legjobb magyar csatár

Sport2016.02.27, 14:42

Tíz éve, 2006. február 27-én halt meg Bene Ferenc olimpiai bajnok labdarúgó, edző, a magyar labdarúgás történetének egyik legkiválóbb gólszerzője.

Értékes sportrelikviák Kaposváron

Sport2016.02.24, 16:59

Nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket elért, Kaposvárhoz kötődő sportolók relikviáiból nyílt kiállítás szerdán a somogyi megyeszékhelyen.

Már nem Bene Ferenc a Pápa edzője

Archívum2012.08.27, 18:02

Távozik posztjáról Bene Ferenc, a nyeretlen Pápa labdarúgócsapatának vezetőedzője. A klub hivatalos honlapja hétfőn számolt be arról, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a 33 éves szakemberrel és Herédi Attila pályaedzővel.

Előző
Következő