Bencze József

címke rss

Bosszúból lőttek a rendőrpalotára az egykori főrendőr szerint

A korábbi országos rendőrfőkapitány szerint egy konkrét ügy miatt akarták megleckéztetni a rendőrséget azok, akik 2007-ben gépkarabéllyal rálőttek a Teve utcai rendőrpalotára. A rendőrség azonosította az elkövetőket, de az ügyészség kevésnek találta a bizonyítékokat.

Menekülttáborra is lőttek a romagyilkosságok gyanúsítottjai a rendőrség szerint

Itthon2010.07.01, 15:10

Újabb bűncselekmények kerültek a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat bűnügyi aktájába. Bencze József távozó rendőrfőkapitány csütörtökön, egy rendőrségi állománygyűlést követően arról beszélt, hogy a gyanúsítottak a rendőrség szerint fegyvert raboltak, egy alkalommal pedig rálőttek a debreceni menekülttáborra, ahol a gellert kapott lövedék okozott sebesülést.

Határozott embernek és jó bajtársnak ismerik Pintér főrendőrét

Itthon2010.06.28, 14:55

Jó bajtársnak, korrekt, nem körmönfont embernek írták le ismerői Hatala Józsefet, akit országos rendőrfőkapitánynak jelölt Pintér Sándor belügyminiszter. Hatala egykori beosztottai és munkatársai szerint határozott ember, a naplopást nem tűri, viszont szót lehet érteni vele. Szakterülete a közbiztonság, jelölése így beleillik a Fidesz által követett rendészeti politikába.

A rossz hangulat sodorhatja el a főrendőrt

Itthon2010.06.28, 13:42

Bár személyesen alig bírálta az elmúlt három évben a Fidesz, várhatóan mégis távoznia kell posztjáról Bencze József országos rendőr-főkapitánynak. Bencze pont azon a területen nem tudott jelentős eredményt elérni, amit ő is az egyik legfontosabb feladatának tartott, és amit a Fidesz is kiemelt kérdésként kezelt a választási kampányban. A főkapitányi poszton Pintér Sándor belügyminiszter támogatottja és egykori kollégája követheti.

A budapesti rendőr-főkapitányt is meneszthetik a Népszabadság szerint

Itthon2010.06.26, 10:41

Hatala Jószef altábornagy váltja Bencze Józsefet az Országos Rendőrfőkapitányság élén - írja a Népszabadság. A lap szerint leváltják a főkapitány két helyettesét, és Tóth Gábor budapesti rendőrkapitánynak is mennie kell.

Nem ér rá az ORFK gyanúba keveredett igazgatója

Itthon2010.05.06, 14:10

Több napja elérhetetlen az ORFK gazdasági igazgatója, akinek igazgatósága egy belső vizsgálat szerint gyanús szerződéseket kötött egy céggel. Az [origo] hiába kérte az ORFK-tól a kapitányság által kötött szerződéseket is, azokat sem kaptuk meg. Az utóbbi hetekben több gyanús szerződés miatt vetült árnyék a rendőrségre. A BRFK vezetőjét egy pár tízezer forintos szerződés miatt jelentették fel, az országos főkapitányt pedig két szerződés és pár feltételezett szabálytalanság miatt akarják felelősségre vonni feljelentői.

Nyomoz az ügyészség az országos rendőrfőkapitány ellen tett feljelentés ügyében

Itthon2010.04.27, 15:15

Hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást az ügyszség a Bencze József országos főkapitány ellen érkezett feljelentés ügyében. Ez már a második nyomozás, ami hűtlen kezelés miatt indul az ORFK-nál. 

RTL Klub: Egy munkáért kétszer vehetett fel milliókat a rendőrségtől egy cég

Itthon2010.04.14, 00:25

Ugyanazt a munkát végezte el egy cég a rendőrség számára két különböző, több milliós szerződésért - tudta meg az RTL Klub híradója a birtokába került szerződésekből. A televízió szerint ez az egyik ügy, amelyben Bencze József országos rendőrfőkapitány hétfőn feljelentést tett hűtlen kezelés gyanújával.

Az országos rendőrfőkapitányt is feljelentették

Itthon2010.04.08, 06:27

Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány mellett Bencze József országos rendőrfőkapitányt is feljelentették - olvasható a Népszabadság csütörtöki számában. Benczét azzal gyanúsítják, hogy tudott Tóth rendőrfőkapitány bűncselekményt megvalósító szerződéseitől, de nem tett elllenük semmit.

Ígéretek földje - A közbiztonság

Itthon2010.04.06, 14:46

Egy hét van hátra a választásokig. Az [origo] - az elmúlt két héthez hasonlóan - minden hétköznap felvet egy olyan problémát, amire megítélésünk szerint választ kellene találniuk a hatalomra törő pártoknak. Kedden a közbiztonságról lesz szó. Több rendőr kell vagy csak jobban kell tiszteni a törvényeket? Nagyobb szigor kell vagy már így is túl szigorúak a törvényeink? Jöjjön velünk az Ígéretek földjére!

Romagyilkosságok: Bencze szerint egy év is eltelhet a vádemelésig

Itthon2009.10.14, 18:09

A rendőrség minden apró részletet tisztázni akar először, ezért akár egy év is eltelhet, mire vádat emelnek a cigányok elleni támadássorozat gyanúsítottjaival szemben - mondta Bencze József országos rendőr-főkapitány szerdán. Bencze szerint ugyanakkor máris elég megdönthetetlen bizonyítékuk van, az elkészült szakértői vélemények tartalmáról azonban nem árult el részleteket.

Jelentősen csökkent a közlekedési balesetek száma

Itthon2009.10.12, 06:59

Magyarország a jelenlegi számok szerint jó eséllyel már idén teljesíti azt az uniós vállalását, amely szerint 2010-re a 2001-es szint harmadával csökkenti a halálos balesetek számát - írja a Népszabadság. 2001 első kilenc hónapjában 795 halálos kimenetelű közlekedési baleset volt, 2009-ben októberig ez a szám 609.

MN: Csoportos létszámleépítés a rendőrségnél

Itthon2009.09.24, 07:24

Létszámleépítést hajtanak végre a rendőrség egyes szerveinél, így például Győr-Moson-Sopron megyében - írja a Magyar Nemzet. A lap információi szerint erre azért van szükség, mert a határőrség és a rendőrség két évvel ezelőtti integrációja után több kapitányságon a kereten felül foglalkoztattak embereket, miközben máshol létszámhiány volt.

Biztosan a romagyilkosságoknál használt fegyvereket foglalták le

Itthon2009.09.18, 12:48

A rendőrség által lefoglalt fegyverek közt vannak azok, amelyekkel elkövették a romák elleni támadásokat - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány pénteken. Bencze szerint a rendőrségnek van elegendő bizonyítéka, hogy életfogytiglani börtönt kapjanak a gyanúsítottak.

Lopott fegyvereket használtak a cigányok támadói

Itthon2009.09.09, 10:36

Egy korábbi rablásból származnak azok a fegyverek, amelyeket a cigányellenes támadások feltételezett elkövetői használhattak - mondta az MTV reggeli műsorában Bencze József országos rendőrfőkapitány. Azt még vizsgálják, hogy ők, maguk a gyanúsítottak lopták a puskákat, vagy vették valakitől.

Romagyilkosságok: a rendőrség nem tud felbujtóról

Itthon2009.09.01, 12:10

Az országos rendőr-főkapitány szerint a rendőrségnek jelenleg nincs információja arról, hogy a négy gyanúsítotton kívül valaki más állna a cigányok ellen elkövetett támadássorozat mögött. Bencze József egy hétfőn megjelent irat állításaira reagálva azt mondta: a nyomozók megkeresték a titkosszolgálatokat, de nem kaptak olyan információkat, hogy korábban figyelték volna a gyanúsítottakat.

Bencze: A politika és a sajtó táncol a hátunkon

Itthon2009.08.28, 10:49

A lehető leghamarabb kapták el a cigányok elleni támadások gyanúsítottjait, a rendőrségnek nem volt módja rá, hogy megelőzze bármelyik gyilkosságot - mondta az [origo]-nak Bencze József rendőrfőkapitány. Bencze szerint voltak hibák a nyomozás során, de az elfogás így is bravúros. A főkapitány a rendőrség megítéléséért nem aggódik, de azt nem tartja szerencsésnek, ha ilyen nyomás alatt kell dolgozni.

Romagyilkosságok: A testvérpárt gyanúsítják mind a kilenc támadással

Itthon2009.08.26, 10:33

A K-testvéreket gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy mind a kilenc cigányellenes támadásban részt vettek - közölte szerda reggel a Nap-keltében Bencze József országos rendőrfőkapitány. A hétvégén letartóztatott másik két embert egyelőre egy-egy bűncselekménnyel gyanúsítják, de Bencze szerint ez még változhat.

Újabb akcióra készültek a romák elleni támadások gyanúsítottjai

Itthon2009.08.22, 21:20

Azért csaptak le a rendőrök a romák elleni támadással meggyanúsított csoportra, mert már a következő támadásokat tervezték - mondta szombaton Bencze József országos rendőr-főkapitány. Az őrizetbe vettek között testvérpár is van, a rendőrség szerint a gyanúsítottak száma tovább nőhet. Az [origo] tudósítója a helyszínen járt szombaton, és megmutattak neki egy rejtekhelyet, ahol akár a fegyvereket is tarthatták a gyilkosságok gyanúsítottjai.

Megtört cigánygyilkosokra is számít a rendőrség

Itthon2009.08.06, 12:20

Kezdetben ijesztgetésnek szánták, később viszont eldurvultak a romák elleni támadások az országos rendőrfőkapitány, Bencze József szerint. Ezért a nyomozók úgy gondolják, hogy lehet az elkövetők közt olyan, aki kivált a csoportból, mert már bánja tettét. A rendőrfőkapitány szerint még soha nem volt ennyire súlyos gyilkosságsorozat Magyarországon.

Több ezren tüntetnek a Szabadság téren

Itthon2009.07.11, 17:52

A Magyar Gárda betiltása és a múlt heti rendőri oszlatás miatt tüntet a Jobbik Budapesten. Korábban a Hatvannégy Vármegye ifjúsági Mozgalom és a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége is demonstrált.

Elítéli a rendőrfőnök a Jobbikkal szövetkező szakszervezetet

Itthon2009.05.21, 12:32

Elítéli a Jobbik és a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete közti megállapodást a rendőrség vezetése, mert az átlépheti az alkotmányosság határait - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány. A megállapodás szerint a párt politikai programjaiban a jövőben a TMRSZ javaslatait is figyelembe véve dolgozza ki a rendészeti kérdések megoldását. Szima Judit főtitkár szerint Draskovics Tibor rendészeti miniszter és Bencze József politikai hecckampányt indított ellenük.

Besegít az FBI a romaellenes támadások nyomozásába

Itthon2009.05.04, 14:01

A 100 fős magyar rendőrségi csapat mellé beszáll az FBI is a romák elleni támadássorozat miatti nyomozásba - mondta el Bencze József országos rendőr-főkapitány a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Az amerikai nyomozó hatóság emberei az "elkövetői profilok" ellenőrzésében segítenek majd. Bencze azt is elmondta, összesen több mint 10 ezer nyom maradt a helyszíneken, és a rendőrség a vádalkura is hajlandó az elkövetők kézre kerítése érdekében.

Rendőrök között is keresik a cigány-támadások elkövetőit

Itthon2009.04.24, 15:32

Túlságosan biztos kézzel ölnek embert annak a csoportnak a tagjai, akik szerdán Tiszalökön lelőttek egy roma férfit - mondta a Népszabadságnak Bencze József országos rendőrfőkapitány. Bencze szerint ezért a romák elleni támadások elkövetőit rendőrök és katonák között is keresik. A helyszíneken két DNS-nyomot találtak, azokat azonban eddig nem tudták azonosítani.

Hallgat a BRFK a jogos panaszok következményeiről

Itthon2009.03.04, 12:01

Két hétig vártunk rá, mégsem árulja el a Budapesti Rendőr-főkapitányság, milyen következményei lettek a rendőri intézkedések ellen tett megalapozott panaszoknak 2008-ban. A budapesti főkapitány évértékelőjén beszélt arról: tavaly összesen 20 esetben bizonyosodott be, hogy igaza volt a rendőrökre panaszkodóknak.

A tatárszentgyörgyi támadás elkövetőit az NBH is keresi

Itthon2009.02.26, 18:12

Hiába ígérte szerdán Bencze József rendőrfőkapitány, hogy csütörtökön beszámolnak a tatárszentgyörgyi emberölések és a Cozma-gyilkosság nyomozásainak eredményeiről, a sajtótájékoztatót végül csak pénteken tartják meg. A Népszabadság csütörtökön azt írta, hogy a tatárszentgyörgyi támadás elkövetőit a nemzetbiztonsági szolgálatok is keresik. Az áldozatokat jövő kedden temetik el a helyi temetőben.

Megkövette Bencze a bíróságot a Cozma-ügyben

Itthon2009.02.17, 15:49

A bíróság és a rendőrség is haladéktalanul intézkedett, de az országos rendőrfőkapitányt, Bencze Józsefet tévesen tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőrkapitányság illetékese - ezt állapította meg a rendőrségi vizsgálat a Cozma-ügyben kiadott elfogatóparancsok körüli ellentmondó nyilatkozatokról. Bencze, aki korábban a bíróságra hárította a késlekedést az elfogatóparancsok kiadásával, elnézést kért kijelentéséért.

A Cozma-ügyben vitázik a bíróság a főkapitánnyal

Itthon2009.02.16, 14:26

A veszprémi bíróság hétfői közleménye szerint nem igaz, amit Bencze József országos rendőrfőkapitány korábban állított a Cozma-gyilkosság ügyében kiadott európai elfogatóparanccsal kapcsolatban. Bencze azzal indokolta a késlekedést a parancs kiadásával, hogy nem tudta a rendőrség elérni az illetékes bírót, a bíróság szerint viszont a rendőrség meg sem próbálta felhívni telefonon az ügyeletesüket.

Nincs gyanúsítottja a Teve utcai lövöldözésnek az ügyészség szerint

Itthon2009.02.12, 18:00

A Fővárosi Főügyészség szerint a rendőrségnek lehet ugyan elképzelése a Teve utcai székház elleni támadókról, de a gyanú nem megalapozott, így nem lehet gyanúsítottként kihallgatni a feltételezett elkövetőket. Bencze József országos rendőrfőkapitány szerdán jelentette ki, hogy van "gyanúsítotti körük", csak az ügyészség engedélyére várnak.

Több kamerát javasol a bankrablók ellen a rendőrfőkapitány

Itthon2009.02.05, 19:20

Nem csak a bankfiókokban cserélné jobb minőségűre a kamerákat, de a pénzintézetek környékét is megfigyelné Becze József rendőrfőkapitány. A növekvő számú bankrablás miatt a főrendőr azt szorgalmazza, hogy a mainál szélesebb körben alkalmazzák a zsákmányt használhatatlanná tevő festékpatronokat. Az adatvédelmi biztos szerint aggályos lehet a bankok környékének bekamerázása.

A rendőrkapitány mellett tüntettek Miskolcon

Itthon2009.02.02, 11:03

Annak ellenére tüntettek vasárnap este Miskolcon, hogy korábban bejelentették: posztján maradhat a helyi cigányok bűnözéséről általánosítva beszélő miskolci rendőrkapitány, Pásztor Albert. A főrendőrt kijelentései miatt rövid időre áthelyezte Bencze József országos főkapitány. A szombaton lezárt vizsgálat szerint azonban Pásztor nem követett el jogsértést, így posztján maradhat.

Bencze: nincs romaellenesség a rendőrökben

Itthon2008.12.22, 20:16

Nem előítéletesek a rendőrök a romákkal szemben Bencze József országos főkapitány szerint. A tábornok ezt Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannak írt levelében közölte, egyben megígérte, hogy esélyegyenlőségi tervet készít a rendőrség. Bencze levelében az is olvasható, hogy igazoltatásaik között azért van sok cigány, mert rájuk jellemző, hogy éjszakánként csoportosan közlekednek, ami előidézi a rendőri intézkedést.

Vádat emelnek a pátkai támadás miatt

Itthon2008.11.22, 10:00

Két-három héten belül vádat emelhetnek a pátkai Molotov-koktélos támadás gyanúsítottjai ellen - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány a Népszavának. A rendőrfőkapitány elmondta, hogy további 16, romák elleni támadást kell még felderítenie a rendőrségnek.

Összefüggés lehet több romák elleni támadás között

Itthon2008.11.21, 11:30

Az országos rendőrfőkapitány péntek reggel arról beszélt az MTV Nap-kelte című műsorában, hogy összefüggés lehet egyes romák elleni támadások között. A rendőrség elképzelhetőnek tartja, hogy több esetben ugyanaz volt az elkövető.

Emelik a romák elleni támadások nyomravezetői díjait

Itthon2008.11.20, 22:26

Tovább emelte a rendőrség a romák elleni támadások ügyében felajánlott nyomravezetői díjakat: eddig csak a nagycsécsi és pécsi támadások ügyében ígértek 10-10 millió forintot, mostantól a többi támadás ügyében is 1-1 millió forint jár. Csütörtök estig azonban senki nem jelentkezett be a rendőrségnél.

Sokszor hívogatták a Fideszt az UD-sek

Itthon2008.09.24, 19:27

A hvg.hu szerint több mint 200 alkalomal hívtak olyan telefonszámokat az adatgyűjtési botrány főszereplő cégének, az UD Zrt.-nek a vezetői, amelynek előfizetője a Fidesz volt. A gazdasági hetilap internetes kiadása szerint az ügynek az UD két vezetőjén kívül újabb két gyanúsítottja van, mindketten a cég alkalmazottai. Szerdán kiderült, hogy a botránnyal kapcsolatban hárman is felhívták Bencze József országos rendőrfőkapitányt - köztük Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója és Demeter Ervin, a Fidesz volt titokminisztere. Mindketten az után, hogy  a Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást tartott az UD Zrt.-nél.

Ötmilliót fizetnének a Szilvásy-nyaraló támadójáért

Itthon2008.09.04, 14:12

Ötmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel Bencze József országos rendőrfőkapitány annak, aki segít elkapni Szilvásy György nyaralójának megrongálóit. Szerdán hajnalban dobtak valakik Molotov-koktélt a titkosszolgálati miniszter lesencefalui házára.

A gyalogosokat is ellenőrzik a rendőrök

Itthon2008.08.13, 09:36

Újabb akciót indít a rendőrség, a jövőben a gyalogosokat és a bicikliseket is ellenőrizni fogják - írta a Népszava. Bencze József országos főkapitány szerint a gyerekek közlekedési szokásait is javítani akarják.

2800 jogosítvány bánta a zéró toleranciát

Itthon2008.06.17, 09:08

Sikeresnek ítélte a zéró tolerancia és más közlekedési szigorítások bevezetését Bencze József. Az országos rendőrfőkapitány tanulmányában azt írja, az év első négy hónapjában 152-vel kevesebb ember halt meg az ország közútjain, mint az előző év azonos időszakában. A rendőrök összesen 580 millió forint bírságot szabtak ki és több mint 2800 vezetői engedélyt vettek el.

Leporolja a rendőrség a döglött aktákat

Itthon2008.06.11, 08:52

Újra nekifut a rendőrség a megoldatlan gyilkossági és eltűnési ügyeknek - írja a Népszabadság. Bencze József országos rendőrfőkapitány három hónapot adott a Nemzeti Nyomozó Irodának, hogy újra átvizsgálják a döglött aktákat. A nemrég nyugdíjba vonult Kovács Lajos ezredes szerint a idő a nyomozóknak is dolgozhat.

Rághatja a gumicsontot a spontán tüntetéseken a rendőrség

Itthon2008.06.02, 14:21

Gondolkodik az ORFK, hogyan értelmezze az Alkotmánybíróság spontán tüntetéseket engedélyező határozatát. Bár a kérdésről Bencze József országos főkapitány elvileg már pénteken vezetői utasítást adott ki, az [origo]-nak a rendőrségnél még a vezetői utasítás bejelentése után is azt mondták: még tanulmányozzák az Ab határozatát. A tüntetések sorsa eddig is nagyban azon múlt, hogy értelmezik a rendőrök a gyülekezési törvény megengedő szabályait. Ez most sem változik majd.

A BRFK sikereiről beszélt Tóth Gábor a rendőrnapon

Itthon2008.04.20, 16:00

A budapesti rendőrfőkapitány a rendőrség 2007-es sikereiről beszélt a városligeti rendőrnapon vasárnap. Tóth Gábor szerint az élet és vagyon elleni bűncselekmények száma csökkent, a felderítési mutató pedig az eddigi legjobb eredményt mutatja. Bencze József országos rendőrfőkapitány arról beszélt, a rendőrségnek sikerült helyreállítania "megtépázott tekintélyét".

Összesíti a rendőrség az elvesztett munkaügyi pereket

Állás 20112008.03.11, 08:32

Bencze József országos rendőrfőkapitány összesítő jelentés elkészítését rendelte el a rendőrség által elvesztett munkaügyi perekről. Nemrégiben hét rendőrnek ítélt meg a bíróság majdnem tízmillió forintos elmaradt munkabért, mivel a bíróság előző döntését figyelmen kívül hagyva késve helyezték vissza őket állásukba - írja a Népszava.  

Közzéteszi a rendőrség a tüntetésszervezők nevét

Itthon2008.02.29, 15:18

A rendőrség felteszi a honlapjára azoknak a nevét, akik szervezőként demonstrációt jelentenek be március 15-ére. A főkapitány szerint azért van erre szükség, mert ha rendbontás lesz, és a tüntetők kárt okoznak, akkor a szervezőktől lehet kártérítést követelni. Bencze József szerint a rendőrség méltóságteljes nemzeti ünnepre számít. 1200-1300 tüntetést jelentettek eddig be.

Szerdán visszatolhatják a Kossuth téri kordont

Itthon2008.02.12, 12:27

Már szerdán visszaállíthatják eredeti helyére a Parlament előtti kordont - közölte Bencze József országos rendőrfőkapitány. A Kossuth téri kormányellenes tüntetés feloszlatása közben öt embert állítottak elő, de már egyikük sincs őrizetben.

Rendőri védelmet ajánlottak a képviselőknek

Itthon2008.02.09, 15:30

Miután csütörtök éjjel Molotov-koktélokat dobtak szocialista képviselők házára, a rendőrség védelmet ajánlott azoknak a politikusoknak, akik veszélyben érzik magukat. Eddig egyetlen képviselő sem élt az ajánlattal.

Nagy korrupciós ügyekre készül a rendőrség

Itthon2007.12.17, 07:32

Nagy korrupciós ügyeket gombolyíthat fel Bencze József országos rendőrfőkapitány szerint a rendőrség jövőre. Bencze szerint túl kevés ilyen ügy derül ki, pedig nemzetközi összehasonlításban Magyarország nem áll jól korrupció tekintetében. A főkapitány önálló osztályt hozna létre pénzügyi visszaélések és a korrupció ellen, és tovább nyomoznának pénzmosási ügyekben is, jóllehet januártól a vámőrség hatáskörébe került a pénzmosás elleni nyomozás - írja a Népszabadság.

Ötmillió nyomravezetői díj Csintalan megverőiért

Itthon2007.12.13, 11:57

Ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki Bencze József országos rendőrfőkapitány a Csintalan Sándor elleni támadás ügyében - közölte a rendőrség csütörtökön. Csintalan Sándort kedden saját garázsában támadták meg csuklyát viselő férfiak.

Gyufásdobozra nyomtatnák a topbűnözők képét

Itthon2007.12.13, 11:59

A legkeresettebb bűnözők megtalálását várja az országos rendőrfőkapitány attól, hogy januárra elkészül a bűnözők százas toplistája. A száz közé a legbrutálisabb gyilkosok mellett azok kerülnek, akik nagy kárt okoztak sok embernek, vagy éppen több hatóság is körözi őket. A rendőrök azon is gondolkodnak, hogy a körözöttek arcát gyufásdobozokra nyomtassák.

Visszavonták Kiss Ernő dandártábornok vezetői megbízatását

Itthon2007.11.23, 18:56

Három autónak is nekiütközött a XIII. kerületi rendőrkapitány autója. A kocsit bezárva, vezető nélkül találták meg péntek reggel. A rendőrkapitány megbízását Bencze József országos rendőrfőkapitány azonnali hatállyal visszavonta.

Földesi-Szabó titkolja, hogy hol a pénz

Itthon2007.11.21, 16:15

Az Együtt Egymásért, Egy-Másért Kiemelten Közhasznú Alapítvány ügyének nemzetbiztonsági kockázatát vizsgáló bizottság ülésén Bencze József országos rendőrfőkapitány azt mondta, hogy az alapítvány elnöke, Földesi-Szabó László azt állítja, megvan a rajta keresett 900 millió, de nem mondja meg, hogy hol. A Mehmet Károlyt hazahozó alapítvány ügyében 1,2 milliárdos csempészés, áfa és vám meg nem fizetése miatt indult nyomozás.

Új rendőri vezetőket nevezett ki a főkapitány

Itthon2007.11.06, 17:30

Új rendőri vezetők kinevezését jelentette be Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint Bencze József országos rendőr-főkapitány. Az új vezetők egy  része - amint az várható volt - Benczéhez hasonlóan a vámosoktól érkezett.

Kitiltaná a rendezvényekről a rendbontókat a főkapitány

Itthon2007.10.30, 08:04

Jogszabály-módosítás ötletét vetette föl kedden az MTV Nap-kelte című műsorában az országos rendőrfőkapitány. Bencze József a focidrukkerek eltiltásához hasonlóan járna el a közterületi rendezvényeken rendbontókkal.

Kirúgnak hat megyei rendőrfőkapitányt

Itthon2007.10.30, 17:00

Hat megyei rendőrfőkapitány vezetői kinevezésének visszavonását kezdeményezte kedden az országos rendőrfőkapitány. Bencze József november 14-i hatállyal indoklás nélkül megválik Baranya, Bács-Kiskun, Heves, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye rendőrfőkapitányaitól. A főrendőröknek kiemelt főtanácsadói, illetve főosztályvezetői beosztást ajánlott fel, melyet ők el is elfogadtak.

Sok rendőr sérült meg hétfő este

Itthon2007.10.23, 10:00

Tizennégy rendőr és öt civil sérült meg a hétfő esti zavargásokban. Bencze József országos rendőrfőkapitány szerint számítani kell arra, hogy a keddi állami ünnepségeket is megzavarják.

Bekiabálásokkal zavarták a keddi rendezvényeket

Itthon2007.10.23, 13:19

Bekiabálásokkal, füttyszóval zavarta meg 150-200 ember az állami ünnepségeket a Kossuth téren és a Vértanúk terén. A Kossuth tér könyékét a rendőrség kedd reggelre kordonnal vette körbe, a megemlékezés után a kordont elbontották. Bencze József országos rendőrfőkapitány kedden azt mondta, hogy számítani kell rá, hogy a keddi állami ünnepségeket is megzavarják. A rendőrség kiemelt feladatnak tekinti a Fidesz délutáni budapesti rendezvényét is, ahonnan az [origo] folyamatosan tudósít majd.

ORFK: Szakszerűtlen volt a nyíregyházi rendőri fellépés

Itthon2007.10.01, 21:43

Szakszerűtlennek minősítette a szeptember 22-ei Nyíregyháza-Debrecen bajnoki labdarúgó-mérkőzés rendőri biztosításának, illetve az intézkedéseknek egy részét az országos rendőrfőkapitány. Bencze József hétfőn fegyelmi eljárás lefolytatására utasította a megyei kapitányt.

Nem egyezik a DNS-minta a Fenyő-ügyben

Itthon2007.07.05, 12:20

Mégsem jutott közelebb a rendőrség az 1998-as Fenyő-gyilkosság megoldásához: kiderült ugyanis, hogy nem egyezik meg az Szerbiából érkezett DNS-minta azzal, amelyet a bűnügyi technikusok gyűjtöttek össze a bűntett helyszínén. Bencze József rendőrfőkapitány szerint ez nem jelenti azt, hogy lesre futottak volna.

Fenyő-gyilkosság: állítólag nem egyezik a DNS-minta

Nagyvilág2007.07.04, 21:17

Nem egyezik meg a Fenyő-gyilkosság ügyében az a DNS-minta, amelyet Szerbiából hoztak be a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai azzal, amelyet a bűnügyi technikusok gyűjtöttek össze a tett helyszínén - mondta el Bencze József országos rendőrfőkapitány az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este.

A legbosszantóbb bűnökkel kezdi az új kapitány

Itthon2007.06.11, 17:52

Az autólopás, betörés, rablás - főként ezeknek a bűncselekményeknek a visszaszorítását tűzte ki célul az új országos főkapitány. Bencze József szerint ezek irritálják leginkább az embereket.

Legyintett barátnője jutalmára az új főkapitány

Itthon2007.06.04, 14:19

A Fidesz arra kérte hétfőn a miniszterelnököt, hogy ne nevezze ki országos rendőr-főkapitánynak Bencze Józsefet. Az ellenzéki párt ezt azzal indokolta, hogy vasárnap kiderült: Bencze a volt munkahelyén többször megjutalmazta saját barátnőjét. A kormányfő Bencze hétfői kinevezésekor méltatta a rendőrbotrányok miatt leváltott Bene Lászlót.

Panaszokat vitt a képviselőknek a főkapitány-jelölt

Itthon2007.05.30, 17:43

Mind Takács Albert miniszter-, mind Bencze József rendőrfőkapitány-jelöltet támogatta a parlament illetékes bizottságának kormánypárti többsége. Az ellenzék Takácsra nemmel szavazott, Bencze esetében azonban tartózkodott. A miniszterjelölt nagy tervekkel, a leendő főkapitány panaszokkal is érkezett a testületek ülésére.

A vámosoktól hozott rendőrfőkapitányt Gyurcsány

Itthon2007.05.29, 16:38

A vám- és pénzügyőrség rendészeti főigazgatóját, Bencze Józsefet jelölte országos rendőrfőkapitánynak Gyurcsány Ferenc kormányfő. Az ORFK vezetői posztja a rendőrségi botrányok nyomán üresedett meg. Gyurcsány most azt várja az 53 éves Benczétől, hogy "keményen, határozottan és emberségesen" vezesse a rendőrséget. A főkapitányjelölt a sajtótól türelmet, a rendőröktől fegyelmet kért.

Milliárdos áfacsalásra bukkantak a vámosok

Archívum2007.04.17, 14:52

Több, mint egymilliárd forintos áfacsalást lepleztek le a vámosok - közölte Bencze József, a VPOP rendészeti főigazgatója. Egy győri vállalkozás szlovák cégeknek értékesített áfamentesen 2005-ben és 2006-ban kristálycukrot, akik a cukrot visszaértékesítették Magyarországra. A cukrot visszavásárló magyar cégek adóbevallást nem adtak be, és áfát nem fizettek.

Előző
  • 1
Következő