Bencsik János

címke rss
A baloldalra átállt Jobbikban is erős maradt az iszlám vonal

A baloldalra átállt Jobbikban is erős maradt az iszlám vonal

Az Origo hosszas kutatómunka után - török, európai, magyar médiumok, Facebook-posztok és tweetek böngészésével - betekintést nyert a Jobbik külpolitikájának rejtett titkaiba. Bár a párt átállt a baloldalra, vizsgálódásunk során arra jutottunk, hogy a színfalak mögött - ettől függetlenül - a mai napig virágzik az iszlám vonal. Ez tökéletesen végigvezethető az Észak-Ciprusi Török Köztársaság nevű török bábállam ügyén: a szálak Gyöngyösi Márton elnökhelyettes körül érnek össze, aki a kezdetek óta látványosan képviselte párton belül a török érdekeket. A külügyminiszterséget ambicionáló politikus azonban a baloldali összefogás miatt csappdába ...

Átadták az M1-es autópálya szárligeti csomópontját

Gazdaság2020.06.05, 14:26

A magyar gazdaság erősítéséhez kiemelten fontos a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, ezért az elmúlt tíz évben a kormány jelentős erőfeszítéseket tett ezen a területen. Több mint 6000 kilométernyi útszakasz újult meg 2010 és 2019 között - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára, amikor a M1-es autópályán ünnepélyesen átadta az újonnan létesített szárligeti csomópontot.

Tatabányára jön a 44 milliárd forintos dél-koreai nagyberuházás

Gazdaság2020.02.24, 20:57

A dél-koreai beruházás a magyar akkumulátorgyártás és kapcsolódó iparágai rendszerébe tagozódik.

Megkérdeztük a Jobbikot, mi lesz az új pártelnökkel konfliktusba kerülő képviselők parlamenti mandátumával

Itthon2020.02.20, 13:46

A Jobbik vezetése a pártból tegnap kilépett Bencsik János lelkiismeretére bízza, hogy visszaadja-e parlamenti mandátumát, Stummer János képviselő esetleges visszahívásával kapcsolatban azonban titkolózik  - ez derül ki a szervezet sajtóosztályának válaszából. 

Kilépett a Jobbikból Bencsik János parlamenti képviselő

Itthon2020.02.19, 17:26

Miután Jakab Péter az Jobbik február eleji frakcióülésén bejelentette, hogy az ellenzéki szavazók miatt nincs szükség a továbbiakban nemzetpolitikai és emlékezetpolitikai témákra, Bencsik János parlamenti képviselő a Jobbikból való távozás mellett döntött. Facebook-oldalán közzétett videójában azzal indokolta döntését, hogy az új vezetés egy jobboldaliságát felvállalni szégyellő párttá teszi a Jobbikot. Egyúttal leszögezte, mandátumát megtartja, független képviselőként folytatja. 

Felmondás, kilépések, haveroknak fizetett bónuszok - megint kitört a háború a Jobbikban

Itthon2020.01.14, 18:40

Komoly hatalmi harc bontakozott ki a Jobbikban kevéssel a szervezet tisztújító kongresszusa előtt - értesült az Origo. Az elnöki széket megcélzó Jakab Péter frakcióvezető nem hagyta szó nélkül Szávay István volt parlamenti képviselő és körének párton belüli megerősödését: drasztikus eszközökhöz nyúlva üzent hadat a szervezet budapesti erőcsoportjának. Információink szerint Jakab többek között vétót helyezett kilátásba Bana Tibor jelenlegi alelnök újraindulása miatt, valamint képviselőcsoportbeli támogatói között év végi bónuszokat osztogatott. Ismét pártháború alakult ki a Jobbikban. 

Az antiszemita Bencsik János bevallotta: ma is megírná a zsidólistázós cikkét

Itthon2019.03.19, 19:01

Bencsik János egy lapinterjúban elismerte, hogy 2019-ben is megírná azt a cikkét, amelyikben listázta azokat az amerikai-izraeli kettős állampolgárokat, akik miatt szerinte „izraeli ügynökök" markába került az Egyesült Államok. Megdöbbentő vallomás a Jobbik egyik legantiszemitább politikusától.

Varga-Damm Andreának esze ágában sincs lemondani lakásmaffia-botránya után

Itthon2019.03.13, 15:31

Megint a Facebookon próbált magyarázkodni egy idős nő kisemmizésének vádja alól Varga-Damm Andrea. Bár a jobbikos képviselőnek továbbra sem sikerült eloszlatnia az ezzel kapcsolatos kételyeket, írásából kiderült, hogy a Jobbikban belső vizsgálat indult ügyvédi múltjával kapcsolatban. Utólag meglehetősen furcsa: nem találtak semmit a vizsgálódás során. Varga-Damm most éppen erre a történetre hivatkozva próbálja menteni magát a kellemetlen helyzetből. Elég gyenge lábakon áll a védekezése. 

A zsidólistás Bencsik János félrekommunikált zsidónak nevezte az antiszemita Jakab Pétert

Itthon2019.02.26, 14:15

"Ez az egész olyan, mint egy hangosan kicsúszott fing a bálteremben. Senki nem meri szóba hozni, de mindenkit zavar" – ezt Bencsik János, a Jobbik újdonsült képviselője írta még 2014-ben arról, hogy a párt Jakab Pétert indította Miskolc polgármesterének. A Mandiner írta meg, hogy a jobbikos parlamenti újonc alaposan össztűz alá vette - szintén - antiszemita párttársát. 

Állandóan zsidózott a Jobbik új országgyűlési képviselője

Itthon2019.02.22, 12:56

Egy zsidó nő megverésével dicsekvő jobbikos Szávay István helyére lépő Bencsik János korábban megjelent cikkeiben egyértelműen megmutatkozik: bármilyen történésről is legyen szó, a hétfőn országgyűlési képviselői esküt tett Bencsik megtalálta a történetben meghúzódó zsidó szálat.

Újabb botrányok, gyakorlatilag a Jobbik a halálán van

Itthon2018.12.19, 09:28

Megcéloztak mindent, de végül semmit nem értek el. A rossz stratégiának, az ideológiai fordulatnak, a folyamatos botrányoknak, a pénznélküliségnek és a széteső aktivista hálózatnak köszönhetően a Jobbik jelenleg végstádiumát éli. A pártnak az ellenzéki tüntetéseken való szereplése kapcsán, valamint Staudt Gábor adócsalási, és Szávay István antiszemita botrányának árnyékában látleletet adunk az egykori radikális párt állapotáról. Összefoglalónk következik.

Ez a hangyányi pont több száz emberélet

Auto2016.04.02, 11:16

Inkább hivatás, mint szakma az övék. Egy szűk és elit szubkultúra tagjai, kétszázan vannak, ritkán szerepelnek a médiában. Az átlagembernek fogalma sincs arról, mit is csinálnak, mégis az ország legjobban fizetett alkalmazottai közé tartoznak. Exkluzív interjúnkban Bencsik János légiforgalmi irányító elárulja a kulisszatitkokat, többek között azt, hogy mire használja a lábpedált, és miben első a magyar légtér szabályozása Európában.

Újabb helyen robbant a földbomba

Itthon2015.08.11, 12:36

A következő években biztosan nem fog növekedni a Simicska Lajos tulajdonában lévő állami földterület, ha a kormányzat ragaszkodik a családi gazdaságok létrehozásához – mondta az Origónak adott interjújában Bitay Márton Örs. Az állami földekért felelős államtitkár beszélt arról is, hogy 2020-21 körül várható újabb jelentős földpályázat, és hogy szerinte finoman szólva sem volt indokolt az Alkotmánybíróság döntése a nemzeti parkok ügyében.

AB-döntés: győzelemről beszél egy fideszes

Itthon2015.06.01, 16:02

Bencsik János, a Fidesz-KDNP képviselője örömét fejezte ki, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítását. 

Egy fideszes nem szavazta meg az Iszlám Állam elleni akciót

Itthon2015.04.14, 12:29

Az Országgyűlés kedden határozatot hozott arról, hogy Magyarország legfeljebb 150 katonát küld az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépéshez az iraki Erbílben található kiképző központba. 137-en szavaztak igennek, míg 57-en nemmel, köztük Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő. 

Bencsik János megint figyelmezteti a Fideszt

Itthon2015.02.23, 12:10

Ismét figyelmeztette pártját a kritikus tatabányai fideszes képviselő, Bencsik János. A trafikok, az útdíj és a földtörvény ügyében a Fidesszel szembemenő politikus a veszprémi bukás után jelezte pártjának: szólt, hogy ha így folytatják a kormányzást, vagyis nem lesz "tartalmi, stílusbeli és személyi korrekció", annak rossz vége lesz.

Újabb fideszes képviselőnek nem tetszik az útdíj

Itthon2015.01.08, 12:43

Bencsik János, a Fidesz országgyűlési képviselője a Tata-Tatabánya autópályaszakasz fizetőssé tétele miatt felülvizsgálati kérelemmel fordult a Nemzet Fejlesztési Minisztériumhoz.  

Bencsik: A Fidesz nem fair a trafikügyben

Itthon2013.05.14, 14:55

A fideszes képviselő szerint nem volt fair utólag átírni az árrést, és az sem tetszik neki, hogy fagyit is árulnak majd a Nemzeti Dohányboltokban.

Cserbenhagytál, Jóska!

Itthon2013.02.13, 10:22

Keményen ledorongolta Orbán Viktor több fideszes képviselő szerint Ángyán József korábbi agrárállamtitkárt, aki egy éve szállt szembe a kormány földtörvényjavaslatával. Ángyán búcsúbeszédnek is beillő felszólalásban bírálta a Fideszt és a KDNP-t, amiért szerinte magukra hagyták a vidéki embereket. Orbán ezen csattant fel, és egy éve tartogatott feszültséget engedett szabadjára.

A Facebookon ötletel az energiaárakról a lemondott államtitkár

Gazdaság2011.12.27, 14:13

A közüzemi díjakba beépített "szolidaritási tényezővel" lehetne hosszú távon kezelni az energiaárak kérdését Magyarországon - írta a Facebookon Bencsik János fideszes parlamenti képviselő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium január 1-jei hatállyal lemondott energiaügyi államtitkára.

Schmitt Pál kinevezte Németh Lászlónét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élére

Itthon2011.12.26, 13:39

Kinevezte nemzeti fejlesztési miniszterré Németh Lászlónét a köztársasági elnök. Schmitt Pál egyúttal - év végi hatállyal - megszüntette Bencsik János államtitkári megbízatását. Németh Lászlóné várhatóan december 28-án, szerdán teszi le miniszteri esküjét.

Nem Lázár, hanem a rezsibefagyasztás miatt távozott Bencsik

Itthon2011.12.20, 15:11

A rezsiköltségek befagyasztására vonatkozó kormányzati intézkedésekkel magyarázza távozását az [origo] birtokába került lemondólevelében Bencsik János korábbi energetikai államtitkár. Bencsik egy olyan rendszert szeretett volna elfogadtatni, amelyben a vagyonosabbaknak többet kellene fizetnie az energiáért, de nem tudta keresztülvinni elképzelését..

Disznóvágás után távozik Bencsik János energiaügyi államtitkár

Gazdaság2011.12.02, 18:20

A Facebook-oldalán erősítette meg a távozásáról szóló híreket Bencsik János. A klíma és energiaügyi államtitkár a napokban Lázár János közintézményeket védő javaslata miatt keveredett konfliktusba a Fidesz frakcióval, de Bencsik a Facebookon azt írta, ennek nincs közvetlenül köze a távozásához. Az államtitkár vasárnap adja be írásos lemondását, de mint írta, előtte még le kell vágni a disznót.

Ellenjavaslattal folytatódik Lázár és az államtitkár háborúja

Itthon2011.12.01, 11:56

Saját javaslattal állt elő a közműdíjakkal adós közintézmények megmentésére Bencsik János energetikai államtitkár. Az [origo] birtokába jutott tervezet eleget tenne a kormány egy hónappal ezelőtti elvárásnak, hogy akkor se lehessen kikapcsolni az áramot vagy a gázt egyes állami és önkormányzati fenntartású intézményekben, ha azok jelentős tartozást halmoztak fel. Az államtitkár közben tovább harcol a Fidesz hasonló tervezetet benyújtó frakcióvezetőjével.

Nem a fogyasztók oldalán áll az energiaügyi államtitkár Lázár szerint

Itthon2011.11.28, 15:54

"Soha nem fogunk egyetérteni Bencsik János képviselőtársammal, én a fogyasztók oldalán maradok, ő meg a szolgáltatók érdekeit képviseli" - jelentette ki Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján. Bencsik János energiaügyi államtitkár a múlt héten a Facebookon kritizálta Lázár javaslatát, amely nehezítené azt, hogy egy energiaszolgáltató valahol kikapcsolja az áramot.

Az energiaügyi államtitkár ismét a Facebookon üzent Lázárnak

Itthon2011.11.28, 20:37

Lázár János már eldöntötte, hogy soha sem fog velem egyetérteni, ettől én még nyugodtan fogok aludni - ezt írta Bencsik János energiaügyi államtitkár a Facebookon, ahol az [origo] hétfőn megjelent cikkét is megosztotta. A Fidesz frakcióvezetője hétfőn azt mondta, Bencsik nem a fogyasztók oldalán áll, mert nem támogatja Lázárnak azt a javaslatát, amely nehezítené azt, hogy egy energiaszolgáltató valahol kikapcsolja az áramot.

Az energiaügyi államtitkár a Facebookon támadja Lázár javaslatát

Itthon2011.11.24, 20:21

Bencsik János szerint kerülni kell az olyan indítványok beterjesztését, amelyek nem veszik figyelembe a lehetséges következményeket, mert szerinte az energiatermelés és -elosztás nem veszélytelen üzem. A Facebookon erre hivatkozva bírálta az államtitkár Lázár János módosító javaslatát.

Energiahatékonyság: csak magukra számíthatnak a cégek

Gazdaság2011.10.28, 17:29

Odafigyelésre és számolgatásra van szükségük a cégeknek, ha hatékonyabb energiafelhasználást szeretnének elérni, mivel anyagi támogatásra alig számíthatnak. Az állam a lakásfelújításra koncentrál, az energiahatékonyságra szánt uniós forrásokat is az épületekre költik, ami így alig érdekli a cégeket. Pedig az ország 2020-ig vállalt hatékonyságjavulásának körülbelül harmadát teljesíthetnék a vállalkozások.

A kvótabevételektől függ, lesz-e még pénz energiahatékonysági pályázatokra

Gazdaság2011.10.11, 13:38

Jövőre csak a szén-dioxid-kvóták értékesítéséből származó esetleges újabb bevételek szolgálhatnak forrásként további lakossági energiahatékonysági pályázatokhoz - mondta Bencsik János energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár hétfőn, a Portfolio.hu által rendezett Green Energy Investment Forum nevű konferencián tartott előadásában.

Újraindul a panelprogarm, több mint 7000 lakás felújítására juthat pénz

Gazdaság2011.10.07, 11:14

Újraindítja a panelprogramot a  kormány, részben azok kaphatnak támogatást, akik már pályáztak korábban. Bencsik János energiaügyekért felelős államtitkár szerint "nem mondhatunk le" a magyarországi szénvagyon felhasználásáról.

Továbbra sem változik a távhőszolgáltatás ára

Gazdaság2011.09.30, 07:00

A lakossági felhasználóknak nyújtott távhőszolgáltatásban továbbra is a 2011. március 31-i szinten befagyasztott árakat kell alkalmazni - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Bencsik: Nem tartható hosszú távon a rezsibefagyasztás

Gazdaság2011.09.22, 08:21

Szolidaritási díjat építene a közüzemi díjakba Bencsik János energiaügyekért felelős államtitkár, aki szerint az október elsején életbe lépő, a rezsibefagyasztásról szóló miniszteri rendelet megakadályozhatja ugyan a távhő árának emelkedését, de csökkenésre nem lehet számítani.

Októbertől változik a távfűtés támogatása és jön a hatósági ár

Archívum2011.09.07, 15:24

A távhő-támogatás új rendszere szerint hőszolgáltatót és nem a termelő jut támogatáshoz. A hatósági távhőár alapja a termelők indokolt költsége lesz, és az áram- illetve a gázpiaci szereplőkhöz hasonlóan 4,5 százalékos nyereséget ismer el.

Tisztaszénnel csökkentené a függőséget az energiaügyi államtitkár

Időjárás2011.09.02, 15:14

Hazai fosszilis energiahordozók, a paksi nukleáris kapacitás, a megújuló energiaforrások fokozott kihasználása - Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár szerint ez szükséges ahhoz, hogy csökkenjen Magyarország energiafüggősége, a távlati cél pedig a függőség felszámolása. Az energiahatékonyságon is jelentősen javítani kell az államtitkár szerint.

Bencsik: Csökkenthető a rezsi az új energiahatékonysági pályázatokkal

Gazdaság2011.07.13, 17:42

A hazai vállalkozások kilencmilliárd forint keretösszegben pályázhatnak energiahatékonysági beruházásokra, a lakosság számára pedig a jövőben azok a források nyílnak meg, amikből a lakások energiahatékonyságát előmozdító felújításokat, illetve energiatakarékos új otthonok építését finanszírozzák. Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár szerint a többmilliárd-forintos pályázati lehetőségek segítségével jelentősen csökkenthetők a háztartások rezsiköltségei.

Felavatták a legmodernebb magyarországi erőművet

Gazdaság2011.06.27, 15:19

Az E.ON  hétfőn felavatott, 59 százalékos nettó hatásfokú erőműve a legmodernebb és a leghatékonyabb ma Magyarországon. A Győr melletti Gönyűn található létesítmény mintegy 400 millió euróba került.

Látványos kormányzati vitát zárhat le az eldugott javaslat

Gazdaság2011.06.06, 20:23

Többek között a Lázár János fideszes frakcióvezető és Bencsik János államtitkár vitájáról nevezetes áramátvételi rendszer átalakítását tartalmazza a hétfőn, a parlamenti ülés előtti utolsó percekben benyújtott törvényjalavaslat. A javaslat egy másik pontja azt alapozhatja meg, hogy a lakossági célú távhőt termelők olcsón kaphassák a földgázt.

Bencsik: 22 ezer lakás újulhat meg uniós forrásból

Gazdaság2011.04.07, 20:00

Mintegy 90-100 milliárd forint összegben kapnak megrendelést az építőipari és az ahhoz kötődő ágazatok. Eddig 35 milliárd, április végéig további 5 milliárd forint pályázati támogatásról döntöttek, amelyben szerepel több mint 22 ezer lakás felújítása.

A nukleáris félelmeket próbálták oszlatni egy parlamenti bizottságban

Itthon2011.03.17, 19:21

Magyarország műszaki mentőket ajánlott Japánnak, de a földrengéstől sújtott szigetország pénzt, élelmet és vizet kér Európától - derült ki a parlament fenntartható fejlődés bizottságának ülésén, ahol a kormány és az állami hatóságok képviselői igyekeztek megnyugtatni a nukleáris veszély miatt aggódókat. Az ellenzék az átláthatóságot hiányolta, a Greenpeace szerint pedig egyértelműen kiderült, hogy az atomenergia felhasználása nem biztonságos.

Szén-dioxid-kvótából finanszírozzák a fűtéskorszerűsítést

Itthon2011.03.13, 18:55

A szén-dioxid-kvóta értékesítéséből teremtené elő a kormány azt a 16 milliárd forintot, amellyel le lehetne zárni a szocialisták által meghirdetett fűtéskorszerűsítési program első körét - közölte Bencsik János energetikai államtitkár.

Bencsik János: 85 százalékos támogatás az önkormányzatoknak energiatakarékosságra

Gazdaság2011.02.24, 21:43

Az Új Széchenyi-terv zöldenergia-programjának keretében az önkormányzatok 85 százalékos vissza nem térítendő támogatást kapnak energiafelhasználást csökkentő beruházásaikhoz - közölte Bencsik János. Épületenergetikai beruházások támogatására 11 milliárd forintos, megújuló energia előállításával, illetve felhasználásával kapcsolatos beruházásokra 30 milliárd forintos pályázati keret áll rendelkezésre májustól.

Márciusra ígéri a távhővitát lezáró javaslatot Lázár

Itthon2011.02.20, 17:50

Heteken belül kész lehet az áram árát csökkentő és a távhő drágulását is megelőző javaslat Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint. A politikus erről egy, a Hír Tv-nek adott interjúban beszélt.

Tarlós a fővárosi távfűtés összeomlását jósolta

Itthon2011.02.17, 21:38

Be fog dőlni a fővárosi távfűtés, ha átalakítják az energiaügyi támogatások rendszerét, és befagyasztják a távhő árát - jósolta Tarlós István főpolgármester egy más témában tartott csütörtök esti rendezvényen. A főpolgármester szerint a kormányzati tervek megvalósítása a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. azonnali összeomlását jelentené.

Orbán mozgatta a szálakat az energetikai belharcban

Itthon2011.02.16, 15:38

Csillapodni látszik az a látványos kormányzati konfliktus, amelyet Lázár János fideszes frakcióvezető energetikai témájú törvényjavaslata robbantott ki. Egy köztes megoldás formálódik az energetikai államtitkár és Lázár között, aki ugyan egyedül folytatta le a nyilvánosság előtti vitát, de az [origo] információi szerint Orbán Viktor sugalmazására állt bele a harcba.

Érdekcsoportokra mutogat az energiaügyi belharcot kirobbantó Lázár

Itthon2011.02.08, 18:53

A szabadságáról visszatérve beszélt Lázár János fideszes frakcióvezető arról az energiaügyi törvényjavaslatról, amely hetekkel ezelőtt nyílt konfliktust robbantott ki közte és a kormány illetékes államtitkára között. Lázár indokait sokan találgatták, a frakcióvezető most az [origo] kérdésére elmondta, hogy azért állt elő az egyes hőerőművek számára hátrányos javaslattal, mert szerinte a mostani rendszerrel csak "bizonyos érdekcsoportok" járnak jól.

Magyar Nemzet: Több tízezer panellakás kaphat energiatámogatást

Gazdaság2011.01.31, 17:50

Több mint 39 ezer panellakás energetikai felújításáról köthetnek szerződést ebben az évben, de ha a szén-dioxid-kvótákból a bevételek kedvezően alakulnak, akár 70 ezerre is nőhet ez a szám - mondta a Magyar Nemzetnek Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára.

Elhatárolódott Lázár Jánostól egy államtitkár

Itthon2011.01.28, 09:05

A Facebookok üzenőfalán tett éles megjegyzést Lázár János egyik módosító javaslatára Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. A nyílt bírálat szerint szakmailag és politikailag is vállalhatatlan Lázár javaslata, amely a megújuló energiát termelő cégek állami támogatását csökkentené.

A lakásfelújítási ígéretek töredéke került bele a Széchenyi-tervbe

Gazdaság2011.01.26, 17:45

A kormány által beharangozott forrásoknak csak a töredéke szerepel az Új Széchenyi-tervben épületenergetikai felújításokra, a lakossági program pedig egyelőre teljesen hiányzik, pedig korábban évi 100 ezer lakás megújításáról volt szó. A januárra ígért zöld bank sem működik még, és nem tudni, mikorra állhat föl.

Bencsik: A nagycsaládok felének marad a gázár

Archívum2011.01.08, 19:18

A kormány számításai szerint a három vagy több gyermeket nevelő háztartások fele ugyanolyan áron kapja a gázt az idén, mint 2010-ben. A gyermekenként 200 köbméteres kedvezményes pluszfogyasztás a negyedik gyerektől 300 köbméterre nő.

EMFESZ-ügy: nem lesz gond a gázellátással az államtitkár szerint

Gazdaság2010.12.23, 12:10

Jogszabály garantálja a folyamatos gázellátást, így akkor sem lesz gond, ha az EMFESZ Kft. esetleg nem képes eleget tenni a kötelezettségének - mondta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. Az EMFESZ Kft. szerdán közölte, hogy hárommilliárd forinttal tartozik neki több cég, és ez megnehezíti a gázvásárlást.

Újjáalakul a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács

Archívum2010.11.26, 12:18

Bencsik János energetikai államtitkár szerint decemberben alakulhat újjá Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, a klímaváltozás elleni fellépés és a fenntartható fejlődés feltételeit a társadalom ugyanis csak közösen tudja megteremteni.

Megalakult a klíma- és energiaügyi államtitkárság

Gazdaság2010.11.20, 14:32

Az eddig két különböző tárcánál működő klímapolitikai és energetikai szakterület a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alatt egyesül. A változást részben az uniós elnökség feladatai indokolják.

Hárommillió lakást újítana fel a kormány

Gazdaság2010.12.10, 11:10

Az otthonteremtési államtitkár szerint 3 millió magyar lakást fel kell újítani energetikai szempontból, néhány hónap múlva pedig meg is jelennek az erről szóló pályázatok az Új Széchenyi Terv keretében.

"Nem a különadóról van itt szó" - Bencsik János államtitkár az Ab korlátozásáról

Itthon2010.11.03, 13:17

A gazdasági minisztérium egyik államtitkára, Bencsik János egy szerdai konferencián arról beszélt, hogy a rendkívüli gazdasági helyzetre hivatkozva fel lehetett volna függeszteni az Alkotmánybíróság gazdasági ügyekkel kapcsolatos jogkörét. Az államtitkár ezzel nyíltan arra utalt, hogy a kormány az Ab-t azért korlátozná, mert félti fontosabb gazdasági törvényeit.

Jön az új lakás-takarékpénztári törvény

Ingatlan2010.09.24, 18:12

Az idén ősszel beindítja a kormány az otthonteremtési program társadalmi vitáját, de lesz olyan törvény, amely hamarosan már a parlament elé kerül. Jelentősebb források várhatóan két év múlva lesznek elérhetők - ekkor indulhat a bérlakásprogram is - , de az energiatakarékos felújítások már jövőre elkezdődhetnek.

Bencsik: Nem kell visszahozni az államilag támogatott lakáshitelezést

Gazdaság2010.09.23, 15:26

Jövőre a lakás-előtakarékoskodás és az energiahatékonyság növelését célzó lépésekkel indul a kormány otthonteremtési programja - nyilatkozta a Figyelőnek Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és hozzátette: nem lesz szükség az államilag támogatott lakáshitelezés újraindítására.

Húsz év alatt újítaná fel az összes épületet az Orbán-kormány

Gazdaság2010.09.16, 13:52

Legalább húsz évre tervezi épületfelújítási programját az Orbán-kormány, igaz, az erre a célra jövőre szánt pénzösszeg nagyságát nem tudta megmondani Bencsik János államtitkár. Az új Széchenyi-tervbe ágyazott elképzelésekkel, csökkenteni akarják a lakások energiafelhasználását és fűtésszámláit, felfuttatnák a hazai építőanyaggyártást, s nem utolsósorban 200 ezer új munkahelyet teremtenének.

Kétszázezer tonna szén-dioxidtól menti meg a levegőt a szarvasi biogázüzem

Archívum2010.07.16, 17:04

Közel 4 milliárd forintból készül el Magyarország legnagyobb biogázerőműve Szarvason. A létesítmény működtetésével húsz év alatt 212 ezer tonna szén-dioxid kibocsátása kerülhető el. 

Az OTP támogatja a kormány lakástakarék terveit

Archívum2010.07.02, 14:27

Támogatja a kormány elképzeléseit a lakástakaréki szabályok módosításairól az OTP Lakástakarékpénztár. Ha több áthidaló kölcsönt nyújthatnak, az a likviditásukat nem befolyásolja, de olcsó lakáshitelhez juttathatja az ügyfeleket - reagáltak a tervezett változásokra.

Nem menthet meg minden hitelest a kormány - interjú Bencsik János államtitkárral

Gazdaság2010.06.29, 19:40

Két év alatt 100 ezer forint fölé emelné a lakás-takarékpénztári befizetések éves állami támogatásának összegét a kormány - mondta Bencsik János otthonteremtési és energetikai államtitkár az [origo]-nak adott interjújában. Megerősítette, hogy a korábbi nagyvonalú kamattámogatási rendszer és a szocpol biztosan nem tér vissza eredeti formájában, egyúttal jelezte: a bajba került jelzálogadósok kisegítésére létrehozandó eszközkezelő alap nem feltétlenül fog mindenkit megmenteni.

Adómentes juttatássá teheti a Fidesz a lakhatási támogatást

Ingatlan2010.04.19, 18:02

Új elemmel bővülhet az adómentes béren kívüli juttatások listája, ha a Fideszen belül rábólintanak arra a tervezetre, miszerint a lakhatási támogatást is a cafeteriaelemek közé emelik. A lépés jót tenne a munkaerő országon belüli áramlásának, feltéve, hogy nem vágyálom marad a beígért nyolcezer bérlakás, a szabályok nem diszkriminálják a fővárosiakat és sikerül kiszűrni az adóelkerülőket.

Negyvenezer lakás építését támogatná a Fidesz

Ingatlan2010.04.15, 13:11

Tőkejuttatási céllal visszahozná a lakástámogatási rendszerbe a megszüntetett szocpolt, kiterjesztené az előtakarékosságot, és évi 5-10 ezer lakásos bérlakásépítési programot indítana az az otthonteremtési koncepció, amelyet szerkesztőként a Társaság a Lakásépítésért Egyesület jegyez. Bencsik János fideszes képviselő szerint az új kormány évi 40 ezer lakás építéséhez járul majd hozzá és ennek a számnak az ötöde lesz bérlakás.

Veszélyben lehet a Vértesi Erőmű

Archívum2009.01.26, 23:08

A korábbi 20 milliárd forintos kárból 11 milliárd forint rendezéséről már megállapodott a Magyar Villamos Művek azokkal az áramkereskedőkkel, akiknél a Vértesi Erőmű Kapolyi László ígéretére teljesítményt kötött le, de 9 milliárd forintot még mindig követelnek a 10 milliárd forint jegyzett tőkéjű cégtől - mondta Tatabánya fideszes polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján. "A Vértesi Erőmű törzstőkéje 10 milliárd forint, így a vállalat biztonságos működése is veszélybe kerülhet" - mondta Bencsik János.

Milliárdos károkozással vádolja Kapolyit a tatabányai polgármester

Gazdaság2009.01.22, 15:00

Kapolyi László cége, a System Consulting mintegy 70 millió eurós, azaz 20 milliárd forintos kárt okozott a Vértesi Erőműnek (VÉRT) és tulajdonosának, az MVM-nek, mert 250 megawatt villamos áramot rendelt a VÉRT-től, majd december 30-án pénzügyi gondokra hivatkozva visszamondta ezt a megrendelést - mondta el az MTI-nek csütörtökön Bencsik János, Tatabánya fideszes polgármestere.

Erőszakos MNV, összevont vízművek

Archívum2008.10.16, 08:22

Háromszáz önkormányzat akarata ellenére két társaságba vonná össze az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a regionális vízműveket, előkészítve ezzel a közműtársaságok tőzsdére vitelét, a magántulajdonosok megjelenésével azonban az állam nem lesz képes gátat szabni az áremelkedéseknek - állítja Bencsik János, Tatabánya polgármestere, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes tagja.  

Elnézést kért a polgármestertől a tatabányai MSZP

Itthon2006.10.11, 16:26

Elnézést kért a helyi MSZP Tatabánya fideszes polgármesterétől, Bencsik Jánostól, mert a párt kampánykiadványában valótlanul állították, hogy a polgármester országgyűlési képviselőként nem szavazta meg az erőszakos véleménynyilvánítást elítélő ötpárti kezdeményezést.

Betiltottak egy MSZP-s szórólapot

Itthon2006.03.10, 14:05

Valótlan adatok közlése miatt a választási bizottság jogszabálysértőnek minősítette az MSZP tatabányai szórólapját, és a pártot eltiltotta ennek további terjesztéstől - jelentette be Bencsik János fideszes jelölt pénteki sajtótájékoztatóján.

Komárom-Esztergom megye: MSZP-fölény a közgyűlésben

Itthon2002.10.24, 09:15

A megyei közgyűlésben jelentős MSZP-fölény érvényesült. A megyeszékhelyen, Tatabányán a független Bencsik János nyert.

Előző
  • 1
Következő