Bencsik András

címke rss

Fogházbüntetésre ítélték a Demokrata főszerkesztőjét

Nem jogerősen 10 hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság rágalmazás miatt Bencsik Andrást, a Demokrata című hetilap főszerkesztőjét. Az újság azt állította ugyanis Mécs Imre SZDSZ-es képviselőről, hogy vallomása miatt négy embert kivégeztek 1956 után. Az állítást azonban nem tudták bizonyítani.

Hírlevélben fenyegetik a Bencsik Andrást elítélő bírót

Itthon2004.01.28, 17:37

A polgári körök zárt levelezési listáján keresztül, fenyegető megjegyzések kíséretében körbeküldték annak a bírónak a fényképét, aki egy hete nem jogerős ítéletben 10 hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte rágalmazás miatt Bencsik Andrást, a Demokrata című hetilap főszerkesztőjét. Hende Csaba, a polgári körök koordinátora szerint viszont nincs a polgári köröknek zárt levelezőrendszere. A rendőrség egyelőre vizsgálja, történt-e bűncselekmény.

Felfüggesztett fogházat kapott Bencsik

Itthon2004.07.02, 13:04

Jogerősen tíz hónap fogházat kapott, két évre felfüggesztve a Demokrata című újság főszerkesztője, Bencsik András rágalmazás miatt. Az újság azt állította ugyanis Mécs Imre SZDSZ-es képviselőről, hogy vallomása miatt négy embert kivégeztek 1956 után. Az állítást azonban nem tudták bizonyítani.

Felfüggesztett helyett pénzbüntetést kap Bencsik

Itthon2005.07.05, 17:35

Pénzbüntetésre enyhítette Bencsik András, a Demokrata főszerkesztőjének büntetését a Legfelsőbb Bíróság. Korábban azért ítélték letöltendő, majd 10 hónap felfüggesztett börtönre Bencsiket, mert egy cikkében azt a látszatot keltette, hogy Mécs vallomása miatt akasztottak fel négy embert 1956-ban.

Felmentette a bíróság a Demokrata főszerkesztőjét

Itthon2007.09.13, 12:39

Felmentette Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata főszerkesztőjét a Torgyán József volt kisgazdaelnök által kezdeményezett rágalmazási perben a Fővárosi Bíróság csütörtökön.

Mintha az egész magyar nép ott tombolt volna - kik tüntetnek a kormány mellett?

Itthon2012.01.13, 20:58

Fotelből feltápászkodó MIÉP-esek, LMP-vel hadakozó minipárt, a kormánnyal szimpatizáló újságírók hívására utcára vonulók is tüntetnek a következő egy hétben az új magyar alkotmányos rend mellett. A korábban csatlakozó Bíró Icát visszatartja, hogy politikáról van szó. Szombaton indulnak a kormánypárti tüntetések.

Szónokok nélkül menetelnek szombaton az Orbán-kormányért

Itthon2012.01.20, 14:33

Sem Orbán Viktor, sem más nem szólal fel a szombati kormánypárti megmozduláson, a Békemenet Magyarországért elnevezésű rendezvény résztvevői némán teszik meg a Hősök tere és a Kossuth tér közötti útvonalat. A szervezők százezres tömeget emlegetnek, a Facebookon azonban egyelőre még ezren sem csatlakoztak a rendezvény hivatalos oldalához.

A Fidesz is besegített a békemenetre utaztatásban

Itthon2012.01.24, 08:06

Több helyi Fidesz-szervezet is besegített a szombati, Békemenet Magyarországért elnevezésű rendezvény megszervezésébe, leginkább kedvezményes buszjáratok indításával. Így a vidéki résztvevők ötszáz és kétezer forint közötti összegért utazhattak a fővárosba és onnan haza. A főszervező Bencsik András szerint igazi spontán láncreakció indult be, nem volt kapcsolatuk a vidéki Fidesz-szervezetekkel. A szombaton még egymillió résztvevőről számot adó újságíró hétfőn már csak ötszázezer demonstrálóról beszélt. A becslések szerint körülbelül százezer ember vett részt a menetben.

Újabb Békemenet indul március 15-én a Kossuth térre

Itthon2012.03.06, 14:09

A menet tagjai a Magyar Tudományos Akadémia elől indulnak, és a Parlament előtti központi rendezvényre vonulnak át, ahol Orbán Viktor fog beszédet mondani.

Hétpróbás politikusok kukucskálnak ki az új civilek mögül

Itthon2012.12.10, 11:11

Az egyik magasztalja Orbán Viktort, és sportot űz abból, hogy Gyurcsány Ferenccel ijesztget. A másiknak se Gyurcsány, se Orbán nem kell, és szakítana az elmúlt húsz évvel, miközben lépten-nyomon a Fidesz ellenzékéhez sodródik. Két, magát nagyrészt a politikától függetlennek mondó szervezet egyre zajosabb és egyre durvább csatáját hozta az ősz. Megnéztük, hogy kik bújtak az új civil mozgalmak mögé.

Előző
Következő