Ben Foster

címke rss

Jason Statham végre gyilkolhat kedvére - előzetes

Archívum2011.01.04, 11:03

A sima után megjött a The Mechanic korhatáros előzetese is, amiben Jason Statham végre annyit gyilkolhat, amennyit csak jólesik neki. Az 1972-es Charles Bronson-film remake-jében Statham egy profi bérgyilkost alakít, Ben Foster pedig a mellészegődő tanítványát. Statham egy kaptafára készülő akciótobzódásait már halálosan unjuk, de úgy fest, Foster kicsit fel fogja dobni a filmet. A The Mechanic március 10-én kerül a hazai mozikba.

Udinei ékpár és az Arsenal hóhérja a világválogatottban

Archívum2011.02.28, 10:41

Az idény első kupadöntőjén óriási meglepetés született, a német bajnoki cím alighanem eldőlt, a Serie A-ban rekordgyőzelem született. Heti álomcsapatunk kapujában az angol ligakupa-döntő főhőse, a csatársorban pedig a Palermónak hetet rúgó Udinese két játékosa kapott helyet.

Rambo néha meghal

Film2014.02.11, 18:35

A túlélő című film elrepít minket egy tragédiával végződő afganisztáni hadművelet kellős közepébe. A csata ábrázolása megrendítően izgalmas, a bevezetésen és a lezáráson azonban még lehetett volna mit javítani. Mondjuk minimalizálni a katonai propagandát.  

Ezek a sztárok szakítottak idén

Archívum2014.12.30, 12:25

Nem volt rossz évük azoknak, akik hinni akarnak a hollywoodi álompár eszményében, hiszen a 2014-es év sokkal inkább marad emlékezetes arról, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt végre összeházasodtak, hogy George Clooney fejét is bekötötték, vagy hogy Scarlett Johansson és Keira Knightley gyermekáldás elébe nézett. Már épp megnyugodhattunk, hogy csak azok váltak el, akikről már rég sejtettük, hogy el fognak, amikor a legvégén beütött a ménkű, és a legnagyobb kedvenceink jelentették be, hogy vége.  

Tom Hanks miatta forgatja fel Budapestet

Archívum2015.03.11, 11:58

Forrás: Fórum Hungary middle Tom Hanks és Ben Foster mellett több más ismert színészbe is belefuthatunk majd áprilistól Budapesten. A mindenség elméleté-ért Oscar-díjra jelölt Felicity Jones alakítja Langdon partnerét a nyomozásban, illetve az Életrevalók egyik főszereplője, Omar Sy, a Gettómilliomos-ból vagy A csodálatos Pókember-ből ismert Irrfan Khan és a dán színésznő, Sidse Babett Knudsen (Esküvő után, The Duke of Burgundy) is szerepel az Infernó-ban. A film nyolcvan százalékát nálunk veszik fel, de Firenzében és Isztambulban is forgatnak majd. Budapest nem szerepel a regényben, valószínűleg most is más városokat fog helyetteesíteni. ...

Tom Hanks kórházi hálóingben szaladgált Pesten

Film2015.06.04, 14:13

Forrás: MTI/Kallos Bea middle on 5414 3492 Tom Hanks megérkezett Budapestre http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150412-budapesten-van-tom-hanks.html Tom Hanks miatta forgatja fel Budapestet http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150311-tom-hanks-egy-virusgazda-miatt-forgatja-fel-budapestet-inferno-ben-foster.html Tom Hanks Budapesten forgatja A Da Vinci-kód folytatását http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150117-tom-hanks-budapesten-forgatja-a-da-vinci-kod-folytatasat-inferno-ron-howard-felicity-jones.html

Így verte át a világot Lance Armstrong

Archívum2015.06.12, 15:10

Forrás: StudioCanal middle on 1081 720 Stephen Frears rendező már letett az asztalra egy nagyszerű életrajzi filmet (A királynő), és a könyvadaptációkban is nagy gyakorlata van (Pop, csajok, satöbbi). A The Program David Walsh újságíró Seven Deadly Sins: My Pursuit Of Lance Armstrong című könyvén alapul. Frearstől remélhetőleg egy thrilleres izgalmakban gazdag, kegyetlen portrét kapunk egy hamis példakép szobrának a felállításáról és a ledöntéséről. A The Program amerikai bemutatója még nem ismert, Franciaországban szeptember 23-tól vetítik a mozik. Hazug csaló a világ tetején http://www.origo.hu/sport/egyeb/kerekpar/20140320-a-llance-armstrong-sztori-konyvben-is-sokkolo.html ...

Tizenöt döbbenetes másodpercet tölthet a Warcraft világában

Film2015.11.04, 10:28

Forrás: Legendary Pictures middle off 947 1500 A World of Warcraft rosszabb, mint a kokain http://www.origo.hu/techbazis/szamitogep/20090302-a-world-of-warcraft-erosebb-fuggoseget-okoz-mint-a-kokain.html Amikor Tom Cruise még gumiszörnyekkel csatázott - A nyolcvanas évek legjobb fantasy filmjei http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20110906-a-80-as-evek-fantasy-filmjei-conan-a-barbar-legenda.html Minden idők tíz legjobb sci-fije http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/toplista/20120617-a-legjobb-scifi-a-vilagon-sztalker-szarnyas-fejvadasz-12-majom.html