Belváros

címke rss

Így óvja a Belváros a gyalogosok biztonságát

Itthon2019.06.20, 21:48

Belváros Önkormányzata az országban először hozott olyan intézkedést, amely biztonságosabbá tette az olyan közlekedési eszközök használatát, amiket a KRESZ nem említ, vagy nem egyértelműen sorol be. Ilyen például a segway vagy éppen az elektromos roller. Elérték, hogy szabály szerint használják ezeket az eszközöket a gyalogos övezetekben vagy gyalogutakon, így jóval kevésbé veszélyeztetik a gyalogosokat.

Nézz a lábad elé és fotózz! – Magyarország leggyönyörűbb padlózatai

Archívum2019.06.06, 18:27

Az emberek igen ritkán tekintenek a lábuk alá, pedig számtalan csoda bújik meg, amelyekre a nyitott szemmel járók köztereken, üzletekben, sőt, belvárosi bérházakban és különböző épületekben is rábukkanhatnak. Vermes Patríciával beszélgettem, aki egy igen inspiráló és szemet gyönyörködtető Facebook-oldalt hozott létre, Magyarország legszebb csempéi, padlózatai – avagy talpad alatt a szépség néven.

Hatalmas projektek indulhatnak a belvárosi épületek tetőtereiben

Gazdaság2019.04.29, 18:28

A tetőtér-beépítésre vállalkozók kedvező helyzetbe kerültek azzal, hogy az építési törvényben számos helyi előírást eltöröltek ezzel kapcsolatban, így új lehetőség nyílt meg a lakásra vágyók előtt.

Összetört falevelet, majorannát és szódabikarbónát árultak drogként

Itthon2019.04.26, 16:54

A közrend és közbiztonság fenntartása érdekében folytatódott akciósorozatot a  budapesti rendőrség az V., a VI. és a VII. kerületben. A rendőrök úgynevezett kamudrog árusokat is elfogtak.

Változás a Belváros legnagyobb ingatlanközvetítőjénél

Gazdaság2019.02.11, 14:43

Budapest belvárosának legnagyobb és legerősebb ingatlanközvetítő hálózata 2018-ban számos új irodával bővült, köszönhetően annak, hogy nyílt franchise hálózatként folytatják működésüket.

Budapest belvárosban razziázik a NAV

Gazdaság2019.01.29, 12:32

Vizsgálatsorozatot indított hétfőn az adóhivatal Budapest belvárosában, a revizorok vendéglátóhelyeket, kereskedőket és taxisokat ellenőriznek. Mint a Magyaridők.hu megtudta, a revizorok célzott ellenőrzéseket végeznek, a helyszíneket előzetes kockázatelemzés után keresik fel. Múlt nyáron a bulinegyedben az ellenőrzések 25 százalékánál történt valamilyen szabálytalanság.

Elkapták a belvárosi irodák rémét - VIDEÓ

Itthon2019.01.18, 09:51

Elfogták azt a férfit, aki több mint 13 millió forintot lopott több irodából. Az egyikben a széfet is kitépte a falból, és azzal együtt vitte el a pénzt.

Hármas karambol Budapest belvárosában

Itthon2018.11.28, 09:49

Autóbusz, kisteherautó és gépkocsi karambolozott Budapest V. kerületében – számolt be honlapján a katasztrófavédelem.

Átkelő hajójáratok közlekednek karácsonyig a Duna belvárosi szakaszán

Itthon2018.11.10, 14:54

Átkelő hajójáratok közlekednek karácsonyig a Duna belvárosi szakaszán. A Kossuth Lajos tér-Batthyány tér-Várkert Bazár-Petőfi tér útvonalon járó D2-es jelzésű hajókon napijegyekkel, bérletekkel, valamint hajójeggyel lehet utazni.

A belvárosi lakások jobban drágulnak, mint a zöldövezetben lévők

Gazdaság2018.11.07, 15:49

A Budapest zöldövezeteiben elhelyezkedő lakások ára kisebb mértékben haladja meg a belvároshoz közelebbi ingatlanokét, mint tíz évvel ezelőtt – derül ki a Takarék Index legfrissebb elemzéséből. Ezen árkülönbség szűkülésében a befektetési célú lakásvásárlások elterjedése jelentős szerepet játszhatott. Az ingatlant nem az otthonuknak vevőknek ugyanis a zöldfelületnél sokkal fontosabb, hogy a lakások könnyen megközelíthetők, a szolgáltatások gyorsan elérhetők legyenek, mivel ezekkel a tulajdonságokkal könnyebben tudják kiadni e lakásokat.

Termálvizet találtak a belvárosban

Itthon2018.09.17, 16:01

Fúrásokat végeztek, és termálvizet találtak Budapesten, a belvárosban, az V. kerületben. Ennek köszönhetően a kerület saját termálkúttal láthatja el a most épülő Vadász utcai sportközpontot.

Decembertől új pompájában díszeleghet a győri Bécsi kapu tér

Travelo2018.07.10, 19:23

Győr egyik legszebb részének, a Bécsi kapu térnek, 2018 decemberére befejeződik a felújítása. A 2016-ban kezdődött munkák során egyre-másra szépült és rendeződött a terület, így a helyiek és a turisták is szívesebben térnek vissza a környező utcákra.

Újabb érvágás az ellenzéknek a józsefvárosi kudarc - elemzés

Itthon2018.07.09, 17:38

A hétvégén időközi választásokat tartottak a fővárosban: a VIII. kerület polgármestert, míg a Belváros egyik körzete önkormányzati képviselőt választott. Az áprilisi országgyűlési választásokat követően darabjaira szakadó, és tovább marginalizálódó ellenzék számára nagy lehetőség mutatkozott a kitörésre: egy esetleges győzelem esetén legalább részben sikerült volna elhitetniük a választópolgárokkal, hogy tanultak a múlt hibáiból, rendezték soraikat, és diadalt tudnak aratni a kormánypártok számára egyébként nem kifejezetten kedvező terepnek számító Budapesten. A várt áttörés viszont nem pusztán elmaradt, hanem a pesszimistább várakoozásokon ...

Orbán Viktor: Jövőre nyugdíjemelés - videó

Itthon2018.05.24, 13:50

A Belgrád rakparton, az Idősek Klubjában járt Orbán Viktor miniszterelnök. Ígéretet tett nyugdíjemelésre és a kötelező betelepítési kvóta végrehajtását megakadályozó törvények elfogadására.

Bosszú: az MSZP nem támogatja a Liberálisok jelöltjét a Belvárosban

Itthon2018.05.22, 13:44

Úgy volt, hogy Fodor Gáborék adhatják az ellenzéki indulót, a szocialisták azonban kihátráltak mögüle. Tovább gyűrűzik a két párt közötti balhé.

Egyre nehezebb lakást eladni Budapest belvárosában

Gazdaság2018.05.08, 14:56

A kereslet továbbra is stabil a budapesti belváros ingatlanpiacán, de túl magasra emelkedtek az árak. Ez pedig végül visszafogja a tranzakciószámot. A szakértő szerint a tulajdonosoknak most már be kellene látni, hogy a használt lakások piacán az áremelkedés időszaka véget ért.

Kozso belvárosi lakásának árverését a licitálás közepén állították le

Archívum2018.03.28, 08:45

Kozsó belvárosi lakása úgy tűnik nem fog más kezére kerülni: elkezdték az árverezést, és érvényes licitek is érkeztek az ingatlanra, de hirtelen leállították a folyamatot.

Párkányon kuporgó kiskutyát mentettek a tűzoltók a belvárosban

Itthon2018.03.12, 18:15

Egy második emeleti lakás ablakán mászhatott ki az a kiskutya, amit tűzoltók mentettek meg létrásautóval - a mentésről készült videót az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közösségi oldalán osztotta meg.

Tizenegy emeletes luxushotel lángolt Berlin belvárosában

Nagyvilág2018.02.07, 17:29

A német hatóságok kiürítették a Berlin központjában, a Potsdamer Platzon található luxushotelt, miután tűz ütött ki a tizenegy emeletes épület egyik felső emeletén.

Óriási segítség a családoknak: ilyen intézmény sehol máshol nincs

Itthon2017.11.23, 14:00

Magyarországon egyedülálló intézmény nyílt Budapesten, az ötödik kerületben, ez a Belvárosi Közösségi Tér. A kerületben élő családok vehetik igénybe az intézmény szolgáltatásait – preventív célú csoportfoglalkozások, beszélgetések, programok közül válogathatnak. Csak néhány példa: gyermeket tervező és váró párok vehetnek részt a Pocak Klub nevű programon, ahol szakemberekkel beszélgetve készíthetik fel a párkapcsolatukat a gyermekvállalással járó változásokra. De van Apa Akadémia is, amely kifejezetten az édesapának szól. Reggeltől estig az anyukák bevihetik a gyereküket, ha egy-két órára elmennének fodrászhoz vagy vásárolni, és szaakképzett ...

Tegyen egy sétát az ország legromantikusabb pontján, Sopron Várnegyedében!

Travelo2017.12.01, 12:41

Sopron ősszel - borvidéktúra 6.rész. Az osztrák határtól mindössze 6 km-re fekvő Sopront az ország nyugati kapujaként is emlegetik, árkádos udvaraiba betekintve erről árulkodnak a szolidan elhelyezett Zahnarzt (fogorvos) cégérek is. Sopronban mégis otthonosan érzi magát az ember. Szűk utcái, barokk díszes erkélyes házai és vaskopogtatós kapui bár hasonlítanak Szentendrére és fővárosunk várnegyedére, mégis van valami egyedülálló hangulata ennek a városnak. Nekünk sikerült egy napsütéses októberi napot kifogni a belvárosi kiránduláshoz, így minden adott volt, hogy bejárjuk Sopron legszebb részét, a Várnegyedet.

Fél óra alatt kivisz az új busz a reptérre a belvárosból

[origo] utazás2017.06.27, 13:36

Július 8-ától közlekedik az új közvetlen repülőtéri buszjárat Budapesten, a 100E jelzésű járat a Liszt Ferenc-repülőtér és a Deák Ferenc tér között szállítja majd az utasokat - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Ingatlanszakértő: Hatalmas öngólt rúgnak a lakástulajdonosok

Gazdaság2017.05.16, 14:16

Egyre több belvárosi társasházban szavazzák meg a lakók azt, hogy rövid távú lakáskiadás céljára ne lehessen megvásárolni egy ingatlant az adott társasházban, így a befektetőknek előzetesen minden lakásvásárlás előtt tájékozódniuk kell, hogy a lakók rábólintanak-e a vásárlásukra. Az ingatlanközvetítő szerint egy-egy ilyen szigorítással a lakóközösségek "maguk alatt vágják a fát", ugyanis a korlátozással megnehezítik a saját lakásuk eladását is: a belső kerületek piaca túlnyomó részben befektetők célpontja, és nem olyanoké, akik ott szeretnének lakni.

Két tucat belvárosi lakásba törtek be

Itthon2017.05.10, 14:19

Közel két tucat budapesti ingatlanba tört be két férfi, a kár több millió forint.

Zenével tüntetnek a kormány ellen

Itthon2017.04.15, 20:32

Egy Facebook-csoport szervezett tüntetést késő délutánra Budapest belvárosában. A "Nem maradunk csendben" névre hallgató közösség szerint a kormány megpróbálja elhallgattatni az országot, ez ellen pedig zenével, tánccal és hangos véleménynyilvánítással lépnek fel.

Kulcsa volt a rablónak a dohánybolthoz

Itthon2017.04.14, 13:15

Két napon belül elfogták azt a párt, akik a belváros egyik aluljárójában található dohánybolt három napi bevételét ellopták.

Mutatjuk a jövőt: így változik az élet a Lánchíd felújításával

Itthon2017.04.10, 09:57

Az Origo birtokába jutott egy részletes modellezési vizsgálat arról, hogyan változik majd meg a fővárosi közlekedés a Lánchíd és a Váralagút lezárásával. A Margit híd és az Erzsébet híd nyeli el az átterelődő forgalom nagy részét, így aztán a Szent István körúton, a Fő utcán, mindkét rakparton, illetve az Attila úton, a Krisztina körúton és a Hegyalja úton is kijut majd a jóból az autósoknak. A legdurvább szakaszokon naponta négyezerrel több jármű haladhat át. Úgy tudjuk, a nyárra tervezett munkakezdés szeptemberig csúszik, a Lánchíd kiválásával viszont megépülhet végre a Galvani híd. 

Megnéztük, hogyan készül a forint

Gazdaság2017.03.03, 19:41

A Magyar Nemzeti Bank pénznyomdája kívülről csak egy a belváros ódon, elegáns épületei közül. Odabent kacskaringós folyosók labirintusa köti össze azt a többtucatnyi termet, amelyekben a magyar forint készül.

Villantás a nyílt utcán: Verekedés közben mutatta meg melleit a nő

Life.hu2017.02.13, 18:03

Meglepő dolognak lehettek szemtanúi szombat este Cheltenham belvárosában a járókelők: két nő veszekedett, az egyikük pedig nekivetkőzött a harcnak: még a melltartóját is levette.

Kétmilliót lopott a pénztárcával, évekig üldözték a rendőrök

Itthon2017.01.19, 13:18

Évekig kereste a rendőrség azt a tolvajt, aki egy fővárosi étteremből lopott pénztárcát: a zsebes kétmillió forintot zsákmányolt, de innentől nem lehetett nyugta. Végül drogbirtoklás miatt is felelnie kellett.

Fizethet, amiért iskolásoknak mutogatta magát

Itthon2017.01.17, 11:04

Hétszer mutogatta magát iskoláslányoknak a belvárosi szatír, volt, volt, hogy önkielégített is a gyerekek előtt. Mivel nem teljesen beszámítható, a férfi megúszhatja pénzbírsággal tettét.

Eljöhet az airbnb-zés alkonya

Gazdaság2017.01.03, 09:35

Az elmúlt két évet a befektetők rendkívül erős jelenléte határozta meg a budapesti belvárosban. A növekvő kereslet és az emelkedő ingatlanárak mögött elsősorban a rövid távú lakáskiadás, mint üzleti lehetőség állt. A helyzet azonban változóban van - írja elemzésében a Balla Ingatlan.

Szatírt fogtak a belvárosban

Itthon2016.12.02, 16:44

Egy diáklánnyal is szeméremsértően viselkedett a férfi, akit csütörtökön reggel fogtak el a Ferenciek terén.

Csökken az agglomeráció népszerűsége

Gazdaság2016.09.26, 11:13

Évente 0,6 százalékkal növekszik Budapest népessége, miközben jelentősen csökkent az agglomeráció népszerűsége: az itt tapasztalt félszázalékos népességbővülés jóval alatta marad az ezredforduló utáni években jellemző 2,4 százalékos mértéknek – derül ki az Otthoncenterum elemzéséből.

Belvárosi robbanás: összehívták a nemzetbiztonsági bizottságot

Itthon2016.09.25, 13:47

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke összehívta a testület ülését hétfő reggelre. Molnár Zsolt azt mondta, az ülésen részletes beszámolót vár a hatóságoktól a szombati, Teréz körúti robbanás kivizsgálásának eredményéről, a robbanás lehetséges okairól.

Ezt tudjuk eddig a robbanásról

Itthon2016.09.25, 11:45

Ismeretlen eredetű robbanás történt szombaton késő este a budapesti Teréz körúton, a Király utcai kereszteződésben lévő egyik földszinti üzlethelyiségben. Ezek a tények: 

Robbanás a belvárosban, többen megsérültek

Itthon2016.09.25, 19:17

Robbantás történt Budapesten, a Király utca és a Teréz körút kereszteződésénél álló egyik épület földszinti üzlethelyiségénél szombaton késő este, 22:30 körül. A robbanásban a BRFK két járőre sérült meg – erősítette meg vasárnap a rendőrség. Egyikük egy nő, mindketten súlyosan sérültek. A környező lakóházakat, szórakozóhelyeket, szállodákat kiürítették. Vasárnap hajnalban viszont már elkezdték hazaengedni a környéken lakókat. 

A belvárosig lép a sportszeróriás

Gazdaság2016.08.22, 10:28

Új üzletet nyit a Decathlon Budapesten, a Nyugati téren. A cégnek ez lesz Magyarországon a 18. egysége.

Így tört fel autókat a belvárosban

Itthon2016.08.07, 12:01

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki az elmúlt egy hónapban tíz autót tört fel és rabolt ki Budapest V. kerületében.

Ennyi volt: az Uber kivonul Magyarországról!

Life.hu2016.07.13, 12:31

Az Uber úgy döntött, nem folytatja magyarországi tevékenységét, és elhagyja az országot. 

Mesebirodalommá változik Székesfehérvár belvárosa

Travelo2017.10.16, 14:47

A gyereknapra idén is mesebirodalommá változik Székesfehérvár belvárosa: a Hetedhét Játékfesztivál programjaira szombaton és vasárnap is várják a családokat.

Szombaton szinte az egész belváros megbénul

Archívum2016.04.22, 09:10

Jelentősen korlátozzák a forgalmat Budapest belvárosában szombat délután, lezárják egyebek mellett az Andrássy utat és a Bajcsy-Zsilinszky utat, valamint több hidat is - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság

Mégis eladta Deák téri ingatlanát a Belváros

Gazdaság2016.04.01, 16:24

Bejegyezték a volt önkormányzati ingatlan tulajdonosának a Dr. Sándor Ügyvédi Irodát. Ez volt az a Deák Ferenc téri lakás, amelyet Juhász Péter is meg szeretett volna venni. Ennek érdekében 130 millió forintot gyűjtött össze, mert szerinte sokkal többet ér, mint 78 millió forint. Az önkormányzat ennyiért adta volna az ügyvédnek.