Belügyminisztérium
címke rss- kapcsolódó címkék:
- belpolitika
- Pintér Sándor
- rendőrség
- közmunka
- Ócsa
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nincs megegyezés a BM-ben a bérekről
Nem sikerült megegyezniük a Belügyminisztérium vezetőjének és az ott dolgozók szakszervezeteinek a jövő évi béremelés mértékéről. Az érdekképviseletek követelése és a belügyminiszter ajánlata között 5 százalékos eltérés van.
Több a befejezett nyomozás, mint ahány indult
A belügyi vezetés reményei szerint a rendőrség jövő évi bűnügyi statisztikáiban visszaköszönnek azok a kedvező változások, amelyeket Belügyminisztérium internetes honlapján közölt naprakész adatok mutatnak. A honlapon közöltek szerint idén mintegy 40 százalékkal csökkent a rablások száma, és betöréses lopásból is 14 százalékkal kevesebbet követtek el. Az éves rendőrségi statisztika ugyanakkor csupán 1-2 százalékos javulást mutat e két területen.
Százmillió forint választási kampányra
A Belügyminisztérium javaslata alapján 6,37 milliárd forintot szán a költségvetés a 2002-es országgyűlési választásokra, ha az összeget jóváhagyja a Parlament. Az egyes képviselő-jelöltek kapmpányát összesen 100 millió forinttal támogatná az állam.
Nemzetközi szervezethez fordulnak a tűzoltók
Országos választmányi gyűlést tartott a tűzoltók szakszervezete. A résztvevők úgy döntöttek: a nemzetközi tűzoltó szervezethez fordulnak, mert úgy látják, pénzügyi panaszaikra Magyarországon nem kapnak jogorvoslatot. A tűzoltók legnagyobb szakszervezete a tárgyalások újrakezdésére szólítja fel a Belügyminisztériumot.
Szigorítják a csatornaépítésre igényelhető céltámogatási rendszer feltételeit
Szigorítják, s jövő évtől kettéválasztják a csatornahálózat kiépítésére szolgáló pályázati rendszert. Az egymilliárd forint feletti projektek sorsáról az Országgyűlés dönt majd, míg a kisebb volumenű fejlesztésekre továbbra is a céltámogatási keretből nyerhetnek pénzt. A saját bevételekkel nem rendelkező települések vezetői kénytelenek olyan megoldásokat előnyben részesíteni, ami a jogszerűség mezsgyéjét súrolja. Így van, ahol a reménybeli beruházó segíti az önrész felmutatását.
Megduplázódott az afgán menedékkérők száma
Eddig öt-hat város jelezte szándékát, hogy otthont adna egy újonnan megnyitandó menekültszállásnak. Az afgán menekültek száma megduplázódott az elmúlt tíz hónapban.
Forró tea és ellen-kivetítő a tűzoltó-tüntetésen
Megkezdték háromnapos demonstrációjukat a tűzoltók. A Belügyminisztérium kivetítőről bírálta, a kivezényelt rendőri egység forró teával kínálta a tüntetőket. A Belügyminisztérium és a szakszervezet továbbra sem ért egyet, még a tényeket is másként látják.
Bizonytalan a tűzoltók demonstrációja
Fizetésemelést ígér a BM a tűzoltóknak a veszélyességi pótlék helyett, s ezzel az ajánlattal tárgyalóasztalhoz ültették a szerda óta tüntetéssel fenyegető szakszervezetet. A tűzoltók továbbra is ragaszkodnak az alanyi jogon járó pótlékhoz, míg a BM csak az órára elszámolt veszélyes helyzetek után fizetne.
Államtitok a Dob utcai vizsgálat
Vizsgálatot indított a Belügyminisztérium a múlt hét végi Dob utcai gázriadó ügyében, az eljárást azonban államtitokká nyilvánították. A gázszivárgással leplezett titkos rendőrségi művelet nyomán a hatóság kártérítési felelősséggel tartozhat az utcára terelt lakóknak. Egy kisgyermek az akció során megbetegedett, tegnap kórházba vitték.
Rendőri intézkedéseket vizsgál a BM
Egy titkos rendőri akció során a nyomozók gázszivárgást imitálatak egy belvárosi lakóépületben, és kiüritették a házat. A BM vizsgálja az esetet.