belpolitika

címke rss

Elfogadták a 2006-os költségvetés módosítását

Itthon2006.12.11, 21:47

Az év közben lezajlott folyamatok és az uniós elszámolástechnikai követelmények tették szükségessé az idei költségvetés módosítását, amelyet 7.844 milliárd forint kiadással, 5.923 milliárd forint bevétellel és 1.921 milliárd forintos hiánnyal fogadott el az Országgyűlés hétfőn. Eszerint az államháztartás uniós módszertan szerint számított, eredményszemléletű hiánya az idén a GDP 10,1 százaléka lesz.

Túlélte a merényletet a palesztin belügyminiszter

Nagyvilág2006.12.10, 19:59

Ismeretlen fegyveresek lőttek rá vasárnap Gázában Szaíd Szajjám palesztin belügyminiszter gépkocsijára, aki sértetlenül úszta meg a támadást.

Dzsiddában lelőttek két szaúdi rendőrt

Nagyvilág2006.12.07, 20:53

Ismeretlen fegyveresek lelőttek két rendőrt csütörtökön Szaúd-Arábiában, a Vörös-tenger partján fekvő Dzsidda központjában - közölte a szaúdi belügyminisztérium. A szaúdi hatóságok 2003 májusa óta harcban állnak az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat szaúd-arábiai szárnyához tartozónak mondott szélsőségesekkel, akik számos véres merényletet követtek el a sivatagi királyságban.

Megszavazták a 2007-es büdzsé fő számait

Gazdaság2006.12.05, 15:41

Kedden döntött az Országgyűlés a 2007-es költségvetés fő számairól, ezután már csak az egyes kereteken belül lehet átcsoportosítani. A parlament kedden 162 módosítást fogadott el a büdzsében. A módosítások nyomán  a deficit 3,5 milliárd forinttal emelkedett. A nemzetközi piacok a konvergenciaprogram egyfajta csatapróbájának tekintik a költségvetés elfogadtatását: ha a büdzsé felpuhul, oda az ország nehezen visszaszerzett hitelessége, ennek ellenére elemzők nem féltik a forintot a keddi parlamenti döntésektől.

Egyiptomban iszlamista terroristákat tartóztattak le

Nagyvilág2006.12.04, 19:52

Az egyiptomi rendőrség őrizetbe vett egy amerikai és tizenegy európai állampolgárt, valamint több különböző arab országokból származó személyt, akiket azzal vádolnak, hogy egy titkos iszlamista csoport tagjaiként közel-keleti országokban, elsősorban Irakban végrehajtandó terrortámadásokat készítettek elő - jelentette be hétfőn az egyiptomi belügyminisztérium.

A bíróság felmentette Keller egykori tanácsadóját

Itthon2006.12.04, 15:33

Bűncselekmény hiányában felmentették hivatali visszaélés és személyes adatokkal való visszaélés vádja alól Keller László volt közpénzügyi államtitkár egykori politikai főtanácsadóját. Az ítélet azonban nem jogerős, és az ügyészség folytatni kívánja a korábbi legfőbb ügyész, Polt Péter vadásztrófeái körül kipattant pert.

Fizetése felét is elbukhatná a lógós képviselő

Itthon2006.12.03, 10:32

A fizetése felét is elveszthetné az a képviselő, aki igazolatlanul hiányzik a parlamenti ülések negyedéről - derül ki abból a törvénytervezetből, amely a jövőben az Országgyűlés működését szabályozná. A készülő törvény a házszabálynál is szigorúbb szankciókat tartalmaz, valamint orvosolna több, az Alkotmánybíróság által is kifogásolt hiányosságot.

Távozik a Magyar Hírlap belpolitikai főnöke is

Itthon2006.11.30, 18:05

Távozik a Magyar Hírlaptól Varga Gergely, a belpolitikai rovat vezetője, akit négy kollégája is követ. Helyükre egyelőre a Hír TV-től és a Reformtól érkezett egy-egy újságíró.

A bíróság sem engedi a parlament körüli élőláncot

Itthon2006.11.30, 16:36

Nem vonhatnak élőláncot a parlament köré a korábbi Kossuth téri tüntetők. A rendőrség döntését a bíróság is jóváhagyta, mert a lánc akadályozná a képviselőket a bejutásban, ez pedig veszélyeztetné az Országgyűlés működését.

Nehezen mérhető a Start-program hatása

Állás 20112006.11.30, 11:19

A pályakezdők alkalmazása utáni munkáltatói járulékkedvezményeket várhatóan jövőre más hátrányos helyzetű munkavállalói csoportokra is kiterjesztik. A szaktárca szerint sikeres a Start-program, ám a pontos hatás nehezen mérhető. Az általunk megkérdezett cégek szerint a felvételnél nem szempont a Start-kártya.