Békéscsaba

címke rss

Nem adta vissza a talált pénzt

Itthon2013.10.01, 17:34

A bíróság egy évre próbára bocsátotta azt a nőt, aki még jutalomért cserébe sem adta vissza a tulajdonosának az utcán talált pénzt.

Katalógus mutatja be a csabai kolbászt

Travelo2017.10.19, 10:07

Az országban elsőként katalógus készült az egy hete hungarikummá nyilvánított csabai kolbászról, a kiadványt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere mutatta be sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.

A közlekedésben fejleszt Békés megye

Archívum2013.09.18, 18:31

Öt, nemzetgazdasági szempontból kiemelt közlekedés-fejlesztési program valósul meg a közeljövőben Békés megyében, tudhattuk meg Erdős Norbert kormánymegbízottól szerdán Békéscsabán, a Békés Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségén tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, a beruházáshoz a megye minden szükséges, országos és megyei szintű szakhatósági engedéllyel rendelkezik, valamennyi akadály elhárult.

Hamis Viagrát terjesztett Mulder ügynök

Itthon2013.08.07, 11:08

Egy békécsabai, álnevet használó férfi és a felesége egy bűnszervezet irányítóiként Indiából és Kínából szerzett be hamis pirulákat és zseléket, majd eladták őket. 300 millió forintot kaszáltak a vevők átverésén.

Menekültek szöktek meg a békéscsabai befogadóállomásról

Itthon2013.07.18, 10:52

A 18 szökevény közül a rendőrség 13-at elfogott, ötöt még nem találtak meg.

Öt év börtönre ítéltek egy jósnőt

Itthon2013.05.21, 18:53

Első fokon öt év börtönre ítélt egy jósnőt a Békéscsabai Járásbíróság kedden. A. Szilvia egy "ügyfelétől" összesen 28 millió forintot csalt ki rontáslevételért.

Milliós jutalmakat zsebeltek be az eladósodott városok vezetői

Itthon2013.01.17, 20:21

Több súlyosan eladósodott település legfőbb vezetői is többhavi bérüknek megfelelő jutalomhoz jutott az év végén - írja a Blikk. Volt, aki hathavi illetményét kapta kézhez.

1,4 milliárdot hozott a Fortuna tér

Itthon2013.01.14, 13:02

Már harmadszor nyeri Békés megyei az ötös lottó főnyereményét: az idei első telitalálatos szelvényt egy mezőberényi lottózóban adták fel.

Gyógyszálló lesz a hajdani csabai serházból

Travelo2017.10.04, 12:42

Gyógyszálló lesz a hajdani csabai serházból

Kolbászfalu program indul Békéscsabán

Travelo2017.10.10, 12:03

Kolbászfalu program indul Békéscsabán

Legyőzte a felhevült gázpalackokat a TEK

Itthon2012.08.31, 23:41

Avartűz terjedt át egy melléképületre pénteken Békéscsabán, ahol két, ipari célú gázpalackot tároltak, a felhevült palackokat a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai hatástalanították - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Kiugrott a békéscsabai kórház ablakából egy férfi

Itthon2012.07.30, 16:48

Egy békéscsabai kórházban ápolt beteg férfi rendkívüli halála ügyében vizsgálódik a Békéscsabai Rendőrkapitányság - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A férfi szombaton ugrott ki a békéscsabai Réthy Pál Kórház ötödik emeletéről, és szörnyethalt.

Metzbe vezethet az érdi kézisek útja

Archívum2012.07.24, 13:13

A Budapest Bank Békéscsaba a norvég Stabaekkel találkozik a női kézilabda KEK harmadik fordulójában, míg az ÉTV-Érd a fehérorosz Gorodnicsankával csap össze az EHF-kupa második körében.

Menekült gyerekeket félt lelki traumától az ombudsman

Itthon2012.07.10, 13:58

Az ombudsman szerint szükségtelen és jogsértő, hogy az idegenrendészet 14 évnél fiatalabb gyermekeket is fogva tart a családjukkal együtt, ezért Szabó Máté a belügyminiszterhez és az országos rendőrfőkapitányhoz fordult.

Festékkel öntötték le a békéscsabai zsinagógát

Itthon2012.06.20, 13:06

Szerdára virradóra sárga festékkel öntötték le a zsinagógaként használt békéscsabai épület ajtaját. Vasárnap egy megemlékezésre a városba látogat Izrael budapesti nagykövete.

Bővít egy magyar BMW-beszállító

Archívum2012.05.29, 22:53

Új, 4200 négyzetméteres csarnokot épít fel hazai és uniós támogatással egy békéscsabai családi vállakozás. A társaság alumínium öntvényeit használja többek között a BMW és az Audi.

Erős hangú csecsemőt hagytak a békéscsabai kórház inkubátorában

Itthon2012.04.21, 19:33

Szép a bőrszíne, és erős a hangja annak a csecsemőnek, akit szombaton délelőtt hagytak a békéscsabai Réthy Pál Kórház bejáratánál elhelyezett inkubátorban. A Réthy Csilla nevet kapta.

Hamis potencianövelőt árult egy békéscsabai házaspár

Itthon2012.04.15, 10:08

Százmilliós értékben forgalmazott hamis potencianövelő készítményeket egy békéscsabai házaspár webáruháza. A pénzügyőr nyomozók tetten érték a férfit, amint épp átadta a csomagokat egy futárnak.

Focikapu törte be egy békéscsabai fiú koponyáját

Itthon2012.03.24, 14:30

A diákot mentőhelikopterrel szállították a szegedi kórházba, miután egy katolikus általános iskola udvarán rádőlt a vasból készült futballkapu.

Sorozatban ütközött egy részeg sofőr Békéscsabán

Itthon2012.03.14, 17:52

A helyi férfi lámpánál álló autóknak ütközött, jelzőtáblát döntött ki, nekiment egy kamionnak.

Kikaptak a Fradi kézisei Békéscsabán

Archívum2012.01.06, 19:53

Az FTC meglepetésre egygólos vereséget szenvedett Békéscsabán a női kézilabda NB I pénteki játéknapján.

Görbiczék egy csoportban a BL-címvédő Larvikkal

Archívum2011.11.15, 12:40

A címvédő Larvik, a dán Midtjylland és a spanyol Itxako Navarra lesz a Győr ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A KEK és az EHF Kupa nyolcaddöntőjében is legyőzhető ellenfeleket kaptak a magyarok a keddi bécsi sorsoláson.

NB II: botlott a keleti éllovas

Archívum2011.09.23, 22:15

A Keleti csoportban listavezető Békéscsaba hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Szegeddel a labdarúgó NB II hatodik fordulójának egyetlen pénteki mérkőzésén.

Halálra gázoltak egy úttesten fekvő férfit Békéscsabán

Itthon2011.07.16, 16:25

A helyszínen életét vesztette az a 18 éves fiatalember, akit az úttesten fekve gázoltak el Békéscsabán.

Munkahelyteremtésre osztott szét 46 millió forintot Békéscsaba

Gazdaság2011.06.08, 12:59

Összesen 46 millió forint pályázati forrást bocsátott a helyi vállalkozások rendelkezésére Békéscsaba önkormányzata, amelyből munkahelyek teremtését remélik.

Anyukáját kereste, de a balatoni vízirendőröket hívta egy négyéves kislány

Itthon2011.04.01, 14:11

A Somogyi Hírlap internetes kiadásának cikke szerint egy négyéves kislány tévedésből a balatoni vízirendészetet hívta fel, amikor az anyukájával szeretett volna beszélni.

H1N1-vírus miatt halt meg egy gyomaendrődi férfi

Itthon2011.03.30, 18:00

Vírusos tüdőgyulladásban halt meg egy 36 éves férfi a békéscsabai kórházban. Szervezetében kimutatták az influenzavírus H1N1 típusát.

Blikk: Többen is befogadnák a Sziget Fesztivált

Itthon2011.01.21, 07:31

A Sziget Fesztivál szervezői túlzónak tartják, hogy a főváros 2,5 milliárd forintos közterület-használati díjat kér a nyári fesztiválért. Még egyeztetnek a felek, de máris több város jelezte, hogy befogadná a rendezvényt, az érdeklődők között van Mogyoród, Békéscsaba, Gyula, de Csillebérc is megnyitná kapuit.

Békéscsabára járt betörni egy gyulai férfi

Itthon2010.12.17, 15:15

Több mint 20 betöréssel gyanúsítanak egy gyulai férfit. A hétfőn elfogott, és már előzetesben lévő tolvaj Békéscsaba kertvárosi részében törte fel a nappal üresen álló házakat.

Gázolás miatt állnak a vonatok Békéscsaba és Gyula között

Itthon2010.11.23, 06:30

Halálos gázolás történt Békéscsaba és Gyula között, a baleset miatt várhatóan reggel 7-ig buszok szállítják az utasokat.

Háromnapos hétvége: Adakozzon tökkel, ünnepeljen kolbásszal!

Kultúra2010.10.29, 12:41

Itt a magyar Halloween: vasárnap este kibelezett tökökkel megvilágított bulik várhatók a Vörösmarty téren és a Hősök terén, de lesz tombolós zenemuri gyerekeknek Hajós Andrással; és Veszprém, Dunaújváros, Győr és Békéscsaba sem tétlenkedik ezen a hétvégén. Adakozni is lehet illetve szépségversenyre küldeni a házilag gyártott töklámpást. Gyerünk koncertre, fesztiválra és a szabadba a háromnapos hétvégén!

Lógós diákokra csaptak le a békéscsabai rendőrök

Itthon2010.09.28, 17:49

Egy békéscsabai bevásárlóközpontban középiskolásokat igazoltattak a rendőrök. Arra voltak kíváncsiak, hogy kik töltik a plázában az időt tanítási időben, és miért. Hasonló akciókat a jövőben is terveznek, hogy megtalálják a lógós diákokat.

Féltonnás tehenet mentettek ki egy szennyvízaknából a tűzoltók

Itthon2010.09.25, 13:18

Vemhes tehén zuhant egy szennyvízaknába egy Békéscsaba melletti tanyán. A féltonnás állatot tűzoltók mentették ki a gödörből: a tehénnek a katasztrófavédelem szerint nem esett komoly baja.

Inkubátorház segíti a békéscsabai vállalkozókat

Archívum2010.09.23, 12:59

Száz millió forintos beruházással adtak át új inkubátorházat Békéscsabán, amelyben négy élelmiszeripar vállalkozás kezdi meg működését.

Ferencvárosi kézilabda-siker

Sport2010.09.12, 20:05

A Ferencváros négy góllal verte a Békéscsabát a női kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén.

Halálos késelés a békéscsabai hajléktalanszállón

Itthon2010.08.21, 20:20

Leszúrtak egy embert a békéscsabai hajléktalanszállón szombat délután.

Kézigránátok miatt hiúsult meg a Gárda békéscsabai rendezvénye

Itthon2010.07.24, 14:40

A Magyar Nemzeti Gárda Békéscsaba közelében tartott sportnapot, az eseményt azonban megzavarta a rendőrség, mert egy ismeretlen bejelentése miatt robbanóanyagot kerestek a rendezvényen. A rendőrök két darab kézigránátot találtak a helyszínen.

"Nem csak a kisebbséget félemlítjük meg" - járőrözés a gárdistából lett polgárőrökkel

Itthon2010.06.27, 13:34

A Magyar Gárda hagyományait is őrizni szeretné az a polgárőr egyesület, amely Békés megyében alakult meg több egykori gárdista részvételével. A fekete mellényben, bakancsban, árpádsávos címerrel, jórészt a saját pénzükből járőröző polgárőrök hasonlóan látják a világot, mint a jogerősen feloszlatott gárda: szerintük bár vannak köztük rendes emberek is, sok cigány nem szeret dolgozni, megfélemlítik a környezetükben élő magyarokat és valakinek rendet kell tennie. Elkísértük őket egy esti járőrözésre.

Uniós védettség a gyulai és a csabai kolbásznak

Archívum2010.06.21, 14:00

Védett eredetnevű termékké nyilvánította az Európai Bizottság a gyulai és a csabai kolbászt - jelentették be Brüsszelben.

Magyar, szlovák, két jó barát

[origo] utazás2010.05.28, 16:48

Nem érzik a magyarországi szlovákság kulturális örökségével foglalkozók, hogy az utóbbi napok politikai csatározásai miatt megnőtt volna az ellenségeskedés a hazai szlovák nemzetiségűekkel szemben. A magyarországi szlovákok a háború utáni lakosságcsere következtében a korábbinál is nagyobb mértékben szóródtak szét, de nagyobb településeiken több, megtekintésre is érdemes műemléket és látnivalót találhatunk.

Vihar miatt vannak fennakadások a délkeleti vasútvonalakon

Itthon2010.05.06, 18:47

Egy a viharos szélben a sínekre döntött fa, illetve ráhullott ágak miatt akadozik több vasútvonal közlekedése is Békéscsaba térségében. Két vonalon is késésekkel kell számolni.

Lemondott az MSZP békéscsabai elnöksége

Itthon2010.05.04, 18:06

Testületileg lemondott az MSZP békéscsabai elnöksége. Erről levélben értesítették a párt megyei és országos vezetését. Ebben azt javasolják, a megyei és országos elnökség is kövesse példájukat, hogy az őszi önkormányzati  megújulhasson a párt.

Kommandósok fogták el a vesztegetéssel gyanúsított rendőröket

Itthon2010.03.23, 22:15

A gyanú szerint egy közúti ellenőrzés során próbált meg pénzt kizsarolni egy férfitől két Békés megyei rendőr. A pénz átadására az egyik rendőr a barátnőjét küldte el, akit a nyomozók tetten értek. A két rendőrt kommandósok fogták el.

Milliókat osztogat cégeinek Békéscsaba

Archívum2010.03.18, 19:26

A békéscsabai önkormányzat a következő négy évben közel száznyolcvanmillió forintos, vissza nem térítendő forrással kívánja támogatni a városban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozásokat.

Iskolai calici-járványtól tartanak Békéscsabán

Life Network2010.03.19, 10:09

Valószínűleg calici-vírus okozta járvány miatt 23 diákból 18 maradt otthon csütörtökön Békéscsabán, az Erzsébethelyi Általános Iskola egyik első osztályából hányinger és hányás tüneteivel.

Calicivírus fertőzhetett egy békéscsabai iskolában

Itthon2010.03.18, 21:05

Feltehetően calicivírus okozott tömeges megbetegedést egy békéscsabai általános iskolában. A fertőzést az egyik gyerek vihette be a közösségbe.

Harmincöt százalékos sikerdíjért forognak Békéscsaba befektetései

Itthon2010.02.18, 06:46

A Népszabadság szerint harmincöt százalékos sikerdíjért forgatja Békéscsaba és más Békés megyei települések önkormányzatainak kötvénykibocsátásból származó milliárdjait a budapesti székhelyű Priv-Invest Kft.

Meghalt egy H1N1-fertőzött férfi Békéscsabán

Itthon2010.01.12, 14:31

Egy 25 éves fiatalember a H1N1 első békéscsabai áldozata. A férfinak nem volt semmilyen krónikus betegsége, halálát az újinfluenza szövődménye okozta.