békefenntartás

címke rss

Az iraki részvételről tárgyaltak a Külügyminisztériumban

Az iraki békefenntartásban való magyar részvételről tartottak megbeszélést a parlamenti frakciók képviselői és a külügyi tárca szakértői szombaton a Külügyminisztériumban. A megbeszélésen mind a négy országgyűlési frakció képviseltette magát.

Tovább csúszik a döntés az iraki misszióról

Itthon2003.05.05, 17:15

Hétfőn sem tudott megegyezni az ellenzék és a kormány az iraki békefenntartás részleteiről, ezért a Fidesz és az MDF nem támogatta, hogy már hétfőn szavazzon az Országgyűlés a kormány javaslatáról. Mindkét oldal tett már engedményeket, de a katonai feladatokhoz a Fidesz továbbra sem járul hozzá, csak ha nemzetközi szervezet irányítja azt. A békefenntartásban résztvevő országok számára viszont minde a négy párt támogatja a légtér megnyitását és az utak, vasútvonalak repülőterek használatát.

Ha Irakba nem, Afganisztánba kell katonát küldeni

Itthon2003.05.13, 17:17

A honvédelmi miniszter szerint ha Magyarország nem vesz részt az iraki békefenntartásban, akkor afganisztáni jelenlétét kell erősítenie, és ebben az esetben nem úszhatja meg fegyveres katonák kiküldését.

Szerbia békefenntartókat küldene Irakba

Nagyvilág2003.08.05, 23:39

Zoran Zivkovic szerb miniszterelnök ezer katonát ajánlott fel iraki békefenntartásra július végén Washingtonban járva.

Drága a békefenntartás

Nagyvilág2004.06.05, 09:34

Miniszterelnöki utasításra a Külügyminisztérium felülvizsgálja a magyar szerepvállalásokat a különböző nemzetközi békefenntartó akciókban. Jelenleg tíz országban teljesítenek feladatot magyar katonák, a feladatok között június közepéig kell felállítani fontossági sorrendet, írta a Népszabadság.

Oroszország nem küld katonákat Irakba

Nagyvilág2004.07.24, 16:57

Oroszország nem akar katonákat küldeni Irakba, és nem is tanulmányozza ennek lehetőségét. Az orosz védelmi miniszter azután beszélt erről, hogy az iraki külügyminiszter azt kérte Moszkvától, hogy vegyen részt a békefenntartásban.

Jóváhagyták az EU első nagy hadműveletét

Nagyvilág2004.10.11, 12:45

Jóváhagyták az Európai Unió külügyminiszterei azt a műveleti tervet, amely alapján az Unió átveszi decemberben a boszniai békefenntartást a NATO-tól. A feladatok átvételével az EU azt akarja bizonyítani, hogy képes önálló katonai akció végrehajtására. Ugyancsak jóváhagyták azt a javaslatot, amellyel egy évvel meghosszabbítják az EU macedóniai rendőrségi misszióját.

EU-erők váltják a NATO-t Boszniában

Nagyvilág2004.12.02, 16:22

Átvették a NATO-csapatok békefenntartó feladatait az Európai Unió egységei Bosznia-Hercegovinában. Az Eufor, az EU közös haderejének hétezer embere folytatja a békefenntartást a balkáni országban. A katonákat és a felszerelést több mint harminc állam adta össze. Ez az Európai Unió történetének eddigi legnagyobb katonai vállalkozása. A NATO a feladatok átadása ellenére egy bázist megtart Boszniában.

A NATO kész fokozni segítségnyújtását Szudánban

Nagyvilág2006.04.03, 20:52

A NATO-n belül már készülnek a tervek arról, miként tudná fokozni a katonai szervezet a szudáni, dárfúri békefenntartáshoz nyújtott segítségét, de NATO-csapatokat nem fognak telepíteni az afrikai országba - szögezte le hétfőn Brüsszelben Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár.

A katonákkal már nem sietnek a tűzszünetet kérő országok

Nagyvilág2006.08.16, 11:13

Az Izrael és a Hezbollah közötti tűzszünetet sokan akarták, a békefenntartástól azonban egyelőre vonakodik a legtöbb ország. Az ENSZ két héten belül 3500 katonát akar Dél-Libanonba vezényelni, egyelőre azonban hivatalosan még egy tagállam sem tett felajánlást.

Előző
Következő