Beke István

címke rss

Igazságos ítéletet szeretnének Beke István és Szőcs Zoltán ügyében

Itthon2018.12.20, 17:27

A Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) konferenciáján jártunk, amelynek a szervezők elég beszédes címet adtak: „Igazságot Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak." Magyarul a KJI arra vállalkozott, hogy körbejárja a két székely férfivel szembeni büntetőeljárás, és koncepciós szagú elítélésük történetét, illetve azt is számba vették, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre annak érdekében, hogy ügyükben legalább utólag igazságot szolgáltassanak, és végre kiszabadulhassanak a börtönből.

Magyarnak születni Romániában nemzetbiztonsági kockázat

Itthon2018.10.16, 21:05

A nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezete, a Fidelitas október 11-14. között rendezte meg székelyföldi csapatépítő táborát, amelynek a Hargita megyei Csíkcsicsó adott otthont. Az esemény főszervezője a budapesti Fidelitas elnöke, Borbély Ádám volt. A több mint száz hazai és külhoni résztvevővel megvalósult rendezvény során izgalmas aktuálpolitikai előadások, közösségépítő programok és kirándulások várták az érdeklődőket. Az esemény csúcspontja a három koncepciós per áldozatává vált magyar polgármester előadása volt.

Tőkés László meglátogatta a terrorizmus vádjával elítélt magyarokat

Nagyvilág2018.08.22, 19:57

Meglátogatta a csíkszeredai börtönben a terrorizmus vádjával elítélt Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt Tőkés László és Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az EMNT elnöke és ügyvezető elnöke szerdán.

Terrorvád - kegyelmet kérnek a román államfőtől a magyaroknak

Nagyvilág2018.07.31, 18:15

Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arra hívja fel Klaus Iohannis román államfőt, hogy adjon kegyelmet Beke István és Szőcs Zoltán elítélt székelyföldi fiataloknak.

Fokozottan védett börtönbe viszik át a terrorizmus miatt elítélt székelyeket

Nagyvilág2018.07.26, 14:40

A dél-romániai Margineniben működő fokozottan védett börtönbe viszik át a terrorizmus vádjával elítélt Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi és erdélyi szervezetének vezetőjét – jelentette be a Tusványoson Beke Csilla, Beke István felesége.

Az erdélyi magyar szervezetek tiltakoznak a székely fiatalok elítélése miatt

Nagyvilág2018.07.05, 14:09

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is megdöbbenését és felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a román legfelsőbb bíróság öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két erdélyi aktivistáját.

Ötszázan tüntettek a letartóztatott vármegyés mellett

Nagyvilág2015.12.03, 09:33

Mintegy ötszázan tüntettek szerda este Kézdivásárhelyen a merényletkísérlet gyanújával letartóztatott Beke István szabadon bocsátását követelve - írták a csütörtöki székelyföldi napilapok.

Előző
  • 1
Következő