BEK

címke rss

Három magyar csapattal indul a jégkorong-Interliga

Sport2005.07.11, 12:16

Az Alba Volán-FeVita, a Dunaújváros-Invitel és az Újpest-Karzol Trans is részt vesz a jégkorong Interliga következő sorozatában.

Bátorfiéké az utolsó BEK-serleg

Sport2005.05.20, 23:47

A német Langweid nyerte meg a női asztalitenisz BEK utolsó kiírását - jövőre itt is Bajnokok Ligája-sorozat indul -, miután a döntő budapesti visszavágóján a Statisztika csak 3-2-re tudta legyőzni a Bátorfi Csillát is soraiban tudó címvédőt. A Langweid az első találkozón elért 3-0-s győzelmének köszönhetően 5-3-as összesítéssel kerekedett felül.

Bátorfiék Budapesten lehetnek BEK-győztesek

Sport2005.05.19, 19:17

A péntek délutáni visszavágóra jószerivel csak matematikai esélye maradt a Statisztika női asztaliteniszcsapatának, hogy megszerezze a 26. BEK-győzelmét (!), hiszen múlt pénteken a döntő első mérkőzésén úgy kapott ki 3-0-ra a Bátorfi Csilla vezette német Langweid otthonában, hogy mindössze két játszmát tudott nyerni. Bátorfi, aki a Langweid edzője is egyben, kilencvenc százalék esélyt lát arra, hogy akárcsak tavaly, most is megnyerik a BEK-et.

Asztalitenisz: a nőknél is BL lesz a BEK helyett

Sport2005.04.29, 09:48

A következő szezonban a férfiak legrangosabb klubsorozatához hasonlóan a nőknél is Bajnokok Ligájának nevezik majd az eddigi BEK küzdelmeit - döntött az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU).

A Postás és a Statisztika is elődöntős a kupákban

Sport2005.02.18, 20:15

A Postás-Matáv sima győzelmet aratott a vendég német TTC HS Schwarza felett a nőiasztalitenisz-ETTU-kupa negyeddöntőjében, így bejutott a legjobb négy közé. Szintén elődöntős a Statisztika, amely kettős győzelemmel búcsúztatta spanyol riválisát a BEK-ben.

A Kontinentális-kupa története (1997-2004)

Sport2005.01.04, 17:15

Az 1997-98-as szezon óta immáron nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a jégkorongozók Kontinentális-kupája. Az eddig hét alkalom közül az olasz HC Ambri-Piotta, illetve a svájci Züricher SC Lions duplázni tudott, rajtuk kívül a szlovák VSZ Kosice, a finn Jokerit Helsinki, illetve tavaly a szlovák Slovan Bratislava diadalmaskodott. Idén biztosan úgy győztest avatnak, ugyanis a székesfehérvári négyes döntőben az Alba Volán mellett az orosz Dinamo Moszkva, a szlovák HKM Zvolen és az olasz Milano Vipers vesz részt.

Egyedülálló Statisztika: 50 év alatt 25 BEK-győzelem

Sport2004.12.14, 22:57

A Statisztika PSC női asztalitenisz-szakosztálya idén ünnepli megalakulásának 50 évfordulóját, s az ebből az alkalomból kedden rendezett ünnepségen az egykori és jelenlegi játékosoknak, edzőknek, szakvezetőknek volt mire emlékezniük: a csapat a fél évszázados történelme alatt 25-ször nyerte meg a BEK-et, s 37-szer lett magyar bajnok!

Egyetemi Focikupa: sördögök és tündérek

Nyárigo 20042004.06.01, 11:18

Az idősebbeknek a BEK-ről valószínűleg még a Bajnokok Ligáját megelőző focikupa jut eszébe, a diákok azonban egyből vágják a jelentést: Borsodi Egyetemi Kupa! 2004-ben ismét megrendezték ezen a néven egyetemi és főiskolai kispályás labdarúgó bajnokságát. Újra összemérték a csapatok a tudásukat és ismét értékes, izgalmas nyeremények várták a döntő résztvevőit.

Lemaradt a BEK-dobogóról a Honvéd nőitőr-csapata

Sport2004.05.28, 21:30

A német Tauber együttese nyerte pénteken a Nemzeti Sportcsarnokban a nőitőr BEK-et, megelőzve a román Steaua Bukarestet és az orosz Club Kurskot, azaz reményeink ellenére egyik magyar csapat sem fért fel a dobogóra. A feltétlenül ide várt Honvéd a negyedik helyen zárt, az MTK pedig a legjobb nyolc között éppen a Tauberrel szemben maradt alul.

Bronzérmes a Dunaújváros a nőipóló BEK-ben

Sport2004.05.09, 17:06

A harmadik helyen végzett a Dunaújvárosi Főiskola csapata a nőivízilabda BEK athéni négyes döntőjében, miután hosszabbítás után, aranygóllal kikapott a sorozat győztesétől, az olasz Orizzonte Cataniától.

Jól kezdték a Final Fourt az újvárosi nőipólósok

Sport2004.05.07, 20:19

Győzelemmel kezdte szereplését a Dunaújvárosi Főiskola csapata a nőivízilabda BEK athéni négyes döntőjében: a magyar együttes - az öt gólt dobó Primász Ágnes vezérletével - 8-7-re nyert a görög Vuliagmeni ellen.

Bátorfi BEK-győztes a Langweiddel

Sport2004.05.01, 12:03

A Bátorfi Csillával felálló német Müllermilch Langweid nyerte az idei női asztalitenisz BEK-et, a fináléban 6-1-es összesítéssel legyőzve az osztrák ASKÖ Erdgas Linz csapatát. Az ETTU-kupa német "házi döntőjében" a 3B Berlin 6-3-as összesítéssel kerekedett a TV Busenbach, Tóth Krisztina együttese fölé.

BEK: négyes döntőben az újvárosi nőipólósok

Sport2004.04.18, 15:41

A Dunaújvárosi Főiskola nőivízilabda-csapata bejutott a BEK négyes döntőjébe, miután vasárnap legyőzte az orosz Kirisi együttesét, s ezzel megnyerte a dunújvárosi középdöntőt.

BEK-döntőre készülnek az újvárosi nőipólósok

Sport2004.04.14, 21:31

A BEK négyes döntőjébe jutás a célja a Dunaújvárosi Főiskola nőivízilabda-csapatának, de Mihók Attila vezetőedző szerint ezt rendkívül nehéz lesz kiharcolni. Erősítést jelenthet azonban, hogy Primász Ágnes a szerdától vasárnapig tartó selejtező torna sajtótájékoztatóján új, kétéves szerződést írt alá az együttessel.

Ancelotti Milanja Van Bastenék nyomában

Sport2004.03.31, 10:19

Az olasz sztárklubok évről évre jól szerepelnek a Bajnokok Ligájában, és természetesen a hazai pontvadászatban is rendre a közvetlen élmezőnyben találhatók. Ugyanabban a szezonban mindkét címet azonban eddig csak egy csapatnak sikerült elhódítani, és az AC Milannak 1994 után az idén ismét jó esélye van erre, hiszen utcahosszal vezet a bajnokságban, és egyelőre a BL-ben is megállíthatatlannak tűnik. A csapat játéka láttán sokan a Ruud Gullit-Frank Rijkaard-Marco van Basten fémjelezte, két BEK-et nyert gárdát emlegetik, és bizony joggal, hiszen bőven akad hasonlóság a két gárda között.

BEK-negyeddöntős a Statisztika

Sport2003.10.10, 18:27

A Statisztika női asztalitenisz-csapata kettős győzelemmel jutott a BEK legjobb nyolc együttese közé.

Ki megy ma? - Davids, Morientes

Sport2003.08.24, 14:23

Továbbra is a Real Madrid és a Chelsea szolgáltatják az átigazolási piac legújabb szenzációit. A királyi klub továbbra is védő után kutat, a legújabb kiszemelt a korábban a Liverpoollal hírbe hozott argentin bekk, Roberto Fabián Ayala. A Valencia kiválóságának klubcseréjét egyelőre csak pár millió euró hátráltatja, amennyivel egyesülete többet kér a Real által ígért summánál.

Bódog szomorú és türelmetlen

Sport2003.08.21, 20:11

Aki ismeri Bódog tamást, az tudja jól, az egykori pécsi védő, az FSV Mainz labdarúgója "rohan haza" a válogatotthoz, hiszen saját bevallása szerint is imád a nemzeti tizenegy közelében lenni. Éppen ezért volt szomorú a bekk, amikor hétfőn, a Nürnberg elleni rangadó 75. percében megsérült, s így kénytelen volt kihagyni a Szlovénia elleni fellépést.

Csak a Hypóval bővülhet a kézibajnokság

Sport2003.05.20, 20:39

Ugyan határozatképtelenség miatt a Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége kedden nem foglalkozott a Hypo Niederösterreich kérelmével, miszerint a nyolcszoros BEK, illetve BL-győztes osztrák női együttes indulhat-e a 2003-2004-es bajnokságban, az már biztosnak tűnik, a résztvevők köre nem bővülhet más, például erdélyi csapatokkal.

Elhunyt Zarándi Csaba vívó-mesteredző

Sport2003.04.07, 11:04

Hetvennégy éves korában váratlanul elhunyt Zarándi Csaba vívó-mesteredző, akinek a tanítványai 19 olimpiai, világ- és Európa-bajnokságot, öt BEK-et, 17 felnőtt magyar bajnokságot és számos nemzetközi versenyt nyertek.

Biztosan lesz magyar győztese az ETTU-kupának

Sport2003.03.06, 14:39

A BEK után az asztaliteniszben a második legrangosabb kupasorozat, az ETTU-kupa döntője előtt áll a Postás-Matáv női csapata, amely a finálé első találkozóját vasárnap 16 órakor idegenben vívja a Langweid ellen. S az már biztos, hogy a döntőnek lesz magyar győztese, hiszen a német együttesben játszik Bátorfi Csilla.

Olasz védővel erősítene a Newcastle

Sport2003.01.10, 09:54

Amint az a hét végi, Wolverhampton Wanderers elleni FA-kupa mérkőzésen is kiderült (ahol a Farkasok 3-2-re nyertek), a Newcastle United leggyengébb pontja jelenleg a védelem. Nem csoda, hogy a csapat mestere, Bobby Robson a téli átigazolási időszakban elsősorban egy hátvédet szeretne igazolni, mégpedig a hírek szerint egy olasz játékost, a kérdés csak, az hogy ki is lehet ez a talján bekk.

Súlyos Statisztika-vereség a BEK-elődöntőben

Sport2003.01.05, 15:42

A Statisztika nőiasztalitenisz-csapata vasárnap hazai pályán súlyos vereséget szenvedett a BEK elődöntőjének első mérkőzésén: a német FSV Kroppach 3-0-ra győzött a Marczibányi téren.

Balkáni hangulatban veszített BL-döntőt a Fradi

Sport2002.05.19, 21:39

A magyar kézilabdasport 1982 után ismét két csapatot tudhatott a legrangosabb kupasorozat döntőjében, ám amíg húsz éve mind a Bp. Honvéd férfi, mind a Vasas női együttese megnyerte az akkori BEK-et, addig idén mind a Fotex-, mind a Herz-FTC idegenben bukta el a győzelmet. A zöld-fehér lányok nem bírtak a Kometal Szkopjéval, s összesítésben két góllal lemaradtak a legdíszesebb serlegről.

Bene Ferenc még közelebb a Megyeri úthoz

Sport2002.01.24, 18:28

Az ellenfelek lepattantak, a szidalmak leperegtek róla,  amikor pedig a marcona bekkek gyakorta a gyepbe döngölték, nem reklamált, nem sajnáltatta magát, hanem gyorsan ment tovább a dolgára. Amit - mármint a góllövést - olyan mesteri módon művelt Bene Ferenc, hogy manapság csak sóhajtoznak a honi futballdrukkerek, de jó lenne, ha még ott szaladgálna a gyepen a lila center.

Baróti Lajos: "Gellei tűzön-vízen át álljon ki játékoskerete mellett"

Sport2001.10.24, 16:06

Baróti Lajos tanácsát Gellei is kikérte. Minden idők legsikeresebb és legtöbbet foglalkoztatott magyar futballkapitányaként válogatottunkat négyszer vezette ki a világbajnokságra (1958, 1962, 1966, 1978), a Vasassal egy, az Újpesttel két bajnoki címet szerzett, a BEK győztes Benficával portugál bajnoki aranyéremig jutott, s amivel szakmai elismerésén túl mindenki egyetért: talpig úriember. Baróti Lajos, a sportág élő honi legendája.

Régen a Securitate kémkedett a Dinamónak

Sport2001.08.08, 19:16

A román labdarúgás a diktatúra hanyatlásának évtizedében, a nyolcvanas években élte virágkorát, amikor a klubcsapatok tiszteletet parancsoló hírnevet szereztek maguknak az európai porondon. Noha BEK-et nyerni csak egyszer sikerült a Steauának 1986-ban, de három évre rá ismét ott volt a fináléban, míg elődöntőig gyakran masírozott román együttes (Craiova 1983, Dinamo 1984 és 1990, Steaua 1988). Az pedig elvétve fordult elő, hogy valamely klubcsapat ne jusson el legalább a második-harmadik fordulóig az európai kupákban. Abban az időben Románia előkelő helyet foglalt el a kupaszereplések alapján összeállított toplistán.

Előző
  • 1
Következő