BEK

címke rss

A nap sportvideója: Mátyusék fordítottak

Archívum2008.03.02, 19:12

Idei első tétmérkőzésén 4-3-ra győzött a sokáig emberhátrányban futballozó FTC a BKV Előre otthonában, ráadásul a zöld-fehérek kétgólos hátrányból fordítottak az NB II Keleti csoportjának a 16. fordulójában. A bajnoki után egy kis dulakodás alakult ki a két csapat játékosai között, aztán hamar helyreállt a béke. Mátyus János egy tizenegyesből szerzett gólt a meccsen, s azt nyilatkozta: taktikus, jól passzoló ellenfelet vertek meg. A bekk elmondása szerint arról, hogy emberhátrányban vannak, nem is tudott.

Hátvédek, akik a másik kapunál is feltalálják magukat

Archívum2008.01.26, 13:22

A modern labdarúgásban az egyes posztok már korántsem számítanak olyan kötöttnek, mint évtizedekkel ezelőtt, és ahogyan a csatárok is gyakran kapnak védekező feladatot, úgy a hátvédek is bekapcsolódhatnak a támadásokba, és kivehetik a részüket a gólszerzésből. A sportág történetében jó néhány kifejezetten gólerős védő akadt, és jelenleg is van olyan bekk a topligákban, aki a második helyen áll a házi góllövőlistán - és nem azért, mert a többiek nagyon kevés találatot értek el.

Csoportelsőként nyolc között nőipóló-csapataink

Archívum2007.12.22, 14:25

A Domino Honvéd egy góllal nyert a holland Oestgeest ellen a nőivízilabda BEK budapesti csoportküzdelmeinek zárónapján, ezzel az első helyen végzett a kvartettben.

Nyolc között a magyarok a nőipóló-BEK-ben

Sport2007.12.21, 22:24

A Honvéd és a  Dunaújváros is nyert a vízilabda női BEK csoportküzdelmeiben, így az utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül mindketten bejutottak a legjobb nyolc közé.

A fősulisok épphogy, a dominósok nagyon nyertek

Sport2007.12.20, 22:34

A Dunaújváros mindössze egy góllal nyert a spanyolországi Sabadellben a görög Vuliagmeni ellen a női vízilabda BEK első csoportkörének nyitó fordulójában. Megerőltetés nélkül győzött viszont a házigazda Domino Honvéd-Polo SC a portugál Portuense ellen Budapesten.

Csoportelsők a BEK-ben nőipóló-csapataink

Archívum2007.12.02, 14:46

A Honvéd és a Dunaújváros nőivízilabda-csapata is tökéletes mérleggel, csoportelsőként csatlakozott a BEK 16-os mezőnyéhez.

BEK-selejtező: második a Femina

Archívum2007.08.14, 21:00

Utolsó csoportmérkőzésén kétgólos vereséget szenvedett a Femina női labdarúgócsapata a kazah Alma gárdájától a BEK moldovai selejtezőtornáján és a második helyen végzett.

Második BEK-meccsét is megnyerte a Femina

Archívum2007.08.11, 20:50

Második csoportmérkőzésén két góllal nyert a Femina nőilabdarúgó-csapata a házigazda Nastra Chisinau ellen a BEK moldovai selejtezőtornáján Moldovában. 

Negyedik lett a Rosco a teremgyeplabda BEK-ben

Sport2007.02.27, 11:04

A negyedik helyen végzett a Rosco HC a teremgyeplabda BEK budakalászi tornáján.

Kupaelődöntőkre készülnek nőipóló-csapataink

Archívum2007.02.01, 13:54

Négy magyar csapatot is a medencébe szólít a női vízilabda két európai kupasorozatának hétvégi programja: a Honvéd és a Dunaújváros a BEK, a Szentes és az Újpest-OSC pedig a LEN-kupa elődöntős csoportjaiban próbál szerencsét péntektől vasárnapig.

Nyolc között a Dunaújváros a nőipóló BEK-ben

Sport2007.01.13, 21:59

A Dunaújvárosi Főiskola-ELCO négy góllal legyőzte a holland Donk Gouda együttesét, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a nőivízilabda BEK-ben. A magyar csapat legjobbja a három gólt szerző Benkő Nóra volt.

Az Építők volt a csonka forduló nyertese

Sport2007.01.09, 18:03

Január 7-én kezdetét vette a 2007-es magyar gyeplabda terembajnokság. Az első forduló nem lehetett teljes, ugyanis a bajnokság egyik nagy esélyese, a C csoportos BEK-re készülő Rosco HC egy müncheni teremtornán vendégszerepelt. Így a Rosco nélkül csak öt mérkőzésre kerülhetett sor.

Két BEK-döntő, hét gól

Sport2006.12.07, 11:24

Nevelőegyesülete, a Budapesti Honvéd színeiben Puskás Ferenc mindössze két hivatalos európai kupamérkőzésen szerepelt, a Real Madriddal azonban rengeteg sikert ért el a BEK-ben: a két győzelem mellett két döntőben is mesterhármast szerzett, ami egyedülálló rekordnak számít.

Európa csúcsán a Honvéd női pólósai

Sport2006.11.11, 20:40

A 2006-os LEN-kupa-győztes Honvédé lett a női vízilabdázók európai Szuperkupája, ekként pedig az övé a világ legjobb klubcsapata cím is, miután a legutóbbi szezon két európai kupasorozata győztesének szombati csatájában legyűrte az idén BEK-et nyert olasz Orizzonte Cataniát a Kőér utcában.

Abel Xavier újra a pályán

Archívum2006.11.04, 11:10

Valószínűleg minden futballdrukker emlékszik a portugál védőre, Abel Xavierre, hiszen a bekk fizimiskáját nehéz volt elfelejteni a maga kiszőkített szakállával és furcsa frizurájával. A hátvéd legutóbb az angol Middlesbrough-nál szerepelt, de tavaly egy doppingvizsgálata pozitív eredményt hozott, és eltiltották - a legutóbbi hírek szerint azonban a Boro a büntetés lejártával szerződést ajánlhat neki.

Történelmet írt a paksi dzsúdóslány

Sport2006.10.23, 14:32

Múlt szombaton természetesen Ungvári Miklós volt a legünnepeltebb magyar a Nemzeti Sportcsarnokban, miután a német Abensberg csapatával megnyerte a cselgáncs BEK-et, de kijutott az elismerésből Mészáros Anettnek is. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke köszöntötte a dominikai junior világbajnokságról ezüstérmet hozott paksi cselgáncsozót.

Ungvári volt a BEK-döntő hőse

Sport2006.10.22, 14:06

Szombaton este a Nemzeti Sportcsarnokban a német TSV Abensberg nyerte meg a cselgáncs BEK-et - mostani hivatalos nevén az Európai Klubkupát -, de a négyes döntő egyik hőse Ungvári Miklós volt, aki a sydneyi olimpiai bajnok török Özkant, az Európa-bajnok azeri Izmajlovot és a vb-bronzérmes orosz Dzsafarovot is legyőzte.

Ungváriék BEK-et nyertek Budapesten

Sport2006.10.21, 21:30

A 66 kg-os Ungvári Miklóssal felálló német TSV Abensberg nyerte meg az OTP Bank Európai Klub Kupa cselgáncssorozat budapesti négyes döntőjét, miután a fináléban 8-4-re verte az orosz Javara Névát.

Putyint is várják a cselgáncs BEK-döntőre

Sport2006.10.18, 11:08

Egyelőre bizonytalan, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elfogadja-e a szervezők meghívását, és ellátogat-e szombaton az OTP Bank Európai Klub Kupa - korábbi nevén BEK - cselgáncstorna budapesti négyes döntőjére.

Nem értett a német szóból a brazil bekk

Archívum2006.08.29, 13:54

Ha egy játékos számára idegen országba szerződik, akkor a legnagyobb problémát általában a beilleszkedés jelenti - nem is annyira az adott klub játékstílusába, hiszen a futballtudás általában adott (máskülönben nem vették volna meg), hanem inkább a helyi szokásokba.

Nem jó ómen az európai kupagyőzelem a vb előtt

Archívum2006.05.24, 10:14

Idén mind a két európai kupát, a Bajnokok Ligáját és az UEFA-kupát is spanyol klub nyerte, ami alapján akár azt is gondolhatnánk, hogy a hispán válogatott jó eséllyel pályázik a világbajnoki címre. Azonban a múltban csak egyszer fordult elő, hogy olyan ország nyerjen aranyérmet a vébén, amelynek reprezentánsa az adott esztendőben elhódította valamelyik európai klubkupát.

Fontos Honvéd-siker a nőipóló LEN-kupában

Sport2006.04.29, 20:23

Megnyerte első, s talán legfontosabb mérkőzését a Honvéd nőivízilabda-csapata a LEN-kupa athéni négyes döntőjének nyitónapján, 5 góllal kerekedve felül a házigazdák együttesén.

LEN-kupát nyert a Honvéd nőipóló-csapata

Archívum2006.04.29, 21:35

Második mérkőzését is megnyerte, s megszerezte a LEN-kupát a Honvéd nőivízilabda-csapata, amely szombaton, az athéni négyes döntő második napján holland riválisára mért háromgólos vereséget. Nem sikerült javítani a Dunaújváros együttesének, amely viszont másodszor is kikapott a BEK-ben.

LEN-kupát nyerne a Honvéd nőipóló-csapata

Archívum2006.04.27, 23:08

Miközben a magyar bajnoki címvédő Dunaújváros Olaszországban igyekszik minél előrébb végezni a női vízilabda BEK négyes döntőjében, aközben - ugyancsak péntektől vasárnapig - a Honvéd a görög fővárosban, a második számú kontinentális sorozat, a LEN-kupa Final Fourjában követ hasonló célokat.

Sikerült a bravúr a Honvéd női pólósainak

Sport2006.03.20, 21:58

Hat góllal verte olasz ellenfelét a Domino-BHSE a nőivízilabda LEN-kupa középdöntő utolsó mérkőzésén. A magyarok az első negyedben szerzett előnyüket a harmadikban megduplázták, és így a 8-2-es eredménynek köszönhetően csoportelsőként jutottak tovább. A házigazda Dunaújváros négy góllal kikapott az olasz Orizzonte Cataniától a BEK középdöntőjének harmadik, zárófordulójában, így a második helyen lépett tovább a kvartettből.

Meglepő Honvéd-vereség a női LEN-kupában

Sport2006.03.17, 21:54

A Kőér utcában megrendezett nőivízilabda LEN-kupa középdöntőjében vereséggel kezdett a Domino-BHSE. A végig sok hibával játszó hazaiak a hosszabbításban egy góllal kaptak ki a holland Nijverdal együttesétől. A BEK középdöntőjében a Dunaújváros 12 góllal verte a Nancyt.

BEK-döntőbe vágynak az újvárosi női pólósok

Archívum2006.03.13, 20:20

A továbbjutás, azaz az első két hely valamelyikének megszerzése a célja a Dunaújvárosi Főiskola-ELCO női vízilabdacsapatának, amely péntektől vasárnapig hazai környezetben szerepel a BEK középdöntőjében.

Pécsett rendezik az első Euroliga-gálát

Sport2005.11.21, 13:02

A MiZo Pécs csarnokában kerül sor március 8-án a nőikosárlabda Euroliga - illetve 1996-ig BEK - 13 éves történetének első All Star-gálájára.

Nem sikerült a korfballbravúr a BEK-ben

Sport2005.10.04, 14:19

Sajnos, ha hajszállal is, de lemaradt a továbbjutást jelentő második helyről a magyar korfballbajnok MAFC csapata a varsói Bajnokcsapatok Európa-kupája kelet-európai selejtező kvalifikációs tornáján.

A hét világválogatottja (2005. szeptember 5-11.)

Sport2005.09.19, 08:12

A múlt heti, illeti hétközi vb-selejtező-dömping után ismét visszatért a régi kerékvágásba az európai labdarúgás, szinte mindenhol bajnoki fordulókat rendeztek. Álomcsapatunkban páran a válogatottban és a klubjukban is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, de akad olyan is, aki a bajnokságban játszott kiválóan - a kakukktojás a brazil bekk, Gabriel, aki a héten két bajnoki meccset is játszott.

Három magyar csapattal indul a jégkorong-Interliga

Sport2005.07.11, 12:16

Az Alba Volán-FeVita, a Dunaújváros-Invitel és az Újpest-Karzol Trans is részt vesz a jégkorong Interliga következő sorozatában.

Bátorfiéké az utolsó BEK-serleg

Sport2005.05.20, 23:47

A német Langweid nyerte meg a női asztalitenisz BEK utolsó kiírását - jövőre itt is Bajnokok Ligája-sorozat indul -, miután a döntő budapesti visszavágóján a Statisztika csak 3-2-re tudta legyőzni a Bátorfi Csillát is soraiban tudó címvédőt. A Langweid az első találkozón elért 3-0-s győzelmének köszönhetően 5-3-as összesítéssel kerekedett felül.

Bátorfiék Budapesten lehetnek BEK-győztesek

Sport2005.05.19, 19:17

A péntek délutáni visszavágóra jószerivel csak matematikai esélye maradt a Statisztika női asztaliteniszcsapatának, hogy megszerezze a 26. BEK-győzelmét (!), hiszen múlt pénteken a döntő első mérkőzésén úgy kapott ki 3-0-ra a Bátorfi Csilla vezette német Langweid otthonában, hogy mindössze két játszmát tudott nyerni. Bátorfi, aki a Langweid edzője is egyben, kilencvenc százalék esélyt lát arra, hogy akárcsak tavaly, most is megnyerik a BEK-et.

Asztalitenisz: a nőknél is BL lesz a BEK helyett

Sport2005.04.29, 09:48

A következő szezonban a férfiak legrangosabb klubsorozatához hasonlóan a nőknél is Bajnokok Ligájának nevezik majd az eddigi BEK küzdelmeit - döntött az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU).

A Postás és a Statisztika is elődöntős a kupákban

Sport2005.02.18, 20:15

A Postás-Matáv sima győzelmet aratott a vendég német TTC HS Schwarza felett a nőiasztalitenisz-ETTU-kupa negyeddöntőjében, így bejutott a legjobb négy közé. Szintén elődöntős a Statisztika, amely kettős győzelemmel búcsúztatta spanyol riválisát a BEK-ben.

A Kontinentális-kupa története (1997-2004)

Sport2005.01.04, 17:15

Az 1997-98-as szezon óta immáron nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a jégkorongozók Kontinentális-kupája. Az eddig hét alkalom közül az olasz HC Ambri-Piotta, illetve a svájci Züricher SC Lions duplázni tudott, rajtuk kívül a szlovák VSZ Kosice, a finn Jokerit Helsinki, illetve tavaly a szlovák Slovan Bratislava diadalmaskodott. Idén biztosan úgy győztest avatnak, ugyanis a székesfehérvári négyes döntőben az Alba Volán mellett az orosz Dinamo Moszkva, a szlovák HKM Zvolen és az olasz Milano Vipers vesz részt.

Egyedülálló Statisztika: 50 év alatt 25 BEK-győzelem

Sport2004.12.14, 22:57

A Statisztika PSC női asztalitenisz-szakosztálya idén ünnepli megalakulásának 50 évfordulóját, s az ebből az alkalomból kedden rendezett ünnepségen az egykori és jelenlegi játékosoknak, edzőknek, szakvezetőknek volt mire emlékezniük: a csapat a fél évszázados történelme alatt 25-ször nyerte meg a BEK-et, s 37-szer lett magyar bajnok!

Egyetemi Focikupa: sördögök és tündérek

Nyárigo 20042004.06.01, 11:18

Az idősebbeknek a BEK-ről valószínűleg még a Bajnokok Ligáját megelőző focikupa jut eszébe, a diákok azonban egyből vágják a jelentést: Borsodi Egyetemi Kupa! 2004-ben ismét megrendezték ezen a néven egyetemi és főiskolai kispályás labdarúgó bajnokságát. Újra összemérték a csapatok a tudásukat és ismét értékes, izgalmas nyeremények várták a döntő résztvevőit.

Lemaradt a BEK-dobogóról a Honvéd nőitőr-csapata

Sport2004.05.28, 21:30

A német Tauber együttese nyerte pénteken a Nemzeti Sportcsarnokban a nőitőr BEK-et, megelőzve a román Steaua Bukarestet és az orosz Club Kurskot, azaz reményeink ellenére egyik magyar csapat sem fért fel a dobogóra. A feltétlenül ide várt Honvéd a negyedik helyen zárt, az MTK pedig a legjobb nyolc között éppen a Tauberrel szemben maradt alul.

Bronzérmes a Dunaújváros a nőipóló BEK-ben

Sport2004.05.09, 17:06

A harmadik helyen végzett a Dunaújvárosi Főiskola csapata a nőivízilabda BEK athéni négyes döntőjében, miután hosszabbítás után, aranygóllal kikapott a sorozat győztesétől, az olasz Orizzonte Cataniától.

Jól kezdték a Final Fourt az újvárosi nőipólósok

Sport2004.05.07, 20:19

Győzelemmel kezdte szereplését a Dunaújvárosi Főiskola csapata a nőivízilabda BEK athéni négyes döntőjében: a magyar együttes - az öt gólt dobó Primász Ágnes vezérletével - 8-7-re nyert a görög Vuliagmeni ellen.

Bátorfi BEK-győztes a Langweiddel

Sport2004.05.01, 12:03

A Bátorfi Csillával felálló német Müllermilch Langweid nyerte az idei női asztalitenisz BEK-et, a fináléban 6-1-es összesítéssel legyőzve az osztrák ASKÖ Erdgas Linz csapatát. Az ETTU-kupa német "házi döntőjében" a 3B Berlin 6-3-as összesítéssel kerekedett a TV Busenbach, Tóth Krisztina együttese fölé.

BEK: négyes döntőben az újvárosi nőipólósok

Sport2004.04.18, 15:41

A Dunaújvárosi Főiskola nőivízilabda-csapata bejutott a BEK négyes döntőjébe, miután vasárnap legyőzte az orosz Kirisi együttesét, s ezzel megnyerte a dunújvárosi középdöntőt.

BEK-döntőre készülnek az újvárosi nőipólósok

Sport2004.04.14, 21:31

A BEK négyes döntőjébe jutás a célja a Dunaújvárosi Főiskola nőivízilabda-csapatának, de Mihók Attila vezetőedző szerint ezt rendkívül nehéz lesz kiharcolni. Erősítést jelenthet azonban, hogy Primász Ágnes a szerdától vasárnapig tartó selejtező torna sajtótájékoztatóján új, kétéves szerződést írt alá az együttessel.

Ancelotti Milanja Van Bastenék nyomában

Sport2004.03.31, 10:19

Az olasz sztárklubok évről évre jól szerepelnek a Bajnokok Ligájában, és természetesen a hazai pontvadászatban is rendre a közvetlen élmezőnyben találhatók. Ugyanabban a szezonban mindkét címet azonban eddig csak egy csapatnak sikerült elhódítani, és az AC Milannak 1994 után az idén ismét jó esélye van erre, hiszen utcahosszal vezet a bajnokságban, és egyelőre a BL-ben is megállíthatatlannak tűnik. A csapat játéka láttán sokan a Ruud Gullit-Frank Rijkaard-Marco van Basten fémjelezte, két BEK-et nyert gárdát emlegetik, és bizony joggal, hiszen bőven akad hasonlóság a két gárda között.

BEK-negyeddöntős a Statisztika

Sport2003.10.10, 18:27

A Statisztika női asztalitenisz-csapata kettős győzelemmel jutott a BEK legjobb nyolc együttese közé.

Ki megy ma? - Davids, Morientes

Sport2003.08.24, 14:23

Továbbra is a Real Madrid és a Chelsea szolgáltatják az átigazolási piac legújabb szenzációit. A királyi klub továbbra is védő után kutat, a legújabb kiszemelt a korábban a Liverpoollal hírbe hozott argentin bekk, Roberto Fabián Ayala. A Valencia kiválóságának klubcseréjét egyelőre csak pár millió euró hátráltatja, amennyivel egyesülete többet kér a Real által ígért summánál.

Bódog szomorú és türelmetlen

Sport2003.08.21, 20:11

Aki ismeri Bódog tamást, az tudja jól, az egykori pécsi védő, az FSV Mainz labdarúgója "rohan haza" a válogatotthoz, hiszen saját bevallása szerint is imád a nemzeti tizenegy közelében lenni. Éppen ezért volt szomorú a bekk, amikor hétfőn, a Nürnberg elleni rangadó 75. percében megsérült, s így kénytelen volt kihagyni a Szlovénia elleni fellépést.

Csak a Hypóval bővülhet a kézibajnokság

Sport2003.05.20, 20:39

Ugyan határozatképtelenség miatt a Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége kedden nem foglalkozott a Hypo Niederösterreich kérelmével, miszerint a nyolcszoros BEK, illetve BL-győztes osztrák női együttes indulhat-e a 2003-2004-es bajnokságban, az már biztosnak tűnik, a résztvevők köre nem bővülhet más, például erdélyi csapatokkal.

Elhunyt Zarándi Csaba vívó-mesteredző

Sport2003.04.07, 11:04

Hetvennégy éves korában váratlanul elhunyt Zarándi Csaba vívó-mesteredző, akinek a tanítványai 19 olimpiai, világ- és Európa-bajnokságot, öt BEK-et, 17 felnőtt magyar bajnokságot és számos nemzetközi versenyt nyertek.

Biztosan lesz magyar győztese az ETTU-kupának

Sport2003.03.06, 14:39

A BEK után az asztaliteniszben a második legrangosabb kupasorozat, az ETTU-kupa döntője előtt áll a Postás-Matáv női csapata, amely a finálé első találkozóját vasárnap 16 órakor idegenben vívja a Langweid ellen. S az már biztos, hogy a döntőnek lesz magyar győztese, hiszen a német együttesben játszik Bátorfi Csilla.

Olasz védővel erősítene a Newcastle

Sport2003.01.10, 09:54

Amint az a hét végi, Wolverhampton Wanderers elleni FA-kupa mérkőzésen is kiderült (ahol a Farkasok 3-2-re nyertek), a Newcastle United leggyengébb pontja jelenleg a védelem. Nem csoda, hogy a csapat mestere, Bobby Robson a téli átigazolási időszakban elsősorban egy hátvédet szeretne igazolni, mégpedig a hírek szerint egy olasz játékost, a kérdés csak, az hogy ki is lehet ez a talján bekk.

Súlyos Statisztika-vereség a BEK-elődöntőben

Sport2003.01.05, 15:42

A Statisztika nőiasztalitenisz-csapata vasárnap hazai pályán súlyos vereséget szenvedett a BEK elődöntőjének első mérkőzésén: a német FSV Kroppach 3-0-ra győzött a Marczibányi téren.

Balkáni hangulatban veszített BL-döntőt a Fradi

Sport2002.05.19, 21:39

A magyar kézilabdasport 1982 után ismét két csapatot tudhatott a legrangosabb kupasorozat döntőjében, ám amíg húsz éve mind a Bp. Honvéd férfi, mind a Vasas női együttese megnyerte az akkori BEK-et, addig idén mind a Fotex-, mind a Herz-FTC idegenben bukta el a győzelmet. A zöld-fehér lányok nem bírtak a Kometal Szkopjéval, s összesítésben két góllal lemaradtak a legdíszesebb serlegről.

Bene Ferenc még közelebb a Megyeri úthoz

Sport2002.01.24, 18:28

Az ellenfelek lepattantak, a szidalmak leperegtek róla,  amikor pedig a marcona bekkek gyakorta a gyepbe döngölték, nem reklamált, nem sajnáltatta magát, hanem gyorsan ment tovább a dolgára. Amit - mármint a góllövést - olyan mesteri módon művelt Bene Ferenc, hogy manapság csak sóhajtoznak a honi futballdrukkerek, de jó lenne, ha még ott szaladgálna a gyepen a lila center.

Baróti Lajos: "Gellei tűzön-vízen át álljon ki játékoskerete mellett"

Sport2001.10.24, 16:06

Baróti Lajos tanácsát Gellei is kikérte. Minden idők legsikeresebb és legtöbbet foglalkoztatott magyar futballkapitányaként válogatottunkat négyszer vezette ki a világbajnokságra (1958, 1962, 1966, 1978), a Vasassal egy, az Újpesttel két bajnoki címet szerzett, a BEK győztes Benficával portugál bajnoki aranyéremig jutott, s amivel szakmai elismerésén túl mindenki egyetért: talpig úriember. Baróti Lajos, a sportág élő honi legendája.

Régen a Securitate kémkedett a Dinamónak

Sport2001.08.08, 19:16

A román labdarúgás a diktatúra hanyatlásának évtizedében, a nyolcvanas években élte virágkorát, amikor a klubcsapatok tiszteletet parancsoló hírnevet szereztek maguknak az európai porondon. Noha BEK-et nyerni csak egyszer sikerült a Steauának 1986-ban, de három évre rá ismét ott volt a fináléban, míg elődöntőig gyakran masírozott román együttes (Craiova 1983, Dinamo 1984 és 1990, Steaua 1988). Az pedig elvétve fordult elő, hogy valamely klubcsapat ne jusson el legalább a második-harmadik fordulóig az európai kupákban. Abban az időben Románia előkelő helyet foglalt el a kupaszereplések alapján összeállított toplistán.

Előző
  • 1
Következő