befektetési alap

címke rss

Hasítanak a feltörekvő piaci alapok

Archívum2016.09.07, 14:33

Több mint egy éve nem látott magasságokba emelkedtek az Oroszországhoz kötődő tőzsdén kereskedett alapok, ahogy a felpattanó olajár rekord szintekre emelte az ország részvénypiacát. Mindeközben a feltörekvő piacok általában is igen szépen teljesítenek.

Le a kalappal a hazai vállalkozók előtt

Gazdaság2016.07.01, 19:08

Közel 300 kisvállalkozás, zömmel startup jutott majdnem 130 milliárd forint tőkéhez a 2010 óta pörgő 4 Jeremie programban. Az itt főszerepet játszó kockázati tőkealapokat a cégfejlődésben később a magántőke-alapok váltják fel, és míg az első típusnak az ötlet a fontos, utóbbi csoport már piacvezető vállalatokat keres és vásárol fel. A régiónkban a rendszerváltás óta működő Enterprise Investors hazai országigazgatója, Tüske Tamás beszélt az Üzletrésznek az elmúlt időszak tanulságairól.

Az arany és az olaj lehetnek az új BUX

Gazdaság2016.05.18, 16:28

Az elmúlt hónapok hektikus piaci mozgásai után újra pozitív irányba mozdult a befektetésialap-piac a BAMOSZ legfrissebb adatai alapján. Leglátványosabb mértékben az árupiaci alapok növekedtek, ami mögött leginkább a nyersanyagpiac magára találása áll. A tavalyi év BUX sikere után így idén a nyersanyagok okozhatnak pozitív meglepetést.

Van, ahol 0 forintért is be lehet fektetni

Gazdaság2016.05.13, 07:19

Olyan mélységekbe zuhantak már a kamatok, hogy a befektetési szolgáltatások díjazásában is látványos átalakulás indult meg. Alacsony hozamok mellett ugyanis a költségek sem lehetnek magasak. Aki akar, ma már akár 0 forintért fektethet be, és mindezt nagy, megbízható pénzügyi szolgáltatóknál. Egy 1 millió forintos befektetésnél évente akár 12 ezer forintnyi költséget (1,2%-ot) meg lehet így spórolni, ami a teljes hozam jelentős részét vinné el különben – áll a Bankmonitor.hu elemzésében.

Alapok online: lépett a Concorde Alapkezelő

Archívum2016.02.01, 16:14

Alapok Online névvel online befektetési alap értékesítési felületet indított a Concorde Alapkezelő. Jelenleg a társaság 15 legnépszerűbb befektetési alapja érhető el az online platformon, ezek között szerepelnek a tavalyi év legjobban teljesítő kötvény-, részvény- és abszolút hozamú alapjai is.

Milliárdokat fektetett innovációba az EIB

Gazdaság2016.01.14, 15:54

Rekordösszegű hitelt helyezett ki tavaly az Európai Beruházási Bank, ami elsősorban a stratégiai infrastruktúra fejlesztését, a kis- és középvállalkozások támogatását, valamint a környezetvédelmi és innovációs projektek előmozdítását célozta Európában és világszerte.

Nagyot bukott a nyugdíjalap

Gazdaság2015.11.30, 15:11

Mióta 2008-ban elkezdték közzétenni az adatokat, nem volt még ilyen rossz negyedéve a világ legnagyobb nyugdíjalapjának. Az augusztusi és szeptemberi globális részvénypiaci turbulenciák hatására ugyanis 64 milliárd dollárnyi (a magyar éves GDP fele) veszteséget könyvelt el a japán eszközkezelő alap.

A pénzpiaci alapokat szerettük leginkább augusztusban

Gazdaság2015.09.16, 16:00

Alig változott a befektetési alapok által kezelt vagyon nagysága augusztusban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége.

Nem elérhetetlen a normális nyugdíj

Gazdaság2015.05.28, 11:54

A magyarok töredéke rendelkezik csak megtakarítással idős korára, de a probléma megszüntetése nem lehetetlen. A megoldást a bankok által kínált rendszeres megtakarítási programok is jelenthetik, amelyek lehetővé teszik, hogy akár havi pár ezer forinttal megalapozzuk pénzügyi biztonságunkat. Ezek összetett megtakarítási formák, nem egyszerű eligazodni közöttük. A Bankmonitor összegyűjtötte a legfontosabb tényezőket, amelyekre érdemes odafigyelni.

A jüan összecsap a dollárral

Gazdaság2015.04.15, 15:57

Peking azt szeretné, hogy a jüan is bekerüljön a kínai kezdeményezésre létrejövő és általuk dominált Ázsiai Infrastruktúra-fejlesztési Bank valutakosarába.

Bárki profitálhat az ingatlanpiac feltámadásából

Archívum2015.04.04, 13:31

Az ingatlanpiac minden jel szerint feltámadóban van az utóbbi időben, de ami még fontosabb, hogy a jövőt tekintve is hasonlóan optimista a szakértők nagy része. Az ingatlan befektetésekhez viszont szerencsére ma már nem kell több tíz- vagy százmillió forinttal rendelkeznünk, hiszen más eszközökön keresztül is részesülhetünk az ingatlanpiaci profitokból.

Ide rakják megtakarításaikat az emberek

Archívum2015.03.21, 12:03

Érdekes kép kezd kirajzolódni a befektetők viselkedéséről magyarországi befektetési alapok adatai alapján. Kristály tisztán látszik már ugyanis, hogy az alacsony kamatkörnyezet hatására egyre nagyobb vagyon érkezik már az akár jelentős részvényhányadot is tartalmazó vegyes alapokba. Sőt, február során egyenesen ez volt a legnépszerűbb alap típus, amit a vegyes alapokba történt közel 26 milliárd forintos tőkebeáramlás is alá tud támasztani.

Ebbe fektessünk bizonytalan időkben

Archívum2015.03.18, 10:59

Befektetési döntéseink előtt a piacok mozgását sohasem lehet tökéletesen előrejelezni, ennek köszönhetően pedig minding felhozhatók mind a kötvény, mind pedig a részvény befektetések mellett és ellen is komoly érvek. A pénzpiaci befektetések pedig az alacsony kamatkörnyezet miatt továbbra sem kerülhetnek szóba, ha komolyabb hozamokat szeretnénk elérni. De szerencsére van olyan lehetőség, amivel a probléma könnyedén áthidalható.

Amerikából profitálhatnak a magyar befektetők

Archívum2015.02.27, 14:05

Az Egyesült Államok gazdasága a korábbinál lassabb, de stabil növekedési ciklus közepén továbbra is biztos lábakon áll. A gazdasági növekedés legfontosabb mozgatórugója a lakossági fogyasztás, amely az alacsony energiaárak és munkanélküliség, valamint a bővülő jövedelmek következtében egyre erősödik. Ennek köszönhetően az amerikai vállalatok profitja is stabilan növekszik. A K&H erős Amerika alap ebből a kiegyensúlyozott növekedésből, az Egyesült Államok Magyarországon is jól ismert óriásvállalatainak teljesítményéből nyújt részesedést, derül ki a K&H Alapkezelő közleményéből.

Ők lettek a svájci döntés áldozatai

Archívum2015.02.21, 11:05

Megjelentek a hivatalos statisztikák, így pontos képet kaphatunk végre, mekkora veszteséget is okozott a svájci jegybank januári döntése a magyar befektetési alapoknak. A legnagyobb vesztesek kiléte talán nem okoz nagy meglepetést, de a kár mértéke még így is megdöbbentően nagy lett.

Ne hagyjuk elveszni pénzünket!

Gazdaság2015.02.11, 11:57

Az elmúlt évek egyik legjelentősebb gazdasági eseménye volt a svájci jegybank január közepén tett lépése, amikor váratlanul eltörölték az euró és a svájci frank közötti árfolyamküszöböt. Az eset látszólag a semmiből csapott le a piacra, de szerencsére megvannak a megfelelő módszerek, amelyek segítségével a hasonlóan vártalan események káros hatásait is hatékonyan kivédhetjük.

Komoly harc dúl a befektetőkért

Archívum2015.02.07, 15:30

Az aktív és passzív stratégiát követő befektetési alapok ádáz küzdelmet folytatnak a befektetők kegyeiért. Ebben a harcban ugyanakkor a legnagyobb győztesek pont mi, befektetők lehetünk, hiszen az egyre jobb hozamokra törekvő aktív alapok a mi vagyonunkat növelik, miközben a passzív alapok, és ezzel a piac minél kiemelkedőbb túlteljesítésén fáradoznak.

Tőzsdézik? Ezeket a hibákat kerülje el!

Gazdaság2015.01.27, 09:34

Év elején számos forrásból hallhatunk biztosnak mondott ötleteket arról, hogy mit is kezdjenek a pénzükkel a hosszú távú befektetők az elkövetkező időszakban. A MarketWatch segítségével annyiban járulunk ehhez hozzá mi is, hogy bemutatjuk, mi az, amibe a legnagyobb kísértés ellenére se fektessünk be hosszútávra.

Hová tűntek a befektetők?

Gazdaság2015.01.26, 10:42

Az elmúlt hónapokban megtorpanni látszik az eddig egyik legnépszerűbb befektetési formának számító befektetési alapok népszerűsége, miután decemberben is több mint 14 milliárd forintot vontak ki ezekből. Hogy mi állhat ennek a hátterében, azt nem könnyű meghatározni, az viszont biztos, hogy a közelmúltban két olyan esemény is történt, ami jelentősen módosíthat a befektetési alapok jelenlegi piacán.

Ide ment 1000 milliárd forint

Archívum2014.12.22, 08:53

A megtakarítási szokások radikális megváltozásán egyértelműen a befektetési alapok nyerték a legtöbbet. Talán semmi nem mutatja ezt jobban, mint az az 1000 milliárd forint, ami szűk egy év leforgása alatt ezekbe az eszközökbe érkezett. Év végéhez közeledve érdemes hát megnézni, vajon tényleg jól jártunk-e, ha mi is ezt a módot választottuk? De az sem elhanyagolható kérdés, hogy ezek közül is melyikkel érhettük el a legjobb hozamokat az idei évben és mi várható 2015-ben?

Meglepő magyar fordulat

Gazdaság2014.12.22, 09:07

Novemberben ismét meglepetést okozott a befektetési alapok piaca. A BAMOSZ legújabb statisztikái alapján ugyanis több mint 32 milliárd forintnyi tőke hagyta el a befektetők körében a legnépszerűbbek közé tartozó eszközöket. Különösen meglepő ez annak fényében, hogy a befektetési alapokba 2012 októbere óta folyamatosan nettó tőkebeáramlás volt jellemző, ekkora visszaesést pedig 2012 áprilisa óta nem láthattunk.

Így fektetnek be a profik

Gazdaság2014.12.02, 13:41

Erős lábakon áll az amerikai gazdaság, ezért nem tart részvénypiaci lufitól Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő portfóliómenedzsere. Az amerikai és német részvényeket még mindig vonzónak tartja a szakértő, miközben a magyar részvénypiacot jelenleg inkább kerülendőnek tartja. Az OPEC ülés az utolsó szög volt az olaj koporsójába, érdemes lehet a korábbiaknál alacsonyabb olajárakra berendezkedni. Hajósi Péter az Investor.hu december 3-i rendezvényének meghívott előadója, ahol a szakember többek között azt is elárulja, hogy mibe érdemes fektetni a pénzünket 2015-ben. 

Mibe fektess 2015-ben?

Gazdaság2014.11.24, 15:57

Az év végéhez közeledve nagyon hasznos lehet áttekinteni befektetéseinket, hiszen a 2015-re szóló várakozások tükrében már mérlegelni tudjuk, hogy a jobb hozamok érdekében milyen változtatásokat érdemes a portfóliónkon véghez vinnünk. Ehhez nyújt kiváló segítséget a december 3-ai megrendezésre kerülő eladásunk, amelyen a KBC Securities vezető elemzője és a K&H Alapkezelő portfóliómenedzsere beszélnek arról, milyen teljesítményt várnak a piacoktól, valamint arról, hogy szerintük milyen eszközökkel lehet extra hozamot elérni, elfogadható kockázatvállalás mellett.

Ez a legnépszerűbb befektetési célpont

Gazdaság2014.11.22, 14:25

A befektetők egyik legnépszerűbb célpontját jelentik az abszolút hozamú alapok, ami nem is meglepő az elmúlt években mutatott kiemelkedő teljesítményük miatt. De vajon mit is takar ez a hangzatos név, és vajon egészen biztosan megérdemlik a jelenlegi töretlen bizalmat?

Ide rakják a pénzüket a befektetők

Gazdaság2014.11.15, 17:23

Bár az elmúlt hónapokban az egyre nagyobb kockázatvállalás jellemezte a befektetőket, októberben ismét a legkisebb kockázatot rejtő pénzpiaci alapok voltak a legnépszerűbbek. De ezen kívül is érdekes változások álltak be az alapokba beáramló tőke megoszlásában. Lássuk hát, melyik alapba áramlott még meglepő nagyságú pénzmennyiség, és egyáltalán, miért is lehetett ez.

Ezt a hibát kerüljük el a befektetéseinknél

Gazdaság2014.11.11, 10:43

A befektetései során mindenki ezerszer hallhatta már, hogy nem szabad egy befektetési alapba egyedül annak múltbeli teljesítménye alapján pénzt invesztálni. Ennek ellenére a befektetők jelentős része mégis hajlamos ez alapján dönteni. Az egyik legnépszerűbb abszolút hozamú alap példáján mutatjuk ezért be, miért is vezet rossz útra, ha ezt a módszert követjük, és egyáltalán, mi a teendő ilyen esetben.

Engedélyezték az alapkezelők Szent Grálját

Gazdaság2014.11.10, 11:37

Az amerikai tőzsdefelügyelet jóváhagyta annak az új befektetési eszköznek a létrejöttét, amit korábban az alapkezelők Szent Gráljaként tartották számon. Az ETFM névre keresztelt eszközben egyesülhetnek az aktívan kezelt befektetési alapok és az ETF-ek előnyei, így jóval nagyobb hozammal kecsegtethetnek az egyszerű aktívan kezelt befektetési alapoknál. 

Mit jelent a hosszú távú befektetés?

Gazdaság2014.10.28, 10:38

Érdekes belegondolni abba a látszólag komoly ellentmondásba, ami a hosszú távú befektetők nagy részének viselkedésében figyelhető meg. Miért van az, hogy bár tisztában vannak vele, hogy a birtokolt eszközeiket több éves időtávra vásárolták, sokan mégis a hírekre tapadva figyelik például az érintett vállalatok körüli híreket, és ezeknek az árfolyamokra gyakorolt hatásait. A monevator.com segítségével nézzük meg, mi lehet mindennek a hátterében és mi a követendő, ha a ténylegesen hosszú távban gondolkodunk!

Izgalmas lesz az év vége befektetési szempontból is

Gazdaság2014.10.27, 12:56

A részvénypiacokban van még lehetőség, csakúgy, mint a hazai állampapírpiacon, így aki magasabb hozamot szeretne elérni befektetéseivel, van miből válogatni. Az őszi tőzsdei visszaesést követő nyomott részvényárfolyamok miatt pedig most kifejezetten érdemes kihasználni a lehetőséget a részvényvásárlásra, véli Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Mire figyelj, ha készpénzt tartasz?

Gazdaság2014.10.21, 11:20

Nagy ámulatot okozott a befektetőknek nyár végén, amikor kiderült, hogy Warren Buffett befektetési vállalata, a Berkshire Hathaway rekord magas, 50 milliárd dollárnyi készpénzállományt tart a jó befektetésre várva. Sokunkban felmerülhetett ezek után a kérdés, hogy mi lehet a jó stratégia ezzel az önmagában semmi hozammal nem rendelkező eszközzel. Mi is kövessük Warren Buffett példáját, halmozzuk fel és csak akkor fektessük be, ha megfelelő eszközt találunk? Egyáltalán a portfóliónk részeként tekintsük rá? 

Ide hordják a pénzüket az emberek

Archívum2014.10.20, 16:12

„Több mint 60 milliárd forint új tőke áramlott szeptemberben a befektetési alapokba, leginkább a rövid kötvény és a vegyes alapokba. Az egy hónapja eső piacok miatt ez a két alapkategória továbbra is vonzó lehet a befektetőknek, hiszen az egyik fokozott biztonságot, mégis a piacinál magasabb hozamlehetőséget, a másik pedig egy komplett portfóliót kínál a megtakarítók számára” – tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója

Két trükk, amivel gyarapítható a megtakarítás

Gazdaság2014.10.20, 13:07

A befektetők hosszú ideje vitatkoznak azon, hogy az aktív és passzív befektetések közül melyikkel tudunk nagyobb hasznot húzni hosszabb távon. Ahogy arról mi is írtunk korábban, sokan a passzív stratégiát tartják célravezetőbbnek. De természetesen vannak ellenvélemények bőven, mint amilyen az American Funds most megjelent tanulmánya is. Bebizonyították ugyanis, hogy a piac hosszú távon való megverése nem is olyan lehetetlen, csupán tudnunk kell, hol keressük a megfelelő eszközöket. Bemutatjuk hát ennek a módját, így bárki élhet ezzel a lehetőséggel, amivel akár jelentősen növelhetjük várható hozamunkat.

Ideje változtatni a megtakarításainkon

Archívum2014.10.19, 12:48

A befektetési alapok piacán jelentős változások körvonalazódnak, ezek pedig jó lehetőséget jelenthetnek arra, hogy portfóliónk átstrukturálásával növeljük jövőbeli hozamainkat. Az eddig megfigyeltek alapján már észrevehetők trendek, vegyük tehát sorra, mik ezek, és melyik típus jelenthet jó megoldást a jövőre nézve!

Bárki profitálhat a sportmárkák sikeréből

Gazdaság2014.10.13, 15:15

Ma már százmilliók életének része a rendszeres testmozgás, amely hatalmas üzlet a sportruházatot, sporteszközöket gyártó cégek számára. A K&H mozdulj! tőkevédett alap ezért a sportszektor legnagyobb cégeinek részvényei után kínál hozamot a befektetőknek - tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Megúszhatjuk a nagy veszteségeket

Gazdaság2014.10.10, 08:59

Valószínűleg mindenannyiunkkal előfordulhatott már, hogy portfóliónk alulteljesítette az általunk várt hozamot. A nagy kérdés, hogy mit tegyünk ekkor? Várjunk türelmesen az emelkedésre? Adjunk el mindent és előzzük meg a további zuhanást? Egyáltalán mi lehet ennek az oka?

Nagy mozgásra készülnek a tengerentúlon?

Archívum2014.09.28, 10:05

A várható monetáris politikai változások és a növekvő geopolitikai feszültségek miatt átalakulóban az amerikaiak megtakarításának szerkezete. 

Fokozódik a hozamvadászat

Gazdaság2014.09.25, 14:00

Az alacsony kamatkörnyezet miatt a befektetési alap piac növekvő trendje a továbbiakban is folytatódni fog, az egyes alaptípusok között azonban átrendeződésre lehet számítani. A jegybanki kamatcsökkentési ciklus befejeztével a hazai kötvénypiacon nem várható jelentősebb hozamcsökkenés, sőt, a Fed készülődő kamatemelésének hatására akár hozamemelkedésre lehet számítani. Emellett az infláció növekedésével a reálkamatok is eltűnnek, így a befektetők hozamkeresése fokozódhat, és a kötvények és pénzpiaci befektetési felől erőteljesebben a vegyes és részvényalapok irányába mozdulhatnak” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befekktetési ...

Ennyitől még nem fulladhat ki a tőzsdebika

Archívum2014.09.17, 17:50

A neves hedge fund guru, Jeffrey Gundlach egy szeptemberi prezentációjából ollóztunk ki egy érdekes grafikont, ami a részvény és kötvényalapok kumulált tőkebeáramlását ábrázolja. Ezalapján nem tűnik lufinak a részvénypiaci hegymenet, hiszen az idei még csak a második jó év az öt éves szenvedés után. 

Bepöröghet az autóipar

Gazdaság2014.09.16, 13:23

„A globális növekedés egyik nyertese az autóipar lehet, amely előtt a következő években komoly potenciál nyílhat. A K&H autóipari tőkevédett alap a szektor várhatóan mindegy 30%-os bővülésében rejlő befektetési lehetőséget kívánja kiaknázni” – tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója. 

Így osztják el pénzüket a leggazdagabbak

Archívum2014.09.15, 14:48

Egy hétköznapi ember számára nagy tanulságokkal szolgálhat látni, hogy a világ leggazdagabb emberei milyen befektetési stratégiák mentén kezelik megtakarításaikat. Talán nem is elsősorban az a fontos, hogy Bill Gates, vagy a Rotschildok milyen befektetéseken keresztül őrzik és gyarapítják vagyonukat, sokkal inkább az a szellemiség, ami a legtöbb esetben átjárja gondolkodásukat. Pedig semmi meglepőt nem csinálnak, egyszerűen odafigyelnek arra, hogy kockázataikat megfelelően szétosszák. 

Érdemes az autóipar fellendülésébe fektetni?

Gazdaság2014.09.05, 11:31

Az egyre erősebb világgazdaságnak köszönhetően az európai autóipar kilátásai is kedvezőbbek. A globális autóeladások stabilan növekedhetnek az előttünk álló években, amiből a nagy európai autógyártók is profitálhatnak. A K&H legújabb tőkevédett befektetési alapján keresztül pedig az autóipar felfutását a hazai befektetők is meglovagolhatják.

A bankbetéteknek leáldozóban van

Gazdaság2014.08.19, 12:06

A betéti kamatok jelentős apadásával megtakarításaink egyre nagyobb részét fialtatjuk a nagyobb hozam reményével kecsegtető befektetési alapokban. Széles választék elérhető belőlük, kis összeggel is megvásárolhatók, ráadásul profikra bízhatjuk a pénzünk kezelését. Íme öt ok, amiért érdemes a befektetési alapokat választani.

Menekülne a forinttól? Nem biztos, hogy jól teszi

Gazdaság2014.08.15, 20:09

A forintbefektetésekkel elérhető hozamok is sokat estek az elmúlt időszakban. Egyre többet hallani, hogy forintban már nem is érdemes megtakarítani, inkább devizában kell tartanunk a pénzünket. Utánajártunk, hogy mi a helyzet az eurós és a dolláros befektetésekkel.

Így szabaduljon meg egy rossz befektetéstől

Gazdaság2014.08.13, 16:22

Legalább olyan nehéz eldönteni, hogy mikor szabaduljunk meg egy befektetési alaptól, mint azt, hogy mikor szálljunk be. Megmutatjuk, milyen lépéseken célszerű végigmenni, ha el szeretnénk adni az aktuális befektetésünket.

Így válassz befektetési alapot

Archívum2014.07.23, 16:06

Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a befektetési alapok Magyarországon, azonban a saját igényeknek megfelelő alap kiválasztásának helyes folyamatával vélhetően nem mindenki van tisztában. Hiánypótló cikkünkkel ebben próbálunk segíteni.

Profitálj a Facebook-mániából!

Archívum2014.07.16, 15:17

Trendi befektetési sztorit tesz elérhetővé a hazai befektetők számára a K&H legújabb tőke- és hozamvédett befektetési alapja. A K&H kettős kosár 3 alapon keresztül ugyanis akár a világ legnépszerűbb közösségi oldala, a Facebook körüli mániából is profitálhatunk.  

Ebben tartják a pénzt a tehetősek

Gazdaság2014.07.04, 14:33

A befektetési alapok szerezték meg a trónt a magyar háztartások megtakarításai között, miután a banki kamatok a legtöbbek számára zavaróan alacsony szintre süllyedtek. A jó hír, hogy az Investor Traderen a befektetési alapok széles skálája érhető el.

Vonzó befektetést keresel? Maradj Európában!

Gazdaság2014.05.27, 12:57

Izgalmas befektetési célpontnak tűnnek a spanyol, olasz, francia vállalatok részvényei, melyektől a válság miatt elfordultak a befektetők az utóbbi években. Ezek a nyugati országok egyre jobb állapotban vannak a válságkezelésnek köszönhetően, és a beinduló növekedés kedvezhet az ottani részvényeknek is. Jó hír, hogy most egy kattintással bárki profitálhat ezekből a folyamatokból.   A K&H Alapkezelő legújabb K&H fellendülő Európa tőkevédett származtatott alapja az eurózónában zajló fellendülésre épít. Bővebb információt az alapról és a jegyzésről az alábbi linken találhat.

Ömlik a magyarok pénze a befektetési alapokba

Gazdaság2014.05.19, 17:59

A kamatcsökkentés miatt a bankokban már alig kapunk kamatot a pénzünkért. A magyarok átömlesztik a pénzüket a jobban hozó befektetési alapokba.

Az idén is jól teljesítettek a befektetési alapok

Gazdaság2014.04.28, 15:03

Az MNB alapkamat csökkentései a befektetési alapok számára is nehezíti a magas hozamok elérését. Ám nem csalódtak azok, akik a betét helyett alapot választottak: az idén a forintban jegyzett alapok közel 60 százaléka magasabb hozamot ért el, mint a jó kamatot kínáló bankbetétek. Melyek voltak a legjobb alapok? Mi bizonyult jó befektetésnek?

Valahol a cégemre egy befektető vár

Gazdaság2014.03.06, 17:24

Ha a gazdasági siker útjába hengeredő problémák és akadályok kerülnek szóba, a vállalkozások meglepően egybehangzóan hivatkoznak a forráshiányra. Nem mintha nem volna reális a leírás: tőkét szerezni kemény dió. De léteznek forgatókönyvek arra, honnan tudhatjuk, ki a mi emberünk, hol érdemes keresnünk, és mit várhatunk tőle.

Milyen befektetési alapokat keresünk majd idén?

Gazdaság2014.03.04, 16:16

A 2000-es évek elején népszerű ingatlanalapokat megrengette a 2008-as válság, egyben világossá vált, hogy az ingatlanalap likviditását sem lehet előre biztosítani: az eladhatatlan házhoz kapcsolódó befektetési jegy maga is eladhatatlan lesz. Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő vezérigazgatója az alapblog.hu-n kitér a 2014-es év várható slágertermékeire a befektetésben.

Búcsút inthetünk a pénzpiaci alapoknak

Archívum2013.12.17, 18:44

Ahogy csökken a jegybanki alapkamat, úgy a pénzpiaci alapok is egyre kisebb hozammal kecsegtetnek. Ez a folyamat zajlott le a cseheknél is, ahol átfazonírozta a befektetési alapok piacát a kamatcsökkenés, sokan ugyanis átvitték a pénzüket a kötvény-, illetve vegyes alapokba. Nálunk is erre kell számítani Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója szerint.

Ez aztán a részvényundor

Gazdaság2013.12.06, 08:09

Egészen elképesztő látványt nyújt az a grafikon, amit a Bank of America hétről hétre közread. Eszerint intézményi ügyfeleik brutális nettó eladók az amerikai részvénypiacon, az elmúlt hat év adatai szerint csak rövid időkre fordult az elő, hogy összességében a vételi oldalt erősítették a tőzsdén. 

Cseberből vederbe öntjük a pénzünket

Archívum2013.11.17, 13:45

Miután a soha nem látott mélységbe esett alapkamat eltüntette a biztonságos, de jól fialó bankbetéteket, a magyarok új befektetési lehetőségeket kerestek. Az új kedvenc a befektetési alap, de sokan nem jól választanak. Most megtudhatja, mire figyeljen.  

Elzárhatja a FED a pénzcsapot

Gazdaság2013.11.12, 17:18

Hamarosan vége lehet világméretekben a likviditásbőségnek: a hazai piacokra is hat majd, ha az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed leállítja a mennyiségi lazítás gyakorlatát, mondta Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója a K&H befektetői klub rendezvényén Budapesten.

Nem kérdezték, hová viszik a milliókat

Gazdaság2013.11.02, 11:38

Jött az ügynök, és azt mondta, hogy évi 18 százalékos hozammal megforgatja a pénzt. Az ügyfelek pedig rábízták a millióikat, de mindeddig jobbára csak ígéreteket kaptak cserébe. Bemutatjuk, hogyan működött a brókerház, amely ellen most bűncselekmény gyanújával folyik eljárás.

„Ezek a lányok és fiúk mind hősök”

Gazdaság2013.09.26, 09:27

Idén tavasszal nyolc magyar tőkealap-kezelő kezelésében tíz új kockázati tőkealap kezdte meg a működését a Jeremie 3 program keretében. Az X-Ventures – korábban BNV-Equity – vezérigazgatójával, Zsembery Leventével beszélgettünk kockázatról, lelkesedésről, hiányokról, helytelen szocializációról, virágzó startup-piacról.

Mit tegyen, ha kevesli már a banki kamatokat?

Gazdaság2013.09.25, 16:03

Soha nem látott mélységbe süllyedtek a banki betéti kamatok, ezért egyre többen és többen néznek egyéb befektetési lehetőségek iránt. Szerencsére a paletta kellően széles, hogy találjunk magunknak megfelelő alternatívát. Erre a kérdésre keresi a választ a KBC Securities soron következő rendezvénye is, ahol a résztvevők egy új befektetési megoldást ismerhetnek meg, sőt, az Investor Traderen keresztül október 4-ig egy vadonatúj értékpapír jegyzési eljárásában is résztvehetnek.

Kígyózó sorokban állnak a részvényekért

Archívum2013.09.22, 15:03

Úgy tűnik még a Fed eheti döntése sem bizonytalanította el az embereket, hiszen a szeptember 18-cal végződő héten 2005 óta nem látott mértékben lapátolták a pénzt részvénypiaci befektetési alapokba. Végül igazuk is lett, hiszen a Fed nem lépett le a gázpedálról, a nagy részvénymánia viszont mindenképp érdekesnek tűnik. 

Ha elegünk van a hervasztó kamatból

Gazdaság2013.09.14, 11:03

A bankok egyre gyatrább kamatokat kínálnak, így nincs könnyű dolgunk, ha fialtatni szeretnénk a félretett pénzünket. A bankbetétek állománya a csekély hozamok ellenére is növekszik, pedig vannak jobb befektetési lehetőségek is. Ezeket gyűjtöttük össze. 

Rengeteg pénzük van, és nem tudják, mire költsék

Gazdaság2013.09.11, 16:01

Norvégia furcsa gazdasági problémával küzd, nem tudja eldönteni, hogyan költse el az olajból beömlő rengeteg pénzét. Eddig félretették az unokáiknak, az új kormány azonban inkább a mának élne.

A magyarok leszoktak a bankbetétről

Gazdaság2013.08.13, 08:40

Június végéig az idén 800 milliárd forint friss pénzt fektettek be a magyarok értékpapírokba, míg majdnem 400 milliárdot kivontak a bankbetétekből. Ezzel először fordult elő, hogy az előbbiből többet birtokoltak, mint az utóbbiból.

Kiterjesztené csápjait Európa legnagyobb állami alapja

Archívum2013.08.10, 12:31

Nagyobb befolyást kíván szerezni Európa legnagyobb állami alapja, a norvég nyugdíjalap az érdekeltségébe tartozó cégekben, hogy így bírja hatékonyabb és eredményesebb működésre ezeket a vállalatokat. Az alap célja, hogy így aktívabban kezelje befektetéseit, minél jobban növelve azok értékét.

Feldarabolnák Európa legnagyobb állami alapját

Gazdaság2013.08.05, 15:26

Feldarabolná a kormányzásra készülő norvég ellenzék az Európa legnagyobb részvénybefektetőjének számító állami nyugdíjalapot, mert szeretne még több hozamot kicsikarni az egyébként nem is olyan rosszul teljesítő hatalmas pénztömegből. Ennyi pénz érthető módon a világ legprudensebb politikusainak is megmozgatja a fantáziáját.

Egyszerre menekültek, beszorultak

Archívum2013.06.21, 14:23

Kisebb pánik kerítette hatalmába a feltörekvő piaci és speciális kötvényalapok befektetőit tegnap, a nagy piaci vérzivatarban annyian akarták hirtelen kivonni a tőkéjüket az alapokból, hogy azok egyszerűen nem tudták teljesíteni a tőkekivonásokat. Túlértékelni kár lenne az esetet, de jól tükrözi, milyen intenzitású riadalom futhat végig hirtelen a piacokon a felfokozott korrekcióvárás nyomán.

Nagy halom pénzen ülnek az alapok

Gazdaság2013.06.12, 12:08

Az amerikai hibrid alapok rekordszintre hízó készpénzaránya egyáltalán nem utal részvény vagy kötvénypiaci túlfűtöttségre. Sőt, inkább azt üzeni, hogy a befektetők ezen részszegmense túlságosan is óvatosan közelít az értékpapírokhoz. Van még puffer, hogy tovább vásároljanak a nagyobb halak?

Soros egymilliárd dollárt kaszált a jenen

Gazdaság2013.02.14, 14:41

A Soros György nevével fémjelzett Soros Fund Management néhány hónap alatt közel egymilliárd dollárt keresett a jen gyengülésével.

Új magyar gyorsétterem indul állami segítséggel

Gazdaság2013.03.22, 13:03

A Bite Bakery Café első étterme a Nyugatinál nyílik, pereceket, tekercseket sütnek majd. A beruházó egy magyar cég, a Thermotechnika, valamint az állami Széchenyi Tőkebefektetési Alap.

Érdemes figyelni a román "csodát"

Archívum2013.01.24, 16:13

Ha az ember kicsit nyitott szemmel jár a piacon, ott bukkanhat kincsekre, ahol nem is számított rá korábban. A régió egyik legnagyobb slágere az intézményi befektetők között a román kárpótlási rendszer terméke, a Fondul Proprietatea, amely lényegében egy nagy befektetési alap, csupa ígéretes román társasággal teletűzdelve, professzionális alapkezelő felügyeletével és túlnyomó arányban megnyugtató intézményi tulajdoni részesedéssel - véli Budai Lilla, a KBC Securities üzletkötője.

Fantáziát látnak a kínaiak a Daimlerben

Gazdaság2013.01.07, 08:31

A Kínán kívüli befektetésekre szakosodott China Investment Corp. szerezhet tulajdonrészt a Daimlerban. A német társaság vezetését elsősorban a lassuló európai kereslet motiválhatja az ügylet kapcsán.

Soros frissen bezárt alapjának négy legdurvább húzása

Gazdaság2011.07.28, 16:33

Ügyfelei számára bezárja alapját, de befolyását vélhetően megőrzi Soros György, a világ egyik legismertebb befektetési guruja. Az általa irányított cég ellentmondásos megítélésű húzásairól is ismert, számlájára írják a világ egyik legerősebb devizájának összeomlását, egy egész régió megroggyanását, és nemrég még a magyar OTP elleni támadása miatt is megbüntette a hazai pénzügyi felügyelet.

Bezárja befektetési alapját Soros György

Gazdaság2011.07.26, 16:29

Bezárja az évek óta már főként a család vagyonát kezelő befektetési alapját Soros György. A Soros Management Fund az elmúlt években már gyengén szerepelt, de negyven éven keresztül húsz százalékos évi átlaghozamot produkált.

Üzleti nagyágyúk 20-100 millió forintot fektetnek induló cégekbe

Gazdaság2011.07.14, 18:59

A nagyobb kockázatitőke-alapokkal szemben már a vállalkozások elindításában szerepet vállal az újonnan alakult Day One Capital befektetői tőkealap. Az alapítók között van Kákosy Csaba volt gazdasági és közlekedési miniszter is.

Hogyan lehet meggazdagodni a kínai növekedésből?

Gazdaság2011.06.09, 18:30

Aki elég bátor, itthonról is elérheti jól menő, feltörekvő gazdaságok befektetési alapjait, és így saját hasznára fordíthatja gazdasági növekedésüket. Kína, Brazília, Oroszország még mindig vonzó, de már kopogtat Dél-Korea, Chile és Indonézia is.

Hangulatfüggő befektetésekből gazdagodhatunk - Mik azok a CPPI alapok?

Gazdaság2011.05.26, 14:47

Az elmúlt években több alap is csalódást okozott a kisbefektetőknek, ezért a piaci fejlődés életre hívta az esés ellen védekező, de az állampapíroknál kockázatosabb, a magasabb hozamot ígérő részvénypiaci emelkedést meglovagoló konstrukciókat, az angol rövidítés szerint CPPI alapokat. Ez a befektetés sem kockázatmentes természetesen: a részvénypiaci stagnálás és az alacsony likviditás jelenti a legfőbb rizikót.

Szigorúbb uniós ellenőrzés vár a spekulációs alapokra

Archívum2010.10.19, 16:56

Luxembourgban sikerült megállapodniuk az EU-tagországok pénzügyminisztereinek a spekulációs alapok szabályozásáról, amely 2013-tól jelenthet szigorűbb ellenőrzést.

Bamosz: Augusztusban ömlött a pénz a befektetési alapokba

Archívum2010.09.15, 12:11

Augusztusban több mint 105 milliárd forint friss tőke érkezett a befektetési alapokba, ami az utóbbi egy évben a legmagasabb érték.

A nagy nemzetközi befektetési alapkezelők bíznak bennünk

Archívum2010.06.07, 21:36

Nagy nemzetközi befektetési alapokat kezelő befektető szakemberek  "esetlennek" tartják magyar politikusok múlt hét végi nyilatkozatait, amivel azonban csak a magyar lakosságot készítik fel a megszorításokra. További kormányzati hibák esetén viszont semmivé válhat a magyar és kelet-európai piacok hétfői konszolidációja is.

A görögök miatt jól jöhet, hogy még nincs magyar euró

Gazdaság2010.05.05, 19:52

Magyarországnak még szerencséje is lehet, hogy nem vezette be korán az eurót - mondta egy, a magyar piacra most belépő befektetési alap vagyonkezelője, aki szerint az euró problémái miatt az egyébként jól teljesítő Szlovákia elveszítheti térségbeli előnyét.

Kilencsz�z milli� doll�rral verte �t �gyfeleit a floridai m�gn�s

Gazdaság2010.04.21, 19:48

�jabb�befektet�si csal�s miatt emeltek v�dat egy amerikai �zletember ellen, aki 900 milli� doll�rral verte �t hatvan �gyfel�t.

Csúcson a hazai befektetési alapok vagyona

Archívum2010.04.15, 10:19

Márciusban több mint 100 milliárd forint friss tőke érkezett a magyarországi befektetési alapokba, elsősorban lakossági befektetőktől. Az alapok összvagyona ezzel történelmi csúcsra, 3344 milliárd forintra emelkedett.

GVH: Nem k�vetett el jogs�rt�st az OTP

Gazdaság2010.02.24, 17:19

K�telezetts�gv�llal�ssal z�rult a Gazdas�gi Versenyhivatal (GVH) az OTP-n�l lefolytatott vizsg�lata.

Most érték utol magukat a befektetési alapok

Gazdaság2010.02.15, 10:32

Jól kezdték az évet a befektetési alapok: vagyonuk mostanra a válság előtti szintre ért. A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) legfrissebb, januári jelentése szerint ehhez elsősorban a lakossági befektetők lelkesedésére volt szükség.

Megindult a Fund De La Salle alapkezelő felszámolása

Archívum2010.02.01, 14:51

Január közepén megindult a Fund De La Salle Alapkezelő felszámolása - közölte a PSZÁF, amely tavaly derített fényt arra, hogy a társaság tevékenységével megsérti a jogszabályokat.

Visszatért a lakosság a befektetési alapokhoz

Archívum2010.01.13, 10:03

Jó évet zártak tavaly a befektetési alapok: vagyonuk csaknem ötödével nőtt 2008. decemberéhez képest, és így decemberben csaknem 3 ezer milliárd forintot tett ki. Ehhez az eredményhez a lakossági befektetők jelentős mértékben járultak hozzá, akiktől az év utolsó hónapjában nagyon sok friss tőke áramlott az alapokba.

"A magyar modell megbukott" - ez t�rt�nt 2009-ben a forinttal

Gazdaság2009.12.30, 09:54

A forint a devizahitelesek sz�m�ra riaszt� gyeng�l�st produk�lt az �v els� negyed�ben, az�ta megnyugodtak a ked�lyek, de decemberben a�nemzetk�zi�viharok�ism�t megmutatt�k a forint s�r�l�kenys�g�t.�A megold�st az eur� jelenthetn�, de a politikusok ez�rt nem tettek semmmit. Ha�a politika�v�gre r�hajt az eur�ra, akkor abb�l az �llampap�rpiacon kereszt�l a lakoss�g is hasznot h�zhat.�Az [origo] kiv�lasztotta a forinttal kapcsolatos �t legfontosabb idei esem�nyt, amelyek��rt�kel�s�re a Budapest Bank szak�rt�it k�rt�k fel.

Nagy üzletet csinál Dubajból a Pimco

Archívum2009.12.10, 16:22

Olcsóak, ezért a világ legnagyobb kötvényalapjának kezelője, a Pimco bevásárol az öböl menti országok kötvényeiből. A pénzeszközök azért váltak szimpatikussá a cég számára, mert a dubaji válság letörte az összes helyi kötvényárat.

Tovább dagad a Wall Street-i tőzsdebrotrány

Archívum2009.11.05, 16:54

Tovább dagad a Wall Street-en a fedezeti alapok világának eddig valaha volt legnagyobb bennfentes kereskedési brotránya.

Megindultak a befektet�sek

Gazdaság2009.08.12, 14:39

A pozit�v t�kepiaci hangulat hat�s�ra febru�r �ta el�sz�r regisztr�ltak t�kebe�raml�st a magyarorsz�gi befektet�sialap-piacon, �s visszat�rtek a kor�bbi h�napok kiugr� hozamai is - k�z�lte a Befektet�si Alapkezel�k �s Vagyonkezel�k Magyarorsz�gi Sz�vets�ge (BAMOSZ). J�lius v�g�n a BAMOSZ tagjai 412 hazai befektet�si alapban 2535 milli�rd forintot kezeltek, ami 2,8 sz�zal�kos b�v�l�s az el�z� h�naphoz k�pest.

A garantált alapokra sújtott leginkább a válság

Archívum2009.07.14, 15:36

A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) szerint a kamatszint mérséklődésére lenne szükség ahhoz, hogy jelentősebb pénz áramoljon a befektetési alapokba.

Májusban 33 milliárdot vontunk ki az alapokból

Archívum2009.06.11, 14:09

A piaci teljesítmények több mint 37 milliárd forinttal növelték májusban a BAMOSZ tagjai által kezelt befektetési alapok vagyonát, ezzel szemben összesen csaknem 33 milliárd forintot vontak ki az alapokból a befektetők. Összességében a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon májusban 0,2 százalékkal nőtt, a hónap végén 2484 milliárd forintot tett ki.

Cs�kkent a befektet�si alapok vagyona

Gazdaság2009.05.29, 21:20

Az idei els� negyed�vben a befektet�si alapok �sszvagyona 1,4 sz�zal�kkal cs�kkent az el�z� negyed�vhez k�pest, �s ez �v m�rcius v�g�n 2491 milli�rd forintot tett ki - k�z�lte a Befektet�si Alapkezel�k �s Vagyonkezel�k Magyarorsz�gi Sz�vets�ge (BAMOSZ).

Bamosz: re�lis az ingatlanalapok �rt�ke

Gazdaság2009.04.17, 21:09

A Bamosz szerint az ingatlanalapokra tavaly novemberben bevezetett 90 forgalmaz�si napos hat�rid� kedvez�tlen volt ugyan azok sz�m�ra, akik szerett�k volna azonnal visszav�ltani a befektet�si jegy�ket, �m ez befektet�s�k �rt�k�t �vta, mivel nem k�nyszer�tette r� az alapkezel�ket az ingatlanok azonnali, m�lyen a piaci �r alatti elad�s�ra.

Nem cs�kkent tov�bb a befektet�si alapok vagyona

Gazdaság2009.04.17, 21:12

M�rciusban a t�kekivon�s ellen�re sem cs�kkent tov�bb a befektet�si alapok vagyona, mivel a piaci hozamok ellens�lyozt�k a p�nzkivon�st, a z�rtk�r� alapok pedig ism�t jelent�s t�k�t vonzottak.

Nagyot buktak a befektet�si alapok

Gazdaság2009.03.13, 17:52

Tavaly a negyedik negyed�vben t�bb mint 390 milli�rd forint, az �v eg�sz�ben �sszesen 466,5 milli�rd forint t�vozott a befektet�si alapokb�l, a piaci teljes�tm�nyek az utols� negyed�v�ben 115 milli�rd forint, �ves szinten pedig 214 milli�rd forint vesztes�get jelentettek a befektet�knek - k�z�lte a Befektet�si Alapkezel�k �s Vagyonkezel�k Magyarorsz�gi Sz�vets�ge (BAMOSZ) h�tf�n.

Rekord veszteség 2008-ban a hedge fundoknál

Archívum2009.01.14, 00:55

A kockázatos befektetésekkel foglalkozó hedge fundok (befektetési alapok) 2008-ban 350 milliárd dollárt vesztettek világszerte - közölte a Bloomberg. Ennyit még sosem voltak kénytelen leírni az alapok, minthogy a nagy gazdasági világválság óta nem volt még ekkora pénzügyi krízis. Ennek következtében a befektetők kivonták pénzüket az alapokból, és a hozamok is jelentősen csökkentek.

Eltűnhet az amerikai fedezeti alapok harmada

Archívum2008.12.15, 22:51

Az amerikai fedezeti alapok csaknem egyharmada eltűnik a pénzügyi válság miatt, közölte az IGS tanácsadó csoport. A spekulatív befektetési alapként is jellemzett, nagy hozamokra törekvő alapok közül minden harmadik vagy megszűnik, vagy beolvad egy másikba.

Előző
Következő