befektetés

címke rss

3 milliárd forintért vettek a magyarok aranytömböket zálogházban tavaly

Gazdaság2023.02.08, 12:44

Több mint hárommilliárd forint értékben vásároltak befektetési célú aranyat 2022-ben a BÁV Zálog fiókhálózatában. Ez az érték a 2021-es forgalom háromszorosának felel meg, ami nagyrészt annak tudható be, hogy a bizonytalan gazdasági helyzetben, a magas inflációs környezetben a legbiztosabb eszközöket igyekeznek megtalálni a befektetők. Éppen ezért nemcsak az aranytömbök, hanem a használt és az új ékszerek forgalma is jelentősen, mintegy másfélszeresére nőtt egy év alatt - írja közleményében a BÁV Zálog. 

Katari kézre kerülhet a Manchester United

Sport2023.02.08, 09:41

A Daily Mail napilap keddi értesülései szerint katari befektetők tehetnek komoly vételi ajánlatot az angol labdarúgó-bajnokságban harmadik helyen álló Manchester Unitedért.

A Doktor Szöszi Oscar-díjas szexi főszereplője szívesen befektetne a PL-sztárcsapatba

Sport2023.01.31, 15:23

A Doktor Szöszi című film főszereplője, Reese Witherspoon Ashton Kutcher társaságában adott a BBC-nek interjút, amelyben bevallotta, az egész családja az Arsenalnak szurkol, így szívesen befektetne a klubba.

Óriási botrányba keveredett Usain Bolt

Sport2023.01.19, 23:15

A jamaicai Pénzügyi Szolgáltatások Bizottsága nyomozást indított, miután néhány nap alatt több millió dollárral csökkent a Usain Bolt befektetési számláján lévő pénzösszeg.

Emelkedik a legnépszerűbb lakossági állampapír hozama

Gazdaság2023.01.13, 13:55

A Prémium magyar állampapír kamatát 16 százalékra emelik - jelentette be hivatalos közösségimédia-oldalán Varga Mihály Pénzügyminiszter, aki egyben kiemelkedő befektetésnek minősítette a kötvényt.

Újabb szöget verhettek a bitcoin koporsójába

Gazdaság2022.12.14, 13:20

Kemény kritikát fogalmaztak meg a Goldman Sachs amerikai nagybank elemzői a bitcoinnal szemben. A szakértők szerint ugyanis az arany hosszú távon értékesebbnek bizonyul majd, mint a legnagyobb kriptovaluta.

Befektetéseinket már mobilalkalmazás segítségével is ellenőrizhetjük - MNB Pénzügyi sarok

Gazdaság2022.12.07, 14:30

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi sarok rovatában ma az alábbi kérdésre keressük a választ a jegybank szakértőitől: „Nézem a befektetési szolgáltatómtól kapott havi értesítőt, szerintem nem stimmel az egyenlege. Mit tegyek, kérdezzek vissza náluk? Vagy tegyek panaszt? (M. Réka, Füzesgyarmat). Válaszol Bekker Dávid Norton, az MNB tőkepiaci vezető felügyelője.

Mi a legjobb befektetés 2022-ben?

Gazdaság2023.01.07, 20:46

Nagyon sok embert foglalkoztat, hogy mibe fektesse a pénzét - ennek jártunk utána.

Így ismerhetők fel a fokozottan veszélyes befeketések - MNB Pénzügyi sarok

Gazdaság2022.11.09, 14:15

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi sarok rovatában ma az alábbi kérdésre keressük a választ a jegybank szakértőitől: "Mennyire rizikós manapság kriptopénzekbe fektetni a pénzünket? Ugye ellenőrzik ezeket a szolgáltatókat?" (Sz. Noémi, Zalaegerszeg). Válaszol dr. Nádra Ildikó, az MNB felügyeleti szóvivő-helyettese.

Hatalmas nemzetközi áttörést ért el az OTP Bank

Gazdaság2022.11.02, 09:51

Kihirdették a Private Banks Awards 2023-as díjazottjait. Az OTP Private Banking összesen öt kategóriában kapott elismerést, köztük idén először lett a világ legjobb privát banki szolgáltatója a feltörekvő piacokon. A Global Finance magazin emellett Kelet-Közép-Európa és Magyarország legjobb privát bankjának, valamint a legjobb közép-kelet-európai szolgáltatónak választotta a fenntartható befektetések területén. Az OTP Private Bankinget a The Banker magazin idén szintén a legjobb magyarországi privát bank elismeréssel díjazta - írja a bank közleménye.

Jobbágy Dénes: A probléma a hitelek magas aránya a saját tőkéhez képest, ezen kell javítani

Gazdaság2022.10.29, 13:35

A Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója, Jobbágy Dénes szerint mindenki olyan cégbe fektet szívesen, ott akar dolgozni, ahol biztosítottak a feltételek, hogy a vállalat hosszú távon is sikeres legyen. A pénzügyi szakember azt szeretné lemásolni, ami annak idején lehetővé tette a Szilícium-völgy felemelkedését Amerikában, miközben vállalatvezető társait arra figyelmezteti, hogy óriási a felelősségük abban, hogy miképp tudjuk túlélni ezt a mostani, mélyülő válságot.

Varga Mihály: Több mint 1050 milliárd forintért vásároltak az új állampapírokból

Gazdaság2022.10.18, 13:49

Több mint 1050 milliárd forintért vásároltak az új állampapírokból az elmúlt 19 napban - jelentette be keddi közösségimédia-posztjában Varga Mihály.

Milliárdos forgalmat értek el az aranytömbök egy hazai zálogháznál

Gazdaság2022.10.10, 13:18

Még mindig töretlen az arany iránti bizalom az alacsonyabb kockázatú befektetésekre vágyók körében. A BÁV Zálog legfrissebb adatai alapján szeptember közepéig 40 százalékkal nőtt az értékesített aranytömbök mennyisége a tavalyi év hasonló időszakához képest. Forintban kifejezve ennek értéke már a 2 milliárdhoz közelít, viszonyításképpen: a tavalyi forgalom az egész évben volt valamivel 1 milliárd forint felett. A társaság által beszerzett aranykészletek szinte napokon belül elfogynak, ez a keresletnövekedés pedig tökéletesen beleillik a történelmileg hasonló időszakok alatt tapasztaltakba.

Egyre több kínai befektetés érkezik az orosz Távol-Keletre

Gazdaság2022.10.07, 13:49

Kína élénken érdeklődik a nyersanyagokban gazdag orosz Távol-Kelet iránt és folyamatosan növeli a térségben a beruházásokat. Ugyanakkor vannak kétkedő hangok is, akik szerint a nemrég befejezett közlekedési projektek ellenére a nagy kínai vállalatok általában elkerülik az oroszországi beruházásokat.

Eladó Balatonalmádiban a Bermüller villa, avagy a Magda-lak

Gazdaság2022.10.07, 11:51

A 703,2 millió forintért kínált, múlt század elején épült Bermüller villa, vagy más néven „Magda-lak" fotói magukért beszélnek. Kíváncsiak vagyunk, ki és milyen célra vásárolja meg a felújított szépséget - írja az Ingatlanbazár.

Méregdrága női kézitáskák felé fordulnak a befektetők

Gazdaság2022.10.08, 12:48

A jelenlegi körülmények alapjaiban változtatták meg a befektetők hozzáállását ahhoz, hogy miben tartsák a pénzüket. Nem meglepő, hogy  befektetők keresik az erre vonatkozó alternatívákat. Gyakori például a luxuscikkek vásárlása. Van egy meglepő kategória ebben a mezőnyben, amely nagy szeletet hasít ki magának: ez a designer kézitáskák világa.

Magyar tervezők is sikeres vállalkozást építhetnek a divat világában

Gazdaság2022.10.05, 22:01

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) budapesti rendezvényei nagy számban vonzzák a nemzetközi szakembereket és influenszereket, a magyar főváros már szerepel a divat nemzetközi térképén, és a digitalizáció terén is úttörő megoldásokat képvisel a szervezet. Forintos-Szűcs Anita vezérigazgató-helyettes a sikeres divat- és dizájnvállalkozás módszereiről és az Ügynökség szerepvállalásáról beszélt az Origónak.

Mozgolódnak a betéti kamatok a bankoknál

Gazdaság2022.09.12, 15:41

Egyes pénzintézeteknél 5 százalék feletti kamattal köthetjük le a pénzünket, néhány plusz feltétel vállalásával pedig a nagyobb bankoknál elérhető éves kamat többszörösét is megkaphatjuk kamatprémiumként. Több helyen már 6-7 százalékos vagy annál is magasabb kamatot is kínálnak – derül ki a Bank360.hu összeállításából. A nagyobb bankoknál nehezen indulnak meg felfelé a szinte nem is látható betéti kamatok, de egy-két időszakos akció erejéig már mutatkozik a változás.

Fontos változások jönnek a lakossági állampapíroknál

Gazdaság2022.10.11, 04:06

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) megújítja az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír induló kamatfeltételeit és újra bevezeti a 12 hónapos diszkont kincstárjegy hozamához kötött, változó kamatozású Bónusz Magyar Állampapírt - közölte az ÁKK.

Ingatlanbefektetési társaság kapcsán közölt figyelemfelhívást az MNB

Gazdaság2022.09.12, 09:10

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján, a Befektetői figyelmeztetések között megtalálható a prágai székhelyű Four Generations Property társaság. Az MNB a figyelmeztetésekben indokolja, miért adta ki a társaságra a jelzést.

Újabb nagy üzletbe vágott bele Kim Kardashian

Gazdaság2022.09.08, 16:33

Elindította saját befektetési vállalatát Kim Kardashian. A SKYY Partners névre hallgató cég elsősorban a médiára fókuszálna. Kardashian munkáját egy rutinos befektetési szakember segíti majd.

Továbbra is bíznak a befektetők a magyar gazdaságban

Gazdaság2022.08.02, 11:34

Szinte kizárható, hogy olyan adósságfinanszírozási problémái legyenek a magyar gazdaságnak, mint a 2008–2009-es válság idején, amikor a Nemzetközi Valutaalaphoz kellett fordulnia az akkori kormánynak. A befektetők előszeretettel vásárolják a magyar állampapírokat, számolt be róla a Világgazdaság.

Itt a magyar csodakötvény, amely két számjegyű kamatot fizet

Gazdaság2022.07.21, 11:18

Ritka az olyan állampapír manapság, amelynek a hozama nincs mélyen az infláció alatt, és a magyar 2027/B ilyen. Jelenleg ez a legjobb védelem a júniusban 11,7 százalékra emelkedő inflációval szemben.

Látványosan nőtt a külföldi befektetések száma Magyarországon

Gazdaság2022.07.19, 15:25

Fellendültek az európai működőtőke-befektetések tavaly, Magyarországon 58 százalék volt a növekedés az előző évhez képest - közölte az MTI-vel kedden az EY.

Ránéztek az aranyra, de nem értik, mi történik vele

Gazdaság2022.07.06, 16:25

Az arany árfolyama több mint fél éve nem látott mélypontra süllyedt a hét első felében, miközben a befektetők világszerte gazdasági visszaeséstől tartanak. Ez pedig elsőre igen különös jelenség, hiszen a bizonytalan időszakok általában az arany felé terelik a befektetőket.

Magyar tulajdonba került egy stratégiai jelentőségű vasútipari vállalat

Gazdaság2022.06.27, 15:18

A Magyar Vagon Befektetési Vagyonkezelő Zrt. megszerezte a TMH International AG tulajdonrészét a Dunakeszi Járműjavító Kft.-t birtokló TMH Hungary Invest Zrt.-ben, ezzel a nemzetgazdaság szempontjából stratégiai jelentőségű vállalat teljes egészében magyar tulajdonba került.

Egy egész vagyont veszíthet Kim Kardashian

Gazdaság2022.06.21, 20:40

Az elmúlt időszakban a kriptovaluták piaca hatalmas zuhanást szenvedett el, aminek következtében sokan egész vagyonokat veszítettek. Ennek pedig széleskörű következményei is lehetnek. A befektetők például elkezdtek beperelni olyan világsztárokat, akik különböző kriptopénzeket reklámoztak.

Hatalmas botrány készül: földönfutóvá válhat Elon Musk

Gazdaság2022.06.18, 19:58

Elon Muskot csütörtökön 258 milliárd dollárra perelte be egy férfi a manhattani szövetségi bíróságon. Keith Johnson szerint ugyanis Musk manipulálta a dogecoin nevű kriptovaluta árfolyamát, súlyos kárt okozva ezzel a befektetőknek.

A GB & Partners a legaktívabb hazai magántőkealap-kezelőként jelent meg Európában

Gazdaság2022.06.01, 19:35

11,5 milliárd forint tőkekihelyezést valósított meg a GB & Partners 2021-ben, az i5invest 2021-es európai tőkepiaci térképén pedig a legaktívabb hazai magántőkealap-kezelőként jelent meg. Az Alapkezelő – hazai elsőként – a régió tíz legerősebb magántőkealap-kezelője között köszön vissza előkelő pozíciójából a közel 80 milliárd forint kezelt vagyon alapján.

Kiderült, hogy sokat veszítünk a folyószámlán tartott megtakarításainkon

Gazdaság2022.05.30, 16:28

A tavalyi évhez képest nőtt a lekötés nélkül, folyószámlán tartott megtakarítások száma – derül ki a Magyar Bankholding által elvégzett, befektetési kedvre fókuszáló kutatásból. A reprezentatív felmérésből kiderült, hogy továbbra is az egyik legnépszerűbb befektetési forma az állampapír, azonban duplájára nőtt azok száma, akik szívesen invesztálnának aranyba vagy műkincsbe. Emellett tovább növekedett a bankok iránti bizalom a lakosság körében – ez pedig jól érzékelhető a Magyar Bankholding ügyfelei körében is.

Vannak, akik már most pénzt próbálnak keresni a majomhimlőn

Gazdaság2022.05.24, 13:14

Az elmúlt napokban egyre több országban mutatták ki a majomhimlő-fertőzést embereknél, de fontos különbség a koronavírussal szemben, hogy a világ ezzel sokkal felkészültebben néz szembe, mint a koronavírus-járvánnyal. Vannak egyébként más, hasonló betegségekre hatékony védőoltások ellene,  és ez a fertőzés eredendően csak nehézkesen terjed emberről emberre. Mindezek összességében jó hírt jelentenek a biotechnológiai és gyógyszeripari cégeknek. A részvénypiacon ugyanis már megvannak az első nyertesei a majomhimlő felbukkanásának.

Kihirdették az MVM Edison startup verseny idei nyerteseit

Gazdaság2022.05.14, 15:50

A diákokat kedvenc márkáikkal összekötő program; közösségi alapú, decentralizált otthoni kertészet; az okos hulladékkezelést és újrahasznosítást ösztönző alkalmazás; városokat interaktívan bemutató telefonos szabadulószoba; fiatalokat célzó ökotudatos, digitális, közösségi alkotóműhely, illetve lemerült elektromos autóknak szóló asszisztencia-szolgáltatás is szerepel az MVM Edison startup verseny idei nyertesei között. Az innovatív ötletek pénzjutalomban részesülnek, illetve akár 50 millió forint magvető befektetést is kaphatnak.

Rács mögé kerülhet egy notórius csaló

Itthon2022.05.12, 19:10

Kedvező befektetési ajánlatokkal tévesztett meg több személyt egy 69 éves nő Egerben, akinek korábban már többször kellett bíróság előtt állnia csalások miatt. Eddig megúszta felfüggesztett büntetéssel, most azonban valóban börtönbe kerülhet.

Senki nem számított erre a 300 milliárd dolláros pofonra

Gazdaság2022.05.10, 16:29

Nehéz napjaik vannak a kriptovaluta-befektetőknek, ugyanis a piac az elmúlt néhány napban több mint 300 milliárd dollárt veszített az értékéből. Eközben a bitcoin-befektetők mintegy fele már mínuszban van.

Dubaj lett a gazdag oroszok új kedvenc városa

Gazdaság2022.05.05, 14:48

Dubaj lett az orosz gazdagok új kedvenc városa, ahogy számos vagyonos magánszemély igyekszik megkerülni a nemzetközi szankciókat.

Elmondjuk, mi köze van Beyoncé-nek a citromos vizekhez

Gazdaság2022.05.03, 15:13

Beyoncé újabb vállalattal gazdagította a befektetési portfólióját, miután beszállt a Lemon Perfect nevű, elsősorban citromos vizet gyártó startupba. A vállalat jelenleg 100 millió dollárt ér.

Visszatértek a befektetők az ingatlanpiacra

Gazdaság2022.04.29, 14:17

A hazai ingatlanpiacon az idei első negyedéves tranzakciós adatok alapján újra erőre kaptak a befektetési céllal vásárlók, akik minden hónapban a vevők több mint 40 százalékát tették ki, de januárban 54 százalékkal abszolút többségben voltak a budapesti ingatlanpiacon. A fővárosi ingatlanbefektetők átlagosan 50 millió forint feletti lakásokat vásároltak a fővárosban, amelyeknek mérete 50-60 négyzetméter között volt a Duna House statisztikái alapján. A bizonytalanabb gazdasági helyzetben tovább erősödhet az ingatlanbefektetések szerepe az ingatlanközvetítő vállalat szerint - írja a Duna House. 

Élőszereplős Barbie-filmekkel csábítana magához felvásárlókat a Mattel

Gazdaság2022.04.29, 09:01

Befektetésialap-kezelőkkel folytat informális tárgyalásokat a Barbie-gyártó Mattel. A The Wall Street Journal értesülései szerint az Apollo Global Management vagy a Catterton jöhet szóba lehetséges felvásárlóként. Emlékezetes, hogy 2017-ben a rivális Hasbro tett sikertelen ajánlatot, pedig az üzlet nyomán egy társaságba került volna Barbie és G.I. Joe a két legnagyobb amerikai játékgyártó egyesülésével.

Ezért nem fektet be Elon Musk az örök életbe

Gazdaság2022.04.25, 06:40

Az elmúlt évtizedben több milliárdos is jelentős összegekkel támogatta azokat a kutatásokat, melyek az élet meghosszabbítását vagy az öregedés visszafogását vizsgálják. Elon Musk azonban kivétel, és a Tesla alapítója el is mondta, miért nem érdekli a terület.

Hírességek, akik hatalmas ingatlanvagyonnal rendelkeznek

Gazdaság2022.04.21, 14:42

Sok olyan híresség van Hollywoodban, akinek a vagyona több forrásból származik. Egyesek jól működő cégeket alapítottak, de több olyan sztár is van, aki hatalmas ingatlanvagyonnal rendelkezik, vagy igen kiváló üzleti érzékkel bír a piacon.

Havi egymilliárd forint jutott a legígéretesebb magyar cégeknek

Gazdaság2022.04.20, 11:23

Több mint 420 portfóliócégével nem csak regionálisan, de európai szinten is kimagaslóan aktív tőkefinanszírozói piaci szereplőnek számít a Hiventures. A közel 22 milliárd forintos tavalyi összbefektetéssel az MFB Csoporthoz tartozó tőkealap-kezelő 2021-ben egyszerre szárnyalta túl éves céljait és döntötte meg saját korábbi rekordját. A társaság a 2017 eleji indulás óta eltelt 60 hónapban közel 60 milliárd forintot, átlagosan havonta 1 milliárdot fektetett be hazai vállalkozásokba.

Elon Musk nem titkolózik tovább, bejelentette, hogy megvenné a Twittert

Gazdaság2022.04.14, 14:52

Tovább bonyolódik Elon Musk és a Twitter története. Miután a világ leggazdagabb embere közel 10 százalékos részesedést vásárolt magának a közösségi média platformban, most közölte, szándékában áll az egész cég megvétele.

Elindult az ország első üzleti és gazdasági oktatási platformja, a beconomist

Gazdaság2022.04.14, 12:57

A Pénzmúzeumhoz kötődő beconomist digitális oktatási platformon bárki könnyedén, gyorsan és díjmentesen fejlesztheti, illetve továbbk épezheti magát, és így akár a karrierjében is látványosan előreléphet. Fábián Gergely és Dr. Tóth Tamás írása.

Az elmúlt 10 év második legerősebb évkezdése volt az idei az ingatlanpiacon

Gazdaság2022.04.12, 10:10

Valós tranzakciók alapján, a piacon legelsőként mutatja a Duna House országos lakásárindexe a lakásárváltozás irányát, mértékét és ütemét. A teljes átlagot mutató országos lakásárindex nominál értéke kiugró, 231 ponttal az idei első negyedévben ismét rekord szinten zárt. Reálértéken a növekedés kisebb ütemű, jelenleg 144 pontot mutat a korábbi 135 helyett. Országosan mind a panel, mind a tégla árindex kiemelkedő az előző negyedévhez képest. Regionális szinten a panel árindexnél észlelhető a legjelentősebb változás mind a fővárosban, mind pedig a kelet- és nyugat-magyarországi régióban, írja közleményében a Duna House.

Újabb meglepetést okozott Elon Musk a Twitterrel kapcsolatban

Gazdaság2022.04.11, 10:27

Miután a legnagyobb részvényesként meglepetésszerűen bevásárolta magát a Twitterbe, Elon Musk technológiai milliárdos mégsem lép be a csoport igazgatótanácsába - jelentette be a Twitter vezérigazgatója, Parag Agrawal.

Matuzsálemi számítástechnikai céggel keresett 650 millió dollárt Warren Buffett

Gazdaság2022.04.08, 14:11

Két éve nem látott szárnyalást produkálta a tőzsdén az 1939-ben alapított HP, miután kiderült, a legendás befektetési guru, Warren Buffett cége részesedést vásárol a számítástechnikai vállalatban. A rali eredményeként Buffett is 650 millió dollárt keresett egyetlen nap alatt.

Digitális aranynak szánták a bitcoint, most azt találgatják, megbukott-e

Gazdaság2022.04.02, 10:05

Ahogy a világ egyre több bizonytalansággal néz szembe, úgy válnak egyre fontosabbá az értékálló, biztonságos menedékként szolgáló eszközök. Hagyományosan az arany számít a legstabilabb értékőrző eszköznek, ám a bitcoin hívei 2009 óta úgy érvelnek, hogy a legnagyobb kriptovaluta lehet a jövő digitális aranya. A jelenlegi tapasztalatok alapján ez messze nem tűnik egyértelműnek. Megbukott a bitcoin mint digitális arany koncepciója?

A levegőből előállított víz lehet a következő forradalmi technológia

Gazdaság2022.03.31, 09:50

Egy amerikai startup a levegőből állít elő tiszta vizet, ami akár forradalmi megoldást is kínálhat a szárazságtól erősen sújtott területeken. A technológia mögé pedig már olyan szereplők is beálltak, mint Bill Gates vagy a BlackRock.

Megéri még kriptovalutát bányászni 2022-ben?

Gazdaság2022.03.28, 15:46

A kriptovaluta-bányászat és a hagyományos bányászat sok mindenben hasonlít egymásra. Mindkettőhöz drága gépek kellenek, hatalmas a verseny, a kibányászható értékek mennyisége pedig limitált. A 24/7 Wall St. elemzése feltette tehát a kérdést, az egyre nehezebb körülmények között megéri-e még 2022-ben kriptovalutákat bányászni.

A befektetők újra lecsaptak a legkülönösebb részvényekre

Gazdaság2022.03.30, 14:38

A Wall Street és a kisbefektető magánszemélyek újra elkezdtek lecsapni az úgynevezett mémrészvényekre, vagyis a többség által kevésbé értékesnek ítélt, azonban a rajongók által felkapott papírokra.

Egyre több cég tervezi elhagyni Hongkongot

Gazdaság2022.03.27, 11:39

Az európai vállalatok közel 50 százaléka tervezi, hogy részben vagy egészben máshova helyezi át tevékenységét Hongkongból az elkövetkező évben. Az ázsiai pénzügyi központ vonzereje jelentősen csökkent a világ legszigorúbb Covid–19 beutazási és karantén-korlátozásai miatt.

Változik a betétesek kártalanítási értékhatára az MKB Bank és a Budapest Bank egyesülése után

Gazdaság2022.03.27, 12:58

Az MKB Bank és a Budapest Bank március 31-i egyesülése után a két intézményben elhelyezett betétekre külön-külön érvényes 100-100 ezer eurós kártalanítási értékhatár három hónap után együttesen 100 ezer euró lesz - hívta fel a figyelmet az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) szombati tájékoztatásában.

Újra megindult a kereskedés az orosz részvényekkel

Gazdaság2022.03.24, 10:49

Egy hónap után ismét megnyitott az orosz részvénypiac, és az első nap jelentős mozgásokat hozott az árfolyamokban. Ilyen hosszú leállásra nem volt példa a Szovjetunió összeomlása óta.

Kiderült, mely országokban a legnépszerűbbek a kriptovaluták

Gazdaság2022.03.21, 11:33

A kriptovaluták népszerűsége lendületesen emelkedett az elmúlt években, ahogy a különböző eszközök és kriptotőzsdék egyre több befektető fantáziáját mozgatták meg. Mutatjuk, mely országokban a legnépszerűbbek a kriptopénzek.

Rekordot döntött a 91 éves tőzsdeguru cégének részvényárfolyama

Gazdaság2022.03.17, 10:22

Warren Buffett cége, a Berskshire Hathaway hosszú ideje a részvénypiaci befektetők egyik nagy kedvence. A vállalat árfolyama pedig szerdán rekordot döntött, ahogy átlépte az 500 ezer dolláros lélektani határt.

Beszáll az aranybányászatba a világ legnagyobb mozihálózata

Gazdaság2022.03.16, 13:46

Részesedést vásárolt egy arany- és ezüstbányászattal foglalkozó vállalatban az amerikai AMC mozilánc. A világ legnagyobb mozihálózatának számító társaság nemrég jelentette be a nem mindennapi üzletet.

Háborús félelmek: az arany mellé még két befektetési forma is felzárkózott

Gazdaság2022.03.12, 16:05

A BÁV 2022. évi műtárgybefektetési indexének adatai alapján az aranyba, ékszerbe és műtárgyba fektetők aránya több mint a duplájára nőtt tavaly óta; az utóbbi két hónapban jelentősen nőtt az aranyékszerek és a befektetési aranytömbök forgalma a BÁV-nál - közölte a műkereskedelmi társaság, írja az Infostart. 

Az arany, az ékszer és a műtárgy felé fordult a befektetési piac

Gazdaság2022.03.10, 13:34

A legtöbben még mindig folyószámlán, készpénzben vagy bankbetétben tartják a pénzüket, de ezen megtakarítási formák népszerűsége – legfőképpen az infláció miatt – az elmúlt két évben csökkent. Egyetlen megtakarítási forma volt, amely nem veszített népszerűségéből, sőt, jelentősen javult a megítélése. A megkérdezettek által kifejezetten inflációállónak tartott arany-, ékszer- és műtárgyba fektetők aránya több mint a duplájára nőtt tavaly óta.

Maga mögé szorította a sztárokat a 91 éves befektető

Gazdaság2022.03.09, 15:00

Miközben a világ leggazdagabb emberei komoly vagyonveszteséget szenvedtek el eddig 2022-ben, az USA egyik leghíresebb befektetője tovább gazdagadott. A 91 éves Warren Buffett ezzel ismét bekerült a világ öt leggazdagabb embere közé.

Ezek voltak az amerikai technológiai szektor legnagyobb vesztesei

Gazdaság2022.03.08, 13:41

Az amerikai technológiai szektor az elmúlt évek hatalmas sztárja volt a részvénypiacon, azonban idén a helyzet megváltozott. Az év eleje óta a gazdasági környezet egyre kevésbé támogatja a techpapírokat, ami az árfolyamok gyengülését hozta az iparágban.

Még mindig az ingatlan a legnépszerűbb befektetés

Gazdaság2022.03.04, 15:33

A kereseteknél is gyorsabban nőnek az ingatlanárak és a trend azt mutatja, hogy nyár előtt nem is lesz megtorpanás a piacon. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elmondta, a hitelkamatok még mindig nagyon alacsonyak, az ingatlan pedig továbbra is olyan kiváló befektetési lehetőség, aminek gyakorlatilag nincs ma alternatívája. A szakember úgy látja, a magyarok ingatlanba menekítik a vagyonukat, ami árfelhajtó tényező.

A kért ár majdnem duplájáért kelt el London legkisebb mikrolakása

Gazdaság2022.02.24, 12:20

Egy 7 négyzetméteres mikrolakás, amelyben ágy, WC, zuhanyzó, mosdó és a párna alá rejtett mikrohullámú sütő is helyet kapott, 80 százalékkal a minimális listaár felett, 90.000 fontért (39 és fél millió forint) kelt el, írja a The Guardian.

Az aranybányák még az olajkutaknál is nagyobb nyertesek lehetnek

Gazdaság2022.02.23, 11:58

Az idei év elejétől az olaj- és gázrészvények kiemelkedően jól teljesítettek az észak-amerikai piacokon, azonban ebben a hónapban megtörténhet a trónfosztás. Az aranybánya cégek papírjai ugyanis hirtelen komoly lendületet vettek.

Zöld kötvényt bocsátott ki a vezető hazai sertésfeldolgozó vállalat

Gazdaság2022.02.21, 10:57

Hazánk vezető sertésfeldolgozója, a Kometa 99 Zrt. zöld kötvényt bocsátott ki 12 milliárd forint névértékben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Kötvényprogramjának (NKP) keretében. A cég első kötvénykibocsátása jelentős befektetői érdeklődést váltott ki, többek között azért is, mert a kaposvári vállalat Európában az első, a világon pedig a második sertésfeldolgozó, amely a környezettudatosság iránti elköteleződése okán zöld minősítést tudhat magáénak. A forrásbevonásból a húsipari cég infrastrukturális fejlesztéseket kíván végrehajtani, a kapacitás megduplázásával számol, amellyel több száz új munkahelyet hoz létre. Célja, hogy ...

Varga Mihály: Töretlen a befektetők bizalma a magyar gazdaság iránt

Gazdaság2022.02.18, 10:40

Sikeres kötvénykibocsátást hajtott végre Magyarország: 575 millió eurónyi (204,8 milliárd forint) kedvező kamatozású kötvényt bocsátott ki a magyar állam 3, 5, 7 és 10 éves futamidővel a japán piacon - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán.

Új helyre költözik a Budapesti Értéktőzsde

Gazdaság2022.02.15, 12:03

2022. februárjától a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) új székhelye a Krisztina körút 55. szám alatt lesz. A költözés sem a BÉT működését, sem a tőzsdei kereskedés menetét nem befolyásolta - derül ki a BÉT közleményéből.

Újabb hitelminősítő ajánlja Magyarországot befektetésre

Gazdaság2022.02.15, 10:24

A Standard & Poor's stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat - írja közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.

Hatalmas növekedés előtt áll az afrikai pénzügyi szektor

Gazdaság2022.02.11, 14:24

Afrikában a technológiai cégekbe áramló befektetések növekedési üteme a világ élvonalában volt 2021-ben. A kontinens fejlődése pedig a következő években robbanásszerű növekedést hozhat a helyi pénzügyi technológiában.

Üzleti ötletek, amiket elutasítottak, mégis sikeresek lettek - galéria

Gazdaság2022.02.12, 21:32

Induló egyéni vállalkozók vagy startup vállalatok számára remek kitörési lehetőség lehet, ha olyan műsorokban mutatják be ötleteiket, amelyek befektetéssekkel lehetővé teszik számukra azok megvalósítását. Ezekben a televíziós programokban sikeres üzletemberek értékelik a különböző koncepciókat, amelyeket utána támogathatnak is, amennyiben azok elnyerték tetszésüket. Vajon mi történik azokkal a kisebb vállalkozókkal, illetve startupokkal, amelyek nem nyerik el a zsűri tetszését? Képes galériánkban bemutatjuk azokat az üzletötleteket, amelyeket egykor elutasítottak, ma azonban több millió dollárt is érhetnek.

Jachtok és magánrepülők hiteleinek a kockázatát adná el befektetésként egy svájci bank

Gazdaság2022.02.10, 14:15

A jelzáloghitelek helyett milliárdosok hiteleinek a kockázatát adná el egy svájci bank, méghozzá nem is rossz hozamot kínálva.

Nyereményjátékot hirdet a Magyar Államkincstár, mutatjuk, hogyan nyerhet állampapírt

Gazdaság2022.02.04, 14:45

Állampapír-vásárlásért és számlanyitásért is állampapírra váltható utalványt nyerhetnek a Magyar Államkincstár meglévő és új ügyfelei. A nyereményjátékon azok indulhatnak, akik új értékpapírszámlát vagy gyermeküknek Start-számlát nyitnak és azon legalább 100.000 forintért vásárolnak állampapírt, illetve már meglévő számlájukon ugyanennyi összeget fektetnek állampapírba március 31-ig - olvasható a Kincstár közleményében.

Rekord mennyiségű tőke áramlott tavaly az energiaátállásba

Gazdaság2022.01.31, 15:06

Soha nem látott mennyiségű tőke áramlott tavaly az energiaátállást támogató területekre – derül ki egy jelentésből. A teljes összeg elérte a 755 milliárd dollárt, de a következő években ennél is sokkal több pénzre lesz szükség.

Az USA-ból jöhet a Tesla trónfosztója

Gazdaság2022.01.27, 13:04

Az amerikai autóipari óriás, a General Motors azzal a hírrel rukkolt elő, hogy 6,6 milliárd dollárt fog költeni elektromos pickup teherautói gyártásának fellendítésébe és belekezd egy új elektromos jármű (EV) akkumulátorcellákat gyártó üzem építésébe is Michigan államban. A részleteket az RT tette közzé.

Hamarosan érkezik a legmagasabb kamatot fizető lakossági állampapír

Gazdaság2022.01.27, 13:50

Február 1-jétől jegyezhető a legmagasabb kamatot biztosító lakossági állampapír, a Babakötvény, amelynek most érkező sorozata már 8,1 százalékos hozamot kínál. 

Soha nem tettek még annyi pénzt az űriparba, mint tavaly

Gazdaság2022.01.26, 07:10

A magánbefektetők tavaly 14,5 milliárd dollárnyi, azaz nagyjából 4.500 milliárd forintnyi tőkét irányítottak az űriparba, ami mindenkori csúcsnak számított. Ahogy tehát a vállalatok és a befektetők egyre nagyobb üzleti lehetőséget látnak a világűr meghódításában, úgy fordítanak egyre nagyobb összegeket a területen végrehajtott fejlesztésekre is.

Rengeteg befektetési aranyat vettek itthon tavaly

Gazdaság2022.01.18, 14:25

A vártnál is jóval élénkebb volt a kereslet tavaly a BÁV üzleteiben a befektetési célú aranytömbök (BCA) iránt, a 2021. évi forgalom ugyanis meghaladta az egymilliárd forintot.

Soha nem látott vagyont kezel a világ legnagyobb befektetési cége

Gazdaság2022.01.17, 13:58

A BlackRock lett a világ első olyan eszközkezelő vállalata, melynek eszközállománya átlépte a 10 ezer milliárd dollárt. A cég ezzel még jobban megerősítette a világelső helyét az iparágban.

A jövőben is az ingatlan marad az egyik legjobb befektetés

Gazdaság2022.09.22, 04:51

Válságálló iparágnak bizonyult az ingatlanpiac, és a lezárások okozta sokkból gyorsan kilábalt, így tavaly már rekordévet zárt: az Otthon Centrum elemzőinek idei várakozásai szerint a bizonytalansági tényezők, mint az infláció vagy az ellátási lánc akadozása mellett tovább emelkednek a lakásárak, és már a hosszú távú bérlakáspiacon is drágulás valószínűsíthető.

Komoly befektetést kapott a Chameleon Smart Home

Gazdaság2022.01.11, 16:08

Forradalmi újításra készül az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures-től kapott 700 millió forintos összegből az ingatlanokba rendszerfüggetlen okosmegoldásokat kidolgozó és telepítő ChameleonSmart Home. Egy olyan„híd" szoftvert és digitális rendszert gyártanak és fejlesztenek tovább, amely az okosotthont az okostársasházakkal köti össze. A cég emellett fokozatosan áttér a nagyobb megtérüléssel kecsegtető nagykereskedelmi tevékenységre - olvasható a Chameleon és a Hiventures közös közleményében.

Ez történhet idén az arany árával

Gazdaság2022.01.05, 20:42

Az arany árfolyama idén elérheti akár az unciánkénti 2100 dolláros árfolyamot is – vélik egyes elemzők. Az amerikai dollár gyengülése és a globálisan tapasztalható infláció ugyanis a nemesfém felé terelheti a befektetőket.

Egy befektetési guru 120 milliárd dollárt keresett az Apple szárnyalásával

Gazdaság2022.01.05, 13:28

Az egyik legismertebb amerikai befektetőnek számító Warren Buffett cége az Apple egyik legnagyobb részvényese. Ahogy pedig az iPhone gyártójának értéke a napokban elérte a 3 ezer milliárd dolláros álomhatárt, a guru egyedül több mint 120 milliárd dollárt keresett.

Varga Mihály: Magyarország mindhárom hitelminősítőnél befektetésre ajánlott

Gazdaság2022.01.03, 13:45

Magyarország úgy zárta a tavalyi évet, hogy mindhárom nagy hitelminősítő befektetésre ajánlott kategóriába sorolta, tehát a befektetők a válság ellenére is bíznak a magyar gazdaságban - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a legújabb közösségimédia-bejegyzésében.

Történelmi magasságokba emelkedett tavaly a budapesti értéktőzsde indexe

Gazdaság2022.01.03, 12:00

Decemberben folytatódott a korrekció a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX index azonban így is kifejezetten erős évet tudhat maga mögött – a BÉT fő részvényindexe 50 721 ponton zárta 2021-et, amely 2020-hoz képest 20,6 százalékos, míg a pandémia előtti utolsó évhez, 2019-hez képest 10,6 százalékos növekedést jelent. Az összesített éves részvényforgalom, tartva a tavalyi év szintjét, ezúttal is meghaladta a 3 ezer milliárd forintot, amelyből a december, kiugróan élénk kereskedést hozva, 416 milliárd forinttal, napi 19,8 milliárd forintos átlagforgalommal vette ki a részét. A vezető részvénynek mind az egész évre, mind decemberre vetítve aaz ...

Felforgathatják a világot a pénzek, amiket senki nem tud kézbe fogni

Gazdaság2022.01.01, 07:30

Ahogy a hagyományos pénzügyi rendszer egyre jobban integrálja a kriptovalutákat, a tokenek mögött álló hálózatok pedig egyre nagyobb teret nyernek, úgy értékelődnek fel a kriptovaluták piacára vonatkozó hosszabb távú előrejelzések. Megmutatjuk, milyen izgalmas folyamatok várhatók a piacon 2022-ben.

Öt cég, amely meghódíthatja jövőre a tőzsdét

Gazdaság2021.12.20, 08:58

Ha a 2021-es évet indikátorként tekintjük 2022-re nézve, akkor a tőzsdei bevezetések terén izgalmas hónapok előtt áll a globális részvénypiac. Mutatjuk azokat a vállalatokat, amelyek kezdeti nyilvános részvénykibocsátását már nagyon várják a befektetők.

Rövid időre tömegek lettek dúsgazdagok a kriptovaluták piacán

Gazdaság2021.12.15, 11:13

Különleges dolgot tapasztalhattak azok, akik kedd este ránéztek a kriptovaluta-pénztárcáikra. Több jelentős platformon ugyanis árazási probléma lépett fel, aminek következtében a rendszer azt jelezte, hogy az árfolyamok több milliárd százalékkal emelkedtek. Vagyis egy rövid időre kisbefektetők tömegei láthatták azt, hogy ezer milliárdosok lettek.

Jobban megéri Legóba fektetni, mint aranyba vagy műtárgyakba

Gazdaság2021.12.13, 12:01

Különös eredményre jutott egy friss orosz kutatás, amely rámutatott, a Lego egy kimagaslóan jó hozammal és értékállósággal rendelkező befektetési eszköz. A használt Legók ugyanis erősebb éves növekedést produkálnak, mint az arany, a műtárgyak vagy a bor.

Dzsudzsák Balázs új üzletbe fogott: ebbe fektette a pénzét

Sport2021.12.05, 10:34

Új cégben bukkant fel Dzsudzsák Balázs: a magyar válogatott egykori, és a Debrecen jelenlegi futballistája a november végén bejegyzett BGZN Tüzép Kft. egyik alapító-tulajdonosa.

Több millió forintot csalt ki egy nőtől három férfi

Itthon2021.12.03, 16:42

Két férfi egy jó hozamú befektetést ígért egy nőnek, aki erre odaadta nekik azt a pénzét, amit a házáért kapott. Később, egy harmadik férfi egy amerikai befektetés lehetőségét hozta fel a nőnek, aki ehhez több millió forint hitelt vett fel.

Egyre nagyobb üzlet az elektromos autók töltése

Gazdaság2021.12.03, 00:45

Az elektromos autók globális piaca kiemelkedően erős volt az elmúlt időszakban. Ez pedig magával hozza a töltőállomások felértékelődését is. Olyannyira, hogy a járművek töltése már önmagában is hatalmas iparág, az elemzők szerint pedig további tartós növekedésre lehet számítani a szektorban.

A Wall Street farkasa több embert is börtönbe küldene a kriptovaluták miatt

Gazdaság2021.12.02, 16:36

A Wall Street farkasaként ismert befektető, Jordan Belfort éles szavakkal kritizálta a kriptovalutákat. Berlfort szerint ugyanis számos olyan token forog a piacon, melyek egyszerűen csak értéktelen viccek.

Kapkodnak az Omicron után a befektetők

Gazdaság2021.11.30, 16:17

Hatalmas felfordulást okozott a kriptovaluták piacán a koronavírus új variánsa. De nem elsősorban a járványügyi helyzet, hanem a WHO által adott neve miatt. A variáns ugyanis az omikron nevet kapta, de már van egy ilyen nevű kriptovaluta a piacon. A befektetők pedig azonnal lázas vásárlásba kezdtek.

Magyarország felkerült a megújulóenergia-befektetések toplistájára

Gazdaság2021.11.23, 15:18

Magyarország idén bekerült a megújuló energia befektetések szempontjából legvonzóbb 40 ország közé. Az EY globális rangsorán elért hazai eredményhez nagyban hozzájárult a napelemes rendszerek állami támogatása. A nemzetközi tanácsadó cég tanulmánya szerint a hálózatok fejlesztése mellett a szénalapú energiatermelés kiváltása is elengedhetetlen a karbonkibocsátás csökkentéséhez és az uniós célok eléréséhez.

Újabb kötet érkezik egy világhírű üzletembertől a befektetési alapokról

Gazdaság2021.11.18, 11:37

A Vanguard alapítója, John C. Bogle, egy tucat könyvet írt élete során, amik több mint 1,1 millió példányban keltek el világszerte. "A részvénypiac hamarosan visszatér az alacsonyabb hozamokhoz, a nagy ugrások csak átmenetiek, ne dőljünk be a gyorsan múló üzleti trendeknek" – hangzik Bogle aktuális tanácsa.

Kiszámolták, mikorra értéktelenedhet el a kőolajipar

Gazdaság2021.11.18, 18:23

Eljöhet a nap, amikor teljesen értéktelenné válik az olaj? Egy friss kutatás szerint 2036-ra elvileg olyan mély átalakulások jöhetnek a világgazdaságban az energiapiaci átállás következtében, hogy gyakorlatilag megszűnhet a jelenleg ismert olajszektor.

Ausztrália lehet a nyertese az egyik technológiai gigavállalat legnagyobb befektetésének

Gazdaság2021.11.16, 11:52

A Google bejelentette, hogy a következő öt év során fennállásának legnagyobb mértékű, 740 millió dollár értékű befektetésre készül Ausztráliában. A részletekről a BBC számolt be.

A fővárosi ingatlanpiacon erősödött a befektetők szerepe

Gazdaság2021.11.12, 16:19

A fővárosi ingatlanpiaci forgalomban a legfőbb motiváció a befektetési célú vásárlás volt, a tranzakciók csaknem fele ebbe a kategóriába esett, a vevők átlagosan 50 millió forintot fizettek egy adott ingatlanért; a befektetési célú ingatlanvásárlás újbóli erősödését mutatja, hogy a befektetési vásárlások aránya 2020 februárjában volt utoljára ilyen magas - közölte a Duna House pénteken az MTI-vel.

Így tér vissza a Caola

Gazdaság2021.11.04, 15:27

A múlt hét csütörtökön megrendezett BÉT50 konferencián mutatott be 50 újabb hazai sikersztorit a kkv-szektorból a Budapesti Értéktőzsde. A legfrissebb kiadványban szerepel a 190 éves múltjával a második legrégebbi, folyamatosan működő magyar cégnek számító Caola Zrt. is. Dr. Bándi Imre és befektetőtársai 2020-ban az utolsó pillanatban mentették meg a vállalkozást.  A helyzetet sikerült stabilizálni, új gyártócsarnokok épülnek határon innen és túl, higiéniai és kozmetikai termékekből álló termékcsaládot pedig folyamatosan fejlesztik - olvasható a Caola Zrt. közleményében. 

Úgy tűnik, a nők sikeresebb befektetők, mint a férfiak

Gazdaság2021.10.29, 14:55

Izgalmas kutatással állt elő a Fidelity, amelyből kiderül, a nők általában sikeresebb befektetők a pénzügyi piacon, mint a férfiak. Az átlaghozamokat összehasonlítva ugyanis kiderül, hogy a nők jobb teljesítményt érnek el.

Előző
Következő