becsületsértés

címke rss

Magyar Nemzet: Nem indul eljárás Gyurcsány "fenyegető" kijelentései miatt

Itthon2011.11.04, 08:35

Esküszegéssel és a kormányhoz való hűséggel vádolta meg Gyurcsány Ferenc a Központi Nyomozó Főügyészséget október elejei gyanúsítotti kihallgatása után. Az ügyészség szóvivője akkor azt mondta, nem dőlt el, hogy indítanak-e eljárást becsületsértés miatt, a Magyar Nemzet pénteki száma azonban azt írja, nem indult magánindítvány a volt kormányfő ellen.

WikiLeaks: A szlovák belügyminisztérium is tudta, hogy megverték Malina Hedviget

Nagyvilág2011.08.26, 11:43

Tudott a Malina Hedvig elleni támadásról a szlovák belügyminisztérium egy, a WikiLeaks portálon megjelent távirat szerint. Robert Kalinák volt belügyminiszter hivatalosan mindig azt állította: az eset nem történt meg, illetve másképpen történt, mint ahogy azt a lány állította.

Alekosz kiakadt: beperli egykori menyasszonyát, Veronikát

Life.hu2011.08.06, 10:31

Rosszul járhat Veronika, Alekosz "menyasszonya". A görög úgy döntött beperli, amiért a lány kiteregette intim tikait.

Becsületsértési ügyben bírálták felül Strasbourgban a magyar bíróságot

Itthon2011.07.19, 16:55

Megsértette a magyar bíróság egy újságíró szabad véleménynyilvánítási jogát, mondta ki a strasbourgi emberi jogi bíróság. Az ítélet szerint nem marasztalható el becsületsértésért az az újságíró, aki egy borteméket kritizált.

Lemondana mentelmi jogáról két jobbikos képviselő

Itthon2011.06.20, 18:28

Személyesen kéri majd az Országgyűlés mentelmi bizottsága előtt mentelmi joga felfüggesztését a jobbikos Zagyva György Gyula és Rubi Gergely - olvasható a párt közleményében. Előbbi ellen közösség elleni támadás, Rubi ellen pedig becsületsértés miatt indult eljárás.

Malina Hedvig feljelentette a volt szlovák belügyminisztert

Nagyvilág2011.05.26, 14:39

Becsületsértés miatt feljelentette Robert Kalinákot Malina Hedvig. Az öt éve Nyitrán megvert magyar diáklány azért fordult a bírósághoz, mert a volt szlovák belügyminiszter egy múlt heti interjújában "beteges hazudozónak" nevezte őt.

Próbára bocsátotta a bíróság Novák Elődöt

Itthon2011.04.26, 13:51

Első fokon egy év próbára bocsátotta a bíróság becsületsértésért Novák Elődöt. A Jobbik országgyűlési képviselője még 2008-ban egy bíróság tárgyaláson "ÁVO-snak" minősített egy rendőr őrnagyot. Novák fellebbez az ítélet ellen.

Jogerős a trágár fideszes polgármester büntetése

Itthon2011.04.14, 13:00

Jogerőre emelkedett Tarr Lajos volt lökösházi fideszes polgármester egy év próbára bocsátása, akit azért büntettek meg, mert trágár szavakkal dobta ki szobájából az általános iskola akkori igazgatóját, a jelenlegi polgármestert.

Több százezer forintra büntettek egy rendőröket sértegető férfit

Itthon2011.02.16, 11:28

Becsületsértés miatt 250 ezer forintos büntetést kell fizetnie annak a férfinak, aki felesége megbírságolása miatt elektronikus levélben sértegette a rendőröket.

Másodszor is leköpte az ügyészt egy köpködéssel vádolt férfi

Itthon2011.01.25, 07:36

Az ítélet indoklása közben leköpte a bírót, majd az ügyészt a vádlott a II.-III. kerületi bíróságon - közölte a Magyar Televízió híradója. A férfi ellen most azért folyt per, mert 2009-ben is leköpte az ügyészt, amikor elrendelték az előzetes letartóztatását.

Becsületsértéssel vádolják a szegények bankárját

Nagyvilág2011.01.18, 23:44

A bangladesi politikusokról alkotott véleménye miatt kellett bíróság elé állnia a Nobel-békedíjas Muhammad Junusznak. A szegények bankárjaként is emlegetett közgazdász szerint országában a politikusok csak pénzért dolgoznak.

Becsületsértés miatt emeltek vádat Molnár Gyula ellen

Itthon2010.12.08, 07:48

Vádat emeltek Molnár Gyula (MSZP) egykori újbudai polgármester ellen, ötrendbeli becsületsértésért. A politikus a vádirat szerint egy éve letegezte, és senkiknek nevezte azt az öt rendőrt, akik ellenőrzésre megállították a kocsiját. A rendőrök feljelentették Molnárt.

Népszabadság: Az MSZP rágalmazásért feljelentte Schiffer Andrást

Itthon2010.09.24, 06:45

Rágalmazásért és becsületsértésért feljelentette Schiffer Andrást, az LMP frakicóvezetőjét az MSZP, amiért arról beszélt, hogy a szocialisták kifürkészik a belső levelezéseiket - írja a Népszabadság.

Feljelentést tett a kikerült hangfelvétel miatt a kónyi polgármester

Itthon2010.09.18, 20:25

Becsületsértés miatt feljelentést tett a kónyi polgármester, miután egy két hete nyilvánosságra került hangfelvételen független helyi politikusok arról beszélgettek: számvevőszéki vizsgálattal kellene elősegíteni a polgármester leváltását. Aller Imre azokat jelentette fel, akik szerepelnek a felvételen. A vizsgálatról beszélgetők közül ketten korábban arra hivatkoztak, hogy önkormányzatnál észlelt törvénytelenségekre akarták felhívni a figyelmet.

Gyanúsított lett a rendőrlistát közzétevő blogger

Itthon2010.05.21, 14:38

Eljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy blogger ellen, aki tavaly decemberben rendőrökről állított össze és tett közzé egy listát az interneten. A rendőrség szerint az egyes rendőröket lealacsonyító, becsmérlő kifejezésekkel illette.

Nem volt jogsértő Mesterházy "fasisztázása" az OVB szerint

Archívum2010.04.15, 21:27

Elutasította az Országos Választási Bizottság (OVB) azt a Mesterházy Attila ellen benyújtott kifogást, amelyben a politikus fasisztázó kijelentését támadta meg egy magánszemély. A kifogás szerint Mesterházy lefasiztázta a "harmadik erőt", az OVB szerint azonban ez nem volt jogsértő.

Fasisztázás miatt jelenti fel Mesterházyt a Jobbik

Itthon2010.04.13, 19:16

Feljelentést tesz Mesterházy Attila ellen a Jobbik, mivel az MSZP-s politikus vasárnapi beszédében fasisztákról beszélt. Bár a kifogásolt mondatban a Jobbik nem szerepelt, a párt úgy értelmezte, hogy Mesterházy őket hívta fasisztáknak, és ezt rágalmazásnak, becsületsértésnek tartják. Szabó Gábor pártigazgató közleményben jelentette ki, hogy pártja nem fasiszta, hiszen sose szolgált egyetlen önkényuralmi rendszert sem, ellentétben az MSZP jogelődjével.

Fél évig hivatalban maradt az elítélt polgármester

Itthon2008.05.09, 19:11

Tavaly decemberben ítélték el Tóth András pusztaszentlászlói polgármestert becsületsértésért, de még fél évig dolgozott polgármesterként. Az ítélet után felvett fizetését vissza kell fizetnie.

Gyurcsány ellen szavazott öt szocialista

Itthon2007.09.26, 09:25

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztésére szavazott öt szocialista képviselő. A kormányfő mentelmi jogáról azért kellett dönteni, mert egy magánszemély - Damó Éva -  feljelentette becsületsértésért. A feljelentő már perben áll Gyurcsánnyal, és Fodor Gábor SZDSZ-es minisztert is feljelentette.

Lefejeltek egy képviselőt a Fidesz-kongresszuson

Itthon2007.05.24, 12:30

A Független Tatabányai Védegylet frakcióvezetője lefejelte fideszes képviselőtársát a szombati kongresszuson. A tatabányai Fidesz lemondásra szólította fel a politikust, a lefejelt képviselő pedig becsületsértés miatt tesz feljelentést.

Három újságot perel Vince Vaughn

Női Lapozó2006.10.17, 13:33

Három újságot is beperel becsületsértésért Vince Vaughn amerikai színész. A lapok azt állították, hogy megcsalta barátnőjét, Jennifer Anistont, és emiatt szakítottak - pedig a mai napig boldogok együtt, legalábbis Vaughn szerint.

Fidesz: Hazudott a titkosszolgálati államtitkár

Itthon2005.11.04, 16:02

Három fideszes képviselő, Németh Zsolt, Révész Máriusz és Rogán Antal rágalmazásért és becsületsértésért feljelenti és polgári pert is indít a titkosszolgálatokat irányító politikai államtitkár ellen. Tóth András szerintük ugyanis a kémügyről készített összefoglaló jelentésében hazudott, amikor azt állította: a három képviselő "közvetlen, rendszeres és bizalmi jellegű kapcsolatban" állt a kémügy egyik főszereplőjével.

Vádemelési javaslat a bíróverő focisták ellen

Itthon2004.11.30, 13:53

Vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást a rendőrség annak a két focistának az ügyében, akik egy megyei bajnoki meccsen sértegették, illetve megverték a játékvezetőt, mert szerintük nem adott meg egy tizenegyest. Az egyik sportolót súlyos testi sértéssel, a másikat tettleges becsületsértéssel gyanúsították meg.

Megtagadták a szolgálatot az olasz pilóták Irakban

Nagyvilág2004.03.07, 11:50

Újabb politikai vita kerekedett az iraki misszióban részt vevő katonák biztonságáról azt követően, hogy a viterbói helikopterpilóták gépeik nem megfelelő védelmére hivatkozva megtagadták a szolgálatot az arab országban. Az olasz helikopterpilóták eközben állítólag becsületsértésért feljelentették egységük  parancsnokát, aki a pilóták szerint gyávának nevezte őket.

Nem javasolták Rogán mentelmi jogának felfüggesztését

Itthon2003.10.21, 16:49

A mentelmi bizottság keddi ülésén nem javasolta Rogán Antal (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztését. Az ellenzéki politikust Lamperth Mónika belügyminiszter férje, Jegesy András ügyvéd jelentette fel rágalmazásért és becsületsértésért. Rogán ugyanis korábban összefüggésbe hozta a brókerbotránnyal az ügyvédet.

Mentelmi vizsgálat Orbán feljelentése miatt

Itthon2003.02.05, 11:22

Az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága nem tudott dönteni Juhász Ferenc honvédelmi miniszter távollétében arról, hogy felfüggesszék-e a szocialista politikus mentelmi jogát. Juhászt Orbán Viktor becsületsértés miatt jelentette fel. Juhász megígérte, legközelebb elmegy a bizottság ülésére.

Peregyesítés a Grespik kontra Heti hetes perben

Itthon2002.01.16, 13:32

A Fővárosi Bíróság szerdán másodfokon egyesítette azt a két büntetőpert, amelyeket Grespik László, a fővárosi közigazgatási hivatal vezetője kezdeményezett korábban az RTL Klub Heti hetes című műsorának több szereplőjével szemben becsületsértés vádjával.

MSZP kontra "jobboldali" sajtóklub

Itthon2001.11.12, 08:50

A Magyar Szocialista Párt szerint a Magyar ATV most pénteki Sajtóklubja becsületsértést, uszítást kimerítő minősítéseket engedett meg magának. Ezért az ellenzéki párt az ORTT-hez fordul.

Előző
  • 1
  • 2
Következő