becsapás

címke rss
A nő, aki mindenkinek meg akart felelni és eközben teljesen elveszítette önmagát

A nő, aki mindenkinek meg akart felelni és eközben teljesen elveszítette önmagát

Rebeka egy fiatal, kétgyermekes családanya, szerető férjjel, gyönyörű kertes házzal, támogató családdal, őszinte barátokkal. Rebeka külseje mindig kifogástalan, nincsenek problémái, túlzás nélkül tökéletes az élete, legalábbis ezt hiteti el a környezetével és szépen lassan saját magával is. Miközben ezt az álcát évek óta próbálja fenntartani, legbelül szépen lassan eltűnik minden érzés, gondolat, ami egykor önmagára emlékeztette.

Egy internetes társkeresőn ismerte meg áldozatait egy férfi – 13 millió forintot csalt ki tőlük

Itthon2022.03.08, 16:54

Öt nőt ismert meg egy férfi az interneten, egy társkereső oldalakon. Mindegyiküket átverte, és meglopta.

Én mindenemet neked adtam, te pedig cserébe jól átvertél

She2022.02.26, 18:16

Amikor megismertem Karcsit, nem hittem, hogy tényleg létezik annyira odaadó és szeretetteljes férfi, mint ő. Elég hamar belehabarodtam, habár az első pár randinkon a munkahelyén találkoztunk. Egy bárban dolgozott, én pedig gyakran megfordultam ott a barátnőimmel.

180 forint adta az idős asszony az ágyneműt, ami ennek töredékébe kerül

Itthon2021.09.09, 16:40

A vádirat szerint nő egy éve megjelent a 78 éves, súlyosan beteg asszony házánál, aki éppen sétájából ért vissza. Azt hazudta neki, hogy nyert, őt sorsolták ki egy nyeremény játékon, így most 250.000 Ft helyett 180.000 Ft-os áron vásárolhat meg egy ágyneműgarnitúrát és egy ágymelegítőt, melyekhez ajándékba további ágynemű-szett is jár.

Visszaéltek Frajt Edit nevével: "Azt hitték, megőrültem"

Life.hu2021.08.06, 07:43

A közösségi médiában egy ismeretlen személy Frajt Editnak adta ki magát és közismert művészeket, színészeket jelölt be, majd üzenetekkel bombázta őket. 

Hódi Pamela közösségi oldalán tálalt ki, nem hagyták szó nélkül: "Így csapják be az embereket"

Life.hu2021.07.24, 12:15

Hódi Pamela meglepő, több fotóból álló poszttal jelentkezett közösségi oldalán, a gyönyörű sztáranyuka őszinteség cunamija azonban nem mindenkinek tetszett.

Kirúgta és becsapta a munkáltató a leukémiás gyereket nevelő házaspárt

Itthon2021.07.19, 07:57

Kirúgta a vállalkozó a budapesti Tóth Családot, miután a pár tízéves kisfiát leukémiával diagdonsztizálták. A családnak még a lkahatása is veszélybe került, mert az apának másfél hónapnyi munkája után nem fizette ki a bérét.

Koronavírus elleni oltásra hivatkozva csapott be több embert egy banda

Life.hu2021.03.23, 14:15

A koronavírus elleni oltás elfogadásáért az önkormányzatra hivatkozva pénzt ígértek, majd elkérték a bankkártyaadatokat, így károsítottak meg több idős embert csalók Dombóváron; a bűncselekménnyel négy embert gyanúsítanak - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján hétfőn.

Három hónap alatt közel hatmillió forintot csaltak ki egy idős hölgytől

Itthon2021.03.10, 10:04

Mindössze néhány hét alatt szerezte meg szinte minden vagyonát egy idős nőnek egy banda. A vád szerint a 34 éves férfi, 32 éves felesége és a férfi 30 éves testvére 2018 őszén közel hatmillió forintot csaltak ki a 76 éves hölgytől.

Fontos videó, főleg időseknek: nézze meg, hogy ne tudják becsapni!

Itthon2020.04.03, 14:49

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács újabb videót készített. Ezt a járványhelyzetre aktualizálták. Ahogy fogalmaznak, az volt a céljuk, hogy felhívják, elsősorban az idős emberek figyelmét arra, hogy milyen trükkökkel próbálkoznak a bűnözők.

Tahi Tóth László özvegyét, Kárászy Szilviát becsapta egy ismerősük

Life.hu2018.06.04, 08:13

Tahi Tóth László özvegye egyedül küzd meg a gyásszal, de most így érzi jól magát. Nem vágyik társasárgra főleg azután, hogy egy barátjuk becsapta őt: visszaélt minden bizalmával.

Bódi Gusztiékat a házfelújítás során több millióval csapták be!

Life.hu2017.10.11, 10:21

Bódi Guszti hónapokkal ezelőtt házfelújításba fogott, de szinte az összes munkás becsapta. Sokkal többet kértek azért, amit végül meg sem csináltak.

Az emberek szinte könyörögnek azért, hogy kihasználjam őket

She2017.03.03, 17:52

Élvezetes és tanulságos dolog volt az emberek figyelése, évekig nem is hagytam abba. Tavasztól őszig valami forgalmas téren egy padon csináltam; hidegben és esőben pedig plázákban, kávéházakban, nagy könyvtárak, egyetemek aulájában vagy tömegközlekedési eszközökön.

MUISZ: óvatosan az olcsó tengerparti utakkal!

Travelo2017.10.16, 13:29

MUISZ: óvatosan az olcsó tengerparti utakkal!

Idős emberek ékszereit csalta ki a kórházi ápoló

Itthon2016.11.15, 13:43

Az ápoló azt ígérte a kórházban fekvő betegeknek, hogy a széfbe teszi ékszereiket, de azokat soha nem adta vissza. Az ügyészség most vádat emelt ellene.

Csapd be az agyad, hogy egészségesen élhess!

Life.hu2016.07.25, 08:31

Hallottál már a gasztrofizikáról? A gasztrológia és a pszichofizika közös területe azt kutatja, hogy a táplálkozási szokásaink, illetve a fizikai és pszichikai ingereink hogyan függnek össze. Az alábbiak nem is igazán tekinthetők táplálkozási tanácsoknak, inkább észrevételeknek arra vonatkozóan, hogyan lehet korlátozni a kalóriabevitelt, és hogyan étkezhetünk egészségesebben az újdonságnak számító gasztrofizika legfrissebb kutatási eredményeinek hasznosításával.

Két évig járt egy pasival, akiről kiderült, hogy nő és felcsatolós pénisze van

Life.hu2015.09.10, 12:49

Talán elértünk a napnak azon pontjához, amikor azt mondhatjuk: ennél vadabbat biztos, hogy nem fogunk találni. Van a sztoriban két barátnő, egy hazugság és egy hamis pénisz. Jöhet?

Előző
  • 1
Következő