Bebes István

címke rss
Új gyógyszeripari beruházást adtak át Körmenden

Új gyógyszeripari beruházást adtak át Körmenden

A magyar gazdaságban a gyógyszeripar a bruttó hazai össztermék (GDP) 6 százalékát adja, az ágazat árbevételében 38 százalék a hozzáadott érték aránya - jelentette ki Varga Mihály Körmenden az Egis Gyógyszergyár Zrt. 5 milliárd forintos beruházással megvalósult új üzemcsarnokának avatóján.

Harminc éve a Hullamosóban is a Körmend volt a téma

Sport2017.04.12, 14:38

Jól hangzó mondás, hogy soha ne mondd, hogy soha, mi azonban most mégis ezt tesszük. Mert különösebb kockázatvállalás nélkül jelenthetjük ki, hogy az a 30 éves történet, amelyet most idézünk fel, soha nem fog megismétlődni. Így, ebben a formában biztosan nem. 1987. április 12-én a Körmendi Dózsa MTE férfi kosárlabdacsapata a bajnoki döntő harmadik mérkőzésén 82-72-re legyőzte a verhetetlennek hitt, huszonkilencszeres bajnok Budapesti Honvédot, ezzel pedig a magyar férfi kosárlabdasportban első vidéki csapatként nyert bajnokságot. Méghozzá úgy, hogy a vasi együttesben egyetlen egy idegenlégiós sem szerepelt.

Bebes István (1956, Kapuvár) - Fidesz

Itthon2002.01.08, 12:30

Bebes István a Fidesz agrárpolitikusaként a mezőgazdasági bizottság alelnöke és az erdészeti albizottság elnöke. A nemzeti földalap létrehozásának egyik fő szorgalmazója volt.

Előző
  • 1
Következő