BBC News

címke rss

Beszakadt a bajkonuri űrközpont teteje

Nagyvilág2002.05.12, 14:09

A kazahsztáni Bajkonurban beszakadt az űrközpont teteje, embereket temetve maga alá. A BBC szerint legalább nyolc ember megsérült, más hírügynökség ugyanakkor halálos áldozatokról is beszámol.

Marad az embargó Kubával szemben

Nagyvilág2002.05.20, 19:14

Az előzetes várakozásokkal szemben mégsem enyhít George Bush a Kubával szembeni embargón. Az amerikai elnök a ma tartott sajtótájékoztatóján azt is közölte, hogy addig nem lát esélyt a szankciók feloldására, amíg demokratikus reformok nem kezdődnek a szigetországban - adta hírül a BBC.

Mindent vihet a jobboldal Franciaországban

Nagyvilág2002.06.15, 16:20

Jacques Chirac az újkori francia történelem egyik legnagyobb hatalommal rendelkező elnöke lehet a képviselőválasztások második, vasárnapi fordulója után: a legutolsó közvélemény-kutatások szerint az elnök programjának támogatására létrejött pártszövetség akár 400 helyet is szerezhet az 577 tagú nemzetgyűlésben. A BBC-nek nyilatkozó szakértők egy része a jobboldali koalíció választási programját nehezen teljesíthetőnek minősítette.

Az euró leleplezte az ír drágaságot

Gazdaság2002.06.21, 15:40

Az online Retail Intelligence felmérésében 40 termék árát hasonlította össze dublini és St. Tropez-i viszonylatban. A felmérés szerint összeségében a francia árak 25 százalékkal alacsonyabbak az íreknél - írja a BBC News.

Ötszáz halott az iráni földrengésben

Nagyvilág2002.06.22, 16:49

Legkevesebb ötszázan meghaltak Irán észak-nyugati részén egy erős földrengés miatt. A Richter skála szerinti 6,3- as földrengés, majd egy későbbi utórengés házakat semmisített meg, a sebesültekkel tele vannak az iráni kórházak - írja a BBC.