Bászra

címke rss

Saját bajtársaik lőttek le két brit katonát

Irak2003.03.25, 23:23

A dél-iraki Bászra közelében életét vesztette két brit katona, akiket saját katonatársaik vettek tűz alá. Egy katonai szóvivő közölte: az akciók során mindig fennáll a kockázata az ilyen eseteknek.

Bászra lebombázására készülnek

Irak2003.03.25, 13:39

A szövetségesek egész Bászrát katonai célpontnak tekintik - jelentette a BBC katonai forrásokra hivatkozva. Az amerikai-brit csapatok azt követően változtattak korábbi taktikájukon, hogy sem szárazföldi, sem harckocsizó alakulataik nem tudták teljesen ellenőrzésük alá vonni a várost.

A második brit katona halt meg a harctéren

Irak2003.03.25, 10:42

Újabb brit katona vesztette életét az iraki harctéren. A skót Black Watch hadosztály tagja al-Zubejr mellett, Bászrától délre esett el.

Ötödik nap: iraki ellenállás a fontos pontokon

Irak2003.03.25, 10:27

Heves harcok folynak Irakban. A legfontosabb városoknál és útvonalak mentén az iraki hadsereg keményen ellenáll, így a szövetségesek egyelőre sem Bászra, sem Násziríja, sem Umm Kaszr fölött nem tudták megszerezni a teljes ellenőrzést. Harcok nehezítik a Bagdad felé tartó szövetségesek útját is. Péntek óta ráadásul egyre több az amerikai és brit csapatok vesztesége. Sokan estek hadifogságba, vagy haltak meg a harcokban.

Civilek is lőnek a szövetségesekre

Irak2003.03.24, 05:48

Bászra környékén a Black Watch skót ezred katonáit egész vasárnap tűz alatt tartották civilek, akik géppuskákkal, golyószórókkal, sőt vállról indítható rakétákkal támadtak. A szövetségesek az eset után kijelentették, hogy minden olyan irakit célpontnak tekintenek, aki a szövetségesek katonáira támad fegyverrel.

Vegyifegyvereket találtak a szövetségesek

Irak2003.03.24, 05:07

Elfoglaltak a brit csapatok egy fegyverraktárat a dél-iraki Bászrától délnyugatra. Az irakiak egy repülőtéren kiépített bunkerrendszerben rakétákat és aknákat tároltak. A BBC meg nem erősített információi szerint a dél-iraki Nedzsef közelében pedig amerikai egységek egy vegyifegyvergyárat fedeztek fel.

Sok a halálos kimenetelű tévedés a szövetségeseknél

Irak2003.03.24, 15:56

Az Irak elleni háború kezdete óta már több olyan tévedés és baleset történt, amelynek halálos áldozatai is voltak. Vasárnap egy amerikai rakéta lőtt le egy brit vadászgépet. Hétfőn délelőtt egy szíriai állampolgárokat szállító buszt talált el egy amerikai rakéta. Az utasok közül öten meghaltak. Egy angol újságírót pedig tévedésből lőttek le a szövetséges katonák szombaton.

Európai koncessziók amerikai ellenőrzés alatt

Gazdaság2003.03.24, 11:57

A szövetséges csapatok dél-iraki előrenyomulásával a két nagy iraki olajlelőhely közül a Bászra környékén található Rumalia nevű olajmező közvetlen közelében egyre több eddig kihasználatlan lelőhely kerül amerikai-brit ellenőrzés alá. Az elfoglalt lelőhelyek többségére nyugat-európai - brit, francia, olasz - olajcégek kötöttek koncessziós szerződéseket.

Robbanások, áramkimaradás Bagdadban

Irak2003.03.23, 01:31

Folyamatos légicsapások érik Bagdadot, a robbanások zavart okoztak a város áramellátásában is. Hatalmas füstfelhők emelkedtek a magasba több helyen is, miután az irakiak olajjal feltöltött árkokat gyújtottak meg. A légicsapások közép-európai idő szerint délután fél kettőkor kezdődtek. Este légicsapások érték a dél-iraki Bászrát és az északon található Moszult.

Harcok lassítják a vonulást Bagdad felé

Irak2003.03.23, 06:07

A Pentagon szerint a szövetséges haderő imponáló gyorsasággal halad az iraki főváros felé, ugyanakkor érkeznek hírek arról is, hogy egy amerikai hadosztály órákig tartó harcokba keveredett iraki katonákkal. Az amerikaiak szerint vannak olyan jelek, hogy az iraki vezetés nem tudja kézben tartani katonái irányítását. Szakértők szerint a szövetségesek arra számítanak, hogy az iraki tisztek maguk kényszerítik távozásra Szaddám Huszein iraki elnököt.

Egyre több várost ér légicsapás Irakban

Irak2003.03.23, 03:23

Amerikai vadászgépek közép-iraki célpontokat támadtak, és újabb bombatámadások érték Bagdadot is. A fővárosban a légvédelem csak elvétve reagál az újabb csapásokra. A szövetségesek légicsapást mértek a dél-iraki Bászrára és az északon található Moszulra is.

Bászra megadásáról tárgyalnak

Irak2003.03.22, 12:26

Az amerikai tengerészgyalogosok heves csatába bonyolódtak iraki egységekkel Bászra nyugati határában. Ugyanakkor a BBC jelentése szerint már folynak a tárgyalások a város védőivel, feltehetően a megadásról.

Feladták Bászrát az irakiak

Irak2003.03.22, 20:28

Bászrában vannak a szövetséges erők. A stratégiai fontosságú dél-iraki városban több száz iraki katona harc nélkül megadta magát. Az amerikaiak vezette erők szombaton délután elfoglalták Násziríja dél-iraki várost is és a tőle kissé nyugatra fekvő Eufrátesz-hidat.

Három irányból támadnak a szövetségesek

Irak2003.03.21, 14:53

A legfrissebb jelentések szerint folyamatosan nyomulnak előre a szárazföldi csapatok, amelyek három irányból támadják Irakot. A légi akciókkal és bombázásokkal is támogatott előrenyomulásba ezúttal már bekapcsolódtak a brit és kuvaiti erők is. Brit csapatok megközelítették a stratégiailag nagy jelentőségű Bászra és Umm Kaszr városát. Az amerikaiak pedig már 150 kilométer mélyen benyomultak az iraki területekre. Egy brit szakértő szerint a szövetségesek 3-4 napon belül Bagdadba érhetnek. A brit védelmi miniszter szerint vannak jelei az iraki vezetés kezdődő szétesésének, de a szövetségesek helyenként erős ellenállásba ütköznek. A száárazföldi ...

Bászra felé nyomulnak az amerikaiak

Irak2003.03.21, 08:28

Az amerikai csapatok megkezdték a dél-iraki Bászra város bombázását. A CNN arról adott hírt, hogy egy újabb amerikai hadosztály is átlépte az iraki határt. Az egyik tengerészgyalogos egység előrenyomulása során, alig 200 méterrel a dél-iraki határ átlépése után ellenállásba ütközött: páncélelhárító rakétákkal és más gyalogsági fegyverek tüzével  fogadták a behatolókat az irakiak. A térségben komoly tűzharc bontakozott ki. A szárazföldi akció csütörtökön délután indult, nem csak amerikai, de kuvaiti csapatok is megütköztek az irakiakkal. Brit csapatok is benyomultak Irakba.

Megindulhat az átfogó légitámadás

Irak2003.03.21, 18:10

A szövetséges csapatok szárazföldi támadásukkal pénteken több jelentős objektumot is elfoglaltak. Ellenőrzésük alá került két nyugat-iraki repülőtér és több olajmező, illetve a Bászra közelében fekvő, stratégiai jelentőségű Umm Kaszr kikötője is. Közben folytatódott az előrenyomulás Bagdad felé is, bár a szövetségesek erre is ellenállásba ütköztek. Hírügynökségi értesülések szerint hamarosan megindulhat az átfogó légitámadás is.

Olajközpontját veszítheti el Irak ma

Irak2003.03.21, 11:09

Az amerikai és a brit egységek közös szárazföldi támadásával, ejtőernyősök bevetésével, valamint légi akciókkal készülnek a szövetségesek Bászra ellen. A dél-iraki Bászra az egyik legjelentősebb iraki város: az ország kereskedelmi és olajközpontja, másfél millió lakosa van. Jelentések szerint az első brit egységek már megérkeztek a kikötőváros közelébe.

Második nap: átfogó támadás földön és levegőben

Irak2003.03.21, 20:43

A szövetségesek szárazföldi támadásával folytatódott az Irak elleni háború pénteken. Az amerikai-brit csapatok elfoglalták a stratégiai jelentőségű Umm Kaszr kikötővárost és átvették az ellenőrzést több jelentős repülőtér és olajmező fölött. Megindultak Bászra és Bagdad felé is. Megindult az átfogó légi támadás is Irak ellen. Péntek este a szövetségesek rakétatámadása lángba borította Bagdadot, Moszult és Kirikukot.

Az USA mindenképp bevonul Irakba

Nagyvilág2003.03.18, 20:50

Az USA már megkezdte az iraki hadsereg felpuhítását. Röplapokon és rádióüzenetekben megadásra szólítják fel az iraki katonákat, emellett bombáznak is, legutóbb állítólag Bászra környékét érte amerikai-brit légitámadás. Közben a Fehér Ház bejelentette, az USA még Szaddám Huszein esetleges távozása esetén is bevonul Irakba.

Keménységre szólítja az USA az iraki ellenőröket

Nagyvilág2002.12.22, 14:17

Az Egyesült Államok szerint az ENSZ fegyverzetellenőreinek keményebben és agresszívebben kellene végezniük a munkájukat. Közben az amerikai hadsereg 12 ezer katona és több száz harci jármű részvételével nagyszabású hadgyakorlatba kezdett Kuvaitban. Elemzők szerint a háború megindítására utal emellett az is, hogy Bush lemondta januárra tervezett afrikai útját. Lapértesülések szerint a brit kormány ígéretet tett az Egyesült Államoknak, hogy katonai segítséget nyújt Irak második legnagyobb városa, Bászra elfoglalásában.

Állítólag amerikai repülőről iraki olajcéget bombáztak

Nagyvilág2002.12.01, 14:03

Állítólag nyolc iraki meghalt, húsz pedig megsebesült vasárnap nyugati repülőgépek rakétatámadása következtében az ország déli részén fekvő Bászra városában. Amerikai részről állítják: nem tudnak a támadásról.

Újabb amerikai légicsapás Irak ellen

Nagyvilág2002.09.26, 17:48

Amerikai vadászgépek csütörtökön hajnalban csapást mértek az Irak déli részén fekvő Bászra kikötőváros repülőterére. A támadásban tönkrement a polgári repülőtér radarberendezése, és megrongálódott a központi épület is. Halottakról vagy sebesültekről nem érkezett jelentés.

Előző
Következő