Bassár el-Aszad

címke rss

Már az arab országok is bírálják a damaszkuszi kormány véres akcióit

Nagyvilág2011.08.08, 14:26

Szaúd-Arábia visszahívta damaszkuszi nagykövetét, a szaúdi uralkodó pedig a vérontás azonnali leállítására szólította fel a szíriai hatóságokat. A közel-keleti forrongások kirobbanása óta ez volt a legélesebb bírálat, amelyet Szaúd-Arábia arab országnak címzett.

Elzárták a külvilágtól az ostromlott Hama városát a szíriai kormányerők

Nagyvilág2011.08.05, 17:21

A szíriai állami televízió szerint fegyveres felkelést vert le a hadsereg Hama városában. Emberi jogi csoportok viszont azt állítják, hogy a település ostromában több mint száz civil meghalt. A ramadán első péntekjén is tüntetők tízezrei mentek az utcára.

Támadó tankok fogadták a muszlim böjt kezdetét Szíriában

Nagyvilág2011.08.02, 14:25

Tankokkal és golyószórós kisteherautókkal lőtték a ramadán első napjának esti imái után az utcákon gyülekező embereket Szíriában. A tüntetők ellen vasárnap indult újabb akciókban egyes becslések szerint már több mint százharmincan vesztették életüket. Eközben az EU további öt vezető szíriai tisztségviselőt sújtott beutazási tilalommal, az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig közelebb került egy esetleges Szíriát elítélő határozat elfogadásához.

Szíriai katonák zárták el az ellenzéki Hama városának bejáratait

Nagyvilág2011.07.03, 14:49

Katonákat küldött az egyik leginkább ellenzéki szíriai városba, Hamába a kormány. Emberi jogi aktivisták beszámolója szerint Hamában és a környező településeken több tucat embert vettek őrizetbe, mert azt feltételezik róluk, hogy pénteken részt vettek minden idők egyik legnagyobb szíriai tömegtüntetésén.

Ismét tüntetők közé lőttek Szíriában

Nagyvilág2011.06.24, 17:46

Nem zárja le a határt Törökország a szíriai menekültek elől. Eddig 13 ezren kerestek menedéket a szomszédos országban. A szíriai városokban a pénteki ima után is folytatódtak a kormányellenes tüntetések.

Tankokkal ostromolták meg a kormányerők a lázadó szíriai várost

Nagyvilág2011.06.12, 18:03

Harci helikopterekkel és tankokkal ostromolta meg a szíriai hadsereg a török határ közelében található Dzsiszr al-Sugúr városát, amelyet a szíriai média szerint korábban lázadó fegyveresek kerítettek hatalmukba. A katonák bevonultak a városba, rengeteg embert letartóztattak, és este a kormány a teljes ellenőrzése alá vonta a várost. A durvuló harcok és mészárlás elől ezrek menekültek Törökország felé.

Felperzselt földet hagy maga után a támadásba lendült szíriai sereg

Nagyvilág2011.06.10, 20:58

Hadműveletekbe kezdett a szíriai hadsereg pénteken a török határ közelében fekvő Dzsiszr-es-Sugúr városánál, ahol a hatóságok szerint közel 120 katonát öltek meg lázadó fegyveresek a héten - jelentette a szíriai állami televízió. Emberjogvédő szervezetek szerint pénteken újabb 28 ember halt meg a katonák és a tüntetők közötti összecsapások során, és százak menekültek a szomszédos Törökországba. Ellenzéki vezetők szerint a hadsereg a "felperzselt föld" taktikáját követi.

Több mint száz rendőrt mészároltak le Szíriában az állami média szerint

Nagyvilág2011.06.07, 08:50

Minden eddiginél véresebb öldöklés történt Szíriában hétfőn - közölte a helyi hivatalos média. A korábbi zavargásokkal ellentétben azonban most nem tüntetőket, hanem rendőröket lőttek halomra, az állami tévé szerint "fegyveres bandák" legalább 120 rendőrrel végeztek az ország északi részén. A média korlátozása miatt egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy ki lőtt kire, de a beszámolók szerint a fegyveresek kormányépületeket gyújtottak fel, és a rendőrség központjában is mészárlást végeztek.

Mesterlövészek lőttek a tüntetők közé Szíriában, legalább 34-en meghaltak

Nagyvilág2011.06.03, 21:07

A szemtanúk szerint mesterlövészek és a biztonsági erők tagjai lőttek a kormány távozását követelő tüntetők közé a szíriai Hama városában pénteken, legalább 34-en meghaltak. A városban 1982-ben a hatalmon lévő Bassár el-Aszad apja harmincezer embert öletett meg egy fegyveres felkelés leverése során. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a megtorlások azonnali leállítását követelte.

Egy állítólag megcsonkított tinédzser lett a szíriai forradalom arca

Nagyvilág2011.06.01, 13:59

Pufók arcú tini fiú lett a szíriai forradalom szimbóluma. Az ellenzékiek úgy tudják, hogy a tizenhárom éves Hamza el-Katibot elrabolták és brutálisan megcsonkították a szíriai kormányerők, majd a holttestét visszaküldték a családjának. A szíriai állami tévében azonban egyórás műsort adtak, amelyben azt bizonygatják, hogy a fiú megcsonkítása az ellenzéki tüntetők műve, és azért találták ki, hogy legyen egy mártírja a forradalomnak.

Általános amnesztiát hirdetett az elnök Szíriában

Nagyvilág2011.05.31, 19:24

Közkegyelmet kapnak a politikai foglyok Szíriában, miután az elnök aláírta az erről szóló rendeletet. Létrehozzák a nemzeti párbeszéd bizottságát is, amelynek a feladata lesz az alkotmány módosításának előkészítése.

Kitiltották az Európai Unióból a szíriai elnököt

Nagyvilág2011.05.23, 14:18

A szíriai elnököt és több magas rangú tisztviselőt is rátett az EU azoknak a listájára, akik nem léphetnének be az Európai Unió területére és akiknek befagyasztják a számláját.

Ismét az ellenzékiek közé lőttek a szíriai kormányerők, harmincan meghaltak

Nagyvilág2011.05.20, 21:08

A szíriai kormány bejelentette, hogy megkezdte pénteken katonái visszavonását a nyugati határán fekvő városból, Tell-Kalahból, ahol jogvédők szerint legkevesebb 36 ember halt meg a hadsereg hatnapos hadműveletében. Pénteken azonban a szíriai biztonsági erők legalább harminc embert megöltek, amikor az ellenzéki tüntetők közé lőttek az ima után. Az ENSZ jelentése szerint több ezer ember menekült már el Szíriából.

Tömegsírt találtak Szíriában, általános sztrájkot hirdetett az ellenzék

Nagyvilág2011.05.18, 08:43

Csaknem harminc embert öltek meg a szíriai hadsereg és a biztonsági erők a libanoni határnál fekvő Tell-Kalahban az elmúlt három napban, Deraa városában pedig találtak egy tömegsírt, amelyből tizenhárom holttestet emeltek ki - közölte egy szíriai jogvédőét. Az ellenzék a Facebookon szerdára általános sztrájkot hirdetett a kormány ellen, Washingtonban pedig bejelentették, hogy újabb intézkedésre készülnek Szíria ellen, ha folytatódik az erőszak.

Őrizetbe vették a szíriai tüntetők két vezetőjét

Nagyvilág2011.05.09, 09:48

Több szíriai városban és Damaszkuszban is folytatódtak a harcok hétfőre virradóra, egy tizenkét éves gyerek életét vesztette. Több helyen nincs áram, és a telefonvonalak sem élnek. Egy szíriai emberjogi szervezet szerint vasárnap letartóztatták a tüntetők két vezetőjét.

Tankokkal szállták meg a kormányerők a szíriai ellenállók központját

Nagyvilág2011.05.07, 18:44

Élőlánccal próbálják megakadályozni a kormányellenes tüntetők azt a katonai akciót, amelynek során szombat hajnalban tankok hatoltak be a szíriai Bánjász városába. A katonai művelet helyi jogvédők szerint azokat a szunniták által lakott területeket érinti, amelyek szembefordultak Bassár el-Aszád elnök uralmával. A helyiek heves fegyverdörésekről beszélnek.

Szankciókat vezet be az Európai Unió egyes szíriai vezetők ellen

Nagyvilág2011.05.06, 18:56

Legkevesebb hatan meghaltak pénteken Szíriában, amikor a biztonsági erők alakulatai tüzet nyitottak a hatalom ellen tüntető több tízezres tömegbe. Az Európai Unió szankciókat vezet be a damaszkuszi vezetés több tagja ellen. Zároltál Bassár-el Aszad elnök külföldi vagyonát is.

Óriás demonstráción mérnék le új szabadságukat a szíriai tüntetők

Nagyvilág2011.04.22, 12:29

Hatalmas tüntetésekre készülnek a pénteki imák után Szíriában, ahol eddig már több mint 200 áldozatot követeltek a tömegbe lövő biztonságiak akciói. A szíriai kormány katonákat vezényelt a legjobban forrongó város, Homsz környékére, hogy elejét vegye a helyzet eldurvulásának. Jogvédők szerint a pénteki események mutathatják meg, hogy mit ér a demokráciát ígérő elnök szava, aki a héten feloldotta az öt évtizede érvényben lévő rendkívüli állapotot, és lehetőséget ígért a békés tüntetésekre is.

Egyik kezével üti, a másikkal simogatja a tüntetőket a szíriai kormány

Nagyvilág2011.04.19, 17:23

Teljesítette a tüntetők legfontosabb követelését a szíriai kormány, amely kedden feloldotta az országban 48 éve életben lévő rendkívüli állapotot. Az arab államban országos méretűre nőttek a forrongások, amelyeket előbb éles lőszerrel, majd kecsegtető ígéretekkel próbáltak kioltani.

Temetésen gyászoló tömegbe lőttek a szíriai biztonságiak

Nagyvilág2011.04.19, 12:16

Tovább nőtt a szíriai tüntetések halottainak száma. Az áldozatok többségét a nyílt utcán lőtték le a kormány biztonsági erői. A szíriai kormány terrorcselekménynek minősítette a kormányellenes lázadást.

Szíria teljesítette a tüntetők legfőbb követelését

Nagyvilág2011.04.19, 17:15

Feloldotta a 48 éve érvényben lévő rendkívüli állapotot a szíriai kormány - közölte kedd délután a SANA hivatalos hírügynökség. A döntéssel az arab ország elnöke teljesítette a tüntetők legfontosabb követelését, és elvben utat nyitott a demokratikus reformok irányában.

Legalább tizenhét tüntetőt öltek meg egy szíriai nagyvárosban

Nagyvilág2011.04.18, 17:00

Nagyon feszült a helyzet a másfél milliós lakosságú szíriai Homszban, ahol vasárnap 17 tüntetőt öltek meg a kormányerők. Homsz közelében fegyveresek ellenőriznek egy utat, és a rendőrökkel is összecsaptak.

Összeesküvésről beszélt a szíriai elnök

Nagyvilág2011.03.30, 15:42

Nem forradalom, hanem összeesküvés zajlik Szíriában Bassár el-Aszad elnök szerint, aki szerdán először mondott nyilvános beszédet, amióta országára is átterjedte az arab világon végigsöprő tiltakozáshullám. Az elnök azt mondta, a dolgok már visszatértek a megszokott kerékvágásba.

Szíria békeajánlatot tett Izraelnek

Nagyvilág2008.09.04, 11:32

Békemegállapodási javaslatot tett török közvetítőkön keresztül Szíria Izraelnek - jelentette be csütörtökön Bassár el-Aszad szíriai elnök. A két ország az 1973-as háború óta hivatalosan még mindig hadban áll egymás a két ország.

Törökország közvetítene a közel-keleti béketárgyalásokon

Nagyvilág2008.04.26, 11:58

Törökország közvetíteni fog a közel-keleti béketárgyalásokon - jelentette ki a szombaton Damaszkuszba érkezett Recep Tayyip Erdogan török kormányfő. A hét elején Bassár el-Aszad szíriai elnök arról beszélt, hogy közvetítők dolgoznak a szíriai-izraeli béketárgyalások felújításán, de nem nevezte meg az érintetteket.

Szíriában tárgyal az iráni elnök

Nagyvilág2007.07.19, 19:26

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szíriai kollégájával, Bassár el-Aszaddal tárgyalt kétoldalú, regionális és nemzetközi kérdésekről csütörtökön Damaszkuszban.

Olmert közvetlen tárgyalásra hívta fel a szíriai elnököt

Nagyvilág2007.07.09, 22:04

Közvetlen tárgyalásra hívta fel Bassár el-Aszad szíriai államfőt hétfőn Ehud Olmert izraeli kormányfő egy televíziós nyilatkozatában. Olmert az al-Arabíja szaúdi műholdas tévének nyilatkozott, amiből részleteket közölt a Tízes Csatorna izraeli tévéadó.

Szíria felkészült az izraeli háborúra

Nagyvilág2006.10.07, 20:04

A szíriai elnök szerint hazája felkészült egy Izraellel megvívandó háborúra. Az arab ország minden pillanatban számol egy izraeli támadással - jelentette ki Bassár el-Aszad.

Feketelista készülhetett libanoni politikusokról

Nagyvilág2005.12.15, 14:09

Merénylet célpontjául kiszemelt, Szíria-ellenes libanoni politikusok nevét tartalmazó feketelista létezéséről adtak hírt csütörtökön libanoni lapok és rádióállomások.

A szíriai elnök sógora is gyanúsított a Haríri-gyilkosságban

Nagyvilág2005.10.18, 19:12

A német Stern magazin szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök sógora az egyik gyanúsított a volt libanoni kormányfő, Rafík Haríri februári meggyilkolásának körülményeiről készült ENSZ-jelentésben.

A szíriai elnök ígéretet tett a teljes kivonulásra Libanonból

Nagyvilág2005.03.12, 14:38

Megállapodásra jutott az ENSZ képviselője Bassár el-Aszad szíriai államfővel arról, hogy a szíriai katonák és hírszerzők két szakaszban elhagyják Libanont.

Meghívták Izraelbe a szír elnököt

Nagyvilág2004.01.12, 08:21

Egy lehetséges békeszereződés feltételeinek megtárgyalására csúcstalálkozóra hívta Bassár el-Aszad szíriai elnököt izraeli kollégája. A két fél korábban állítólag titkos tárgyalásokat is folytatott az ügyben.

Aznar viszi Bush üzenetét Szíriába

Irak2003.04.15, 15:02

Spanyol lapértesülések szerint José María Aznar spanyol kormányfő elfogadta George Bush amerikai elnök megbízását, hogy lépjen kapcsolatba Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, és figyelmeztesse, hogy Damaszkusz ne nyújtson menedéket Szaddám Huszein iraki diktátor támogatóinak. Aznar ugyanakkor kijelentette: Szíriát nem támadja meg senki és Spanyolország nem tekinti ellenségének a közel-keleti országot.

Előző
  • 1
  • 2
Következő