Bártfai-Mager Andrea
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gerhardt Ferenc
- Kocziszky György
- jegybank
- alapkamat
- Cinkotai János
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tagadják a galambok, hogy ők Orbán emberei
Csak megközelítésben, és nem a célokban van különbség a monetáris tanács azon külsős tagjai szerint, akik a Reutersnek adtak interjút. A három, legutóbb kamatcsökkentésre szavazó tag visszautasította, hogy politikai befolyás alatt állnának, és az inflációt sem tartották olyan nagy veszélynek, mint Simorék.
Kopik a Nemzeti Bank hitelessége
Új útra próbál lépni a jegybank, amelynek a vezetése is két részre szakadt a keddi kamatdöntéskor. A tagok többsége szakítana a görcsös német megközelítéssel, és az infláció elleni küzdelem mellett a gazdasági növekedésért is tenne, de az elnök és a két alelnök a jelek szerint nem ért egyet az újítással. A konfliktus veszélyeként elszabadulhat az infláció, és hiteltelenné válhat a jegybank.
Kedden döntenek az uniót verő magyar alapkamatról
Kedden dönt a héttagú monetáris tanács a kamatról. A tanács öt-hat tagjáról sejteni lehet, hogyan fog dönteni. Gerhardt Ferenc ugyan beszélt a csökkentésről már a júliusi döntés előtt, mégis a tartás mellett szavazott., Ha ő is beáll a csökkentők sorába, akkor a leghallgatagabb jegybankár, Bártfai-Mager Andrea döntésétől függ majd a kamatszint.
Egy külső tagon múlhat az alapkamat sorsa kedden
Kamatdöntő ülést tart kedden a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Három tag valószínűleg tartásra szavaz, három feltehetően a csökkentésre hajlik. A hetedik preferenciája nem ismert.
A jó tanuló és a sötét ló - a monetáris tanács új tagjainak portréi
Egyikük a 2002-es kormányváltás után távozott a jegybanktól, később pedig Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök akadályozta meg, hogy a jegybank alelnökévé nevezzék ki. A másik már évekkel ezelőtt figyelmeztetett a devizahitelek veszélyeire, de tanácsait nem fogadta meg a jegybank felsővezetése. Tudja meg, kik lettek a Magyar Nemzeti Bank egyik legfontosabb döntéshozó testületének tagjai!
- 1