Barkóczi Balázs

címke rss
Gyurcsányék szorosabbra fűzték a viszonyukat Soros Györggyel

Gyurcsányék szorosabbra fűzték a viszonyukat Soros Györggyel

Szombaton jelentette be a Gyurcsány-párt, azaz a Demokratikus Koalíció, hogy mától új szóvivőjük van Barkóczi Balázs politológus, tanár személyében. A közleményből kiderül, hogy Barkóczi korábban a Soros alapítványa által - közvetve - finanszírozott párt, az Együtt kampányaiban segített. De azt is elárulja, hogy politológusként 2018-ig a közvélemény-kutató IDEA Intézetnek dolgozott. A szervezet igazgatójával, Böcskei Balázzsal több helyen is együtt mutatkozott, és többek közt egy Soros által finanszírozott oldal, az openDemocracy-n tettek közzé tanulmányt 2018 elején a híres jobboldali megmondóember, a PC ellenségeként ténykedő Miloo ...

A DK nem hajlandó érdemben válaszolni Gyurcsányné korrupt asszisztensének ügyében

Itthon2019.09.08, 17:55

Nem válaszolt a DK szóvivője a Hír TV-nek azon kérdésére, milyen jogi lépéseket tettek Gyurcsányné korrupt, brüsszeli asszisztensének ügyével kapcsolatban. Barkóczi Balázs ugyanakkor azt nem cáfolta, hogy Gyurcsányné volt beosztottja kitöltötte a hivatali idejét. Korábban azt írt a V4NA nemzetközi hírügynökség, hogy a korrupcióba belebukott egykori tanácsadónak szüksége volt még néhány hét uniós munkaviszonyra a maximális nyugdíjhoz.

Gréczy Zsolt kínos magyarázkodásba kezdett a zaklatási ügyében

Itthon2019.12.18, 16:25

Magyarázkodásba kezdett Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője, Gyurcsány Ferenc bizalmasa, miután egy harmadik nő is megvádolta zaklatással - és ezúttal fényképek is előkerültek a félmeztelen politikusról. A képviselő-frakciószóvivő szemenszedett hazugságról beszél, de nem tagadja, hogy igaziak azok a képek, amelyeken alsónadrágban, félmeztelenül látható. A párt szóvivője ráadásul el ismerte, hogy a képeken valóban Gréczy látható. 

Gyurcsány felesége most a Fidesz szavazóit becsmérelte

Itthon2021.04.22, 10:19

Tudatlannak nevezte a Fidesz 2,5-3 millió szavazóját Gyurcsányné az ATV-ben. Jól látszik, hogy a baloldal egyre agresszívabb azokkal szemben, akiket nem tud elbizonytalanítani az oltásokkal kapcsolatban. A baloldali pártok nem állnak le az oltásellenes kampánnyal, egyre újabb módszereket próbálnak kitalálni. 

Fidesz: Gyurcsányék megint bizalmatlanságot akarnak kelteni a vakcinákkal szemben

Itthon2021.04.30, 15:15

Gyurcsányék ismét bizalmatlanságot akarnak kelteni a vakcinákkal szemben, azt sugallva, hogy az egyik oltás jobb a másiknál. Ez azonban nem igaz, a Magyarországon elérhető összes vakcina hatékony és biztonságos - így reagált a Fidesz Barkóczi Balázs DK-s szóvivő pénteki nyilatkozatára.

Garázdaság miatt jogerősen elítélt jelöltet indít a baloldal Rákospalotán

Itthon2022.03.09, 10:12

Garázdaság miatt jogerősen elítélt jelöltet indít a baloldal Rákospalotán. Barkóczi Balázst, Gyurcsány szóvivője egy hölgyet zaklatott. 

Nincs illegális migráció és nem veszélyes a gyerekekre a genderterror Gyurcsányék "árnyékminisztere" szerint

Itthon2022.10.10, 10:16

A Soros György-féle nyílt társadalom híve Gyurcsányék oktatási és kulturális "árnyékminisztere". Barkóczi Balázs számos nyilatkozatában utalt arra, hogy támogatja a genderideológiát, nem létező problémának tekinti az illegális migrációt, és támadta a hazai katolikus egyházat.

Előző
  • 1
Következő