Bari

címke rss
Azt hitte a bártulajdonos, hogy gazdaggá teszik a szurkolók, pedig éppen meglopták

Azt hitte a bártulajdonos, hogy gazdaggá teszik a szurkolók, pedig éppen meglopták

Még olasz viszonyok között is kirívó esetről számolt be egy olasz lap, ami a másodosztályú focibajnokság előző fordulójában történt.

Nápoly helyett majdnem Bariba vitte utasait a Ryanair

Life.hu2023.06.01, 15:13

Geönczeöl Attila borász Nápolyba indult szerdán, hogy egy pezsgőversenyen zsűrizzen, de a Ryanairnek hála, majdnem Barin kötött ki. 

A Travelo szerkesztőségének legemlékezetesebb kirándulásai 2022-ben - 1. rész

Travelo2022.12.29, 13:20

Bár ez az év sem volt könnyű, még így is több lehetőségünk volt az utazásra, mint az előző években.  És a barátaimmal meg is ragadtuk ezeket a kínálkozó alkalmakat. Az év első útja Olaszországba vezetett, majd eljutottam Berlinbe, Nyíregyházára és Szabadkára. Érdekes, igzalmas és történelmi helyekre. Az élményeket pedig magammal viszem a következő évre is.

Dél-Olaszország lehet a szíved csücske!

Travelo2022.10.26, 10:38

Olaszország ősszel más arcát mutatja. A forró, aszályos nyár után végre megpihennek a tengerparti nyaralóhelyek, a pizzériák, bárok szokásos ritmusuk szerint tartanak nyitva vagy épp zárva. Ilyenkor nem hiányoznak a turisták, ezért idegenként is pont úgy érezhetjük magunkat, mint akik odatartoznak. Már pedig otthon lenni ott lent délen, az élet aprócska jótéteménye. 

Egy szál bugyiban mutogatta a fenekét a meccsen az OnlyFans-modell

Sport2022.10.08, 13:41

Nagy bajba kerülhet egy 22 éves olasz szurkolónő, aki ellen rendőrségi nyomozás indult, amiért a másodosztályú AS Bari mérkőzésén letolt nadrágban mutogatta a fenekét.

Nyaralni visz az álomhajó 3. rész - Olümpia és Bari egyetlen nap alatt

Travelo2022.07.26, 17:40

Múlt heti beszámolómban a Costa tengerjáró hajó Míkonoszon és Szantorinin kötött ki, ahol bemutattam nektek a lenyűgöző naplementék városát és a legjobb görög strandokat. Egy hetes utazásom utolsó állomásaihoz Olümpiára és Barira érkeztünk. Tarts velem és merüljünk el együtt a görög mitológia és az olasz kultúra világában!

Így szervezzünk többnapos olasz utat! Első állomásunk Bari városa

Travelo2022.04.09, 13:30

Baráti társaságunknak január elején pattant ki a fejéből, hogy a március 15-i hosszú hétvégére el kellene utazni valahová. Általában a belföldi úti célokra szavazunk, de átfutva a diszkont légitársaságok kínálatát, szinte a fejünkhöz vágták, hogy „Repüljetek Bari városába! Fizetjük a repjegyetek majdnem 80%-át, csak induljatok már el!" Engedtünk a kísértésnek, és azonnal nekiláttunk szervezkedni!

Elszabadult egy fekete párduc Olaszországban - videó

Nagyvilág2021.02.16, 15:54

Az olasz hatóságok több bejelentés nyomán egy fekete párducot keresnek Bari környékén; egy közeli olasz kisváros polgármestere a ragadozó miatt óvatosságra intette a lakosságot.

17 évesen a világsztárt láttuk benne, ma Iránban kallódik el

Sport2019.03.05, 09:10

Amikor a 17 éves Koman Vladimir 2007-ben a Sampdoria színeiben pályára lépett élete első felnőtt olasz bajnoki mérkőzésén (és gólpasszt is adott), a trombiták harsogni, a dobok peregni kezdtek: új világsztár született. A két évvel később Egyiptomban nyert U20-as vb-bronzérem és az ott mutatott játék csak ráerősített erre, mára viszont tudható, hogy a csiszolatlan gyémántnak hitt Koman csak egy kő annak a gödörnek a mélyén, ahol sok száz másik kő hever. Egy tipikus magyar futballsors, amelynek főszereplői közül egyik sem mutogathat a másikra. Nem Arthur Miller története, csak egy kallódó ember, most éppen Iránban.

Mi már tudjuk, hova fog repülni idén nyáron!

Travelo2019.01.03, 13:13

A légitársaságok szó szerint és átvitt értelemben is jönnek-mennek, de azt azért sokan szeretik tudni, hogy milyen újítások várhatóak a tavaszi időszakban. Több társaság is bejelentette már a következő félévre tervezett, Budapestről vagy Debrecenből induló új járatait. Ezért az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy milyen városokat vesznek célba, milyen gyakorisággal repülik az útvonalat, és egyáltalán, hogy miért érdemes ezekre a helyekre utazni.

Két új útvonalon indít járatot Budapestről a Ryanair

[origo] utazás2018.09.25, 13:46

Két új útvonalon jelentett be járatnyitást a Ryanair, mindkettő olaszországi célpontra kínál közvetlen összeköttetést Budapestről.

Az USA nem engedett a G7-eknek

Gazdaság2017.05.13, 16:43

Az Egyesült Államok az olaszországi Bariban tartott G7-es csúcson nem ment bele, hogy a zárónyilatkozatban a szabadkereskedelem mellett foglaljanak állás a protekcionizmussal szemben. Így aztán csupán egy minimálkonszenzust sikerült aláírnia a világ vezető hatalmainak.

Emberi hiba okozhatta az olasz vonatbalesetet

Nagyvilág2016.07.13, 00:41

Összeütközött két személyvonat Olaszország déli részén, Bari közelében kedden. Az esti adatok szerint 22 halottja és 43 sérültje van a balesetnek - négyen kritikus állapotban vannak. 

Rosszul áll az olasz szövetségi kapitány bundaügye

Sport2016.02.20, 12:42

Megkezdődött az olasz bundaper sokadik szakasza is, ezúttal több játékos (és néhány magyar szereplő) mellett Antonio Conte szövetségi kapitány is a vádlottak padján ül. Nem áll jól a szénája. 

Az olasz csizma sarkában - Elbűvölő itáliai kisvárosok, amiket látni kell

Life.hu2015.11.11, 14:42

Ugye, nem sokat hallottál az olasz csizma sarkánál, az elképzelt sarkantyú magasságában fekvő tengerparti városról? Pedig Nápoly után Bari Dél-Olaszország második legnagyobb városa, és közvetlen repülőjárattal is el lehet jutni oda. Ha nem akarsz hosszú ideig a tengerparton sütkérezni, akkor pár nap pont elég ahhoz, hogy felfedezd a környéket, ami ősszel is remek hely egy kis városnézéshez.

Felpofozta vitapartnerét a Mikulás

Tudomány2014.12.06, 16:15

December hatodika Szent Miklós mürai püspök emléknapja. A pirospozsgás, fehér szakállas és vörös köpenyes, jóságos Mikulás képe azonban nem az ókorból származik; Szent Miklós népszerű arcát az amerikai üdítőgyártó óriás, a Coca-Cola teremtette meg az 1930-as évek elején.  

Ez lenne az unalmas porfészek?

Archívum2014.06.29, 16:56

Még hogy Olaszország déli csücske teljesen elmaradott, poros és unalmas? A sztereotípia az első fél órában megdőlt. A világ legbájosabb városkáiban jártam, iszonyú finomakat ettem, és időnként időutazásban is részt vehettem. Egyetlen dologtól kell óvakodnia a vékony pénztárcájú turistának: a dél-olasz pincérek haragjától.

Kultúrsokkot Európán belül is kaphatunk

[origo] utazás2013.11.15, 15:45

Egy hosszúhétvége fapadossal Dél-Olaszországban, és mintha Európán kívüli területre csöppenne az ember, ahol össze-vissza vannak nyitva az éttermek, a parkolóautoma is szieztázhat és spongyabobos kocsit ad az autókölcsönzős. Puglia kiszámíthatatlan, olcsó, szép és kalandokkal teli.

Itt soha nincs nulla fok

[origo] utazás2013.09.24, 08:22

Aztán vigyázz a maffiával ott délen! – mondta egy idősebb hölgyismerősöm, amikor elárultam neki, hogy Olaszországba utazom, egészen délre, a csizma sarkába. Puglia volt a cél, éppen azért, mert ezt a részt egyelőre nem özönlötték el a turisták. Itália egyik éléskamrájának annyi köze van a szervezett bűnözéshez, hogy ott született Michele Placido. Ő volt a Polip című tévésorozat felügyelője, Corrado Cattani.  

Elég a lelketlen szállásokból!

[origo] utazás2013.08.08, 13:30

Az interneten számtalan szálláskereső, szállásfoglaló honlap működik, egy-két kattintás, és a világon bárhol találhatunk hotelszobát. De melyik keresőmotort érdemes igénybe vennünk? Szubjektív tanácsok a világjáró Travellinától.

Nápolytól délre mindig legyen B terv

[origo] utazás2013.03.22, 14:22

Nagyjából addig lehetünk biztosak a dolgunkban, amíg a gép le nem száll Nápolyban. Ezt követően már semmi sem garantált. A busz sem, amely bevinne minket a betonplaccról a terminálba. Mert csak egyet küldenek, és meglepő módon 150 ember nem fér el rajta. Ezt nyilván a derék olaszok is konstatálták, ám mivel épp nem esett az eső, egyszerűbb volt a pár lemaradt szerencsétlent kicsit ácsingózni hagyni a gép mellett.

Simont kölcsönadta a Palermo

Archívum2012.01.24, 19:51

Az olasz élvonalbeli Palermo vezetősége hétfőn megállapodott a másodosztályú Bari elöljáróival Simon Ádám utánpótlás-válogatott labdarúgó kölcsönadásáról.

Kikapott a Brescia, egymást váltotta Vass és Feczesin

Sport2011.12.11, 15:34

Hazai pályán kapott ki a Brescia, amelyben egymást váltotta Vass Ádám és Feczesin Róbert a Bari elleni olasz másodosztályú bajnokin. Vass kezdőként 39 percet játszott, a helyére érkezett Feczesin.

A nézők tekerik az áramot a környezetbarát koncerten

Időjárás2011.09.09, 16:25

Az első szinte teljes egészében környezetbarát koncertet tartják Olaszországban szeptember 15-én. A szükséges energiát a nézők termelik pedálozva, de még további önkénteseket keresnek a biciklis áramtermeléshez.

Az Udinese a BL-ben indulhat, a Juventus az EL-ről is lemaradt

Archívum2011.05.22, 23:14

Az élvonalból már korábban kiesett Bari 4-0-ra nyert Bolognában az olasz labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában, a győztes csapatban nem szerepelt Rudolf Gergely, aki Magyarországon kezelteti bokasérülését. Az Udinese hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az első helyét már korábban bebiztosító AC Milannal, ezzel negyedik lett, és a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat.

Öt gól, három piros lap után nyert Bariban a Roma

Sport2011.05.02, 07:58

Őrült meccset nyert a sereghajtó Bari otthonában az AS Roma. Francesco Totti két gólt szerzett a vendégeknél, a másodikat már emberhátrányban, miután Daniele de Rossit kiállították. Lehetett volna mesterhármas is, de a 79. percben, 2-2-nél Totti kihagyott egy büntetőt. A végjátékban mindkét csapatból kiállítottak egy-egy játékost, majd a Roma Aleandro Rosi 94. percben szerzett góljával kicsikarta a győzelmet - ennek ellenére továbbra is csak hatodik a tabellán.

Rudolf kétmeccses eltiltást kapott a bíró megsértésért

Archívum2011.04.27, 10:47

Rudolf Gergelyt két meccsre szóló eltiltással sújtotta kedden az Olasz Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága, miután a Sampdoria elleni szombati bajnokin megsértette a játékvezetőt.

Komanék küldhetik a másodosztályba Rudolf csapatát

Archívum2011.04.22, 12:15

Rudolf Gergely csapata, a Bari lehet az első kieső az olasz labdarúgó-bajnokságban, amennyiben a sereghajtó vereséget szenved a Laczkó Zsolt és Koman Vladimirt foglalkoztató Sampdoriától, akkor búcsút mondhat az élvonalnak. A La Gazzetta dello Sport nevű sportnapilap internetes oldala Rudolfot és Laczkót a kezdőbe, Komant a kispadra tette előzetesében. A Serie A harmadik magyarja, a szintén nehéz helyzetben lévő Bresciában játszó Vass Ádám az éllovas Milan ellen léphet pályára, amelyből Zlatan Ibrahimovic eltiltás, Alexandre Pato pedig sérülés miatt hiányzik majd.

Otthon bukott a Napoli, Komanék kieső helyen

Sport2011.04.17, 22:51

Kieső helyre került a Laczkó Zsoltot és Koman Vladimirt foglalkoztató Sampdoria az olasz labdarúgó-bajnokságban, miután a Cesena a vasárnapi kiesési rangadón hazai környezetben 1-0-ra legyőzte a sereghajtó Barit. A vendégeknél Rudolf Gergely végigjátszotta találkozót. A Napoli hazai pályán kikapott az Udinesétől, ezzel együtt megőrizte második helyét a tabellán. A vendégcsapat sikerével már csak négy pontra van a harmadik helyezett Internazionalétól. A két együttes között a Lazio a negyedik. A Napoli vereségével az AC Milan előnye hat pontra nőtt az élen.

Az AEK Athén mentheti meg a Serie B-től Rudolfot

Sport2011.03.15, 13:22

A Milan ellen szerzett gólja után megnőtt az érdeklődés Rudolf Gergely iránt. A Bariban kölcsönben szereplő támadót olasz és görög lapértesülések szerint szeretné a nyáron leigazolni a görög AEK Athén.

Rudolf trükkös szabadrúgás utáni góllal tréfálta meg a Milant

Sport2011.03.13, 15:43

A listavezető Milan meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott az utolsó helyezett Barival a Serie A 29. fordulójában. A Bari gólját Rudolf Gergely szerezte, aki kezdőként 68 percet töltött a pályán.

Rudolf új edzőt kapott a Bariban

Archívum2011.02.11, 08:04

Edzőt váltott az olasz élvonalban szereplő Bari labdarúgócsapata: a Serie A utolsó helyén szerénykedő együttesnél Giampiero Ventura helyére Bortolo Mutti ül le a kispadra.

Chivu büntetlenül ütötte meg Rudolf csapattársát - videó

Sport2011.02.04, 08:50

Megúszott egy kiállítást a Bari ellen Christian Chivu. Az Inter román védője a Serie A 23. fordulójában 3-0-ra idegenben megnyert találkozón a televíziófelvételek alapján jól láthatóan arcon ütötte Marco Rossit, Rudolf Gergely csapattársát, ám a játékvezető nem állította ki a magáról megfeledkező bekket.

Kölcsönjátékos segítette győzelemhez az Intert

Sport2011.02.04, 08:11

Husszin Hardzsa először volt kezdő az Interben, a Genoától kölcsönkapott marokkói középpályás pedig első góljával gyakorlatilag eldöntötte a Bari-Inter meccset, amelyet végül 3-0-ra nyert meg a címvédő. Az olasz labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának egyetlen csütörtöki mérkőzésén Rudolf Gergely kezdőként lépett pályára a hazaiaknál, a 70. percben cserélte le edzője.

Rudolf a büntetőt és a kipattanót is a kapusba rúgta - videó

Sport2011.01.30, 18:49

A Genoától a Barinak kölcsönadott Rudolf Gergely a Serie A 22. fordulójában tizenegyest rúghatott a Cagliari otthonában, de elhibázta a büntetőt, ráadásul a kipattanót is a kapusba lőtte. A Cagliari 2-1-re nyerte meg a meccset, Rudolfot az 58. percben lecserélték.

Két magyar játszhat a Juventus ellen a Sampdoriában

Sport2011.01.21, 12:33

A Debrecentől a Sampdoriához igazolt Laczkó Zsolt a Juventus ellen mutatkozhat be vasárnap az olasz labdarúgó-bajnokságban. Egyelőre kérdéses, hogy a magyar védőt máris bevetik-e a genovaiak, ám a csapat másik magyarja, Koman Vladimir valószínűleg szerepet kap. Rudolf Gergelynek sikerült a Juventus elleni debütáláson a kapuba találni a Bariban, a magyar támadó jelenleg betegséggel küzd, de ha meggyógyul, akkor a második helyen álló Napoli ellen is beköszönhet. A listavezető Milan a Bari elleni Olasz Kupa-siker után a Cesenát fogadja.

Rudolf gólt lőtt a Juventus otthonában - videó

Sport2011.01.16, 20:24

Del Piero és Rudolf Gergely góljával 1-1-re állt félidőben a Juventus-Bari olasz bajnoki mérkőzés, fordulás után Aquilani eldöntötte a csatát a hazaiak javára. A Rudolfot kölcsönadó Genoát otthonában verte 4-2-re az Udinese, a Sampdoria Koman Vladimirrel a soraiban kapott ki a Laziótól, a Roma egy utolsó perces öngóllal szerezte meg a három pontot.

Rudolf az idény végéig a Barihoz került

Sport2011.01.13, 19:52

Rudolf Gergely, a Genoa magyar válogatott csatára kölcsönben az olasz labdarúgó-bajnokságban sereghajtó Barihoz került az idény végéig.

Nem merik beengedni a nézőket a dél-olasz futballrangadóra

Archívum2010.12.29, 15:54

Biztonsági okokból zárt kapuk mögött rendezik meg jövő csütörtökön a Lecce-Bari olasz élvonalbeli labdarúgó-mérkőzést.

A Videoton megszerezte a Bari magyarját

Sport2010.06.15, 16:40

A Videoton FC labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását Gosztonyi András, az elmúlt szezonban az olasz AS Bariban légióskodó U20-as világbajnoki bronzérmes szélső.

A Lazio nem segített a Romának, ismét élen az Inter

Sport2010.05.02, 23:18

Koman Vladimir csapata, a Bari magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a vendég Genoa ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának vasárnapi játéknapján. A 79. percig a pályán lévő magyar légiós készítette elő csapata első gólját. A címvédő Internazionale könnyedén, 2-0-ra legyőzte a Laziót, s ezzel visszavette a vezetést az AS Romától.

Cassanóék kibabráltak a Romával

Sport2010.04.25, 23:18

Az AS Roma nem tudta visszaelőzni az Intert, miután hazai pályán 2-1-re kikapott a Sampdoriától az olasz labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában. Koman Vladimir és Gosztonyi András csapata, a Bari sima, 3-0-s vereséget szenvedett a Juventus vendégeként. Koman kezdőként lépett pályára, és 0-0-nál nagy ziccerben Buffont találta el, Gosztonyi pedig 2-0-s Juventus-vezetésnél állt be az akkor már hitehagyott Bariba.

Komanék a Juve, Cassano a Roma ellen

Sport2010.04.23, 14:49

Az olasz labdarúgó-bajnokságban 24 mérkőzés óta veretlen, listavezető AS Roma a negyedik helyezett Sampdoria legyőzésével tehet újabb lépést a bajnoki cím felé. A héten a BL-elődöntőben a Barcelonát 3-1-re verő Inter a kiesés ellen küzdő Atalantával meccsel. Koman Vladimir és Gosztonyi András csapata, a Bari a Juventushoz utazik.

Előző
  • 1
  • 2
Következő