Bari Lacika

címke rss

Családja mindent feladna Lacika sikeréért

Bari Lacika mindenkit megdöbbentett fantasztikus produkciójával a TV2 gyermek tehetséggondozó műsorában, Az ének iskolájában. A kisfiú családja mindent megtenne, hogy a gyermekük megvalósítsa álmait - tudta meg a Life.hu.

Életveszélyben van Bari Lacika papája

Life.hu2013.06.24, 12:36

Nagybeteg nagypapájáért aggódik Bari Lacika. Az ének iskolája tehetséges versenyzője és családja a műsor ideje alatt kapta a szomorú hírt, hogy a gyilkos kórral küzdő, szeretett papa állapota romlott.

Első saját szerzeményével tér vissza Bari Laci, Az ének iskolájának sztárja

Life.hu2021.01.12, 16:15

A fiatal énekes neve már ismerősen csenghet, ez nem véletlen, hiszen Bari Lacit 12 éves korában ismerhették meg a nézők, Az ének iskolája című produkcióban, ahol egészen a végső döntőig menetelt. Laci az elmúlt 8 évben sem pihent, tanult, képezte magát, most pedig készen áll arra, hogy az ország legjobbjai között is bizonyítson.

A Dal 2021: Bari Laci nyerte a negyedik válogatót, alig tudott megszólalni

Tévé2021.02.21, 13:15

Bari Laci nyerte Féltelek című dalával A Dal 2021 negyedik, utolsó válogatóját szombaton, utána A Dal Kulisszában mesélt.

Új dallal debütált a TV2 sztárja: "Ezzel egy új oldalamat tudom majd megmutatni"

Life.hu2021.06.29, 17:11

Bari Lacikát évekkel ezelőtt Az ének iskolája című műsorban ismerhette meg az ország. Az énekes most új oldaláról mutatkozik be, slágervárományos legújabb dala egy igazán friss és pörgős, mégis mély érzelmekkel teli szerzemény lett!

Egy szakításról szól A Dal közönségkedvencének új szerzeménye

Tévé2021.06.30, 18:57

A Féltelek című nagy ívű ballada után dinamikusabb nyári dallal örvendeztette meg rajongóit Bari Laci. Az énekes elárulta, egy szakítás feldolgozásáról szól a Messzire mennék, amelyhez klip is forgott. A Dal 2021 közönségkedvenc énekese azt is bevallotta, miért változtatta meg életét a Duna Televízió dalválasztó show-ja.

Visszatért a Sztárban sztár leszek!-ben az egykori gyereksztár, a mesterek is ledöbbentek attól, ami történt - videó

Tévé2022.09.25, 21:52

A Sztárban sztár leszek! negyedik válogatójában megjelent a színpadon Bari Laci is, aki a TV2 korábbi tehetségkutatójában, Az ének iskolájában még kisgyerekként, Bari Lacikaként versenyezett. Ezúttal Caramel egyik slágerével, a Lélekdonorral készült, a mesterek pedig csak dicsérni tudták, négy igent kapott. Nézze meg a produkcióját!

10 éve láttuk először képernyőn: itt tűnt fel korábban a Sztárban Sztár leszek! üdvöskéje

Life.hu2022.09.27, 21:15

Bari Laci a Sztárban Sztár leszek! című műsorban bizonyította tudását, de nem ez az első tehetségkutató, amelyben próbálkozott. Korábban még gyerekként láthattuk őt a tévé képernyőjén.

Hiába várták, Bari Laci nem érkezett meg a Mokka stúdiójába

Life.hu2022.11.25, 19:43

A ma reggeli Mokkába többek között a Sztárban sztár leszek! egyik énekesét, Bari Lacit várták a műsorvezetők, ám nem érkezett meg. Az adásból az is kiderült, mi történt vele ma reggel.

Előző
  • 1
  • 2
Következő