Barcelona CF
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Primera División
- Barcelona
- spanyol foci
- FC Barcelona
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Valencia kiejtette a Barcát a kupából
A Barcelona labdarúgócsapata továbbra sem tud kilábalni a hullámvölgyből, ugyanis egy góllal kikapott a valenciai visszavágón, s ezzel nem jutott be a spanyol Király-kupa elődöntőjébe. A hazai csapat ellenfele az UEFA-kup-negyeddöntős Getafe lesz a fináléban.
Pires biztos a Barca megelőzésében, és szurkol a francia válogatottnak
A francia középpályás sokadvirágzását éli a spanyol Villarreal CF csapatában, amely egyre jobban megközelíti az FC Barcelonát a spanyol bajnokságban, és ismét kiharcolhatja a BL-részvétel jogát. Pires szerint együttese megelőzheti a Barcát, és bár a francia válogatottban már nem veszik számításba, drukkol a gall nemzeti tizenegynek, amelyet az Európa-bajnokság egyik esélyesének tart.
Dzsudzsákék botlottak, nem élt az eséllyel a Barca
A holland labdarúgó-bajnokság "magyar rangadóján" Bodor Boldizsár csapata, a Roda Kerkrade az utolsó percben egyenlített a Dzsudzsák Balázst 82 percig a soraiban tudó PSV Eindhoven ellen, a második helyezett Ajax elleni csúcsrangadóra készülő címvédő előnye ezzel négypontosra csökkent a tabellán. Egyedül a Livorno-Parma összecsapás lett döntetlen, a többi mérkőzésen a hazai csapatok nyertek az olasz Serie A 28. fordulójának vasárnapi játéknapján. Az Inter 2-1-re győzött a Palermo ellen, és ismét hat ponttal vezet az AS Roma előtt. Spanyolországban a Barcelona nem tudta kihasználni a listavezető Real Madrid szombati vereségét, a kataalánok ...
- címkék:
- Dzsudzsák Balázs
- Bodor Boldizsár
- Diego Milito
- Karlsruher SC
- foci
- német foci
- olasz foci
- holland foci
- Primera División
- Bayer 04 Leverkusen
- Roda Kerkrade
- U.S. Citta` di Palermo
- Barcelona CF
- Almería
- Bundesliga
- AS Roma
- Premier League
- Serie A
- PSV Eindhoven
- Barcelona
- Real Madrid CF
- FC Internazionale Milano
- Spanyolország
- AFC Ajax
- Everton FC
- Villarreal CF
- Eredivisie
- Címkefelhő »
Hetet rúgott a Mallorca, Geráék elődöntőbe jutottak
Az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában a Roma, a Juventus és a Milan is idegenben aratott kétgólos sikert, a fővárosiak a Napolit, a torinóiak a Genoát, a piros-feketék az Empolit győzték le. Angliában tovább folytatódott a kiscsapatok menetelése az FA-kupában, mivel a másodosztályú Cardiff a Middlesbrough ellen nyert a Riverside-stadionban, szintén ott lesz az elődöntőben Gera Zoltán együttese, a Bristol Roverst kiütő West Bromwich Albion is. A Premier League-ben az Arsenal ismét remizett, a Tottenham négyet rúgott a West Hamnek, az Everton érdekes góllal gyűjtötte be a három pontot. A Bundesligában a Leverkusen 2-0-ra vertee ...
- címkék:
- Robbie Keane
- Huszti Szabolcs
- Gera Zoltán
- Kaká
- Dimitar Berbatov
- Tottenham
- Olympique Lyonnais
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- FA Community Shield
- spanyol foci
- West Bromwich Albion FC
- holland foci
- FC Girondins de Bordeaux
- Cardiff City FC
- Angol labdarúgókupa
- francia foci
- Wes
- Genoa
- Arsenal FC
- Real Madrid CF
- Bundesliga I
- Anglia
- Milan
- Juventus FC
- West Ham United FC
- Spanyolország
- Hollandia
- Everton FC
- Bundesliga
- Villarreal CF
- Nápoly
- Premier League
- Serie A
- Eredivisie
- Primera División
- Mallorca
- Bayer 04 Leverkusen
- Middlesbrough FC
- Recreativo Huelva
- Valencia CF
- Barcelona CF
- Hamburger SV
- Levante UD
- Hannover 96
- Bajnokok Ligája
- FC Nürnberg
- Ligue 1
- Sevilla
- Empoli F.C.
- Depor
- Címkefelhő »
Vége a dicső Milan-korszaknak, Messit elvesztette a Barca
Az olasz sajtó egységesen úgy ítéli meg, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében bekövetkezett kiesésével véget ért az AC Milan dicsőséges korszaka.
Agüero élete meccsét játszotta
Sergio Agüero, az Atlético Madrid labdarúgója saját bevallása szerint élete legjobb teljesítményét nyújtotta az FC Barcelona elleni szombati, 4-2-re megnyert bajnokin.
Schalke-Bayern, Juve-Fiorentina és Atlético-Barca a topligákban
A BL-ben még érdekelt csapatok fél szemmel már a jövő heti visszavágókra figyelnek, a többségre nem is vár igazán húzós meccs a hétvégén, de a Barcának azért kijutott a jóból, hiszen az Atlético Madrid vendége lesz, míg a Milan a bajnokságban szintén csalódást keltő szereplést produkáló Laziót fogadja. Németországban a viharveszély miatt elmarad a Cottbus-Stuttgart találkozó, izgalmasnak ígérkezik viszont a Schalke-Bayern csata, mint ahogy a Serie A-ban is komolyan befolyásolhatja a harmadik, illetve negyedik hely sorsát a Juve-Fiorentina rangadó kimenetele.
Nem bírt a Szeged a Barcával a férfikézi-BL-ben
A Pick Szeged fájó vereséget szenvedett a vendég spanyol Barcelonától a férfikézilabda-Bajnokok Ligája középdöntőjének 3. fordulójában, és így tartani lehet attól, hogy a Tisza-partiak nem jutnak be az elődöntőbe.
A Barca a legnépszerűbb Európában
Egy német felmérés szerint az FC Barcelona jelenleg Európa legnépszerűbb labdarúgóklubja.
Tottiékat kiütötték, hajrágóllal nyert a Barca
A Premier League 25. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Newcastle United hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a Middlesbrough ellen, így a Szarkák megszerezték a második Keegan-éra első gólját. A Serie A-ban az Empolit verő Inter előnye immáron nyolc pont, a második helyezett AS Roma ugyanis 3-0-ra kikapott a Siena otthonában. Száguld a BL-t érő negyedik hely felé a Milan, amely 1-0-ra nyert a "pozícióharcban" nagy rivális Fiorentina otthonában. Nagy meglepetésre a Bochum Brémában legyőzte a Bundesliga-második Werdert, míg a Schalke a címvédő Stuttgartot 4-1-re páholta el. A Barcelona Xavi hajrágóljával verte az Osasunát, így közeelebb ...
- címkék:
- Owen
- Xavier Hernández
- Karlsruher SC
- SpVgg Greuther Fürth
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- holland foci
- Juventus F.C.
- FC Internazionale Milano
- ACF Fiorentina
- Eredivisie
- SV Werder Bremen
- FC Schalke 04
- Premiership
- VfL Bochum
- szarka
- Barcelona CF
- AC Siena
- Empoli F.C.
- Bundesliga
- AS Roma
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- VfB Stuttgart
- Middlesbrough FC
- Osasuna
- Bajnokok Ligája
- Barcelona
- Real Madrid CF
- Milan
- Newcastle United FC
- Címkefelhő »
A Lazio előnyt szerzett a kupában, a Barca nem
Az olasz kupában egy, a spanyol Király-kupában két mérkőzésre került sor csütörtök este, a Lazio egygólos előnnyel várhatja a firenzei visszavágót, míg a Barcelona viszonylag eseménytelen találkozón 0-0-t ért el a Villarreal vendégeként.
Kiverte a Sevillát a Barca a kupából
A Barcelona hazai pályán gólnélküli döntetlent játszott a Sevillával a labdarúgó spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján, idegenben szerzett góljának köszönhetően azonban bejutott a következő körbe.
Csapatként múlja felül a Real a Barcát
Kevesebb, mint a bajnokság felét játszották le a Primera Divisiónban, és az első két helyezett ugyanaz, mint a legutóbbi pontvadászatban, mégis óriási a különbség: a Real Madrid ezúttal ugyanis hét ponttal vezet az FC Barcelona előtt. Míg a királyi gárdánál a nyári edzőcsere csak tovább erősítette a csapategységet, addig a katalánoknál sokak szerint éppen a tréner személyének változatlansága az egyik fő probléma. A két "nagyágyú" mögött már nagyobb volt a felfordulás, hiszen a Valencia CF és a Sevilla FC is gyengélkedik, miközben az RCD Espanyol, az Atlético Madrid és a Racing Santander várakozáson felül szerepel.
Rijkaard: Ez nem a Barca estéje volt
A 2007/08-as bajnoki szezon eddigi nézőcsúcsát hozta az "el clásico": a hivatalos adatok szerint 98 248-an tekintették meg a Camp Nouban, a katalán elitgárda stadionjában a vasárnap este megrendezett FC Barcelona-Real Madrid csúcsrangadót.
Messi nélkül készül a Real ellen a Barca
Magabiztos, háromgólos győzelmet aratott a Barcelona szombat este a Valencia otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában. A vendégek öröme azonban nem lehet teljes, ugyanis argentin csillaguk, Lionel Messi az első félidő hajrájában megsérült.
Felnövőben a Barca kistestvére
Jó dolog lehet manapság futballszurkolónak lenni Barcelonában, hiszen a mostani idényben a város élvonalbeli klubjai közül nem csak az FC Barcelona, hanem az RCD Espanyol is kiválóan szerepel. Utóbbi együttes immár 11 mérkőzés óta veretlen, ott van a pontvadászat élmezőnyében, ráadásul a klub történetében első ízben az egyesület egyszerre három játékost is adott a spanyol nemzeti tizenegynek.
Scolari a Barca elhagyására biztatja Ronaldinhót
Luiz Felipe Scolari, a portugál válogatott brazil szövetségi kapitánya azt mondta, hogy Ronaldinho jobban tenné, ha távozna az FC Barcelonától.
Rijkaard és Ronaldinho is távozhat a Barcától
A Sport című katalán sportnapilap információi szerint a nyáron távozik posztjáról Frank Rijkaard, az FC Barcelona vezetőedzője, valamint a csapat brazil csillaga, Ronaldinho.
BL: továbbment a Sevilla, az Inter, a Roma és a Barca
A szokásoknak megfelelően a CSZKA labdarúgócsapata korábban lejátszotta mérkőzését a Bajnokok Ligájában: a moszkvai együttes 1-0-ra kikapott a PSV-től, ezzel eldőlt, még az UEFA-kupában sem folytathatja. Ugyancsak elbúcsúzott a kisebbik kupában való szerepléstől a Steaua és a Dinamo Kijev. A továbbjutást bebiztosította az Arsenalt legyőző Sevilla, a Fenerbahce ellen diadalmaskodó Inter, illetve a Lyonban 2-2-es döntetlent elérő Barcelona.
- címkék:
- Iszmajlov
- Yaya Touré
- foci
- UEFA-kupa
- Primera División
- Olympique Lyonnais
- Ligue 1
- FK Dinamo Kijiv
- Sporting CP
- AS Roma
- Premier League
- Serie A
- PSV Eindhoven
- Bajnokok Ligája
- Sevilla
- Barcelona
- Arsenal FC
- FC Internazionale Milano
- Spanyolország
- FC Steaua Bucureşti
- Fenerbahçe SK
- Manchester
- Barcelona CF
- CSZKA
- Címkefelhő »
BL: a Lyon nem hibázhat a Barca ellen
Már csak két forduló van hátra a Bajnokok Ligája csoportköréből, és a keddi játéknapon két angol csapat is úgy léphet pályára, hogy nem kell izgulnia a továbbjutás miatt. Így aztán a papíron rangadónak számító Sevilla FC-Arsenal FC találkozó igazából csak a hazaiak számára lesz fontos. Nagyobb izgalmak várhatóak az Olympique Lyon-FC Barcelona találkozón, ahol a galloknak mindenképpen nyerniük kellene - amivel viszont a katalánokat hozhatják nehezebb helyzetbe.
Már nem veretlen a Bayern, Hajnalékat kiütötte a Werder
Tizenharmadik mérkőzésén elszenvedte első vereségét a listavezető Bayern München a német labdarúgó Bundesligában: a bajor sztárcsapatot a címvédő, de a mostani szezont gyengén kezdő VfB Stuttgart győzte le. A Premier League-ben a West Ham idegenben gázolta el 5-0-ra a sereghajtó Derbyt, míg a Primera Divisiónban a Barcelona az elmúlt szezonbeli Király-kupa elődöntő visszavágóját követően ezúttal is rúgott gól nélkül kapott ki a Getafétől.
- címkék:
- Hajnal Tamás
- foci
- angol foci
- spanyol foci
- Király-kupa
- Derby County FC
- Angol labdarúgókupa
- Empoli F.C.
- Bundesliga
- Premier League
- Primera División
- VfB Stuttgart
- Genoa
- Barcelona
- Bundesliga I
- West Ham United FC
- Spanyolország
- FC Bayern München
- SV Werder Bremen
- Getafe CF
- Barcelona CF
- Madrid
- Címkefelhő »
Futballistát vegyenek! - Podolski, Amauri
Az Atlético Madrid érdeklődik a Chelsea FC szélsője, Shaun Wright-Phillips iránt. A Portsmouth FC kiszemeltje a portugál Estrela Amadora középpályása, Tiago Mendes.
A kapus volt a Barca legjobbja a Valladolid ellen
Mindkét barcelonai csapat ikszelt a Primera División 10. fordulójában, az Espanyol hazai pályán ért el 0-0-t a Murcia ellen, míg a Barcelona Valladolidban játszott 1-1-et.
Elfogytak a Barca középpályásai a Rangers elleni meccsre
A BL csoportkörének harmadik fordulójában a keddi játéknapon négy olyan gárda is pályára lép, amely eddig mindkét mérkőzését megnyerte, de a százszázalékos mérleget maximum hárman tarthatják meg, hiszen a két győzelemmel álló együttesek közül a Barcelona és a Rangers egymás ellen játszik. Az E csoport rangadója mellett még két kelet-európai összecsapást érdemes kiemelni: a Manchester United kijevi, illetve az FC Internazionale moszkvai vendégjátékát.
Négy gól is kevés volt a Romának, már nem veretlen a Real és a Barca
Bár a liverpooli derbi szünetében még az Everton vezetett, a második félidőben végül - két 11-es góllal - fordított az FC Liverpool a kilenc emberre fogyatkozott vendéglátók ellen az angol Premiership 10. fordulójában. Spanyolországban a Barcelona és a listavezető Real Madrid is kikapott, így nincs már veretlen csapat a Primera Divisiónban. Felváltva potyogtak a gólok a délolaszországi rangadón, amelyen a Napoli 4-4-es döntetlent játszott a házigazda AS Romával. A Bundesligában a címvédő Stuttgart kapott nagy verést a Hamburg vendégeként.
- címkék:
- Hyppi
- Francesco Totti
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- francia foci
- Nápoly
- Premiership
- Barcelona CF
- Romána
- Bundesliga
- AS Roma
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- VfB Stuttgart
- Hamburger SV
- Ligue 1
- Barcelona
- Real Madrid CF
- Bundesliga I
- FC Liverpool
- Spanyolország
- Everton FC
- Címkefelhő »
Kényelmes Barca, feltámadó Milan, hétgólos brazil
A Fiorentina a hajrában mentett pontot a Juventus ellen a Serie A 7. fordulójában, amely a Milan feltámadásáról lehet emlékezetes, a bajnokságban eddig csak szenvedő piros-feketék 5-1-re győztek a Lazio vendégeként. Angliában tovább menetel az Arsenal, augusztus 25-e óta először nyert a Chelsea, a Liverpool viszont csak nagy nehezen ikszelt a Tottenhammel. A Bundesligában a Bayern nagyon könnyen intézte el a Nürnberget, mint ahogy a Primera Divisiónban a Barca is simán behúzta az Atlético elleni rangadót, és ezzel tovább üldözi a Recreativót 2-0-ra verő Real Madridot. A hétvége hőse a holland Heerenveenben légióskodó brazil Afonso AAlves, ...
- címkék:
- Montolivo
- Gabriel Milito
- Afonso Alves
- Sergio Agüero
- Angol labdarúgókupa
- foci
- angol foci
- argentin
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- holland foci
- francia foci
- Tottenham
- Juventus F.C.
- Anglia
- Milan
- Juventus FC
- FC Bayern München
- ACF Fiorentina
- Eredivisie
- Recreativo Huelva
- Barcelona CF
- Heracles Almelo
- SC Heerenveen
- Atlético
- FC Nürnberg
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- SS Lazio
- Ligue 1
- Chelsea FC
- Arsenal FC
- Liverpool
- Real Madrid CF
- Bundesliga I
- Címkefelhő »
A hét sportsztorija: Bodrogi Henryval és az FTC-vel versengett
A stuttgarti országúti kerékpár-világbajnokság egyéni időfutamában ezüstérmes Bodrogi László akkor is a hét sportsztoriját szolgáltatta volna, ha időközben nem derül ki, hogy francia állampolgárságért kíván folyamodni, ezzel azonban a továbbra is bukdácsoló ferencvárosi futballcsapat, de még a Barcelona-mezben mesterhármast elérő Thierry Henry sem vehette fel a versenyet a 30 esztendős magyar kerekessel.
A BL-ben tért magához a Barca, zakóval debütált a Sevilla, kikapott az Inter
A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján a Barcelona Lionel Messi vezérletével 3-0-ra legyőzte a Lyont, míg a Sevilla története első BL-meccsén ugyanilyen különbségű vereséget szenvedett az Arsenal vendégeként. Az olasz bajnok Internazionale meglepetésre 1-0-ra kikapott Isztambulban.
BL: csúcsrangadóra készül az Arsenal
A Bajnokok Ligája szerdai programjában is a spanyol együttesek mérkőzései tűnnek a legérdekesebbnek. A hullámvölgyben lévő FC Barcelona a kisebb krízisből kilábalt Olympique Lyont fogadja, amely az előző években rendszeresen borsot tört a Barca nagy riválisának a Real Madridnak az orra alá; Londonban pedig Európa jelenleg talán két legjobb formában lévő klubja, az Arsenal FC és a Sevilla FC találkozik egymással. A Manchester United lisszaboni fellépésének pikantériáját a MU több játékosának és másodedzőjének korábbi Sporting-kötődése adja.
Filkor egy félidőt játszott a parádézó Barca ellen
A klub alapítójának emlékere rendezett Joan Gamper-kupán a Barcelona 5-0-ra legyőzte az Internazionale csapatát, amelyben a második félidőben pályára lépett Filkor Attila is.
Öngól miatt kesereg az Inter, már nem kieső a MU
A címvédő Internazionale nagy meglepetésre csak döntetlent ért el a vendég Udinese ellen az olasz labdarúgó-bajnokság első fordulójában - a 92. percig vezető milánóiak (pont)vesztét egy öngól okozta. A vasárnapi Premier League-játéknap előtt 19. helyen álló, amúgy címvédő Manchester United végre megszerezte első sikerét a friss szerzemény portugál Nani bombagóljával. A Bundesliga a Schalke hajrában kiszenvedett wolfsburgi remijétől hangos, míg Spanyolországban az ezüstérmes Barcelona azonnali botlásáról s a Valencia otthoni betlijéről beszélnek.
Kaotikus Real, bőség zavarával küzdő Barca
Az előző szezon minden idők egyik legizgalmasabb pontvadászatát hozta Spanyolországban, hiszen a Primera División aranyérmének sorsa csak az utolsó fordulóban dőlt el. Az első helyen végzett Real Madridnál a bajnoki cím ellenére nagy változások történtek, de az ezüstérmes FC Barcelona is kissé átalakította keretét - a Sevilla FC pedig meg tudta tartani a legjobbjait. E három csapat mellett talán még a Valencia CF és az örök ígéret Atlético Madrid is versenyben lehet majd az elsőségért.
- címkék:
- Joaquin Caparros
- Juande Ramos
- Peter Crouch
- Bernd Schuster
- Nikola Zigic
- Ross
- foci
- spanyol foci
- UEFA-kupa
- FC Barcelona
- Primera División
- Atlético Madrid
- Valencia CF
- Athletic Bilbao
- Barcelona
- Real Madrid CF
- Spanyolország
- Sárga Tengeralattjáró
- RC Deportivo de La Coru?a
- Barcelona CF
- Sevilla FC
- Depor
- Címkefelhő »
A Barcától igazolt védőt a Chelsea
A Chelsea labdarúgócsapata megállapodott az FC Barcelonával a brazil Juliano Belletti átigazolásáról.
Az új Ronaldinho és az új Cruyff nyomában
A nemrég véget ért U20-as világbajnokság után a hét végén egy újabb korosztályos torna veszi kezdetét: a Koreai Köztársaságban a 17 éven aluliak válogatottjai csapnak össze. A hasonló tornákon korábban olyan labdarúgók váltak ismertté, mint például Juan Sebastián Verón, Ronaldinho vagy legutóbb Giovanni dos Santos, és könnyen lehet, hogy most is feltűnik egy olyan tehetség, aki egy-két éven belül igazi klasszissá érhet. Lulinha már célegyenesbe fordult a világsztárrá válás útján, a Chelsea és a Milan is érdeklődik utána, a szerb-spanyol Krkicet pedig alig akarta elengedni a vébére a Barcelona felnőtt csapata.
Henry lehet a Barca-edző legnagyobb problémája
Az előző szezonnak az FC Barcelona azzal a céllal vágott neki, hogy akár öt trófeát is begyűjtsön, azonban az idény végén ezekből egy sem került a Camp Nouba. A megoldást a jelek szerint a klubnál a játékoskeret megerősítésében látták, és a Barca már négy klasszis focistát is igazolt, több mint 71 millió eurót költve, ám míg a szerzemények közül három leigazolása szakmailag maximálisan érhető volt, a leginkább ünnepelt transzfer, Thierry Henry megszerzése könnyen problémákat okozhat Frank Rijkaard mesternek.
Henry Barcelona-show-t szeretne látni
A nyár egyik átigazolási szenzációja Thierry Henry klubváltása volt, a francia csatár az FC Barcelona kedvéért nyolc év után hagyta el az Arsenal labdarúgó-csapatát. A támadó új csapata színeiben első mérkőzésén rögtön betalált, és miközben jó szívvel emlékszik vissza az Ágyúsokra, a Barcában is kiválóan érzi magát.
Lázadnak a Barca sztárjai az ázsiai túra ellen
Nem akarnak Ázsiába utazni az FC Barcelona futballistáinak a felkészülési időszak alatt. A barcelonai klub augusztus 3. és 11. között három találkozón lép pályára Pekingben, Jokohamában és Hongkongban.
Henry győztes góllal debütált a Barcában
Győztes góllal mutatkozott be Thierry Henry, az FC Barcelona új futballsztárja, aki egy hónapja írt alá a katalán klubhoz.
Giulyről alkudozik a Barca és a Roma
Az AS Roma szeretné megszerezni a francia Ludovic Giulyt az FC Barcelonától, de a két labdarúgóklub egyelőre nem tudott megállapodni a vételárban.
A Barcának jó a Realtól elküldött védő
Az FC Barcelona 17 millió euróért megszerezte Gabriel Militót a Real Zaragoza labdarúgócsapatától. Az argentin válogatottal jelenleg a Copa Americán szereplő középső védő négyéves szerződést ír majd alá a katalánokhoz, amikor befejezi szereplését a kontinenstornán.
A Barca után a Real is az Arsenalból erősítene
A közelmúltban a Barcelonához szerződött francia válogatott csatárt, Thierry Henryt követően újabb Arsenal-játékosra vetette ki hálóját egy spanyol sztárcsapat: a Primera División idei bajnoka, a Real Madrid a spanyol válogatott középpályás, Cesc Fabregas megszerzésén fáradozik.
Zambrotta visszavágna a Real Madridnak
A 2006-ban világbajnokságot nyert olasz válogatott Gianluca Zambrotta tavaly nyáron az FC Barcelonába igazolt, és a szezon második felében már azt nyújtotta a katalán együttesben, amit a szurkolók vártak tőle. A bajnoki cím elvesztése után a sokoldalú védő nagyon bízik benne, hogy a következő szezonban a Barca visszavághat a Real Madridnak.
Messi csillogásánál fényesebb a Real-arany
Az európai élbajnokságok közül a Primera División fejeződött be legkésőbb, de a múlt hétvégén véget ért szezon nemcsak ezért került az érdeklődés középpontjába. A végjáték ugyanis hihetetlen izgalmakat hozott, amely végül a címvédő FC Barcelona trónfosztásához és a Real Madrid történetének harmincadik bajnoki elsőségéhez vezetett. Idényzáró értékelésünk következik!
Henryért 24 millió eurót fizet a Barca az Arsenalnak
Thierry Henry megerősítette azt a pénteki sajtóértesülést, mely szerint az Arsenaltól az FC Barcelona labdarúgócsapatához szerződött.
Edzőt válthat a Real és a Barca is
Fabio Capello, a Real Madrid olasz mestere azt mondta, lehet, hogy az edzősködéssel is felhagy, ha távozik az újdonsült spanyol futballbajnoktól. Az itáliai szakember kijelentése azt a bizonytalanságot érzékelteti, hogy a Primera División megnyerése, a királyi gárda négy év óta első jelentősebb sikere dacára is útilaput köthetnek Capello talpa alá. Barcelonában Arsene Wenger válthatja Frank Rijkaardot a kispadon.
Nagy: Meg kell nyerni a KEK-et a Barcával
A csalódást keltő negyedik helyen végzett a spanyol férfikézilabda-bajnokság 2006/2007-es idényében a Barcelona együttese, amelynek magyar átlövője, Nagy László úgy véli, az új szezonban csak jobban szerepelhet az együttes. A válogatott jobbátlövő cáfolta azt a hírt, amely szerint visszatérne a Pick Szeged együtteséhez.
A Barca lecsapna Henryra
Spanyol sajtóértesülések szerint a bajnoki címvédő FC Barcelona ajánlatot tett Thierry Henrynak, az Arsenal francia futballsztárjának.
Meglepetést ígér a Mallorca Madridban
Már-már bajnoki címként ünnepelték a Real Madrid futballszurkolói azt, hogy kedvenceik a 88. percben kiegyenlítettek Zaragozában, és a 2-2-vel - a Barcelonát megelőzve - továbbra is az élen állnak a záróforduló előtt a spanyol Primera Divisiónban.
Kemény túra előtt a Real, Ronaldinho nélkül a Barca
A vetélytársak esetleges kudarcával, illetve saját sikerével már ezen a hétvégén spanyol bajnok lehet a Real Madrid futballcsapata, amely négy éve adós híveinek egy ilyen nagy diadallal.
Riquelme, a tökéletes tízes
Argentínában van egy nagyon népszerű, az egész országot lázban tartó "játék": Diego Armando Maradona visszavonulása óta körülbelül éves rendszerességgel kikiáltanak valakit az "új Maradonának". Az elmúlt években Javier Saviola, Pablo Amiar, Andrés d'Alessandro, Carlos Tévez, újabban pedig Lionel Messi, majd Sergio Agüero is viselte a megtisztelő jelzőt, de a tény attól még tény marad: a mágikus tízes mez a németországi világbajnokságon Juan Román Riquelmén feszült.
Megszégyenítőjét fogadja a Barca, kiadó az olasz bronz
Tovább tart a négycsapatos versenyfutás a spanyol labdarúgó-bajnokságban, a 36. fordulóban mindegyik bajnokjelölt hazai környezetben lép pályára. A címvédő FC Barcelona azt a Getafét fogadja, amely két héttel ezelőtt 4-0-ra győzte le, búcsúztatva ezzel a spanyol Király-kupa elődöntőjében.
A Barca öt perc alatt fordított a BL-döntőben
A Barcelona története során másodszor hódította el a legrangosabb európai trófeát, miután 2-1-re fordított a tíz emberrel játszó Arsenal ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája szakadó esőben megrendezett párizsi fináléjában. Jens Lehmann a BEK-, illetve BL-döntők történetének első játékosa, aki a kiállítás sorsára jutott. A nemzetek közötti versengésben a Barcelona diadalával a spanyolok kerültek az élre 11 BEK-, illetve BL-elsőséggel, őket az angolok és az olaszok egyaránt tíz sikerrel követik.
Drámázott a Real, parádézott a Barca
A Sevilla hátrányból fordítva, a Real Madrid egy utolsó percben szerzett találattal, a Barcelona pedig hatgólos győzelemmel őrizte meg pozícióját a spanyol bajnoki aranyéremért zajló versenyfutásban. Olaszországban a már bajnok Internazionale döntetlent játszott az Atalanta otthonában, míg a biztos második AS Roma kikapott a Cagliari vendégeként az utolsó előtti fordulóban.
Temetik a Barcát a spanyol újságok
Fordulatot hozott a hétvégi forduló a spanyol labdarúgó-bajnokságban: a nem is olyan rég még biztos éllovas bajnok Barcelona kénytelen volt átengedni az első helyet az őt konok következetességgel üldöző Real Madridnak. A királyi gárda utoljára 2005 októberében vezette a tabellát.
A Getafe lemosta és kiejtette a Barcelonát
A Getafe óriási meglepetésre hazai pályán 4-0-ra nyert az FC Barcelona ellen a spanyol labdarúgó Király-kupa elődöntőjének visszavágóján, ezzel kiejtette a katalán sztárklubot.
A United nyerte a manchesteri büntetőpárbajt
A listavezető Manchester United a városi derbin - Cristiano Ronaldo 11-es góljával - legyőzte a Cityt, s mindez azt jelenti, ha vasárnap a Chelsea nem nyer az Arsenal ellen, akkor bajnoki címet ünnepelhet Sir Alex Ferguson együttese. A német Bundesligában a listavezető Schalke és az egy ponttal mögötte nyomuló Stuttgart is győzött..
- címkék:
- Cristiano Ronaldo
- Alex Ferguson
- Ronaldinho
- Frank Lampard
- foci
- angol foci
- Primera División
- Olympique Lyonnais
- Ligue 1
- Angol labdarúgókupa
- Manchester United a
- Bundesliga
- Premier League
- VfB Stuttgart
- Chelsea FC
- Arsenal FC
- Bundesliga I
- FC Schalke 04
- Paris Saint-Germain FC
- Barcelona CF
- Címkefelhő »
Az ágyban sérült meg a Barca védője
Rafael Marquez, az FC Barcelona futballistája olyan súlyosan megsérült az ágyban, hogy két hétre harcképtelenné vált.
Bajnokot csináltunk a MU-ból és a Barcából
Az európai topligák közül két helyszínen már bajnokot avattak, de Németországban, Angliában és Spanyolországban az utolsó pár fordulóra maradt a döntés. Alábbi összeállításunkban az utóbbi hetek formája és a hátralévő fordulók párosítása alapján próbáltuk felvázolni az esélyeket, tippeltünk arra, hogy szerintünk ki lesz a befutó a bajnoki címért folyó versengésben, kik léphetnek ki a nemzetközi porondra, mely gárdák búcsúznak majd az élvonaltól. Persze a lényeges dolgok úgyis a pályán dőlnek el, így ez csak amolyan játék a számokkal, úgyhogy az utólagos korrigálás jogát fenntartjuk magunknak.
Nem lazsálhat a Chelsea és a MU
Hiába rendeznek római derbit a Serie A-ban, és hiába hangzik jól a Bayern-Hamburg német összecsapás, mégis a Premier League aktuális fordulója ígéri a legtöbb izgalmat a topligák hétvégi programjából. A Manchester United és a Chelsea ugyanis továbbra is késhegyre menő küzdelmet vív az első helyért, és mivel a Vörös Ördögök az Evertonnal, a Kékek pedig a Boltonnal játszanak, így egyik tréner sem teheti meg, hogy a BL-elődöntőre tartalékolva pihentesse az ászok nagy részét. A spanyoloknál a Barca, Real, Sevilla trió hajt az aranyra, a címvédő katalánoknak kötelező feladat a Levante lerendezése, az andalúzok és a fővárosiak viszont meggszenvedhetnek ...
Ziccert hibázott a Chelsea, bajnok az Inter
A címvédő Chelsea gól nélküli döntetlent ért el a Newcastle United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában. José Mourinho együttese tehát nem tudta kihasználni, hogy a listavezető Manchester United szombaton 1-1-et játszott a Middlesbrough csapatával, így a két elitgárda között maradt a hárompontos differencia. Az Internazionale megszerezte története 15. olasz bajnoki címét, miután Sienában győzött, míg legnagyobb riválisa, az AS Roma kikapott az Atalanta otthonában. Spanyolországban kikapott a címvédő Barcelona, a Bundesligában győzött Huszti Szabolcs csapata, a francia ligában dobogós a Bordeaux, skót bajnok lett ...
- címkék:
- Huszti Szabolcs
- José Mourinho
- Marco Materazzi
- Zlatan Ibrahimović
- FC Girondins de Bordeaux
- foci
- angol foci
- olasz foci
- Primera División
- Juventus F.C.
- Celtic FC
- Ligue 1
- Spanyolország
- Hollandia
- Manchester United FC
- Barcelona CF
- AC Siena
- Gladbach
- AS Roma
- Premier League
- Serie A
- Middlesbrough FC
- Sevilla
- Atalanta
- Barcelona
- Chelsea FC
- Bundesliga I
- Newcastle United FC
- FC Internazionale Milano
- Címkefelhő »
Visszavágott a Zaragoza a Barcának
A címvédő vereségével indult a 29. forduló a spanyol labdarúgó-bajnokságban, a Barcelona ugyanis 1-0-ra kikapott Zaragozában. A folytatás is meglepő volt, mert a kiesés elől menekülő Bilbao 1-0-ra legyőzte a Chelsea elleni BL-visszavágóra készülő Valenciát.
Gudjohnsen, a jégvilág legjobb csatára
Egy játékos futballtudásáról és elismertségéről mindent elmond, ha az aktuális angol bajnoktól a Bajnokok Ligája címvédője veszi meg, márpedig az izlandi támadóval, Eidur Gudjohnsennel éppen ez történt tavaly nyáron. A csatárt ennek ellenére nem szokás a világklasszisok között emlegetni, pedig pályafutása elején a PSV Eindhovenben a fiatal Ronaldóval játszhatott együtt, és a Chelsea FC történetében csak egyetlen nem brit futballista akadt, aki több bajnokin szerepelt nála.
Crouch triplázott, vert helyzetből fordított a MU
A házigazda FC Liverpool Peter Crouch mesterhármasával magabiztos győzelmet aratott az Arsenal felett az angol labdarúgó Premier League 31. fordulójának nyitómérkőzésén. Sikerével a hazai gárda megelőzte fővárosi riválisát a tabellán és feljött a harmadik helyre. A listavezető Manchester United 0-1 fordította meg a meccset hazai pályán a Blackburn ellen, míg a Bundesligában a Bayern 2-0-ra verte az ugyancsak a bajnoki címre hajtó Schalkét. Franciaországban a Marseille kikapott a Lorient-től, az olasz rangadón a Roma és a Milan megosztozott a pontokon.
- címkék:
- Peter Crouch
- foci
- angol foci
- Primera División
- Blackburn Rovers FC
- Olympique de Marseille
- Angol labdarúgókupa
- FC Lorient
- Bundesliga
- AS Roma
- Premier League
- Arsenal FC
- Franciaország
- Bundesliga I
- Milan
- FC Liverpool
- Milán
- FC Bayern München
- FC Schalke 04
- Manchester United FC
- Barcelona CF
- Real Sociedad
- Címkefelhő »
Otthon bukott a Valencia, idegenben nyert a Barca
A Valencia meglepetésre két góllal kikapott a vendég Racing Santander együttesétől a spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában. Mindez azt jelenti, hogy a Real Madrid, ha vasárnap legyőzi a Gimnasticot, ismét dobogóra lép a Primera Divisiónban.
Semmit sem ér a Barca liverpooli BL-diadala
A labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő keddi visszavágóján a címvédő FC Barcelona ugyan legyőzte idegenben az FC Liverpoolt, ám 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal mégis a tavalyelőtti győztes angolok jutottak be a legjobb nyolc közé. A Premier League-aranyérmes Chelsea 0-1-ről fordított a Porto ellen Londonban, és ezzel szintén negyeddöntős, csakúgy, mint a Lyonban meglepetésre simán, 2-0-ra nyerő AS Roma. Az Inter nem tudott gólt szerezni Valenciában, így a 0-0-nak a spanyolok örülhettek. A Mestalla-stadionban játékosbunyó is volt.
A Barca nem mondott le a BL-továbbjutásról
Víctor Valdés szerint ha a Bajnokok Ligája első nyolcaddöntős meccsén a Liverpool képes volt nyerni vendégként is ellenük, akkor a Barcelona hasonlóképpen győzhet a visszavágón az Anfield Roadon. A BL-címvédő katalán gárda kapusa azután beszélt optimistán a két hét múlva esedékes meccs kilátásairól, hogy szerda este meglepetésre 2-1-re alulmaradtak az angol csapattal szemben a Nou Campban.
Valenciában égett meg a Barca
Meglepetésre Valenciában szenvedett sima vereséget a spanyol labdarúgó-bajnokság éllovasa, a Barcelona, amely a Primera División 23. fordulójában 2-1-re kapott ki. Az indulatokkal teli mérkőzésen Angulo illetve Deco is piros lapot kapott. Az UEFA-kupa-győztes FC Sevilla közel egy órán keresztül tíz emberrel játszva is magabiztosan nyert az Atlético Madrid ellen.
A Barcát megtréfálták a Király-kupában
Az FC Barcelona hazai pályán egy góllal kikapott a Real Zaragozától a labdarúgó spanyol Király-kupa negyeddöntőjének első felvonásán.
Schiff András aka Andrea Barca
- címkék:
- koncert
- Barcelona CF
- Címkefelhő »
A Barca otthon, a Sevilla idegenben nyert
A Sevilla 4-2-re győzött a Levante otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában. Az UEFA-kupa-győztes gárda élre kerülhetett volna, de mivel a címvédő FC Barcelona két góllal nyert a Celta Vigo ellen, a katalánok vezetik a tabellát. A negyedik helyezett Valencia a kiesés ellen küzdő Betis vendégeként még vezetett 1-0-ra, ám végül mégis vereséget szenvedett.
Dortmund-Bayern rangadóval folytatódik a Bundesliga
A címvédő Bayern München dortmundi vendégjátékával kezdődik a labdarúgó Bundesliga tavaszi idénye.
Pontokat hagyott a Barca Sevillában
A címvédő Barcelona csak egy pontot szerzett a kiesés elől menekülő Real Betis vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokságban, a katalánok 1-1-re végeztek Sevillában a 15. fordulóból elhalasztott mérkőzésen.
Csak Saviola tud gólt lőni a Barcában
A Barcelona legutóbbi három mérkőzésen csak Javier Saviola volt képes betalálni az ellenfelek hálójába a katalán gárda sztárjai közül, az argentin csatár duplázott az Alavés elleni Király-kupa-nyolcaddöntő első felvonásán, majd beköszönt az Espanyolnak is a 3-1-re elveszített városi derbin, most pedig az Alavés elleni visszavágón triplázott, amivel a Barca 3-2-re nyert, és így 5-2-es összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé.
A Real Madrid a Primera-forduló nyertese
A címvédő FC Barcelona szombati betlije után vasárnap a listavezető Sevilla is vereséget szenvedett a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában. A forduló nyertese így a Real Madrid lett, amely Ruud van Nistelrooy találatával legyőzte a Zaragozát, ezzel pontszámban utolérte a Barcát, és mindössze két pont választja el az éllovas Sevillától.
Elbukta a városi derbit a Barca
Valenciában és Barcelonában is városi vetélytársak csaptak össze a Primera División 18. fordulójában, és mindkét mérkőzésen a hazai csapatok győztek, a Valencia 3-0-ra verte a Leventét, az Espanyol pedig 3-1-re páholta el a címvédő Barcelonát.
Ikszelt a Barca, kikapott a Real
Az eltiltott Ronaldinho és Deco nélkül pályára lépő Barcelona 1-1-es döntetlent ért el a Getafe otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában. A madridi kiscsapat ezzel először szerzett pontot története során a katalánok ellen. A Real Madrid nem tudta megtörni a La Coruna-i átkot, a királyi gárda utoljára az 1990/91-es szezonban tudott nyerni a Depor stadionjában, és most sem sikerült, Fabio Capello csapata 2-0-s vereséget szenvedett a galíciaiaktól.
Tettek Rijkaard kérésére a Barca sztárjai
Önkényesen meghosszabbított nyaralása miatt három futballsztár is hiányzott az FC Barcelona idei első edzéséről.
Chelsea-bravúr, MU-bukta, Inter-rekord
A címvédő Chelsea kétszer egyenlített az Everton vendégeként, majd három perccel a befejezés előtt a győzelmet is megszerezte az angol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában, és mivel a Manchester United kikapott a West Ham United otthonában, így két pontra csökkent a Vörös Ördögök előnye. A Serie A-ban a listavezető Inter legyőzte a Messinát, a milánóiaknak ez volt sorozatban a kilencedik bajnoki győzelme, ezzel új klubrekordot állítottak fel. Németországban a Werder Bremen ha nehezen is, de legyűrte a Wolfsburgot, és ezzel az első helyről várhatja a tavaszi folytatást. A Primera Divisiónban győzött a Sevilla és a Real Madrid is, Fraanciaországban ...
- címkék:
- Alan Curbishley
- foci
- angol foci
- olasz foci
- spanyol foci
- Juventus F.C.
- Olympique Lyonnais
- Ligue 1
- Everton FC
- Németország
- Olaszország
- Zürich
- SV Werder Bremen
- Manchester United FC
- Barcelona CF
- RC Lens
- Cannavaro
- F.C. Messina Peloro
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- VfL Wolfsburg
- Sevilla
- Barcelona
- Chelsea FC
- Real Madrid CF
- Franciaország
- Bundesliga I
- West Ham United FC
- FC Internazionale Milano
- Spanyolország
- Címkefelhő »
Remizett a Barca az Atléticóval
Nem tudott nyerni a Barcelona a spanyol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának zárómérkőzésén, az Atlético Madrid 1-1-es döntetlenre végzett a címvédővel a Nou Campban.
Király a Bolton ellen debütálhat a Villában
Viszonylag csendesebb hétvégére kerül sor a topligákban, a Bundesligában és a spanyol bajnokságban nem lesz rangadó, Angliában Király Gábor a Bolton ellen mutatkozhat be az Aston Villában, az olasz futball kedvelőinek viszont kijut a jóból, hiszen a Fiorentina-Milan és a Roma-Palermo mérkőzés is ütős párosításnak tűnik.
Megvan a Barca klubvébés ellenfele
A mexikói América a 79. percben szerzett góllal 1-0-ra nyert a dél-koreai Dzsenbuk Motors ellen a Japánban zajló labdarúgó klubvilágbajnokságon, és ezzel bejutott az elődöntőbe, ahol a spanyol FC Barcelona vár rá csütörtökön.
Legyőzte és megelőzte a Realt a Sevilla
Az UEFA-kupa-győztes Sevilla hazai pályán 2-1-re legyőzte a Real Madridot, így feljött spanyol labdarúgó-bajnokság második helyére. A listavezető Barcelona a Camp Nouban egy góllal verte a mezőny egyetlen nyeretlen csapatát, a Real Sociedadot.
Brazil invázió várható a klubvilágbajnokságon
Nem a levegőbe beszéltek a FIFA illetékesei, amikor a tavaly - mondhatni kísérleti jelleggel - 2000 után ismét megrendezett hatcsapatos klubvilágbajnokság esetében hagyományteremtésről beszéltek. Vasárnap kezdetét veszi az újabb klubvébé, melynek esélyesei most is Dél-Amerika és Európa bajnokai, a mezőnybe pedig ezúttal egy amatőr együttes is becsúszott.
A Gödöllő megszorította a futsal Barcáját
A Gödöllői FK nem szerzett ugyan pontot az UEFA-futsalkupa budapesti elitkörében, ám a csütörtöki záró napon mutatott produkciójával bebizonyította, hogy jogosan került be Európa legjobb 16 együttese közé, s a jövőben talán még tovább menetelhet. Kis János csapata remekbe szabott gólokat szerzett a világ egyik legjobb klubja, a végső győzelemre is esélyesnek tartott spanyol Murcia ellen, és 4-2-es vezetés után végül taktikai vereséget szenvedett a "futsal Barcájának" is nevezett sztárgárdától. Tekintse meg az összecsapás góljait, valamint a magyar tréner és a legjobb gödöllői, Lódi Tamás nyilatkozatát!
Botrányba keveredhet a Real és a Barca
Francia lapértesülés szerint több futballklub, köztük a Real Madrid és az FC Barcelona is belekeveredett az eddig jobbára csak kerékpárosokat érintő spanyol doppingbotrányba.
BL: pimasz Ronaldinho, továbbjutó Barca
Négy csapat számára még komoly téttel bírt a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó körének keddi játéknapja. Az A csoportban a Barcelona a Werder Brement fogadta, s az első 20 percben nyújtott remek játéknak köszönhetően 2-0-ra nyert, bebiztosítva ezzel BL-nyolcaddöntős helyét. A D csoportban az AS Roma számára egy pont is elegendő volt a Valencia ellen, végül Panucci találatával 1-0-ra nyertek a Farkasok.
BL: a kieséssel történelmet írna a Barca
Még hat hely kiadó a legjobb 16 között a Bajnokok Ligájában, így aztán az utolsó csoportkör néhány mérkőzése igazi ki-ki mérkőzés lesz, kisebbfajta döntővel felérve - egyes találkozók viszont semmiféle téttel nem rendelkeznek. A fő beszédtéma természetesen a Werder Bremen barcelonai fellépése, amelyen a német csapatnak egy pont is elég a továbbjutáshoz, amivel búcsúzna a címvédő katalán gárda.
Pontot vesztett a Barca az újonc ellen
Remekeltek a Primera División újoncai a 13. forduló szombati mérkőzésein, a Recreativo Huelva 2-0-ra legyőzte a gödörben lévő Valenciát, míg a Levante 1-1-re végzett a Werder Bremen elleni sorsdöntő Bajnokok Ligája-mérkőzésre készülő Barcelonával.
A Barcánál Rijkaard távozására is gondolnak
Az FC Barcelona jelenleg is vezet a spanyol bajnokságban, és a Bajnokok Ligájában is "saját kezében van" a továbbjutása, ám ennek ellenére a katalánoknál az utóbbi időben egyre gyakrabban felmerül a sikeredző, Frank Rijkaard távozásának a lehetősége. A trénert állítólag az AC Milan csábítja, és bár a Barca szeretné megtartani a mestert, a klub elnökének, Joan Laportának megvannak a tervei arra az esetre is, ha Rijkaard mégis elhagyná a csapatot.
BL: Ballackot szidják, Gerrardot dicsérik
Gyengén sikerült Michael Ballack visszatérése Németországba: José Mourinho edző szerint többek között a német futballista gyenge játéka az oka annak, hogy a Chelsea szerda este pont nélkül távozott Brémából a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulóját követően.
Spanyol címvédő és skót óriás is elhullt a kupában
Már a legjobb 32 között búcsúzott a címvédő Espanyol együttese a spanyol labdarúgó Király-kupában, miután alulmaradt a másodosztályú Rayo Vallecano elleni párharcban. Olaszországban a Milan a kétgólos hátrányból fordított hazai pályán a Brescia ellen, míg a skót Ligakupában a Celtic után a Rangers és a Hearts is kiesett.
Johansson a Chelsea-t és a Barcát is büntetné
Lennart Johansson, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke a Chelsea-t és a Barcelonát is megbüntetné a két együttes játékosainak viselkedése miatt.
Mourinho megint odapiszkált a Barcának
Ismét sikerült emlékezetes mérkőzést vívnia a Barcelonának és a Chelsea-nek a Bajnokok Ligájában, a 2-2-re végződő rangadón hiába vezettek kétszer is a katalánok, az angolok egyenlíteni tudtak, és ezzel a címvédő nincs könnyű helyzetben két fordulóval a csoportkör vége előtt. Bár ezúttal békésebb hangulatban nyilatkoztak az edzők a meccs előtt, mint az elmúlt két év párharcai során, José Mourinho most sem állta meg, hogy a lefújás után ne piszkáljon oda egyet a Barcának.
Drogba hajrágóljával elkeserítette a Barcát
A labdarúgó Bajnokok Ligája keddi csúcsrangadóján a címvédő FC Barcelona az utolsó pillanatig vezetett a Chelsea ellen, a hajrában azonban Didier Drogba döntetlenre mentette a találkozót. Az A csoport másik meccsén a Werder Bremen idegenben kiütötte a Levszki Szófiát. A B jelű kvartettben a Bayern München gól nélküli döntetlent játszott a Sporting Lisboával, így bejutott a nyolcaddöntőbe, míg az Inter moszkvai sikerével már második. A Liverpool és a PSV Eindhoven egyaránt 16 közé jutott: előbbi a Bordeaux-t, utóbbi pedig a Galatasarayt győzte le. A D csoportból a Valencia a Sahtarral, a Roma pedig az Olimpiakosszal ikszelt, a spanyook ...
- címkék:
- Didier Drogba
- foci
- Bajnokok Ligája
- Primera División
- Ligue 1
- FC Girondins de Bordeaux
- Barcelona CF
- Labdarúgó Bajnokok Ligája
- Sporting CP
- Galatasaray SK
- FC Barcelona
- Bundesliga
- AS Roma
- Premier League
- Serie A
- PSV Eindhoven
- Valencia CF
- Sahtar Donyeck
- Levszki Szófia
- Chelsea FC
- Liverpool
- FC Internazionale Milano
- FC Bayern München
- Olimpiakosz Pireusz
- SV Werder Bremen
- Címkefelhő »
Csúcsrangadók hétvégéje Európában
A topligák mindegyikében szuperrangadóra kerül sor a hétvégén, egyedül a Serie A lóg ki kicsit a sorból, amely "csupán" egy Milan-Palermót tud felmutatni. Spanyolországban az El Clásicó, azaz a Real Madrid-Barcelona meccs tartja lázban a drukkereket, Angliában a Manchester United a Liverpoolt fogadja, míg a francia (Marseille-Lyon), illetve a német bajnokságban (Werder-Bayern) a tabella első két helyezettje csap össze egymással.
Szuperrangadóra készül a Chelsea és a Barca
Szerdán újabb nyolc összecsapással folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája. A nap fő mérkőzése egyértelműen a Barcelona londoni vendégjátéka lesz: amíg a Chelsea Cech és Cudicini sérülése miatt kapusgondokkal küzd, addig a katalán gárdában a fő hiányzó a gólvágó Eto'o lesz.
Kikapott a Valencia, visszavágott a Barca
Az FC Valencia egy góllal kikapott a Celta Vigo otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában, s ezzel elszenvedte első vereségét ebben az idényben. A listavezető, Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona simán nyert az UEFA-kupát elhódító Sevilla ellen, és így visszavágott az európai Szuperkupában elszenvedett 3-0-s vereségért.
Az elődöntőben kezdi a klubvébét a Barca
A Bajnokok Ligája-győztes Barcelona az elődöntőben kapcsolódik be a labdarúgó klubvilágbajnokság küzdelmeibe - derült ki a tokiói sorsoláson.