barátságos mérkőzés

címke rss

Dupláztak az Eb-re készülő csatárok

Sport2008.06.02, 07:37

Az elmúlt hét már az Európa-bajnoki felkészülés jegyében telt, a kontinensviadal szereplői sorra játszották a barátságos mérkőzéseket, nem csoda, hogy álomcsapatunk is főleg olyan labdarúgókból áll, akik ott lesznek az Eb-n. Kivételek persze akadnak, és nem csak Európából, hiszen a Libertadores-kupa elődöntőire, valamint ázsiai és afrikai vb-selejtezőkre is sor került a múlt hét során.

Beckham vezette győzelemre az angolokat

Archívum2008.06.02, 10:53

Az angol labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen magabiztos győzelmet aratott a trinidadiak otthonában. A vendégeknél hosszú idő óta először ismét a nemzeti együttesben 102. alkalommal pályára lépett David Beckham viselte a csapatkapitányi karszalagot.

Koeman nagyon mérges a kapott gól miatt

Sport2008.06.01, 16:27

Erwin Koeman szövetségi kapitány szerint a horvát labdarúgó-válogatott erősebb ellenfél volt az Európa-bajnok görög csapatnál. A magyarok szombaton barátságos mérkőzésen, a Szusza Ferenc-stadionban 1-1-es döntetlent játszottak a szombaton kezdődő Eb-re készülő horvátokkal, míg egy héttel korábban 3-2-re legyőzték a címvédő görögöket.

Koeman csak a védelemben változtatott, Huszti maradt a csatár

Sport2008.05.31, 13:36

Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte kezdőcsapatát a horvátok elleni szombat esti barátságos mérkőzésre.

Másodszor is kipipálták a litvánokat a férfi kézisek

Archívum2008.05.31, 00:12

A csütörtöki siker után ismét nyert, ezúttal 31-29-re a világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfikézilabda-válogatott barátságos mérkőzésen Litvánia ellen,  Tiszaújvárosban.

Biztos kézilabda-siker Litvánia ellen

Archívum2008.05.29, 19:51

A világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott barátságos mérkőzésen 31-24-re nyert Litvánia ellen Gyöngyösön.

Terry fejesgóllal csillapította a BL-fájdalmat

Sport2008.05.28, 23:42

A jövő szombaton kezdődő foci-Eb-t csak tévéképernyőről figyelő angol labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen, hazai pályán két góllal nyert az Egyesült Államok ellen.

Priskin ismét edzett, a nők kikaptak

Sport2008.05.28, 23:16

Hajnal Tamás és Priskin Tamás is részt tudott venni a horvátok elleni szombati (Szusza Ferenc-stadion, 20.30) barátságos mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott szerdai edzésén.

Buliga megtörte Lehmann góltalansági csúcsát

Sport2008.05.28, 07:01

Az Európa-bajnoki résztvevő német labdarúgó-válogatott barátságos labdarúgó-mérkőzésen hazai pályán döntetlent játszott Fehéroroszországgal. A németek már két góllal vezettek, a vendégek a hajrában egyenlítettek.

A negyedosztályból hívott kapust Capello

Archívum2008.05.25, 10:48

Némi meglepetésre az eddig negyedosztályú Peterborough United kapusát, Joe Lewist is behívta a szerdai, Egyesült Államok elleni barátságos mérkőzésre készülő keretébe Fabio Capello, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Koeman a szünetben csodát tett a válogatottal

Sport2008.05.25, 17:34

Az Európa-bajnok Görögország elleni 3-2-es győzelemmel mutatkozott be Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. A holland szakember valamit nagyon jól csinálhatott a szünetben, mert a hátrányban lévő csapatunk kevesebb mint húsz perc alatt három gólt rámolt be a június 7-én kezdődő kontinensviadalra készülő helléneknek.

Huszti lesz az egy szem csatár a görögök ellen

Archívum2008.05.24, 12:54

Kijelölte kezdőcsapatát Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a görögök elleni barátságos mérkőzésre.

Koeman felszabadítaná a gátlásokat

Archívum2008.05.23, 12:18

Jó hangulat, csapategység, vállalkozókedv, labdabirtoklás - Erwin Koeman segítői szerint ezekre helyezi a hangsúlyt a válogatott holland szövetségi kapitánya, aki szombaton a görögök elleni barátságos mérkőzésen mutatkozik be a nemzeti csapat kispadján. Videóinkon Aczél Zoltán és Máté Csaba másodezők, valamint Petry Zsolt kapusedző osztja meg első benyomásait Koemanról és a válogatottról. 

Az Eb-aranyérmes ellen debütál Erwin Koeman

Sport2008.05.23, 22:57

Bő fél éven belül a magyar nemzeti tizenegy második alkalommal találkozik a görög válogatottal. Novemberben a két gárda Eb-selejtezőn mérte össze erejét, most pedig barátságos mérkőzést játszik egymással, és míg nálunk a szövetségi kapitány személye és a keret is jelentősen kicserélődött, addig a hellének szinte változatlan együttessel léphetnek majd pályára.

Koemannál is Gera a csapatkapitány

Archívum2008.05.22, 21:24

Gera Zoltán marad a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, amely szombaton az Európa-bajnok görögökkel játszik barátságos mérkőzést.

Dárdai és Németh is bekerült a Koeman-keretbe

Sport2008.05.09, 22:08

Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Soproni Liga első négy helyezett csapatából senkit sem hívott be a május 24-ei görögök, valamint a 31-ai, Horvátország elleni barátságos mérkőzésekre. A szakvezető a szövetség (MLSZ) honlapján ezt azzal indokolta, hogy a találkozók másnapján bajnoki fordulókat (az utolsó kettőt) rendeznek, és nem akarta megzavarni a csapatok felkészülését a hajrára.

Kikapott a horvátoktól az U19-es válogatott

Archívum2008.04.16, 20:07

A magyar U19-es labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen egy góllal kikapott a horvát korosztályos együttestől.

Hárman kieshetnek Várhidi kegyeiből

Sport2008.04.03, 17:06

Meghallgatta és tudomásul vette Várhidi Péter szövetségi kapitány beszámolóját a múlt szerdai, szlovének elleni barátságos mérkőzésről a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége. A szakember három olyan játékost név szerint is megemlített, akivel elégedetlen volt, de még nem tudni, az ő teljesítményüknek lesz-e a következménye.

A nap sportvideója: így szenvedtek a Várhidi-fiúk

Archívum2008.03.27, 17:50

A magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen, szerda este 1-0-ra kikapott Szlovéniától. Ha kíváncsi rá, a zalaegerszegi összecsapáson milyen hibákat követtek el a mieink (például a vendéggól előtt), semmiképp ne mulassza el az alábbi bő ötperces összefoglaló megtekintését! Egy adalék a meccshez: a 90 perc során a magyar csapat egyszer találta el a szlovén kaput.

Sheffield-siker az Albert-stadionban

Sport2008.03.26, 07:07

Barátságos mérkőzésen a másodosztályú Sheffield United együttesét fogadta a Ferencváros labdarúgócsapata. A Kevin McCabe érdekeltségébe tartozó testvércsapatok csatáját a tartalékos összeállításban érkező angolok nyerték 1-0-ra, a Ferencváros erejéből mindössze néhány kapura lövésre futotta.

Magyar-szlovén után francia-angol Trezeguet-vel és Beckhammel

Sport2008.03.26, 09:01

A szerdai barátságos labdarúgó-mérkőzések egyik legérdekesebb találkozója az angol-francia párharc lesz. A Magyarország-Szlovénia meccs mellett 26 összecsapást rendeznek Európában.

Dzsudzsák bicegett, Tisza meghívót kapott

Sport2008.03.25, 07:46

Dzsudzsák Balázs sarokfájdalmai komolyabbak a vártnál, ezért Várhidi Péter szövetségi kapitány behívta Tisza Tibort a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a szlovénok elleni, szerdai barátságos mérkőzésre készül.

Kiment a divatból a futballkapitányi poszt

Archívum2008.03.25, 09:11

A cseh válogatott szövetségi kapitánya, Karel Brückner a múlt héten hirdette ki a március 26-ai, Dánia elleni barátságos mérkőzésre készülő keretét, de nem ez volt a legfontosabb bejelentés, amit a tréner tett. A 68 esztendős edző ugyanis elárulta, hogy a nyári Európa-bajnokságot követően távozik a nemzeti tizenegy kispadjáról - és ezzel a negyedik Eb-szereplő szövetségi kapitány lett, akiről biztosan tudni: a kontinensviadal után feláll a kispadról.

Dzsudzsák és Buzsáky nem edzett

Archívum2008.03.25, 18:21

Dzsudzsák Balázs kedden sem tudott együtt edzeni a szerdai, szlovének elleni barátságos mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatottal, de ezúttal Buzsáky Ákos is kihagyta a tréninget.

Juhász lesz a csapatkapitány, Orosz vagy Ferenczi kezd elöl

Archívum2008.03.24, 16:28

Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya több kulcsjátékosára sem számíthat a szerdai, szlovénok elleni barátságos mérkőzésen.

Testvérharcok a futballpályán

Sport2008.03.16, 12:48

A holland válogatott március 26-án Ausztria ellen játszik barátságos mérkőzést, és a Marco van Basten által kihirdetett keretben ott van a Feyenoord középpályása, Jonathan de Guzman is. Hogy ebben mi az érdekes? Csupán annyi, hogy De Guzman kanadai származású, és bátyja, Julian a juharlevelesek nemzeti tizenegyében szerepel.

Németh nyártól a Liverpool nagycsapatával készülne

Sport2008.03.12, 11:53

Hétről hétre jó hírek érkeznek Németh Krisztiánról, a Liverpool tartalékcsapatában futballozó magyar játékosról, aki hét mérkőzésen hét gólt vállalt, nem csoda, hogy már a BL-negyeddöntőbe jutott nagyok spanyol szakvezetője, Rafa Benítez is felfigyelt rá. Az [origo] - kihasználva, hogy az U19-es válogatott tagjaként a Németország elleni barátságos mérkőzés miatt hazaérkezett - megkérdezte az egykori MTK-játékos véleményét is.

Németh Krisztiánék ikszeltek a németekkel

Sport2008.03.12, 19:19

Barátságos mérkőzésen a német válogatott volt U19-es labdarúgóink ellenfele, és Németh Krisztiánék 1-1-es döntetlent értek el a kontinens élvonalába tartozó rivális ellen.

Beckham fitt, és nagyon készül a századikra

Archívum2008.03.07, 11:48

David Beckham fittnek érzi magát, és szeretne ott lenni március 26-án a franciák elleni barátságos mérkőzésen, amikor is 100. alkalommal szerepelhet az angol labdarúgó-válogatottban.

Máskor sem jön az argentin válogatott

Sport2008.03.06, 15:41

Nem kerül sor az Argentína elleni barátságos mérkőzésre, miután a Magyar Labdarúgó Szövetség számára elfogadhatatlanok a dél-amerikaiak által felajánlott új időpontok - derül ki az MLSZ közleményéből.

Súlyos futsalvereség Belgiumtól

Archívum2008.02.23, 22:01

A csütörtökön kezdődő gyöngyösi világbajnoki selejtezőtornára készülő magyar futsalválogatott barátságos mérkőzésen 7-2-re kikapott Belgiumtól Győrszentivánon.

Kiss Gergőék oktatták a német pólósokat

Archívum2008.02.20, 21:42

Hét góllal nyert a magyar férfivízilabda-válogatott a németek ellen a szerda esti, hódmezővásárhelyi barátságos mérkőzésen.

Csizmaszárral, rosszabbik lábbal, első érintésből

Sport2008.02.11, 14:56

Véget ért az Afrika-kupa, barátságos mérkőzések tömkelegére került sor, és a topligákban is nagyüzem volt, úgyhogy bőséges kínálat akadt szép gólokból az elmúlt héten is. Volt olyan, aki egy rosszul eltalált lövésből is gólt ért el, volt, aki a rosszabbik lábával is látványosan célzott, és egy 18 éves tehetség is felvillantotta képességeit, amikor első labdaérintéséből bevette az ellenfél kapuját. És persze a szokásos bombagólok sem maradhatnak el, nézzék meg e heti tízes listánkat, aztán szavazzanak a legszebbre!

Beckham blogjában is kiállt Capello mellett

Archívum2008.02.09, 12:45

David Beckham, az angol labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya internetes naplójában is méltatta az új szövetségi kapitányt, Fabio Capellót, aki kihagyta őt a svájciak elleni szerdai barátságos mérkőzésen szerepelt csapatából.

Capello győzelemmel debütált az angol kispadon

Sport2008.02.07, 19:05

Győzelemmel mutatkozott be az angol labdarúgó-válogatott kispadján Fabio Capello, miután csapata a Wembley-stadionban barátságos mérkőzésen 2-1-re legyőzte a nyári Európa-bajnokság társrendezőjét, Svájcot.

Husztiék túl vannak az első ciprusi edzésen

Archívum2008.02.04, 19:33

Hétfőn délután a terveknek megfelelően megérkezett Limasszolba a magyar labdarúgó-válogatott, ahol szerdán 18 órakor barátságos mérkőzést játszik Szlovákiával. A küldöttség tagjai elfoglalták szálláshelyüket, majd Várhidi Péter szövetségi kapitány edzést vezényelt játékosainak.

A görögökkel is meccsel a Várhidi-csapat

Sport2008.02.03, 20:00

Május 24-én az Európa-bajnok görög csapattal játszik barátságos mérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott - jelentették be a szerdai, Szlovákia elleni felkészülési találkozót megelőző vasárnapi sajtótájékoztatón. A csapat a szeptemberben kezdődő világbajnoki selejtezősorozatig tavasszal a kontinensbajnokon kívül Szlovéniával, Horvátországgal, Argentínával és Montenegróval találkozik. Valamennyi mérkőzésre hazai környezetben kerül sor.

Beckham kimaradt Capello angol keretéből

Sport2008.01.31, 21:11

Fabio Capello, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a várakozásoknak megfelelően kihagyta első, 30 fős keretéből David Beckhamet, így a középpályásnak várnia kell 100. fellépésére a nemzeti együttesben. Az olasz szakember jövő szerdán, a Svájc elleni barátságos mérkőzésen debütál a háromoroszlánosok élén.

Nem maradt hazai mezőnyjátékos Várhidi keretében

Archívum2008.01.30, 10:30

Egy héttel a Szlovákia elleni, limasszoli barátságos mérkőzés előtt Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a Ciprusra utazó keretét. A küldöttségben három kapus és tizenhét mezőnyjátékos kapott helyet. A húsz utazó közül kettő - két kapus - tagja magyar klubcsapatnak, a többi mind idegenlégiós.

Ferguson Beckhamért kampányol Capellónál

Archívum2008.01.26, 15:04

Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője arra kérte Fabio Capellót, az angol válogatott olasz szövetségi kapitányát, hogy hívja meg a svájciak elleni barátságos mérkőzésre David Beckhamet.

Szaúdi csapattól kapott ki a ManUnited

Sport2008.01.22, 09:52

A Manchester United barátságos mérkőzésen 3-2-es vereséget szenvedett a szaúdi al-Hilaltól, Rijádban.

Husztit is behívta a virtuális kapitány

Sport2008.01.15, 16:00

Bár jelen pillanatban a magyar labdarúgó-válogatottnak nincs szövetségi kapitánya, mivel a csapat február 6-án barátságos mérkőzést vív Limassolban Szlovákiával, a Magyar Labdarúgó Szövetség "illetékes testülete" kénytelen volt kijelölni egy 30 fős, bő keretet.

Újvárosi diadal a hoki alapítói ellen

Archívum2008.01.03, 21:42

A friss Magyar Kupa-győztes Dunaújváros barátságos mérkőzésen egy góllal nyert a sportág alapítójaként számon tartott kanadai McGill University ellen.

Könnyed brazil futsalsiker Káposztásmegyeren

Archívum2007.11.20, 07:39

A brazil futsal-válogatott barátságos mérkőzésen öt góllal nyert a magyarok ellen a káposztásmegyeri Jég és Rendezvény Csarnokban.

A nap sportvideója: kis brazil futsalshow

Archívum2007.11.20, 13:49

A brazil futsal-válogatott barátságos mérkőzésen öt góllal nyert a magyarok ellen a káposztásmegyeri Jég és Rendezvény Csarnokban. A mérkőzés után Kozma Mihály, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, és Madarász János mesélt arról, hogy milyen érzés volt a sportág egyik nagyhatalmának számító dél-amerikai kispályás gárdával megmérkőzni.

Legyőzte az olimpiai házigazdát nőipóló-csapatunk

Archívum2007.11.20, 18:34

A Magyarországon vendégeskedő kínai nőivízilabda-válogatottra hatgólos vereséget mért a hazai nemzeti együttes a Hajós Alfréd-uszodában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Megtörte a húszéves lengyel átkot a Várhidi-csapat

Sport2007.10.18, 09:47

A Málta elleni győztes Európa-bajnoki selejtező után ezúttal barátságos mérkőzésen Lódzba látogatott a magyar labdarúgó-válogatott, a mieink 20 éve nem tudtak nyerni a lengyelek ellen, de most Hajnal Tamás tizenegyesgóljával sikerült.

Várhidi megkeverte a Málta-verő csapatot

Archívum2007.10.17, 15:15

Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette kezdőcsapatát a lengyelek elleni szerda esti barátságos mérkőzésre.

Útra kész a Várhidi-csapat

Sport2007.10.16, 18:24

Az elmúlt napokban kisebb sérüléssel bajlódott Halmosi Péter és Szélesi Zoltán is elutazhat Lódzba, a magyar labdarúgó-válogatott Lengyelország elleni, szerdán 18 órakor kezdődő barátságos mérkőzésének helyszínére. A keretből ezúttal Vadócz Krisztián, Rodenbücher István és Rajczi Péter maradt ki.

Olaszország a legfontosabb 90 percre készül

Archívum2007.10.15, 16:07

Az olasz labdarúgó-válogatott szerdán barátságos mérkőzést játszik a Dél-afrikai Köztársaság ellen, de már a november 17-i, Skócia elleni sorsdöntő összecsapására készül.