Baráth Etele

címke rss

A partra vetett Janics

Vélemény2012.10.26, 14:22

Janics Natasa nemcsak annyit érdemelne meg, hogy sok sikert kívánjunk neki a továbbiakra, hanem azt is, hogy méltányosságból ne törjük derékba a pályafutását. Még akkor sem, ha távozásával nagy veszteséget okoz a magyar kajak-kenunak, és ha a szövetség valóban sokat költött a felkészítésére. Ugyanis ezt bőven meghálálta az országnak, erre illenék emlékezni akkor is, ha most sokak szemében hálátlannak tűnik.

Nem hajlandóak tárgyalni Janicsról a szerbek

Archívum2012.10.12, 21:30

Nem akar fizetni, és tárgyalni sem szándékozik Janics Natasáról a Szerb Olimpiai Bizottság. A szervezet főtitkára úgy véli, a kajakosnak minden joga megvan ahhoz, hogy Szerbiában folytassa a pályafutását, mint ahogy annak idején a magyarok sem fizettek érte átigazolási díjat. A magyar szövetség elnöke ugyanakkor azt mondja, ha a szerbek így állnak hozzá, akkor Janicsot 2014-ig ki fogják zárni a versenyzésből. 

Elvenné Janics járadékát az Aranycsapat legendája

Archívum2012.10.10, 10:47

Az olimpiai bajnokok közül elsőként Buzánszky Jenő csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amely célja, hogy a sporttörvény módosításával vegyék el a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, a jövőben szerb színekben versenyző Douchev-Janics Natasa életjáradékát - írja a Blikk. A kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, Storcz Botond is hasonlóan gondolja.

Nem asszisztálunk Janics távozásához

Sport2012.10.09, 14:44

Mindenképpen feltételekhez köti Douchev-Janics Natasa Szerbiába távozását a Magyar Kajak-Kenu Szövetség - mondta Baráth Etele, az MKKSZ elnöke. A magyar versenyzők nem árucikkek, jegyezte meg. Storcz Botond szövetségi kapitány úgy érzi, Janics "valamelyest hiányozni fog", mások viszont közelebb kerülnek a válogatotthoz.

Nem szabad bántani Janics Natasát - kemény 30 nap előtt a magyar kajakelnök

Sport2012.10.01, 09:33

A kajak-kenu szövetség elnöke, Baráth Etele sajnálja, de megérti Douchev-Janics Natasa döntését, szerinte a Szerbiába költöző kajakos mindig is külön pályán mozgott Magyarországon. A magyar szövetség szeretni kapni valamit a szerbektől Janics elengedéséért cserébe, ellenkező esetben megvan a lehetősége arra, hogy két évre kivonja a nemzetközi forgalomból a 30 éves versenyzőt.

Storcz márciusig biztosan kajak-kenu kapitány marad

Archívum2012.09.07, 13:03

Storcz Botond, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya márciusig biztosan a posztján marad - többek között erről beszélt az m1 pénteki, Ma reggel című műsorában Baráth Etele, a magyar szövetség elnöke.

Storcz Botond nyaralás közben olvasta, hogy megszűnhet a posztja

Sport2012.09.02, 16:04

Meglepte a Londonban három aranyig jutó kajak-kenusok szövetségi kapitányát Baráth Etele azon megjegyzése, miszerint a jövőben szakáganként szeretnék irányítani a sportágat.

Baráth: Janics magyar színekben fogja folytatni

Sport2012.08.28, 13:17

Bizakodóan nyilatkozott Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, aki szerint bár Douchev-Janics Natasát a szerbek, a bolgárok és az oroszok is hívják, magyar színekben folytatja pályafutását. A sportvezető a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, bízik benne, hogy Fábiánné Rozsnyói Katalin is folytatja az edzősködést, abban viszont nem biztos, hogy a szövetségi kapitányi poszt megmarad.

Arany nélkül nem merne hazajönni Londonból a kajakcsapat

Sport2012.07.16, 13:31

Baráth Etele elnök szerint akár hat aranyérem is benne van a jövő pénteken kezdődő londoni olimpián induló kajak-kenu csapatban, Storcz Botond szövetségi kapitány pedig azt mondta: öt dobogós, köztük két első hely a realitás.

Baráth kevésnek tartja Borkai várakozását, hat londoni aranyban bízik

Sport2011.11.18, 14:23

Minimum négy érmet, köztük két aranyat szeretnének nyerni a jövő évi londoni olimpián a magyar kajak-kenusok. A szövetség elnöke a teljes magyar csapattól hat aranyérmet vár.