Baranya

címke rss

Rákbetegek utcáját vizsgálják az uránfaluban

Itthon2004.03.11, 13:26

Átfogó vizsgálatot indított a Baranya megyei ÁNTSZ Kővágószőlősön, hogy kiderítse, van-e a valamilyen összefüggés a településen mért magas radonsugárzás és az egyik utcában sorban előforduló rákos megbetegedések között. Az egykori uránbányához közeli falu háziorvosa figyelt fel rá, hogy egyik utcában 11 ház közül 9-ben volt már rákbeteg. A helyiek nem hisznek abban, hogy a bánya lenne az oka a sorozatos megbetegedéseknek, a betegek pedig nem örülnek neki, hogy a hírverés miatt mindenki megtudta róluk, hogy rákban szenvednek.

Gumifogalom miatt figyelmeztették a pécsi önkormányzatot

Itthon2004.06.16, 12:32

Visszaélésekre ad lehetőséget a pécsi önkormányzat vagyonrendelete, ezért a megyei közigazgatási hivatal törvényességi észrevételt tett a jogszabály miatt. A város ugyanis "különös gazdasági érdekre" hivatkozva pályázat kiírása nélkül értékesíthet ingatlanokat. Arról azonban nem szól a rendelet, mikor áll fenn a "különös gazdasági érdek". A városi jegyzői hivatal szerint már pontosították, hogy a vitatott fogalom mit is takar, és hamarosan módosítják a rendeletet.

Többen is látták a tigrist Baranyában

Itthon2004.06.24, 10:39

A hatéves bükkösdi kislány után két újabb szemtanú is arról számolt be, hogy tigrist látott Baranya megyében. Vadászok és rendőrök próbálják meg lezárni a környéket, hogy aztán altatólövedékkel tegyék ártalmatlanná az állatot. Azt még mindig nem tudják, hogy az állítólagos tigris honnan szökhetett el.

Érvénytelen a bükkösdi népszavazás

Itthon2004.07.17, 20:32

A területi választási bizottság megsemmisítette a cementgyár ellenes népszavazás eredményét a Baranya megyei Bükkösdön, ezzel megváltoztatta a helyi bizottság a korábbi szavazást helyben hagyó döntését. A népszavazás kezdeményezői megfellebbezik bizottság döntését. A voksoláson elkövetett szabálytalanságok miatt a Bükkösd Holnapjáért Egyesület nyújtott be kifogást.

Adják-veszik a tetveket a gyerekek

Itthon2004.09.17, 12:40

Idén ősszel először Baranya megyében jelentkezett a tetvesség járványszerűen az általános iskolások között. Többen az iskolakerülés lehetőségét látják a paraziták megjelenésében, ezért összegyűjtik őket és eladják egymásnak, hogy így ússzanak meg néhány tanítási napot. Járványügyi szakemberek szerint, ha az iskolakezdés első napjaiban alaposan átnéznék a gyerekeket, a járvány megelőzhető lenne.

Öt évet kapott az újszülöttjét eldobó anya

Itthon2004.10.19, 16:54

Öt év börtönbüntetéssel sújtották azt a hatgyermekes asszonyt, aki tavaly Diósviszlón hagyta meghalni újszülöttjét. A bíróság nem kapott választ arra, hogy a többi gyerekét gondosan nevelő nő miért titkolta terhességét és a szülés után a csecsemőt miért dobta az emésztőgödörbe.

Az ÁNTSZ szerint nem a sugárzás okoz rákot az uránfaluban

Itthon2004.12.03, 15:42

Nincs összefüggés a volt uránbánya és a néhány helyen előforduló határérték feletti radonsugárzás és a daganatos megbetegedések között Kővágószőlősön a Baranya megyei ÁNTSZ vizsgálatai szerint. Az uránbánya melletti településen korábban a háziorvos figyelt fel arra, hogy rendkívül sok a rákbeteg.

Ragaszkodik székéhez az elítélt polgármester

Itthon2005.01.11, 14:58

A gilvánfai választási bizottság dönt arról, hogy tisztségében maradhat-e a Baranya megyei település polgármestere. A falu első emberét tavaly két bűncselekmény miatt is felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság. A polgármester azonban erről nem tájékoztatott senkit.

Társa lőtt fejbe egy vadászt

Itthon2005.01.16, 14:47

Egy csoportos vadászaton lévő baráti társaság egyik tagját fejbe lőtték. A rendőrség egyelőre vizsgálja az eset körülményeit, a vadász kórházban van, állapota kritikus.